Pesti Napló, 1893. február (44. évfolyam, 37-64. szám)
1893-02-01 / 37. szám
érez ily viszonyok között, mintha okkupáti tartomány lenne, úgy mint Bosznia. Kinek áll érdekében ezeket a viszonyokat fentartani ? És mily könnyű volna e súlyos bajokon segíteni. Két méltányos kívánságot kellene teljesíteni : egyik az, hogy a magyarországi ezresekben a szolgálati nyelv legyen a magyar, mit a király minden pillanatban elrendelhet, a másik az, hogy a tisztképző nevelőintézetek Magyarországon megmagyarosíttassanak és kizárólag a magyar honosságú ifjúság képdésére szolgáljanak. Ha e két reformot a katonai intéző körök létesítik, a hadsereg kérdése Magyarországon elvesztette minden élességét. Ha pedig ezeket tőlünk megtagadják, elveszik Magyarország katonai erejének javát, megbénítják magát a hadsereget, megrontják a korona és a nemzet közötti legbensőbb viszonyt s megzavarják hazánk politikai nyugalmát és fejlődését. Teszik ezt minden haszon nélkül a hadseregre. Erre azt feleli a Pester Lloyd, hogy a szabadelvű párt nem akarja e reformokat, mert „neki a monarkia nagyhatalmi állása és azzal együtt Magyarország életérdeke nem közömbös , és soha, de soha nem fog segédkezet nyújthatni oly kísérletekhez, melyek által a hadsereg viszonyai felzavartatnak s Ausztria és Magyarország súlya az európai eldöntésekben sajnálatos módon leszállíttatnék.“ Igaz-e, hogy a magyar képviselőház többsége így gondolkozik? Kétségbe vonjuk ezt. És igaz-e akár az egyik, akár a másik állítás? Nem áll sem az egyik, sem a másik. A hadsereg viszonyai fel nem zavartatnak, mert sem szolgálati viszonyai és belső szervezete nem érintettek, sem létszáma, újoncjutaléka, szolgálati ideje, beosztása, taktikai formái nem módosíttatnak. Épp oly kevéssé, mint közjogi helyzete, avagy a legfőbb hadúrnak a hadseregben brit uralkodói és rendelkező jogai. Ha ezek mind épségben tartatnak, mind visszahatással lehetne az ilyen reform Magyarország és a monarkia nemzetközi vonatkozásaira? Csak mesterségesen szított félreértések keletkezhetnének, melyeket a felvilágosítás és a tapasztalás csakhamar megcáfolna. De menjünk tovább. Fel kell tennünk, hogy a legújabb katonai reformok Németországban és Oroszország hadi készülődései megkövetelik a A jószágigazgató elhozta a váltót, Puritán fogta a váltót s elindult Ripacscsal. Fegyverzete sötét volt, mint szándéka. Fölkeresték Csáthy Miskát a mecénást, akinek volt két jó trappere s egy sárga bricskája, meg egy nagybátyja Biharban. — Szervusz fiuk, mit isztok? — Mindent iszunk, — mondta Puritán és átadta azután a szót Ripacsnak, aki hős színész. — Tudod Miska egy kis bajban vagyunk, azért jöttünk hozzád. Mi pénzt nem kérünk. — Elvből — szólott Puritán. — Meg nekem sincs olyan most. — Gondoltuk. Nem is kérünk. Hanem ez a direkció a vérit veszi az embernek, kénytelenek vagyunk egy nagyobb szabású pénzügyi műveletet keresztül vinni. Ezt a váltót ha aláírnád! Csáthy Miska aláírta. Puritán is, Ripacs is. A váltó olyan dolog, hogy hárman aláírják s aztán megpróbálja az ember, hogy melyik bankban adnak érte pénzt. Elmentek vele a kisegítőbe. A direktor is onnan pénzel. Puritán fölvitte, Ripacs lent sétált az utcán. — Hoztam egy váltót. — Igen? Ki van aláírva? — Én. — Hát még? Mondta, hogy a barátja. — Hát még? — Csáthy Miska. — Hát még? — Több nincs. Megforgatták a váltót, élülről is, hátulról is nézte az öreg pénztáros, aztán