Pesti Napló, 1888. március (39. évfolyam, 61-91. szám)
1888-03-01 / 61. szám
, 61. szám Budapest, 1888. Csütörtök, márczius 1. 39. évfolyam. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épüet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 8 hónapra 9 frt Ea Mtt Vadis postai ktUönktödére kívántatik, pontabelytfrt báronként 86 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Ést^^BMBB_1^jalisaMSMd A czukoradóról. — febr. 29. Mióta Achard III. Frigyes Vilmos porosz királyhoz a múlt század utolsó évének elején közvetlen beadvány útján találmánya, a répaczukor gyártás számára, melynek lényegét akkor ki is fejtette, a kizárólagos szabadalmat szorgalmazta, a közgazdasági érdekek és a pénzügyi problémák egy egész új világa keletkezett. Ez érdekek fontosságban egyre nyertek, de a czukor megadóztatásának nehéz feladatát még a leghaladottabb országokban sem sikerült hosszabb tartamú megnyugvás mellett megoldani. Eleinte csak vámokkal igyekeztek a belföldi répaczukor-gyártást a gyarmati nádczukor versenye ellen megvédeni. És ha erre akkor az európai államok nem határozták volna el magukat, ma ez az iparág egyáltalán nem is léteznék. Igaz, hogy annak meghonosítása nagyon sokba kerül, mert például azon kedvezmények összegét, melyek a czukoriparnak 1817-től 1856-ig Ausztriában nyújtottak, az osztrák pénzügyminisztérium egy kiváló hivatalnoka nemrég közzétett tanulmányában 120 millió konvenciós forintnál többre becsüli. Csak miután a nádczukor versenye már nagyrészt meg volt törve, akkor adóztatták meg a répaczukor-termelést, melyből az államok — annyi áldozat után — végre jövedelmet is akartak látni. És ez időtől fogva napjainkig a legkülönbféle adózási módozatok alkalmaztattak majd tisztán, majd pedig átalányozással és kontingentálással kapcsolatban. De azt, hogy valamely adóztatási mód a többiek felett általán elismert fölényt vívott volna ki magának, alig lehet mondani. Hiszen míg például Oroszország a répaadót a terményadóval váltotta fel, addig megfordítva újabban Francziaország a répa megadóztatására tért át, és példáját, ha a czukorválság még csak egy évvel tovább tart, Belgium szintén követte volna. Azt állítja sok elméleti szakember és most már, a kormány határozott szándékának megismerése után, nálunk a vállalkozók többsége is, hogy a terményadó, mely a kormány legújabb előterjesztése szerint 11 forintot tenne métermázsánként, a czukoradónak legtökéletesebb formája. Ez állítólag a magyar közgazdaság érdekeinek is legjobban megfelel, mert az osztrák és a hazai répa czukortartalma közötti különbséget kiegyenlíteni alkalmas. Tegyük fel, hogy ez így van, és igaz az, hogy a magyarországi répára mázsánkint annál kevesebb esik a terményadóból, mennél több kell belőle egy-egy mázsa czukor előállításához. De hát várjon, ha a répa czukortartalmában nyilvánuló különbség ellensúlyozva lesz az adóban, nincsenek-e a magyar répa és a belőle gyártott czukor termelésénél az osztrákkal szemben semmiféle más oly különbségek, melyekre az adótörvénynek, ha a túlterhelést el akarja kerülni, okvetlenül szintén figyelemmel kellene lenni ? Nálunk a tőke drágább s a munka aránylag nem oly jövedelmező, a közigazgatás pedig a termelésre határozottan kedvezőtlenebb hatású, mint Ausztriában. Ezen különbségeket ignorálhatja az, aki a törvény tárgyalását egyszerűen el akarja intézni, de aki a czukoripar és vele a czukorrépa termelését nálunk komolyan fejleszteni kívánja, az szemet nem hunyhat előttük. Ha súlyt fektetünk arra, hogy a czukoripar nálunk mélyebb gyökeret verjen, mint eddig, midőn azt csupán egy pár privilegiált helyzetű nagy vállalat és néhány folytonos élethalál küzdelemben vergődő gyár képviseli, akkor ez iparág létérdekeivel is jobban kell törődnünk s azokat nemcsak a kincstárnak kell