Pesti Napló, 1890. augusztus (41. évfolyam, 210-240. szám)
1890-08-01 / 210. szám
S516. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A kp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Hindzs-Stiratal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A kp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Budapest, 1810. Félitek, augusztus 1. 41. évi folyam. Előfizetési feltételeki A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesté* kétszer házhoz hordva : Havonként X frt 50 kr. — 3 hónapra 4 fit 50 kr. — I hónapra 9 frt, XX* ** asfl fcisdés postai különküldüse kívántatik, postabélyegre kavoxtkttat SS ^ •vnegyedtinksiU l forint felul esetén. Hirdetések mzintugy mint előfizetések a »3 Pesti Napló« kiadó hivatalából Budapest. Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Kúriai bíráskodás. Félhivatalosan jelentik, hogy az igazságügyminiszter előterjesztést fog tenni a kérvénynyel megtámadott képviselői választások jogérvényességének, illetve a választások körül elkövetett visszaélések megbüntetésének a királyi kúria által történendő elbírálása tárgyában. Ígérik, hogy ezen törvényjavaslat még ez idén fog beterjesztetni, ha nem is október havában, de oly időben, hogy még a negyedik ülésszak alatt tárgyaltathassék és törvényes erőre emeltethessék. Nem látva a törvényjavaslatot, örvendünk a kormány elhatározásának. Igaz, hogy e részben ígéretet ten s úgy látszik ezen minisztérium okulva elődjének sorsán, hogy a be nem váltott szó hitelvesztetté teszi a minisztert, el van határozva mindazt megtartani, amire magát nyilvánosan kötelezte. Voltaképpen ezért dicséret a kormányt nem illeti, annyira magától értetődik férfiaknál az adott szónak megtartása , azonban mégis hajlandók vagyunk erénynek kvalifikálni a tisztességet és a kötelesség teljesítését, mivelhogy elszoktunk tőle ezeket minden esetben látni. Ha tehát a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatot a minisztérium beterjeszti, ezért neki köszönetet mondunk. Tesszük ezt nem az ellenzék nevében és érdekében, hanem a választási szabadság és a választópolgárok politikai jogainak épségben tartása szempontjából. Azonban nem előlegezzük a bizodalmát, mivelhogy nem tudjuk a törvényjavaslat hogyan szól. Mert bár a kúriai bírák függetlenségében kételkedni sem okunk, sem jogunk, de ezen bíróság is csak azon törvények szószerinti szövege értelmében van jogosítva eljárni, mely törvények őt az ítélethozatalra utasítják, s a képviselőválasztásokat szabályozzák. Ha tehát a választási törvények rosszak, vagy a kúriai bíráskodásról készülő törvény hibás: ezeknek korlátai közé szorítva a kúriai bíró sem szolgáltathat valódi igazságot. Kell tehát nemcsak, hogy a bírói funkció kivétessék az eddig önbíráskodó parlament kezéből, s átruháztassék a legfelsőbb bírói tekintélyre, a kúriára, hanem kell az is, hogy ezen bíróság eljárásában szabadon intézkedhessék és hogy a választási törvény, mely szerint ítél, a felelősség szempontjából revideáltassék. Egy szembeötlő példa igazolni fogja állításunkat. Az 1874. XXX ik tcz. 6-ik fejezetet az összeírás és választásnál közreműködő közegek felelőssége és a választási visszaélések megbüntetéséről« szól. Ezen törvény az utolsó Deák-párti kormány által a volt balközép kívánsága szerint alkottatott meg, de a Tisza kormány idejében holt betű maradt, csúfsára az államnak, melyben