mondta, hogy tessék csak ott hagyni, majd beterjeszti az igazgatóságnak. — Hja kérem, nekünk ma kell. — Sajnálom. Hiszen van még bank a ■világon. Elmentek egy másikba, Ripacs is fölment, mert félt, hogy meghal. — Hoztunk egy váltót. — Ki van aláírva? — A fiát még? véderő törvény változtatását azon irányban, hogy a póttartalék és az úgynevezett, népfelkelés bevonásával Ausztria és Magyarország katonai ereje is újra növeltessék, ami csakis a magyar országgyűlés beleegyezésével érhető el. Elég, ha erre utalunk. De ha ez elkerülhető volna is, még akkor sem lehet a jelen tarthatatlan állapotokat a végtelenig fentartani. Márpedig a magyar nemzet fejlődése nemzeti irányban halad előre és évrőlévre kevesebb lesz a németül értők száma, ellenben a magyarul tudók száma minden esztendőben növekszik. Ebből matematikailag következik, hogy kis idő múlva nálunk a német nyelv kizárólagos uralma a hadseregben meg nem maradhat. De minél előbb beleegyezik a katonai kormány a magyar hadsereg megmagyarosításába, úgy, miként ezt a nemzeti párt követeli, annál könnyebb lesz az átmenet. És hogy ez békében történjék s ne a háború kockázataiban, ez a legfőbb érdek, mely a hadseregnek e reformok haladéktalan megkezdését ajánlatossá teszi. Mindezeket jól fontolja meg a magyar kormány és a szabadelvű párt. De fontolják meg a hadsereg intéző körei is jól. Királyunk bölcsesége határozni fog és mi bízva reméljük, hogy a magyar korona meg fogja engedni a magyar nemzetnek, hogy kardját a trón dicsőségére és a haza védelmére egész erejével és önfeláldozó lelkesedésével villogtassa. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, január 31. A ragadós tüdőlokról szóló törvényjavaslat, melynek tárgyalását a ház tegnap kezdte meg, ma még teljes négy órán át foglalkoztatta a törvényhozást. Az ülés első felében még általánosságban vitatták a javaslatot s Putnoky Mór kivételével valamennyien a javaslat mellett beszéltek, bár a pártolók, különösen gróf Károlyi Sándor, Bottlik Lajos és Gaai Jenő, erősen hangsúlyozták, hogy e javaslat nem elegendő s a többi állat-epidemia ellen is védekezni kel. Gróf Károlyi Sándor kifejezést is adott annak a reménynek, hogy a miniszter nemsokára előterjesztéseket fog tenni a háznak a többi járvány ellen való védekezés tárgyában is. Gaal Jenő pedig egyenesen határozati javaslattal kérte a kormányt arra utasítani, hogy a kötelező állatbiztosításról törvényjavaslatot nyújtson be. E határozati javaslatot gróf Bethlen András földművelési miniszter felszólalása dacára a miniszterelnök is pártolta s a többség el is fogadta. Az általános vita során igen érdekes volt a Bottlik Lajos beszéde, mely a kérdést gyakoro_ — Hát még? — Csáthy Miksa. A pénztáros mérges természetű egyéniség volt s azt tanácsolta, hogy Csáthy Miksa jól tenné, ha csak a saját váltóit írná alá. Azzal is elég a dolga neki. Nem vagyunk abban a helyzetben uraim! — Kérem, mi szívesen segítünk — ajánlotta Ripacs — kikerekitjük a summát száz forintra. Ön is lesz szives aláírni s aztán majd mi eligazítjuk másutt s visszahozzuk felét. A sírnak is lesznek legalább abban a helyzetben — de már ekkor mentek. Megpróbálták a Leszámitolóban s ott is keveselték az aláírást. — Nem értem, hogy teheti egy ember úgy tönkre a hitelét, mint ez a Miska! Visszamentek a Kisegítőbe, hogy ők meggondolkoztak, mégis csak itt hagynák hát holnapig azt a váltót. A