kimélni, amely tekintetben nem igen lehetett panasz mostanáig sem, hanem ez érdekeket az osztrák verseny káros hatásától is lehetőleg meg kell védeni. Az eddigi tapasztalatokból e részben elég tanulságot meríthettünk volna. Czukorfogyasztásunknak csak felét tudtuk belföldi czukorral fedezni, a másik felét át kell az osztrák iparnak adni, mely az itt termelt czukor egy részét kiszorítván a belföldi piaczról, ez kénytelen volt a keletre kivándorolni. Azonban nemcsak a termelés érdekei nem óvattak meg, hanem a fogyasztók is ki voltak az idegen érdekeknek szolgáltatva. A magyar fogyasztó közönség a monarchia összes czukorfogyasztásában egy negyedrészszel lévén érdekelve, kiváló gyakorlati szakértőkkel egyetértve mondhatjuk, hogy míg terhünk a czukoradóból 25°/o volt, addig az állam a czukoradó fogyasztás előnyeiben csak 5,4°/o erejéig részesült. És ez az arány valószínűleg jövőre is fenn fog maradni, vagy csak lényegtelen módosuláson megyen keresztül. A magyar állam, melynek egy métermázsa czukor fogyasztása után nem volt több jövedelme, mint 1 frt 75 krajczár, holott az osztrák állam abból 7ert 53 krajczár hasznot húzott, kénytelen volt még külön magyar czukorfogyasztási adót is behozni. Magyarországon kétféle czukor-, valamint kétféle sörfogyasztási adó van, melyek mindegyikének elseje nagyrészt az osztrák gyárosok zsebébe és az osztrák kincstárba szivárog el, másika pedig arra való, hogy az államnak e czikkek fogyasztása után valamely jövedelmet mégis biztosítson. Az osztráknál átlag sokkal szegényebb magyar fogyasztó tehát kétszer adózik, míg amaz csak egyszer. Ez a tény oly kézzelfoghatólag elítéli fogyasztási adórendszerünket, hogy képtelenségének feltüntetésére kár egy szóval is többet vesztegetni. A czukor-, szesz- és sörtermelés terén épp úgy, mint ezek fogyasztásánál kibékíthetlen érdekellentétek vannak a monarchia két államában. Midőn ezt az ellenzék annak idején hangsúlyozta, azt felelte reá a kormány, hogy azok kiegyenlítése lehetséges. E válasz határozott ígéretet foglalt magában, melyről azonban, a czukor-, szesz- és söradótörvényeket módosító javaslatok közzététele után, most már mondhatjuk, hogy ez egyáltalán nem jön beváltva. Az új szesz- és söradó-törvényekről e részben a lapokban mondatott már vélemény, most a czukoradó szabályozásáról kívánok nézetet mondani. Az új czukoradójavaslatnak felfogásom szerint három hibája van. Az első az, hogy a magyar és az osztrák czukortermelés közötti különbségeket csak kis részben egyenlíti ki. A második hibája abban áll, hogy köztudomású pénzügyi károsodásunknak nem vet véget. A harmadik pedig, hogy a kiviteli jutalom nyújtásából állandóságra szánt gazdasági intézményt alkot, melynek hatása az lesz, hogy a czukoripar az európai czukorpiaci és az idegen törvényhozások esélyei folytán szakadatlanul a legnagyobb válságok veszélyének marad kitéve. A magyar mezőgazdaság a legnagyobb mértékben reá van utalva arra, hogy a czukorrépa termeléssel szélesebb körökben foglalkozzék. Éspedig nemcsak azért, mert e czikk jól jövedelmezhet, hanem, mert az észszerű gazdálkodást annál alig alkalmasabb valami meghonosítani. Csak Német- és Francziaország tapasztalatait kell e részben szem előtt tartani, hogy meggyőződhessünk azon előnyökről, melyekkel a helyes vetés-forgás, trágyázás és okszerű állattenyésztés terjesztése tekintetében a czukorrépatermelés jár. És ezen jó hatása nem csak közvetlenül a répaföldeken, hanem szaktekintélyek nyilatkozata szerint hatszor oly nagy területeken is érezhető a szomszédságban. Az 1882. évi franczia czukortermelési szaktanácskozmányban, melynek lelke a hires Vilmorin volt, tapasztalati tények által jön kimutatva azon roppant horderő, melylyel a mezőgazdaságra nézve a czukoripar bir. Kívánatos tehát, hogy nálunk is az alkalmas