Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam, 1-36. szám)
1893-01-01 / 1. szám
Budapest, vasárnap alkotni és előrelátni tud, sokat olvasott és tapasztalt, ismeri a viszonyokat és személyeket, szorgalmas, kötelességtudó, bátor, önzetlen, becsületes, lelkiismeretes, kitartó, magyar érzelmű, szabadságszerető, nem aulikus, politikája nemzeti s ezért népszerű, ő maga pedig csak a nemzetért és a nemzettel akar politikát csinálni, mint jó hazafi. Nem opportunista, nem kapható s ezért nem kedves Bécsben. Egy audienciáért nem cserél politikát s hazudni a királynak sem fog. Nem bíznak benne az udvarnál s nem bízzák rá a kormányt, mert nem alkalmatos, hogy osztrák helytartó legyen Budán. Ezért csinálnak egyik minisztériumot a másik után nélküle, de őt nem gátolhatják, hogy a nemzethez szóljon és a nemzetet nem, hogy Apponyira hallgasson. Messze vagyunk még attól, hogy az udvar a nemzeti párt politikáját elfogadja s a szabadelvű párt ne az udvari politikát kövesse, de az idő nincs távol, mikor a nemzet erejét oda kölcsönzi Apponyinak s ekkor vele minden döntő tényezőnek számolnia kell. Nem kutatom, hogyan fog akkor alakulni a parlamenti helyzet s minő lesz a megoldás? Váljon a közjogi követelések megállapodnak-e azon minimumnál, melyet Apponyi magára nézve kötelezőnek vall, vagy pedig az események sodra más kombinációt hoz , hanem vitatom, hogy Magyarország önállósága nem lehet kisebb, csak nagyobb, hogy ez alapon a nemzet államiságát kifejthesse és szabad akarata szerint élhessen és viruljon. Ami pedig a magyar királyi Habsburg-dinasztiának is vitális érdeke. Ezt az időt várom, addig türelemmel tekintem a napi pártpolitika játékát. Akkor fog kitűnni : nagy államférfin-e Apponyi és megfelelnek-e egymásnak ő és a magyar nemzet, hogy ennek vezére lehessen? Ezt hiszem és remélem. A közállapotok stádiuma pedig az, hogy a nemzet sohá nem várhat. A szabadelvű kísérletek is kimerülnek. Az udvari politika is csalódhatik, csak a nemzet nem merülhet ki soha. Ezért erős az, ki a nemzetben gyökerezik. Bizzunk hát Istenben, ki a magyarok gondviselője, hogy megadja nekünk ez uj esztendőben az uj korszak diadalát. Kaas Ivor: BELFÖLD. A nemzeti párt újévi üdvözlete. A nemzeti pártnak Budapesten tartózkodó tagjai nevében s megbízásából Horánszky Nándor pártelnök a ko domna, gyűszű, orvosság. — A Pesti Napló eredeti tárcája.— Irta: Kóbor Tamás. — Lelkem, már megint egész szabóműhely az asztalom! Hányszor mondjam még, az asztalomon nem tűrök meg semmiféle holmit! — De édesem, hiszen... — Nagyon jól tudod, hogy ezek a holmik izgatnak. Akkora a lakásunk, hogy tizen is elférünk benne, mégis mindent az én szobámba raksz. Meglásd, egyszer majd mégis kiköltöztetlek. Egy szőke gyermekarcból két mélységes szem bámult íz élesen, riadtan az írásaira hajló férfira, aztán csöndesen nyúlt az apró tárgyak után, mik az íróasztalon állottak és nesztelenül lépegetett ki a szobából. Egy gombolyag cérnát, egy ezüst gyászüt és egy kis kék orvosságos üveget vitt magával. Eddig a valóság, a többi már mese. Volt egyszer egy szárnyatlan szőke angyal, nem nagyobb, mint egy kis iskolásleány. Itt ült ebben a hintaszékben. Gyermek volt még, midőn már asszonynyá lön és az is maradt, mig szárnyas, angyal nem lett belőle. Volt neki egy kis kék orvosságos üvege, abból naponta húsz csöpp elég volt, hogy a kicsi aszszonyt táplálja. Most már arra a húsz csöppre sincs szüksége. És a férje ott ül az ő íróasztala mellett, csönd, mélységes