létezik egy törvény, melyet megsérthet mindenki, s végre nem hajt senki. No de hát most jogállamba léptünk, mondják a szabadelvű pártbeliek, s hogy a régi rendszer megbukott, mi is hiszszük és reméljük. Tehát a választási visszaélésekről szóló törvényes határozatok, valamint a büntető törvénykönyvnek ide vágó szakaszai csakugyan életbe lépnek s a kúriai bíráskodásban szankcziót nyernek. Igen ám, de mikor azon törvények hozattak, három éves országgyűlésünk volt, most pedig öt esztendős van, s a régibb törvény mindenütta választói jognak három évre felfüggesztésével) büntet, illetve a politikai jogok ezen elvonásával súlyosbítja a pénzbüntetést, vagy fogságot. Világos a törvény intenciója, hogy aki a választásoknál visszaélést követ el, az a legközelebbi választásnál se jelenhessék meg, s részt a korteskedésben ne vehessen, de ha a választói törvény marad a régi, a Kúria sem ítélhet másként, mint a törvény szabja, s az ötéves országgyűlésnél a választási jognak három évre való felfüggesztése értelmetlen és czéltalan büntetés volna. Egyebekről is szólhatnánk, de legyen ez elég annak bebizonyítására, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat nem szorítkozhatik arra, hogy megállapítja a Kúria illetékességét, s megszünteti a parlamenti bíráló bizottságok eljárását, átruházván azok összes teendőit a Kúriára, hanem kapcsolatban ezzel egyéb törvényhozási intézkedések is szükségesek. Legjobb volna az egész választási törvény revíziója, s a választási eljárásnak különösen újra szabályozása. Idáig azonban a kormány nem hajlandó menni, minthogy hatalmi és pártérdekek a régi választási törvényhez és gyakorlathoz kötik, a választási visszaélésekről szóló fejezetetet azonban ekszerint csakugyan revideálni szándékszik. Ennek szükséges voltát beismerjük, mint minimális reformot. De rögtön kijelentjük, hogy az egész reform s a kúriai bíráskodásról szóló, az ellenzék által mindig sürgetett javaslat is csak úgy lesz jó és elfogadható, ha a választási visszaélésekre vonatkozó intézkedések őszinték, jók, részrehajlatlanok és a szabadságnak kedvezők lesznek. Ezen óvatosságra szorítva vagyunk egyfelől a tapasztalás által, midőn hamis játékot űzve, Tisza Kálmán egyszer már beterjesztette a törvény értelmében a kúriai bíráskodásról szóló javaslatot, de az oly gyalázatos rossz volt,hogy maga az ellenzék követelte viszszavonását, mit azután a kormány nevetve szívesen megtett. Nem szeretnék, ha ezen komédia ismételtetnék. Igazán fel sem teszszük ezt a jelen kormányról. Vannak azonban afféle hírek, hogy a kúriai bíráskodással kapcsolatosan a kormány azt tervezi, hogy kimondja, miszerint képviselőválasztásoknál az egyes kerületekbe senki más, aki választói joggal azon kerületben nem bír — kivéve természetesen a jelöltet magát — a választásokra be nem folyhat, azaz választói gyűléseket össze nem hívhat, beszédeket nem tarthat, a választásnál bizalmi férfiú nem lehet s egyébként sem asszisztálhat. Úgy látszik, a veszprémi választás lebeg a kormány szeme előtt s talán Bezerédj Viktor csinálta ezen paragrafust, mely az ellenzéki képviselőknek megtiltaná a kormánypárti kerületekbe való körutazásokat, hogy szép csendesen kiki maradjon otthon s a kormánypárt számára az örökös többség biztosittassék az által, hogy az ellenzéknek országos szervezkedése és országos agitácziója büntetés terhe alatt