Pesti Napló, 1893. november (44. évfolyam, 307-336. szám)
1893-11-01 / 307. szám
Bőlelési Arai tízKütperten: egész évre-------IA it — kr. Félévre — — — 7 „ — „ Negyedévre------3 „ 50 „ Fgy hónapra — 1 ,, 20 „ Naponkint kétszer házhoz küldve. Egész évre— — 18 fit — kr. Félévre — — _ 9 ,, — n Negyedévre — 4 „ 00 „ Egy hónapra — 1 „ 60 „ Egyes szán ára: Reggeli kiadás -- 4 kr* Esti kiadás — — — 8 „ Kiadóhivatal: ÜL, firsüti.i-Uri, fiTMUsktván negyvennegyedik évfolyam. acryi’ja. un 1 ~ ur,1 ’T bl-a. . ■-, .f i . n. 1. ■1,. if.5S Dansotést árak vidékre csak reggeli kiadásért: Egész évre — — 14 frt — kr. Negyedévre------3 „ 60 „ Reggeli a« call )&? együtt kBUre. Egész évre____18 frt — kr. Negyedévre------4 „ 50 „ Szponkant kétszer postát küldve; Egész évre —. — 20 frt — kr. Negyedévre—. ... 5 „ — „ Egyes Mim árit Reggeli kiadás—-------5 kr. Esti kiadás-----------4 „ Szerkesztőség: I. FsneenUiiItiMiva+M. 307. sz. Budapest, szerda, november 1. 1893. Mementó, Budapest, október 31. Az egész városban el van terjedve a hír, hogy a Wekerle-minisztérium felett a válság kitört, s emiatt a szabadelvű pártban nagy a rémület. A dolog annyira valószínű, hogy az emberek hiszik, ha pozitív adataik nincsenek is. A dolog annyira természetes, hogy voltaképpen a bukás maga csak szertartás, a betegség régen megvan, s az agóniát már láttuk a nagy sérelmi vitában, amidőn Wekerle illetlen volt Apponyi iránt, s a szabadelvű párt tüntetett mellette. Már akkor vége volt, s ezt mindenki érezte, akinek szervei el nem tompultak, mert amelyik beteget aether-injekcióval izgatják, az nem életrevaló többé. De azért, míg a lélekzet meg nem szűnik, a halál nem konstatálható és a környezet remél, így a Wekerle-minisztérium is él még. Mentség azonban számára nincs, nemcsak a parlamenti tarthatatlan helyzet teszi lehetetlenné maradását, hanem minden körülmény összeesküdött, hogy sírba döntse. A képviselőház egyik főtényező a politikában, és itt az ellenzékkel ok nélkül úgy elrontotta kezdetben jó viszonyát Wekerle, hogy az ellenzék közreműködése e minisztériummal szinte lehetetlenné vált. Minek következtében maga a kormány teljesen a Tiszafrakció hatalmába esett, az ettől való függést pedig egy minisztérium se állhatja ki. A második tényező, a főrendiház, nyílt oppozícióban van a kormány politikájával, annak leglényegesebb részével. A harmadik tényező, a korona, feltételes bizalommal fogadta a minisztériumot, midőn kinevezte, s azóta e bizalom semmit sem erősbödött. A közállapotok az országban romlottak, s a belső helyzet veszedelmei növekedtek, anélkül, hogy a kormány eltalálta volna a módját a kedélyek megnyugtatásának, ellenkezőleg: a nemzetet magától elidegenítette. Egyedül a szabadelvű párt áű hozzá, míg más kormány fel nem váltja. Hát a programmkérdésekkel hogy vagyunk ? Két fő célt tűzött a Wekerle-minisztérium maga elé: a kötelező polgári házasságot és az aranyvaluta behozatalát. Valutaterve megbukott, még mielőtt maga a minisztérium lemondott volna. De ki ne látná be, hogy ekkora kudarcot elviselni egy pénzügyminiszter se képes. És ha a valutarendezés elmarad, ha Ausztriában az új kormány a tervet elejti, mert nem képes keresztülvinni: mit csinál Wekerle ? A kedvezőtlen pénzpiac nem segít rajta, s erőszakolni a dolgot nem képes a tárgyi nehézségek miatt, s mivel Ausztriát nem kényszerítheti. A Taaffe-minisztérium és különösen Steinbach osztrák pénzügyminiszter bukása így hat vissza a magyar minisztérium politikájára és állására. Lemondani a valuta rendezéséről, vagy lemondani a miniszterségről. Wekerle ez előtt az alternatíva előtt áll ma. És a kötelező polgári házasságról mit mondjunk? Nem az elvről és nem a törvényjavaslatról beszélünk, hanem a kormány helyzetéről. Ezzel alakult meg a minisztérium, ezt ígérte, ezt