jószágigazgatót küldték utánna másnap s az visszajött a váltóval, hogy nagyon sajnálják a bankban, de nincsenek abban a helyzetben stb. — Dörbli, azért a váltóért pénzt kerítsen! — Pénzt! — zúgta Puritán is. A jószágigazgató izzadva kínálta összes kutforrásainak, de mindenütt megkérdezték, hogy valami ruhaneműt vagy smukkot nem tudna hozzá mellékelni ? .... Időközben beütött a gondviselés és elfeledték az urak a váltót. Csak néha menydörgött Dörbli fölött az ítélet, hogy azonnal induljon és értékesítse a váltót! És ő bolygott a váltóval, mint Ahasverus. Tavasz felé eszibe jut Puritánnal: megint, a váltó. Dörbli, hol az az okmány? A zsebiben volt. Az inak elvették tőle s elindultak Miskához. — Szervusz fiuk, mit isztok? Mindent ittak és Ripacs adta elő az ügyet. — Kedves Miska, köszönjük a szívességedet, most visszahoztuk a váltót. De tudod kérlek ez meghúzott bennünket, ha volna heverő tiz pengőd, mert megint snasszul állunk. — Jó, de előbb hát igyatok valamit. — Az nincs elvünk ellen. 1893. február 1. 37. szám. lati alapon, szakszerű és meggyőző hangon tárgyalta. Vajay István, Szalay Imre és Ugrón Zoltán volt a többi szónok. Aztán a vitát bezárták s a javaslatot általánosságban természetesen nagy többség fogadta el. A részleteknél minden szakasz számos felszólalásra adott alkalmat. Legszerencsésebbek voltak módosításaikkal Ivánka Oszkár, Bornemissza Lajos és Polonyi Géza, az ő módosításaikat a ház elfogadta s ezeknek alapján a törvényjavaslat igen lényeges változásokat szenvedett. Az eredeti javaslat határozatával ellentétben a kártalanítást egészen a kincstár fedezi, de a kárvallottak a becsértéknek csak kilencven százalékát fogják megkapni, változást jelent, az eredeti javaslattal szemben az is, hogy a kártérítést az állam nem vonja meg azoktól, kik a fertőzésben gyanús eseteket nem jelentik be. Ajánlottak módosításokat, még mások is, de a többség azokat mellőzte. Holnap a kérvényeket tárgyalják s aztán megkezdik az országos kiállítás költségeiről szóló törvényjavaslat tárgyalását. A képviselőház ülése január 31-én. Elnök: Báró Bánffy Dezső. Jegyzők: Schóber Ernő, Molnár Antal és Perczel Béni. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Csákja Albin, Lukács Béla, gr. Bethlen András. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket és Hock János levelét, ki egészsége helyreállítása érdekében hat heti szabadságot kér. Következik a napirend: A ház többsége harmadszori felolvasásában elfogadja az újoncmegajánlásról szóló törvényjavaslatot. A ragadós tüdölok kiirtásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalásánál Vajay István szólal fel. Sajnálja, hogy nálunk a legfontosabb törvényjavaslatok ötletszerűleg, valamely külföldi kényszer folytán kerülnek felszínre. Azt hiszi, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslattal nem fogunk célt érni, mert nincsenek kellő számú szakközegeink, mert ez a javaslat, ha törvényerőre emelkedik, tág kaput nyit a visszaélésnek és végre mert a pénz megszerzése oly alakban kontempláltatik, hogy ismét egy újabb adócímmel állunk szemben. Kívánja, hogy a törvényjavaslatot adják vissza a közgazdasági bizottságnak, amely gondoskodjék arról, hogy az állampénztárból fedezhessék a kiirtás költségeit. Ha a mostani adóforrások nem volnának elegendők, hozzák be a börzeadót s ezt fordítsák a ragadós tüdőlob kiirtására. A javaslatot általánosságban