megakadályoztassék. Micsoda szabadelvűség volna az ilyen, minő alkotmányos szabadság és szabadalmazott parlamentarizmus ? Angliában, ha az angolok ilyen okosak lennének, Gladstonenak nem volna szabad körutazásokat tenni Skóciában, hanem csak mindig ugyanazon városban, ugyanazon közönség előtt mondhatná el kormányokat ostromló nagy beszédeit. Francziaországban is csak az elnöknek volna joga általános választásokkor körutat tenni az országban, a többi politikusok és képviselők saját választókerületeikben internáltatnának. Németországban a szocziáldemokratákból bezlikdemokraták lennének, ha magyar mintára Vilmos császár behozná a választókerületek számára a vesztegzárrendszert. Valóban nehéz nem írni szatírát, ha az ember hallja, hogy ilyesmit tervez a reformkormány. Hiszen akkor a kúriai bíráskodásnak behozatala, ily feltételhez kötve, nem haladás volna, hanem reakció. És ezért mi nem hihetjük, hogy tervben van ilyetén eltörlése az ellenzéknek. Mindenesetre a választási szabadságnak nem volna nagyobb kuriózuma, mint az ilyen törvényjavaslat. Hát ha a kormány bizalmat és a nemzettől köszönetet vár, ne legyen korlátolt és szűkkeblű, hanem bizzék maga is a nemzetben és vesse magát alá ítéletének s akarja a parlamentarizmust nem szinleg és pusztán formailag, hanem tisztán és igazán. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA — i arissaxssacs ------ ■ ............................................ A köny. A gyermek sir. Az anya ott áll bölcsője felett s aggódva kutatja a nagy bánat okát. Mi fakaszthat ennyi könyet az élet előcsarnokában ? Mért hullat a gyermek — félig ember, félig még virág — gyöngyöket abba a nagy folyóba, melyet kétségbeesésnek neveznek s a melyben együtt hömpölyög alá egy könyviriád... Lelke mély bánatában sir öreg és ifjú, csecsemő és agg, dús és szegény, király és rabszolga. Hiszen a gyermek fájdalma, ha nem testi fájdalom, akkor csak sejtelem... apró füstgomoly abból a végtelen sötétségből, mely életünkre sűrűen borul. Gyermekbánat, gyermek-könyek, dajka dala elaltatja, anya csókja megenyhiti,rövid álom meggyógyítja... Nő a gyermek s jól olvastam én azt, hogy első gondja, első valódi fájdalma az első kötelességgel: az iskolával kezdődik. Itt az érzékeny gyermeki szivet már súlyos, a késő vén korban sem kiheverhető, örökké vérző bánatok sebezhetik. Könyeivel sózza meg az ínség, vagy a kegyelem száraz kenyerét; csalódhatik az első barátság kristálytiszta értelmében; keserű könyekkel fizeti meg társainak bántalmait, kik, mivel a gyermekkor — a költő szavaival élve — irgalmat nem ismer, megostorozzák kopott ruhácskájáért, testi fogyatkozásáért, szüleiért, mások bűneiért, saját szerencsétlenségéért. A gyermekkor nem ismer irgalmat, mert nem ismeri a fájdalmat, amelyet másnak okozni képes. De az a fájdalom, amely a gyermeket magát éri, fölér a mártírok kínszenvedéseivel. Az árvaság bánata csakis a gyermeké; a mellőztetés, a sértett hiúság keserűsége sem kizárólag az aggkoré, de oda ülhet a viruló gyermek mellé, az oskola alacsony padjaira s letépi azokat a piros rózsákat, melyeket az élet az ifjúság kertjében ültetett el. Jaj annak, aki a gyermeket megszomorítja! Jaj annak, aki szomorú gyermek volt! Ebből a szomorúságból mindörökké itt marad egy redő az arczon ; a gyermek kétségbeesésének könyeiből néhány csöpp ott lesz bármely örömének kelyhében s a ki