nyugati vidékeken a czukorrépa minél nagyobb téren állíttassák elő és pedig nemcsak nagy gyárosok, hanem kisebb termelők által is. Ez azonban csupán akkor lesz lehetséges, ha legalább a belfogyasztás biztosíttatik a czukoripar számára és pedig a magyar czukor versenyképességének fokozása által. A terményadó mellett lehet, sőt valószínű, hogy az erősebb magyar gyárak meg fognak maradni, de ezen iparág lendületére nincsen kilátás. Ezt csak azon mód alkalmazása mellett lehetne remélni, melyet már 1880-ban Hegedüs Sándor, azóta pedig a szaktanácskozás alkalmával néhány czukorgyáros és legújabban pályanyertes művében Wolf Gyula hoztak szóba, t. i., ha a répaadó Magyarországra nézve kedvező zónarendszerrel kapcsolatban hozatnék be. Ily feltétel mellett a répaadó a magyar termelésre nézve nagy előnynyel bírna a terményadó felett, mert általa annak minden hátrányát — nem csupán a répa cukortartalmú szegénységét — ellensúlyozni lehetne. Előnye volna az ellenőrzés könnyűsége és a francziák által használt mérlegelés meghonosítása után az adócsonkítást is a minimumra lehetne redukálni. Oroszországban ez a rendszer húsz esztendeig volt érvényben és az akkori orosz czukoradótörvénynek az képezte egyik fő előnyét. Hogy az oroszok, kik nem arra voltak utalva, hogy egyes vidékeik répatermelését a többiekkel szemben védjék, később e rendszert mellőzték, semmit sem bizonyít annak alkalmazhatósága ellen nálunk. Sőt még általán említett fő hátránya, hogy a zónákon belül előnyben részesíti a jobb répát, ennek rendszerint bekövetkezni szokott azon hatása folytán, hogy a gazdák figyelmét és törekvését sokszor nagy eredménynyel a czukortartalom fejlesztésére fordítja, szintén mellette szól, mert végre is a czukoripar legbiztosabb alapját a jó répa képezi. Czukorfogyasztásunk, mint említve volt, ezentúl is adózni fog az osztrák kincstárnak és iparnak. A czukoradójavaslat 46. §-a rövidlátó fiskalizmussal lényegében fentartatja azt az anomáliát, hogy a nálunk fogyasztott osztrák czukor adója a szomszéd állam pénztárába folyjon. Bizonyos módosításokat, ha a nyers czukor idevaló gyárban finomíttatik, tesz ugyan a javaslat, de ez a dolgon alapjában nem változtat semmit, valamint az sem, hogy a vámvonalon tőlünk kivitt czukor az osztrák behozatal összegéből jövőre le fog vonatni, mert ez csak redukálja a kárt, melyet szenvedünk, de az minden levonás után is még mindig meg fogja haladni évenként a harmadfél milliót. A miniszterelnök úr ezen károsodásért a szeszadónál remél kárpótlást, pedig valószínű, hogy a helyzet itt nem lesz reánk nézve jövőre oly kedvező, mint eddig. Általában az új szeszadótörvénynek hatása a jövőben oly bizonytalan, hogy azt, legalább ma, bárminek kompenzációja gyanánt elfogadni könnyelműség. Károsodni fog továbbá a magyar állam amiatt is, mert a kiviteli jutalomból ezentúl sokkal nagyobb részt kell majd aránylag viselnie, mint eddig. A kivitt czukor adója ugyanis, amint ezt Horánszky Nándor a pénzügyi bizottságban kimutatta, jövőre a nyers adóbevételek között nem szerepelvén, az osztrákok aránytalanul nagyobb kivitele utáni adó leszámítása után a nyers adójövedelem és így a jutalomteher viselésének aránya is a mi kárunkra érezhetőleg meg fog változni. Végül, miután a kormányok nem gondoskodtak arról, hogy a kiviteli jutalom a czukoripar által lassan kint mind nélkülözhetőbbé váljék, a czukor túltermelése úgy, mint eddig, ezentúl is tovább fog folyni. Hogy mily nagy szolgálatot tett volna ez iparágnak az, aki a Plener által kifejtett módon, a ma csakugyan mellőzhetlen prémium fokozatos leszállítását keresztül tudta volna vinni, ennek megértéséhez elég csak arra gondolni, hogy mily óriási válság érheti a monarchia mindkét államának czukoriparát, ha egyszer Anglia arra szánja magát, hogy a