forszírozta, tárcáját hozzákötötte. És ezt a korona tudja. Ebből folyik, hogy a minisztérium a kötelező polgári házasságnak vagy oly formáját terjeszti a korona elé, amelyet megnyugvással elfogad, de ez nem lesz liberális és nem fogja kielégíteni a nem-katolikus egyházat, vagy a kormány törvényjavaslata liberális meggyőződésének megfelelő, de a korona megnyugvását el nem nyeri. Mindkét esetben a kormány lesz a vesztes. Csakugyan a törvényjavaslat nem találkozott a korona helyeslésével, s mindekkoráig az előleges jóváhagyást el nem nyerte. Ezt a korona vagy megadja, vagy megtagadja. Ha megtagadja, ez annyit tesz, hogy a minisztérium rögtön adja be lemondását; pedig megadja, ez azt jelenti, hogy a király most nem akar válságot, s ezt a budget-törvény meghozatala s a főrendiház tárgyalásai utánra hagyja, egészen az alkotmányos szokás szerint, hogy az ódiumot a koronáról a felelős minisztériumra hárítsa. De ki kételkednék, hogy abban a percben, amikor a minisztérium a királytól kiforszírozza az előleges jóváhagyást, a korona bizalmát elvesztette. Meg van bukva anélkül, hogy elbocsáttatott volna. Közbejött mindehhez most még az osztrák válság is. Ez nem tartozik mireánk. Lehet Bécsben konzervatív és Budapesten liberális minisztérium, volt is. De az udvarnál megkövetelik, hogy a két minisztérium között bizonyos harmónia legyen, amely a közös ügyek kedvező elintézését megkönnyítse. Taaffe, azt meg kell adni, mindég kuláns volt Magyarország iránt, de az új osztrák minisztérium ismeretlen, s közte és a Wekerle-minisztérium között a harmónia bizonytalan. Végül a külügyi helyzetet is tekintetbe kell vennünk, mely bonyolódik és veszedelmekkel fenyeget. Ha ez áll, Magyarországon szilárd és népszerű kormányra van szükség, nem pedig egy végelgyengülésben szenvedő párt haldokló kormányára, Így állván a dolgok, kérdjük: mivel és kikkel akar a Wekerle-minisztérium tovább uralkodni Magyarországon ? Siessen meghalni és gondoskodjék tisztességes parlamenti temetésről, ez a legokosabb, amit tehet. TÁRCA. Halottak országa. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Halottak napján a temetők felé fordul a kegyelet, ahol annyi jelesünk, oly sok drága halottunk pihen. A holnapi nap talán a legáltalánosabb ünnep, mert ez a kegyelet, a megemlékezés ünnepe, amelyhez joga van mindenkinek, aki szülőt, gyermeket, testvért vagy barátot gyászolt. Ezeren és ezeren keresik fel e napon a temetőt, amely sírköveivel néha egész korszakot varázsol elénk. A fővárosnak legrégibb és legérdekesebb sírkertje a kerepesi-úti temető, amely széles sugárútjaival, tömérdek mesgyéivel valóságos város a városban. Ez a temető nem kevesebb, mint kétszáz hold terjedelmű és egyik legjövedelmezőbb telke Budapestnek. A kerepesi úti temető eladott sírhelyei után évenként nyolcvan-kilencvenezer forintot jövedelmez a fővárosnak. Ebben a temetőben megpihenni csak a gazdag emberek kiváltsága, mert a legolcsóbb sírhelynek is ma már száz forint az ára. A sírboltok helyeit pedig ezer és másfélezer forinton adják. Noha ilyen drága az a hat láb hosszú és három láb széles kis telek, ahová egy koporsó elfér, mégis évenként több ezer sírhelynek akad gazdája és a temető-igazgatóság kimutatása szerint a múlt 1892-ik esztendőben 11,393-ra rúg a kerepesi-uti és a rákosi új temetőben eltemetettek száma. Október hónapban, a kolerajárvány idején volt a legtöbb halott: 1215, míg decemberben a legkevesebb: 734. A kerepesi-uti temetőt 1849. április elsején adták át a közhasználatnak és a lefolyt negyvennégy esztendő alatt 1892. december 31-ig összesen 303,689 embert helyeztek örök nyugalomra benne, illetőleg 34,962-vel kevesebbet, mert ennyi az 1886. május 1-én megnyílt rákosi új temetőre esik. A kerepesi-uti temető impozáns széles útjai mellett is inkább