gyermek korában gyűlölt, vagy gyülöltetett, annak szeretete sötét, gyötrő lesz és gyötrelmes. Nincs a megbántott, az elgyötört gyermek sírásánál szomorúbb, csak az aggastyán hörgő zokogása. Ahhogy siratta Lear király Regan és Esneril hálátlanságát ! Csak úgy, mint minden apa és anya, ki szeretetének aranyvetéséért zord gyűlöletet aratott a gyermektől, kit szive alatt hordott, ki oltalmazó keze alatt növekedett fel. A csalódott, a megbántott szülő, a késő vénség sírása szivet tép; ezek a könyek kell, hogy méregesővé változzanak, melynek esője, Nessus ingeként égeti a kegyetlen gyermek lelkét. Minden vallás szebb, jobb világot igér híveinek a sírküszöbön túl. A Niobék még remélhetnek vigaszt, az Antigonék virágkoszoruja még balzsamot lehelhet s a Megváltó keresztje alatt zokogó Máriát is megvigasztalhatja lelkének mérhetetlen büszkesége. Szeretteink sírja beszél, emlékük velünk lakozik, szellemük hozzánk el-ellátogat, de az elvetemedett gyermek hálátlansága orgyilkoló halál, a melynek emléke dögvész, feltámadása utálat és kárhozat. Sok, sokféle a köny. A régiek értékes edényben gyűjtötték össze a könyeket. Méltó is a tiszteletre a gyász könye, a részvét, a szánalom könye, mely a szegényke Lalla Rooknak megszerzi az égi hatalmak bocsánatát. Moor Tamás gyönyörű regéje a köny, e becses és nemes nedv legremekebb apotheozisa. Mily sok okból is hullatunk könyet! Az örömköny ritkább, mint a bánaté, s ha örvendetes alkalmakkor könyeket hullatunk, talán ama múlandóság, amaz állhatlanság örök törvényének adózunk beösmeréssel, a mely az emberi jó sors felett Damokles kardjaként mindig ott lebeg. Hiszen a viszontlátást válás előzte meg, az üdvözlést búcsú követi — hogy ne siratnék meg azt, a mi lelkünknek épp oly édes, épp oly szent, mint a mily bizonyosan s a mily villámsebesen — elröpül! »Nincs nagyobb fájdalom, mint a balsors napjaiban visszaemlékezni az elmúlt boldogabb időkre«, monda a nagy költő, de boldog pillanatainkban viszont eszünkbe jut az a küzdelem is, mely a diadalt megelőzte ; eszünkbe jutnak távol, nagy sírban levő kedveseink, kik örömnapunkban részt nem vehetnek s akkor édesen fáj a köny, melyet a boldogságban a boldogtalanságnak szentelünk ! A köny a megengesztelt haragunkban bocsánatra indit; megolvasztja a néma, dermesztő szenvedés jégfalait. Tóth Ede méltán nevezi a jóság forrásának, mert a mely bűnös sírni kezd, a felett a biró méltán gyakorolhat irgalmat: ahol még köny is van, ott a bűnben épp úgy várható javulás, mint a bánatban vigasztalás, ki-ki eleget sirt az életben — ne soroljuk fel hányszor és miért sírunk; Isten kedveli azt, kit sohasem fakasztott sírásra az irigység, düh, tehetetlen gyűlölet. A kis okból való könyhullatás együgyü vagy nevetséges, de sírnak az emberek tettetett, hamis könyeket is, mint ahogy meghamisítják a nemes érczet, a tűzlángú italt és mindent, ami ez életben szép, értékes és tiszteletre méltó. Márkus Karthago romjai felett zokogott, Jeremiás könyeivel áztatta Jeruzsálem porba dőlt dicsőséget. A nép megénekli azokat a nagyjait, kikről jól tudja, hogy kényeznek balsorsuk felett. Mert sírnak a hősek, a bölcsek s a nagyok is; sír mindenki, csak szeretteink szeméről törülnek le aholy örömest azt a fényes csöppet, a mely érettünk fakadt! így énekli szép verseben Vitkovics: Könyeket éd feleség, rideg síromra ne csorgass, Éltem örömbe veled — sirjak-e holtom után ? Eötvös maga felől énekli: Dalt érdemelt, mert költő, Könyet mert — szeretett! A köny néha jutalom. Valóban, képzelhető-e ridegebb halál, mint meghalni siratlan és sírban nyugodni oly virágok alatt, a melynek szeretteink könye a harmata ? . .. Örömben, bánatban egyenlőség van. Örömében, bujában könyet ejt a szegény, könyeket hullat a fejedelem. Ha egymás örömében, bánatában részt vesznek, érdemesek egymás részvétére, sohsem nélkülözik egymás részvétét. A jó fejedelmek könye meghat s azért, a mely királyunk szeméből kicsordult Szeged romlása felett; azért, a melyet királynőnk áldozott a haza bölcsének ravatala felett, mert ne áldoznánk részvétkönynyel bánatukban, örömkönynyel örömükben. Özöne folyt a könynek, mikor — csak nem régen — felállították azt a legszomorubb ravatalt, mely egy nagy birodalom büszkeségét, reményét s a szerető szülők legfőbb reményét zárta magába. Most, hogy az uralkodó pár — le nem küzdhetve a zord, a kegyetlen emlék feltámadását — bánattal és örömmel eltelve onta könyeit a nászoltár előtt, ismét átértjük, átérezzük, amit ők éreztek. Az örömkönye balzsamot önt a bánat forrásából fakadó könyözönbe. Ezt remélheti a leánya násza felett örvendő egyszerű pórember, remélnie kell e napon a fejedelmi szülő is, mert az emberek örömében és bánatában van az igazi egyenlőség. Senki sem oly csekély, hogy bánat rá ne találjon, hogy öröm ne érhesse; senki sem oly nagy, hogy a bánatot kikerülhesse, hogy örömökről, a sors Budapest, júl. 31. A bagatell-törvény hatályon kívül helyezése. Dr. Plósz Sándor egyetemi tanár már elkészült a sommás eljárásról szóló törvény tervezetével, amaz elvek figyelembe vételével, melyeket a múlt hó folyamán e tárgyban tartott azket megállapított. E tervezetnek, mely még e hó folyamán kerül nyilvánosságra, egyik fejezete szerint az 1877. XXII. t.-czikknek csak a községi bíráskodásra vonatkozó intézkedései maradnak érvényben, de ezen is fakultativ hatással, úgy hogy a 20 frt értéket meg nem haladó ügyek is a sommás bíróság elé lesznek vihetők. Ez ügyekben azonban a képviselet költségeit meg nem térítik. A 20 frtnyi értéket meghaladó ügyek ellenben kizáróan és minden tekintetben a sommás eljárás szabályainak lesznek alávetve, és ez ügyekben a képviselet költségeit is megtéríttetik a pervesztes féljel. E tervezetnek a télen közzétett tervezettel szemben való újításaiból kiemeljük még a félnek tanúként való kihallgatására vonatkozó intézkedéseket, továbbá, hogy megszorítja a tanúskodás megtagadhatásának eseteit és hatályon kívül helyezi az 1881. LIX. t. sz. 21 szakaszának ama túl szigorú intézkedését, hogy a nyereségvágyból elkövetett valamely büntetendő cselekmény, vagy hamis tanúzás és hamis eskü miatt bűnösnek ítélt időbeli korlátozás nélkül csupán főesküre és erre is csak akkor bocsátható, ha azt neki ellenfele kínálta vagy visszakínálta. Egy másik újítása a tervezetnek az, hogy a budapesti és pestvidéki kir. törvényszék területén levő kir. járásbíróságoknak kereskedelmi ügyekben hozott ítéleteit második fokon a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék fogja elbírálni. Az olasz kormány és monarchiánk. A Crispikormány, mint a hármas szövetség egyik tagja, a legteljesebb lojalitással teljesíti kötelességét. Az osztrák kormány tudvalevőleg feloszlatta a Pro Patria olasz iskolaegyletet s ezt az olasz ellenzék