dohány, kávé, tea és szesz mellett a czukor behozatalára is vámot vet. A napirenden levő czukoradó-törvényjavaslat ennélfogva sem a magyar mezőgazdaság, sem a kincstár, sem a czukoripar, sem a fogyasztás érdekeit nem óvja meg. Az annak a megítélésénél irányadó nagy szempontok egyikét sem elégíti ki és pedig azért, mivel a kormány a javaslat megállapítása alkalmával nem tudott, vagy ami valószínűbb, az alkudozások kényelmének lehető megóvása czéljából, nem akart azok egyikére sem felemelkedni. Dr. Gaal Jenő: A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Február 29. — Greguss Ágost. A Kisfaludy-társaság mai ülése úgyszólván irodalmi eseménynek volt szinhelye: egy régóta várt alapvető magyar széptani munka, Greguss Ágost rendszeres széptana került bemutatásra. A könyv nem a társaság kiadásában jelenik meg ugyan, de keletkezését itt nyerte, azon társaság keblében, melynek a jeles széptani író titkári és másodelnöki minőségben élete végéig munkássága javát szentelte. A társaság kiadásában jelent meg 1849-ben Greguss első széptani műve, a Szépészet alapvonalai, mely első ilynemű önállóbb kisérlet a magyar tudományos irodalomban. De írója maga érezte, hogy itt nem állapodhatik meg, hogy e vázlatos könyvecske inkább csak ígéret, melyet a jövőben kell majd beváltania. S ez volt mindvégig irodalmi működésének főrugója, az a czél, mely felé fényes tehetségének összes erejével törekedett. Serkentette a Kisfaludytársaság megbízása is, mely nem érhetett volna méltóbb férfiút nála, ki a széptannak tiz évnél tovább volt lelkes előadója az egyetemen. Greguss az 1870/71-iki tanévtől kezdve egész az 1881/82-ik év első feléig volt egyetemünkön a széptan tanára. E tizenegy év közül hat esik a tulajdonképpeni széptan előadására, amennyiben úgy osztotta be az anyagot, hogy az egyik tanévben az elméleti, azaz általános széptant, a rá következőben pedig a gyakorlati széptant, azaz művészettant adta elő. Amaz a szép körébe vágó kérdéseket, a széptan alapvető fogalmait tárgyalta, ez pedig az alkalmazott széptannal, a művészeti tevékenység körének jelenségeivel foglalkozott. Ezen elvontabb természetű előadásokon kívül tartott rendesen szűkebb körűeket is, melyeken a hazai és a világirodalom valamely kiválóbb alakját vagy remekét tette széptani fettegés tárgyává. Nemzeti irodalmunkból legörömestebb és leggyakrabban Aranyt (balladái, rövid költői elbeszélései) és Madáchot (Ember tragédiája), a világirodalomból pedig Shakespearet (Hamlet, Lear)és Moiéret (Tudós nők, Tartuffe) fejtegette. Előadásainak főtárgya s irodalmi munkásságának is vezéreszméje azonban mindig a rendszeres eszthétika volt. Széptani irodalmunk Greguss e törekvésének számos jeles értekezést köszönhet, pereket részben Tanulmányainak két vastag kötetében, részben pedig a Kisfaludy-társaság kiadásában nemrég megjelent gyűjteményben A balladáról s egyéb tanulmányok czimén leírunk. Tanári működése alatt folyton tisztult és fejlődött lelkében az a rendszer, melyben a széptan nagy alkotmányát fölépíté. Minden dolgozata egy lépcső volt ez alkotmányhoz, s ő maga úgy tekintette egész irodalmi működését, mint előtanulmányokat és elődolgozatokat legnagyobb művéhez, a rendszeres széptanhoz, melylyel munkásságát be akarta koronázni. Bekoronázta. Életének nagy munkája pár nap múlva elhagyja a sajtót. Fájlalhatjuk, hogy nem bírjuk egészen az ő kristálytiszta szellemének végleges kialakításában, de örülnünk kell, hogy legalább nagy vonásaiban teljes alakban kapjuk tanítványai kezéből. Greguss egyetemi előadásai után kőnyomatú jegyzeteket adtak ki hallgatói, melyeket ő maga is vezérfonalul használt előadásaihoz és könyve megírásához. Itt-ott kiegészítette a sebtében készült jegyzeteket s rendezte az anyagot a megírandó műhöz, de megírására már nem maradt