csönd körülötte, olyan félelmes csönd, mintha a levegő kihalt volna. A papiros üres, a toll veszteg marad, a férfi szemei oda tapadtak az íróasztal párkányára, ahol egy félben maradt vászon hímzésen egymás mellett van egy gombolyag cérna, egy kis ezüst gyűszü és egy kék orvosságos üveg. És az asszonyka is itt van, ott ül a hintaszéken, melyen úgy szeretett ülni. Nem látja őt senki, csak az, aki odarakta maga elé a cérnát, a gyüszüt és az orvosságos üveget, az a munkás, zaklatott ember, akit bántott minden, aki, ha dolgoznia kellett, nem tűrte meg, hogy még valaki legyen vele a szobában s valami kicsinyes tárgy örökkön kizavarja őt a hangulatából. A hintaszéken mennyei fehérségben látja az ő édes kis asszonykáját, aki csöndes, nagyon csöndes s nem hintázik, nehogy az urát zavarja. És az ő kis ura ködbe borult szemekkel, dobogó halántékokkal aléltan ül a székén s lázálomban, dadogva, könyörögve ismételgeti: — Édes kis asszonykám, hintázzál, kacagjál, nevessél . . . Édes kis asszonykám, ülj az ölembe, csókoljál, öleljél... Édes kis asszonykám, te olyan jó, olyan vidám vagy, eloszlik az éjszaka, ha kacagsz, csevegsz, csókolsz, ölelgetsz. Az édes kisasszony csöndben ül a hintaszéken, mint egy megriasztott gyermek. Az ablakra ráhullanak a finom hópihék, fehér holdfényből és sűrűen hulldogáló hópillékből fehér fátyol szövődik az ablak elé s valahol messze a város túlsó határában fehér felhőként borul egy kicsike sírdombra. Ott fék,szik a mozgó, a csókoló, csevegő gyermekasszony, odabent ő nála a szárnyas kis angyal ül a hintaszékben és nem mer mozogni. Vagy az is lehet, hogy nem tud. És a férfi, mintha egy örökkévalóságot élt volna már át az ő asszonya nélkül, kezd neki beszélni a múltról . Olyan szép volt ! A lámpa is máskép égett, a tűz is vigabban lobogott. Olyan puha, olyan meleg és olyan hangos volt minden. Tündérálom volt. Midőn te itt ültél velem együtt, én verseket írtam, te varrogattál és fehér kezeiddel gombolygattad azt a cérnát, mely vígan koppant a szőnyegen, ha nagyot rángattál rajta. És parányi ujjacskádra húztad azt a parányi ezüst sisakot, és vakmerően, vígan dudorászva röpítetted a kis varrótűt. És míg én rímeket kerestem, te minduntalan közbeszólónál, kedves, dobó mindennapiságokat, és ilyenkor mindig megtaláltam a rímet. Aztán könyörögtél nekem: „Kis uram, hagyd már azt a rímelést. Ülj ide a hintaszékre, én az öledbe ülök, aztán utazzunk. Aztán altass el. Aztán költs fel egy csókkal, sok csókkal. — Édes, kis asszonykám, emlékszel-e? Nem tudtad sehol sem jól érezni magadat, csak az én szobámban, úgy szerettél! És megédesítetted a levegőt idebent és minden bútoron, minden apróságon ott maradt a lelked nyoma. És rendetlen voltál, iszonyúan rendetlen, mint egy kis gyerek és nem tudtad a háztartást vezetni és féltél a cselédtől, hogy meg talál haragudni, ha rajtakapod a lopáson. És nekem kellett utánad mindent rakosgatni és letörölni a port a bútorokról, ha te takarítottál. Olyan kedves volt. És mindent az íróasztalomra raktál, a varrásaidat, a cérnádat, a gyüszüdet meg az orvosságot. Még most is ott van, nem is engedem elvitetni. És a fehér angyal hallgatja őt a hintaszékben, szomorúan és nem szól semmit. De a gyüszü összecseng az orvosságos üveggel és a cérnagombolyag is összehú velük és suttognak. — de másként néz most bennünket, mint akkor, úgy bánt velünk, mint a mostohákkal. És a mi szegény asszonyunkat is bántotta. Tertjére voltunk mi is, az asszony