a legféktelenebb agitácziókra használta fel nemcsak monarchiánk, hanem egyúttal a Crispi-kormány ellen is, melyet azzal vádol az ily irányban nagyon hozzáférhető tömeg előtt, hogy az olasz érdekeket a hármas szövetség kedvéért Ausztriával szemben elárulja, mert eltűri, hogy az osztrák kormány megsértse az olasz nemzeti érzületet. Ez az agitáczió kétszeresen kellemetlen volt a Crispi-kormányra nézve most, midőn Olaszország több városában a helyhatósági választások folytak. E választások eredménye szokta rendszerint befolyásolni a későbbi képviselőválasztásokat is. Nápolyban például konzervatívok, radikálisok, klerikálisok egyesültek oly jelölt-lajstrom érdekében, melynek élén Imbriani neve állt, ki a kamrában a Crispikormány ellen viszczenirozott folytonos botrányok által vált híressé. Mint az azóta érkezett hírek jelentették, Nápolyban csakugyan a kormány ellenfelei győztek a helyhatósági választásoknál. A Crispi-kormány azonban daczára annak, hogy a Pro Patria egylet ügyében követett magatartása által, mint ezt jól tudta, éppen ezek az elemek munkáját könnyítette meg, mindent megtett, hogy az egylet feloszlatása következtében Olaszországban keletkezett és mesterségesen szított mozgalmat, mely monarchiánk ellen irányult, a legnagyobb erélylyel elfojtsa. Rómából erre vonatkozólag azt jelentik, hogy a Crispi-kormány, tekintettel az országban észlelhető izgalomra, bizalmas rendeletet küldött a hatóságokhoz s felhívta őket, hogy az Ausztria-Magyarország ellen irányuló izgatásokat minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg. A kormány e felhívás komolyságát és súlyát kiemelni akarván, indokolásul azt mondja a rendeletben, hogy ha ezek az izgatások nem szűnnek meg, az olasz kormánynak állása a hármas szövetségben a lehető legkényesebbé válhatik, amit megelőzni Olaszország érdekében a kormány legelső kötelességének tekinti. Az isclili menyegző. Királyunk »utolsó öröme«, mint ő Felsége magát kifejezte, teljesedésbe ment ma. Mária Valéria főherczegnő, mint Ferencz Salvator főherczeg neje hagyta el az ischli fürdőt, melyben felséges szülei először látták meg egymást. Az esküvő szemkápráztató pompáját most már az idilli családiasság váltja fel. Lapunk esti kiadásában már részletesen távirataink adtak leírást az esküvőről: A felvonulásról, a templomi szertartásról és a nászlakomáról. Következik most már a fiatal pár elutazásáról és a monarchia mindkét felében tartott ünnepélyeknek leírása, amiről az alábbi tudósítások szólnak: Az egyszerű, minden pompa mellőzésével rendezett menyegzői ünnepély, amelyre azonkedvező változásának ajándékairól lemondhasson. A mai nász tehát nem »utolsó öröme« fejedelmünknek, hanem e kedvező változás megnyitója. Az örömkönyek serlege fog ezentúl megtelni. i. e. A NAGY ÚR. — Regény. — Irta: SZIKLAY JÁNOS. Kakucsy még sokáig nézett kocsijuk után. Nem volt semmi dolga sem ma délután. A tiszttartóék mindent becsomagoltak. A szekerek is készen álltak, csak rájuk kellett rakni a holmikat. , De nem tehette, hogy egy óráig is szembe nézzen Ágnessel is, Babosnéval is. Megújult volna szívében a marczangoló vád, hogy már előre megszentségteleníté az ártatlan lelket vétkes fölgerjedésével, bűnös vallomásával. Kicsúszott száján az a szó, mely mindig esküvést foglal magában: szeretem. Megszegését megbocsáthatja egy leány, ha egy más, hozzá hasonló előtt, rebegte