ideje. Még utolsó óráiban is eszthétikájával foglalkozott s midőn már érezte, hogy nem adatott neki azt befejeznie, két kedvelt tanítványának adta át az iratokat, megbizván őket a félbeszakadt mű befejezésével. A hátramaradt jegyzetekből Liszka Béla és rendezte sajtó alá azt a munkát, mely ezen hézagos és egyenetlen alakjában is becses gyarapodását képezi tudományos irodalmunknak. Nem kompendium, mint széptani munkáink nagyobb része, hanem eredeti gondolkodásnak hosszú évek tanulmányán izmosodott terméke, mely hivatva van fejlesztő hatást gyakorolni ízlésünkre és tudományos nézeteinkre. S erre annyival inkább alkalmas, mert úgy van írva, hogy nem csupán a szaktudós méltányolhatja, hanem élvezheti minden műveit ember. Nemcsak a tudomány, hanem az élet számára is készült s ezért kétszeres fontosságú. A pár nap múlva könyvárusi forgalomba kerülő munkának első példányát Beöthy Zsolt mutatta be a Kisfaludy-társaság ülésén, azon a helyen, ahonnan írója annyiszor hirdette a müizlés fejlődését és a nemzeti finomodást szolgáló eszméit. Az előszót, melyet Beöthy Zsolt a könyvhöz irt s melyben a mű tudományos jelentőségét vázolja, itt közöljük. , Innen-onnan nyolcz éve lesz, hogy Greguss Ágost, a széptan tudományának legkiválóbb képviselője irdalmunkban, lehunyta szemeit. Fő munkáját csak jegyzetekben, töredékekben, hallgatóinak általa kijavított, éveiben hagyta hátra. Előadásainak, tanári munkásságának ez írott füzeteken kívül más eredménye is maradt. Nemcsak az, amit tanítványai az ő szavai után füzeteikbe jegyeztek, hanem az, ami az ő felfogásából, gondolkodásából és érzéséből, beszélgetéseiből és tetteiből mintegy öntudatlanul szívekbe íródott. Nemcsak a tanárnak, hanem a mesternek hatása, mely a tudomány világán kívül az élet világában érvényesül: érzésben és jellemben, ám szivének és szavának ez az erkölcsi hatása támad fel most, hogy gondolatvilágának könyvét szét ne hordja az idők szele. A mit tanítványainak szivébe irt: tisztelet a derék iránt, kegyelet és hála a jóság iránt, hódolat a szellemi kiválóság iránt, ez siet megmenteni azt, amit évek hossza során az elméjében alkotott, de a maga kezével meg nem írhatott. Már elhamvadt kezének segítségére jó a kegyelet , s a munka elkészül. E könyv története valóban Gregussnak legszebb meséje, a legmeghatóbb tanulsággal. Tanítványai, kik a kegyeletes munkát tulajdonképen végezték, nemcsak Greguss emlékének, hanem a magyar tudománynak is szolgálatot tettek. Nem elég azt mondanunk, hogy e könyvvel gazdagszik eszthétikai, és általában filozófiai irodalmunk. Ennek körében, fejlődésében lassú útján jelentékeny mozzanat Greguss Széptana, melyről bizonyára késő idők múlva is meg fog emlékezni a magyar tudomány történetírója. Mint ezelőtt negyven évvel készült vázlata, a szépészet alapvonalai, Hegel erős hatását mutatja, úgy ez újabb, terjedelmesebb sem szakad ki a nyugati elméletek és vizsgálatok eszmelánczolatából, sőt áramlatuknak egy bizonyos ágából. De rendszerében egészen önálló bölcseleti munka s e tekintetben kevés könyvet állíthatunk melléje irodalmunkból. Elfogadott kiinduló pontjaiból, Greguss a tudás kiváló mértékével, a következetességnek egész szigorával s az önállóságnak kedvetelő bátorságával építette föl rendszerét, amely, mint ilyen, az övé magáé és senki másé. Alapfelfogásában, módszerében, egyes tanaiban találkozik a külföldnek egyik-másik gondolkodójával, útmutatást is vesz tőlük és felhasználja eredményeiket, de az épületnek, melyet megalkot, maga a mestere. Nemcsak arra szánta, hogy ízlésünk finomulásának, hanem arra is, hogy az igazságot kereső szemeink élesedésének s mindenekelőtt szívünk nemesülésének iskolája legyen. Czélja volt: felhasználni a tapasztalati tudományok vívmányait s ezekkel őrizni meg az eszthetikának filozófiai