is. De az emberek mindent csak akkor látnak igazán, amikor már elmúlt. A magános ember nagy félelemmel nézi őket s nem tud tovább beszélni az asszonyának. És a tűz a kályhában hangosan ropog és a szél egyszerre harsog a kéményben és rázogatja az ablaktáblákat. Tényleg, úgy van — nem jól látja most a dolgokat. De lehetetlen, hogy ő lett volna az az elvakult zsarnok. Hogy is mondhatta volna ő annak az aranyos gyermeknek: kérlek, én nem azért élek, hogy folyton ringassalak s asszony kell nekem, nem éretlen gyermek! — Hát mi másért élt? — Az a gyermek eltűnt, a házból és ő most nem tudja, hogy minek él ? — Nem is tud dolgozni. Ez a nagy csönd mintha gúnyolná, megfagyasztaná. Most már nem zavar semmi —mért nem dolgozol? És az özvegy férfi oda áll az ablakhoz, belebámul a fehérlő éjszakába és zokogva tárja ki a karjait. . — Édes kis asszonykám, gyere vissza! Eddig mese volt, a többi már valóságvetkező távirattal üdvözölte gróf Apponyi Albertet, a ki jelenleg Eberhardon időzik. „Bizalmunkat, melylyel Hozzád ragaszkodunk, számos évek kipróbált küzdelme érlelte meg. És miután meggyőződésünk az, hogy közügyeink mai zilált állapotában a kibontakozáshoz csak azon szilárd álláspont vezethet, melyet Magyarország politikájában a Te tisztánlátásod, önzetlen hazaszereteted, kockázatot kerülő, de semmit fel nem áldozó akaraterőd és szívós kitartásod képvisel, bizalmunk még inkább fokozódik és bizton számíthatsz odaadó támogatásunkra. Ezen érzelmek kíséretében kívánunk Neked itt levő barátaid, kikhez bizonyára a nemzeti párt minden távol levő tagja is csatlakozik, az új év alkalmából erőt, egészséget és az Ég minden áldását. Horánszky Nándor, pártelnök:“ A kormánypárt új esztendeje. A szabadelvű pártkörben ma este értekezlet volt, melyen megállapították a holnapi újévi üdvözlések programját. Eszerint a párt Budapesten időző tagjai délelőtt 10 órakor gyűlnek össze a pártkör helyiségében, ahol Pulszky Ágost fogja a pártelnököt, báró Podmaniczky Frigyest üdvözölni. Ezután testületileg felmennek a miniszterelnöki palotába, ahol Wekerle Sándort üdvözlik. Az üdvözlő beszédet tudvalevőleg Jókai Mór mondja. A miniszterelnöktől báró Bánffy Dezső képviselőházi elnökhöz mennek a gratulálok. Itt Busbach Péter mond üdvözlő beszédet. A függetlenségi és 48-as párt Budapesten levő tagjai Eötvös Károly pártelnököt fogják holnap, újév napján üdvözölni. A párt tagjai délelőtt 10 órakor gróf Károlyi Gábor Andrássy-uti lakásán gyülekeznek s testületileg mennek Eötvös Károlyhoz. A millennium ünnepe. A kormány kebelében végre az utolsó pillanatban megindultak a tanácskozások a magyar nemzet ezredéves fennállásának méltó megünneplésére. Mihelyest a minisztertanács végleges megállapodásokra jut, törvényjavaslatot terjeszt a kormány a képviselőház elé. A kat éves katonai szolgálat. Bécsi lapok jelentik, hogy a közös hadügyminisztérium második osztálya már jó ideje foglalkozik a két éves katonai szolgálat kérdésével s már munkában is van a két éves szolgálat behozatalát célzó tervezet. A Neue Freie Presse — mint tudósítónk táviratozza — még korainak tartja ezt a sárt és szerinte még messze van a végleges döntés ideje. Az országos kiállítás. A kereskedelmi miniszter, — mint félhivatalosan jelentik — legközelebb törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé, az 1995. évi országos kiállítás költtségeiről. A kormány a költségekre egy millió forint hitelt fog kérni, s ez összeget az állami bevételekből akarja