el a férfi ajka, mielőtt még ismerte volna őt s meggyőződhetett, hogy szerelmére kevésbbé volt méltó az előbbi ideál. Ámde még ekkor is megmarad az esküszónak el nem feledhető utózengése, a bocsánat keserű mellékize. Amit meg kell bocsátanunk, az már nem áll szeplőtlen múlttal előttünk. De hogyan bocsáthatná meg egy leány azt a vétket, hogy az, akit szeret, lealázta a szerelmet az ő anyja személyében? De Babosné bizonyára soha sem fogja ezt megmondani leányának. Nem lehet oly kegyetlen, oly elvetemedett, hogy saját magának megszégyenítése árán nem hogy boldoggá tegye leányát, de megsemmisítse álmodott boldogságát, megtörje életét. De ha nem is mondja meg Babosné a leányának, elég penitenczia őt magát látni és kerülni. A vágy, hogy Ágnessel találkozzék, ellenállhatatlanul sarkalta Kakucsyt, hogy Babosékhoz menjen, de minden alkalommal rettegett attól a gondolattól, hogy egyedül fog maradni az anyával. Klotild asszony pedig egyáltalában nem látszott megfeledkezni az ő ígéretéről. Látszott sajátságos tűzben égő szemén, kihívó mosolyán, hogy amint megtalálja a kellő perczet, számon fogja kérni az ígéretet. Mi lesz akkor ? Óh jaj ! ítélete lenne. Pedig már elég aggodalmat és megbánást állott ki, eléggé megvezeklett könnyelműségéért. Hisz az nem is volt bűn, csak pillanatnyi téboly. Egy szent embert is megingathatott volna az a perez. A hőség, a szép asszony jelenléte, aki még most is élvezetes, talán inkább, mint ifjú korában, karjának ,érintése, leheltetének forrósága... Csak legalább Ágnes anyja ne tett volna! Az ige már belenyúlt a télbe. Eddig szerencsésen elkerülte, hogy egyedül találja otthon Babosnét. Ágnes mindig várta vasárnap. Más napokon gyakran láthatták őket a városban. Az újonan megtelepedettek mohóságával siettek, amíg az időjárás engedék az utczákra, hogy megismerjék legalább külsőleg a nagyvárosi életet, szívják a fővárosi levegőt. Azt a csodálatos levegőt, melyet annyira szidnak rosszasága miatt, de amelyet alig nélkülözhet valaki, ha már megszokta. Átjárja az csontját, velejét, átidomítja egész lényét. Mint a növény élete idomul bizonyos klímához, akképen formálja át a fővárosi légkör az embereket. Egy külön bolygó-élet az égi bolygók közt. Aki belemerült, az egészen átváltozik, mintha más lélek szállott volna agyába. Az új lélekhez még hozzátapadnak a régi emlékek, titokban vissza-visszasírja faluját, az illatos mezőt, a susogó erdőt, de adjátok meg neki rövid időt és betelik a széna- meg a virágillattal, repül vissza, ahol fojtó párákká egyesül a finom por, a durva kőszénfüst, a boltajtókon kicsapó mesterséges illat, a járókelők kabátjának pacsuli vagy oppopodaxszaga, süketnő, kábító zaj, lárma, dobogás parodizálja a suttogó erdőt, a tücsökdalos mezőt, a békakuruttyolástól zengő csöndes éjeket. A fény, a gazdagság látása, megkívánása, sőt megirigylése is hamar akklimatizálja a fővárosba került emberi telket. Ott álltak negyedóráig is egy kirakat előtt. Vizsgálgaták a csillámló burkolatú lenge báli ruhákat. Eddig nem hallott nevű szövetek és színek bilincselték le szemüket. Ágnes kikereste a legegyszerűbbet, egy fehér illúzió-ruhát. Paulának a legújabb villámkék tetszett meg. Anyjuk meg egy nehéz violaszin selyem öltözéken jártatá gondolatát. Azután a szomszéd boltra került a sor. Ott pompáztak a tükörüveg mögött a legújabb fejékek. Aranyos