jellemét. Lélektani s egyúttal etnikai alapon állva, a szépben nem egyedül formai viszonyok változatait és törvényszerűségét keresi, hanem az erkölcsinek kifejezését az igazság módján. Ama kísérletek között, melyek ez irányban, e módszerrel, ez alapelvekből történtek, az övé teljességre és következetességre mindenesetre a jelesebbek közé tartozik. Azzal a gondolattal, hogy a széptan alapfogalmait átviteles logikai és főleg erkölcsi fogalmaknak magyarázza, az általa választott alapból lehető természetesen, s tiszta és éles körvonalakkal fejleszti ki rendszerét. És tudós elmélete mily jellemző az ember érzületére, midőn jóságunkat, lelkiismeretünket, erkölcsi érzésünket hirdeti nemcsak önzetlenségünk, lemondásunk és áldozataink, hanem legnemesebb élvezeteink, eszthetikai gyönyörködésünk forrássának is ! Rendszere kidolgozásánál vezéreszméje a sarkalatosság törvénye, mely alatt a külső és belső világban mindenfelé nyilatkozó kettősséget érti. Ez elvben jut kifejezésre filozófiai alapfelfogása is: a szellemnek és anyagnak, a léleknek és testnek tudással és hittel védett, hirdetett, követelt megkülönböztetése, a dualizmus elve. Gregussnak még tanuló korából maradt jegyzeteitől kezdve, a materializmus ellen folytatott harczán át, utolsó költeményéig jellemezte gondolkodását is, érzését is ez a felfogás. Természetes, hogy abban az alkotásban, melyet élete főművének tartott, széptani rendszerében is uralkodik. Uralkodik az erkölcsi meggyőződés szigorával, az igaznak ismert tételek logikai határozottságával s a jó ízlés fényével. A sarkalatosság törvényének alapján osztja ketté a széptan körét: a szorosabb értelemben vett széptanra és a művészettanra; ezeket ismét ketté: általános és különös részekre. Az érzések tanából, a kellemes és kellemetlen érzések fejtegetéséből indulván ki, igy emelkedik a szép valójának, elemeinek, tárgyi és alanyi föltételeinek magyarázatára. A lelki erő, melylyel a szépet felfogjuk, voltaképen egy az igazra meg a jóra vonatkozó tehetségünkkel; az ízlés, értelem és lelkiismeret egy azon erőnek különböző irányú, különböző körökre tartó nyilatkozása. A mint a léleknek e tehetségei, úgy a körök is, melyekre vonatkoznak , beleolvadnak egy magasabb egységbe, ám ez egységet a szép magában is kifejezésre juttatja, valamint a szép érzéke, az ízlés, határozó elemekül mutatja saját tartalmában a jónak és igaznak érzékét is. A szép, Greguss felfogása szerint, nem egyéb, mint: tartalma szerint jó, alakja szerint igaz; tehát: az igaz módján kifejezett jó. E felfogásból, a rendszernek legszélső zugában is érvényesülő sarkalatosság elve szerint, különbözteti meg aztán az erkölcsi és értelmi, azaz tartalmi és alaki szépség köreit. Amabban a jóságnak és ellentétének, emebben a megegyezésnek és ellentétének fogalmait csoportosítja átvitelesen, széptani fogalmak gyanánt. Régi elméletének a rendszer nem ellentétéül mutatkozik, hanem fejlesztéséül. A szépet keresi a mindenségben és az emberi lélekben is: már ennyiben sem csatlakozik a pozitivizmushoz, mely legkiválóbb eszthetikusában, egészen szükségszerüleg, a széptant a történelem és természettudomány vegyülékévé tette s csakis a művészetek körébe szorítja. Ha Tainenel nem tart, nem jár merőben a formalisták útján sem, kik tisztán alaki viszonyokból magyarázzák a szép hatását, s e viszonyok törvényszerűségének kikeresésében és kimutatásában jelölök meg a széptan feladatát. Az új törekvések és eredmények, rendszerek és könyvek azonban éppen nem voltak rá hatástalanok. Greguss nemcsak tudós volt, hanem a szó igazi értelmében író : lelkiismeretes, igazságra vágyó és ízléses. Mint tudós és mint író egyaránt sokat tanult belőlük. Befolyásuk nyoma megvan tudása körének szélesbedésén és módszere átalakulásán; ott van előadása módján is. Amint a