fedezni A Lipótvárosból. A Krausz Lajos párt küldöttsége a tőzsdetanács nagytermében felkereste ma délelőtt Kochmeister Frigyest és arra kérte, hogy régi elvéhez Ilnsén, most is a mellett küzdjön, hogy a parlamentben a keves 1. szám kedőelem minél több taggal legyen képviselve. Kochmeister megköszönte a küldöttségnek a megtiszteltetést és kijelentette, hogy a most lefolyó választásnál egyik jelöltre sem adhatja szavazatát, azonban őszintén örülne, ha a Lipótváros kereskedő képviselőt küldhetné a parlamentbe és meg is ígérte, hogy ismerősei körében szívesen támogatja a Krausz-pártot. A küldöttség megéljenezte Kochmeister Frigyes bárót. A Krausz-párt holnap délután öt órakor tartja nagy értekezletét az Európában. A síferi párt ma este öt órakor ülést tartott Until Tivadar elnöklete alatt, ki bejelentette a pártnak, hogy a kültelki választók közül is sokan csatlakoztak hozzájuk. A végrehajtó bizottság elhatározta, hogy a nagy pártértekezlet napját újév után fogja megállapítani. Nütti pártelnök ezután meleg szavakban mondott köszönetet a bizottság tagjainak és boldog új esztendőt kívánt nekik. A párt tagjai nevében Szerencs János kir. tanácsos viszonozta az elnök jó kivánatait, és a párt háláját fejezte ki az elnöknek buzgolkodásáért. A kereskedők és iparosok végrehajtó bizottságai ma szintén tartottak üléseket a Mezei-pixt érdekében. Megyék és városok. (A pápai főiskola áthelyezése.) A pápai református főiskolának Komáromba való áthelyezése ügyében, mint komáromi tudósítónk telegrafálja, Papp Gábor püspök, a dunántúli egyházkerület egyházi elnöke, a komáromiak által hozzá benyújtott memorandumra vonatkozólag kedvezően határozott, amenynyiben a memorandumban kért rendkívüli egyházkerületi közgyűlést 1893. április 9-kére összehívta Székesfehérvárra. Érdemleges határozatot azonban ez ügyben nem fog a közgyűlés hozni, hanem végleges eldöntésre átteszik az ügyet az egyházi gyülekezetek gyűléseihez. (Pártharc a kaszinóban.) Az újvidéki magyar kaszinóban, mint levelezőnk írja, teljes erővel kitört a politikai harc. A tagok egész az utolsó képviselőválasztásig békében éltek egymással, de a választás után két felé oszoltak s a magyarság nagy kárára a két tábor: a képviselőválasztásnál bukott kormánypárt és a győztes függetlenségi párt tagjai mindegyre torzsalkodnak egymással. Ez a torzsalkodás különösen éles jelleget öltött az utolsó tisztújító közgyűlésen. Erős korteskedés folyt, aminek az lett a vége, hogy a többségben levő kormánypártiak, mit sem tekintve az ellenzék egyes jelöltjeinek a kaszinó körül szerzett érdemeire, az elnöktől kezdve az összes tisztviselőket a saját kebelükből választották meg. A köztiszteletben álló elnök, Rohonyi Lajos ellen semmi kifogásuk a függetlenségieknek, de az az inkollegiális eljárás, hogy jelöltjeiket mind megbuktatták, nagyon elkeserítette őket. A közgyűlést megelőző választmányi gyűlésen szintén kirítt a kormánypártiak szűkkeblűsége, ami nagy megbotránykozást okozott A választmányi ülésen ugyanis három tagot ajánlottak felvételre s a választmány egyet sem vett fel, mert általuk az ellenzék erősbülését látta. A visszautasítottak közül kettő megfelebbezte e határozatot a közgyűléshez, amely végre nagy nehezen elégtételt adott nekik s felvette őket a tagok sorába. A harmadik, Kaszovitz Lipót, lovagias útra terelte az ügyet s provokálta a választmány huszonnégy tagját. A provokáltak közül huszonegy már elégtételt szolgáltatott Kaszovitznak, hár-