polgárias, mint arisztokratikus jellegű, aminek az oka az, hogy főúri családjaink ősi fészkeikben térnek örök nyugalomra s a főváros temetőibe ritkán temetkeznek. Alig találkozunk a síremlékeken egypár arisztokrata család nevével. Mindössze a gróf Andrássy-, gróf Cehrián-, gróf Mikes-, gróf Majláth-, báró Piret-, báró Pongrácz-, gróf Szapáry- és gróf Ildis-családok egy-egy tagjának a neve szerepel. A legelőkelőbb helyeket a temetőben a régi pesti patrícius-családok foglalták le. A négy sarokmauzóleum is a Sebastiani-, Ganz-, Saxlehner- és Thalmayer-családoké. Igen előkelő helyet foglalnak el a görögök és a Lyka-, Dona-, Haris-, Sztupa-, Muraty-, Zicco-, Guda-családoknak díszes sírboltjaik vannak. A temető igazi nevezetességei azonban azok a sírok, amelyek alatt irodalmunk és művészetünk kitűnőségei pihennek. Az utolsó félszázad alatt ide temették a magyar közéletnek majdnem minden kiváló férfiát. A kerepesi úti temető voltaképpen magyar Pantheon, s az egyetemi ifjúság maholnap nem lesz képes megkoszorúzni valamennyi ott nyugvó jelesünk sírját. A temetőt két nagyobb emlékmű dominálja: a Batthyány-mauzóleum hemiscikulus alakú lépcsőzetes építményével és a Deák-mauzóleum antik homlokzatával és kupolájával. Benne a legszebb szoborművek egyike: a Deák-szarkofág, Strobl Alajos mesterműve. Sajátszerű jelenség, hogy bár hazai szobrászatuak az utolsó két évtizedben hatalmas lendületet vett, ennek az eredménye nem látszik meg a temető külső képén. Alig néhány művészi emlék van, a többi egyszerű kőfaragó munka esetlen formákkal és díszítésekkel. Örvendetes kivételnek a Vetter Antal bronz oroszlános síremléke, a Henneberg lovag altábornagy sírját ékesítő lovasszobor, Izsó Miklósnak, a geniális szobrásznak ülő szobra, Arany János szarkofágja, Jókainé Laborfalvi Róza és Volkmann Róbert domborműves síremlékei és Csukássi Józsefnek a minap leleplezett síremléke, Zala György remek alkotása. Ezeken kívül művészi kéz munkája igen kevés van a temetőben. Olyan megkapó szoboremlékekkel, mint amilyeneket más nagy városok és különösen az olasz városok temetőiben látni, itt egyáltalán nem találkozunk. Ezért rideg némileg e temető hatása, bár lombos fái és széles fasorai közt könnyen feledjük, hogy temetőben vagyunk. És mily sok érdekes történet ragyog le azokról az aranybetűs márványlapokról. Ezek az emlékkövek beszélő kövek. Milyen találó a gróf Batthyány Lajos mauzóleumának felírása: »Nagy küzdés volt egész élte, Sokak Által félreértve, Oh, de oly szent volt halája, Életét megmagyarázta.* Vagy lehet-e szebben jellemezni Böszörményi Lászlót, mint ahogy a sírkövének ez az egyszerű pár szava jellemzi: „Törhet, de nem hajlik.“ Mélyen megrendítő igazság van a Balázs Sándor sírkövén: „Fáradt volt, pihenni akart.“ Négy sorban egész tragédiát mond el Tőfű Kálmán verse azon a törött márványoszlopon, amely a párbajban ifjan elesett Reviczky Szevér sirját jelöli: „M Mindent, mi szent volt, forrón szeretett: Hazát, barátot, becsületet, Imádta mindezt tullángolva hőn, S az egyikének áldozatja jön.“ Micsoda érdekes élet végződött abban a sorban, amelynek emlékkövén ez olvasható: „Cégei gróf Vass Imre császári és királyi kamarás, egykor Erdélyben nemes Közép-Szolnok megye főispánja, később áldozát 1791—1854.“ Alig van azonban költőibb felirás, mint a Förösmarty Mihályné Csajágiig Laura sírkövén: „A mennyit a szív felfoghat magába. Sajátunknak csak annyit mondhatunk.“ Egy-egy emlék meg váddal áll elő, így a Vakot Sándor sírköve: „Kor és pályatársaid elfeledének. Losonc s egyesek álliták ez emléket Petőfi lelkesítőjének.“ Még erősebb vád van azon a sírkövön, amelynek felirata így hangzik: „Itt porlad a zsarnoki önkény áldozata, Zilahi Sebess Emil honvéd őrnagy, ártatlanul agyonlövetett 1864. december 2-án.“ Mai számunk húsz oldal.