se fogadja el (Helyeslés a szélsőbalon.) Putnoky Mór kifogásolja a javaslat egyes intézkedéseit, melyek miatt azt még általánosságban se fogadhatja el. Különösen a szegényebb gazdákra lesz a javaslat valóságos csapás. Szükségesnek tartja, hogy a teljes kártérítésen kívül a dezinficiálási eljárásnál és a becslésnél fölmerült költséget is az állam viselje. (Helyeslések.) Bottlik Lajos abból, hogy a törvényjavaslatot a Németországgal kötött konvenció nyomása alatt terjesztették elő, azt látja, hogy az államkormányzat a földművelési érdekeket mostoha elbánásban részesíti. Kívánatosnak tartotta volna, ha a javaslatban nemcsak a tüdőláb, hanem az öszszes ragályos betegségek iránt történt volna gondoskodás. Méltányos volna szerinte, ha az állam teljes mértékű kárpótlást nyújtana. A kötelező állatbiztosítást az állatorvosi intézmény mai fejletlen állapotában merő képtelenségnek tartja. Ha majd e téren is haladunk, akkor örömmel fogja üdvözölni a kötelező biztosítást. A javaslatot általánosságban elfogadja. (Élénk helyeslés,balfelől.) Szalay Imre minden intézkedést az állategészségügy terén illuzóriusnak tart, amíg nincs mezőrendőrségi törvényünk. A tudomány mostani előrehaladottsága mellett még nincsen itt az ideje, hogy a javaslat energikus rendszabályaihoz folyamodjunk. A javaslatot még általánosságban se fogadja el, hanem a bizottsághoz visszautasíttatni kéri (Helyeslések a szélsőbal felől.) Gróf Károlyi Sándor hozzájárul a javaslathoz, de kívánja, hogy a miniszter később a javaslat leányait novelláris javaslat útján pótolja ki. Az állatbiztosításra, egyéb állati betegségekre nézve is óhajt intézkedéseket, de kellő módon törvényhozási úton. Az állatbiztosítást talán legcélszerűbben szövetkezetileg lehetne szervezni. A keleti marhavészre is külön törvény szükséges s ezenkívül gondoskodni kell a kisebbszerű járványok és állandó betegségek elhárításáról is. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Gróf Bethlen András földmivelésügyi miniszter azok felszólalásaira reflektál, akik a javaslatot általánosságban sem fogadják el és védelmezi annak intézkedéseit. A kötelező állatbiztosítás behozatala szerinte is szükséges s azt hiszi, hogy lehetséges is lesz, ha a nagyobb megyék, vagy a megyéknek egy harmonikus csoportja alakul állatbiztosítási szövetkezetek létesítésére. Ha a törvényhozás bölcsesége azt kívánja, hogy ez idő szerint kizárólag az állam fedezze a kiirtással járó költségeket, kész ahhoz hozzájárulni. (Általános helyeslés.) Gaál Jenő a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja, de egyes részleteire nézve vannak aggályai. Sérelmesnek tartja az ipari szeszgyárakra nézve, hogy ezek ki vannak zárva a kártalanításból. A bizottságok bevonták a a gazdasági szeszgyárakat is a javaslatba, de mellőzték az ipari szeszgyárakat, pedig a kettő közt lényegileg alig van különbség. Helyesebbnek tartja a javaslat álláspontját, hogy a gazdákat be kell vonni az érdekeltségbe, mint azt, amihez a miniszter is hajlandó hozzájárulni. Határozati javaslatot terjeszt be, hogy utasíttassék a kormány a kötelező állatbiztosításról szóló javaslat mielőbbi beterjesztésére. (Helyeslés.) Ugron Zoltán kifejti, hogy a nagy szeszgyárosoknak nem adható kártalanítás. A javaslat mai szövegezésében nagyon sújtaná a kisebb birtokos osztályt s azért azt kívánja, hogy a kártalanítást a kincstár fedezze. (Helyeslések.)