virágból, kolibritollból, gyöngyből, drágakőből. Kaczér rozettes tűk, rezgő gombok, köztük szerényen egy vékony pántlika gyémántszemekből. Összeállították az egész báli toilettet szemükkel. Hogy mennyi kell rá, meg nem kísértették öszszeadni. Az a papa dolga. Végezze ő. Annyi bizonyos, hogy mennek bálba. Legalább egybe. Perjés tájékáról több fiatal ember van a fővárosban, akik ismerik őket. Vittek meghívót mindenféle bálra. De többre nem akarnak menni, mert sokba kerül. És a papa nagyon ellenzi. Gyászévüket sajátban rendkívül komplikált apparátust kellett mozgásba hozni, minden legkisebb hiba vagy zavar nélkül folyt le Ischlben. A nagy tolongás daczára sehol az egész napon át egyetlen baleset sem fordult elő. A templomba menet alkalmával a menyasszonyi bokrétatévedésből visszamaradt ugyan, de még ideje korán elhozták. Általános feltűnést keltett a menyasszony önkéntes, spontán odafordulása és meghajlása szülei felé, midőn az esketést végző püspök kérdésére az igen szót kimondta. Kellemetlen hatást gyakorolt Coppelbauer püspök beszéde, ki mindig csak Felső-Ausztriáról beszélt, mintha Ausztria és a monarchia nem is léteznének. Az uralkodó pár heves zokogása, a esküvő után, mélyen megindította az egész közönséget. A gyógyteremben, hol az uralkodó család tagjai és rokonai menyekről lakomára, dejeuner dinatokra gyűltek össze, az új pár mindenfelől meleg üdvözlésben részesült, ők viszont köszönetül a rokonok mindegyikével kezet fogtak. A dejeuner alatt ő Felsége nem mondott felköszöntőt, hanem az első pohár pezsgőnél az uj párral kaczintott. Az asztalon igen nagy számban levő bonbonierek valóságos remekei az udvari cukrászatnak, az ifjú pár arczképeivel voltak díszítve. 12 óra után asztalt bontottak. Ugyan ez időtájt vége volt az »Erzsébet« fogadóban tartott marsalebédnek is, amelyre Weinmayr dékán, ki annak idején a megboldogult Rudolf trónörökösért nem akart misét mondani, nem volt meghiva. Az elutazás. Az indóházban a bucsúzás jelenetei igen érzékenyek voltak. Pér 1 órakor a Traunkirchenből és Gmundenből átjött magas vendégek ismét visszautaztak. A hölgyek felöltőket vettek föl, többen porköpenyeget. Az 1 és fél órakor Bécsbe induló udvari különvonathoz az ezzel elutazni szándékozók, kik időközben átöltözködtek, korán megjelentek a pályaudvarban, hol hosszú ideig csevegtek és társalogtak együtt. Ottó főherczeg melegen elbúcsúzott nejétől, ki Károly Lajos főherczeg családjával a második vonattal rövid időre Gmundenbe utazott. Egyik udvarhölgy elkésett s csak a vonat elrobogása után érkezett meg a pályaudvarba. A legélénkebb érdeklődést a fiatal pár elutazása keltette, kik 2 órakor hosszas és fájdalmas bucsúzás után váltak meg szüleiktől. Az uj pár legkellemesebb meglepetésére értük a villába egy uj fogat, a király ajándéka gördült elő; az egész kocsi egy nagy virágkosárhoz hasonlított, melynek öszszes körvonalai virágokkal voltak szegélyezve, lámpáit virágkoronák borították, a lovak havasi gyopárból készült koszorúkkal voltak felsziezomázva. Mária Valéria főherczegnő, ki egyszerű kék-fehér pettyes ruhában és piros díszítésű kerti szalmakalapban jelent meg, a kocsiban férje jobbján foglalt helyet, az örömrivalgó közönség felé könytől nedves szemekkel folyton köszönetét intve, kocsizott az ifjú pár minden kíséret nélkül az ebenseei után Offensee felé. A császári villában az új pár elutazása után