művészetek a jót és igazat tanítják szigor és homály nélkül, a képzeletre és érzésre hivatkozva, nagynak és kicsinynek: tudományuk is csak akkor felelhet meg feladatának, ha szellemüket magába fogadja s gyönyörködtetve tanít. Ő is művész igyekezett lenni, kinek kiváltsága, hogy szelleme mindenkihez szól s oly könnyen és tisztán jut el mindenhova, mint a napsugár. A stíl művészetét, a tudós szavának úgyszólván eszthetikai értékét nemcsak hirdette és követelte, hanem irataiban képviselte is. Fájdalom, e tekintetben nem egészen és nem mindenütt ő az, akivel e könyv hasábjain az olvasó találkozik. Az itt összefoglalt és közzétett füzeteknek legnagyobb részét pontosan átnézte , javította és kiegészítette ugyan, de mégsem maga írta az ő gondjával, válogatósságával, szabatosságával és élező képességével. Ez után az egyéni kifejezésmód önkénytelensége, szabadsága, jellemző ereje alig érvényesülhet. Az olvasó könnyen meg fogja ismerni azokat a fejezeteket, melyek végleges kidolgozásban egyenesen az ő tollából kerültek, és meg fogja bocsátani a többieknek egyenetlenségeit, melyeket egészen az ő stíljéhez idomítani nem volt lehetséges. Az ő tollával igazán csak ő tudott írni s e toll már két éve mult, hogy a Kisfaludy-társaság emléktárában pihen. Emlékének hálás tisztelettel áldozzuk a magunk fogyatékos, de'legjobb igyekezete munkáját, abban a meggyőződésben, hogy a könyv igy is, amint van, díszére válik és hasznára szolgál a magyar tudománynak. Beöthy Zsolt, Personális unió, — pragmatica sanctió. Lapunk egyik barátjától a következő sorokat veszszük: — febr. 29. Midőn a parlamentáris pártok kivétel nélkül megegyeznek abban, hogy a külfölddel kötött valamely szerződés----vagy egyezményben — melyen már »tényleg« változtatni nem lehet, hiba történt, mely mint előző eset sérelmes lehetne az alkotmányra vagy az ország közjogi állására nézve, akkor azon óvással szoktak élni, hogy a beczikkelyezett egyezménynek utána teszik: »a jelen esetből semmi további következtetés nem vonható, mely most, vagy jövőben, az alkotmányra és közjogra nézve káros volna.« A Romániával kötött határegyezménynyel is ez az eset. Az uralkodó párt sem tagadja, hogy itt formahiba történt. Jogi szempontból pedig tagadhatatlan az, hogy: »forma dat esse fel.« Akármiképen csűrjük-csavarjuk, ez a két fogalom: »osztrákmagyar monarchia« és »osztrák-magyar határ«, nem mindegy! Az osztrák-magyar monarchia, a közös monarchától veszi elnevezését és a kiegyezési törvény értelmében (7. §.) mégis nem respektálná az a magyar közjogot, ki »osztrák-magyar czivillistát« emlegetne, minthogy a magyar király udvartartásának költségei csakis a magyar országgyűlés által állapíttatnak meg. Az ország határaira nézve is ez az eset. Külön esküdtek meg erre királyaink a legelső Habsburgtól kezdve, hogy a Magyarország és Ausztria közt fenálló határok és zárvonalak, a korábban tett országgyűlési határozatokhoz képest, erejükben fenmaradjanak! Az 1790/1-ik törvényben (11-ik czikkely) pedig ezt mindnyájan sarkalatos törvénynek ismerjük, ő Felsége királyi tisztéhez tartozónak jelentette ki, hogy »bármely szomszédokkal való határok (természetesen Magyarország határai) ha mindjárt az ausztriai örökös tartományokhoz foglaltattak volna is — az sem állván ellen, hogy az örökös tartományok adólajstromába már bevezetve vannak — királyi hatalommal visszaállíttassanak.« Maga a királyi hatalom különbséget tesz tehát az »osztrák-magyar« határ között! A koronát, a királyi hatalmat hozzuk önmagával következetlenségbe, ha a szóban forgó egyezményben elkövetett hibát nem orvosoljuk. Bármi véleményen legyünk a közös ügyek »tartóssága és változhatatlansága« felől, melyet az Ausztriával történt kiegyezés feltételének, de nem alapjának ismerünk — mert az alap: a pragmatica sanctió .