Pesti Napló, 1894. július (45. évfolyam, 180-210. szám)
1894-07-01 / 180. szám
Aratáskor. Budapest, június 30. (6. s.) A hangulatfestés vidám eszközeit, a poétikus színeket egészen kiüldözték az évek az arató munkából és a mezei élet is belekerült a feneketlen prózába. Még csak tíz esztendővel ezelőtt is ki gondolt volna arra, hogy az Alföld rónáin a jókedvű, dalos munkásnép helyén földosztó, elégedetlen, lázongó emberek támadnak a fennálló rend ellen, és ahol az alkonyat korábban elégedett, dolgos emberek fölé borult, most titkos gyűlésekre szólítja az est a népet. A gyülekező helyeken idegen jelszavak, ismeretlen célok kerítik hatalmukba a magyar parasztot is, akiről a romboló elemek nagy térfoglalása közepette is boldogan hitte mindenki, hogy lelke, elméje, hajlama minden felforgató gondolattól és iránytól idegen. Hogy ez a váratlan és ijesztő átalakulás megtörténhetett, mérhetetlen sebeket tár fel és egy komoly gazdasági válságra teszi figyelmessé azokat is, akik az örök egy földtől megtagadták azt a képességet, hogy népébe a szocialista tanokat belenevelhesse. Kétszeres bajjal vagyunk szemben, ha vizsgáljuk azokat, akik akár a vezetésben, akár a munkában a földet művelik. A vezetők konzervatívak és a munkások radikálisok. Ha megfordítva volna, ebből nagy üdvösség érhetné a magyar mezőgazdaságot, amelynek sok baja közt a legsúlyosabbak egyike éppen az üzleti értelemben vett átalakulástól való tartózkodás. Semmiféle üzleti szellemre nem volt szükség addig, amíg Magyarországot Közép-Európa éléskamarájának tekintették és tizenkét, tizennégy forint volt a búza ára. Az olyan ár, amely kétszerese a termelés költségeinek és az olyan produkció, amelynek biztos a piaca, két olyan faktor, amely minden üzleti szellemet, minden modern irányban való átalakulást pótol. De a két faktor elveszett: nincs se ár, se piac. És nem is lehet csak olyan világraszóló szerencsétlenség révén, amelynek ínség a neve. Az pedig kétségtelen, hogy a magyar gazda jóléte nem támaszkodhatik egy olyan véletlenségre, amelytől érzése okán önmaga is irtózik. A bajokat és az orvoslás módjait is csak az adott helyzetről teremtett alapon lehet tehát vitatni. És bármilyen különösen hangozzék is, a szerencsétlen piac- és árviszonyok következtében az igazság az, hogy egy-egy gazdára egyéni szempontból üdvös és kívánatos, hogy mentül több legyen a termése a saját jóvolta érdekében, de az ország egész gazdálkodása, külső kereskedelme tekintetéből közömbös, hogy az évi termés kisebb-e, vagy nagyobb. Csak egy mérték van, hogy a magunk és a velünk vámközösségben levő terület szükségletét fedezze, tehát elegendő legyen kenyérre és vetőmagra. Ha a termés ezen az abszolút szükségleten alul marad, akkor saját fogyasztó viszonyaink is elegendők arra, hogy az árakat befolyásolják. De mihelyt a vetőmag és a malmok készlete megvan: a legszűkebbre kimért termés mellett sincs meg a belső piaci faktorokban se a képesség, se a mód, se a hajlam arra, hogy az árak Magyarországon egyoldalúan emelkedjenek. Mert kivitel nincs és nem is lehet és nemhogy a mi termésünk tényező volna abban a tekintetben, hogy kisebb vagy nagyobb eredménye az európai piacok áralakulására hasson, de egyáltalán nincs is már semmiféle önállásunk az árfejlődés intézésében. Az egész világ búzaárait New-Yorkban teremtik és nekünk reggelenkint nincs más dolgunk, mint a paritás helyreállítása a budapesti és a new-yorki ár közt. Abból, hogy az árfejlődés szempontjából közönyös, hogy nagyobb, vagy kisebb-e a termés, természetesen az következik, hogy az eredménynek mentül nagyobbnak kellene lennie, hogy legalább a mennyiség pótolja az árban való visszamaradást. Ez minden esztendőben az aktuális szükség. De a kibontakozás útja, a végcél az, hogy olyan arányok teremtődjenek a magyar termelés beosztásában, amelyek biztosítják az országnak, amire szüksége van, de nem okoznak túltermelést egy olyan produktumban, amelynek az ára nem fedezi az előállítás költségét. Ezek az arányok két irányban követelnek érvényesülést a maguk számára. Egyik a vállalkozás elterelése attól az egyoldalúságtól, amelylyel minden tőkefeleslegét a földbe helyezi és emelvén a birtok árát és bérét anélkül, hogy jövedelmét is gyarapítani tudná, aláássa a földmivelést és megrontja a tőke életképességét. Ez nem szól azoknak, akik a talajba helyezett millióiknak csekély kamatozásával is bőven beérhetik. De vonatkozik azokra, akiknek az ezrek és százak csekély kamatozása száraz kenyeret se biztosíthat. De fontos az arányok helyessége nemcsak ama mérték dolgában, amelylyel az elhelyezést szomjahozó tőke a földbirtok meghódítására siet, hanem a produkció beosztásában is. Valóságos szerencsétlenség, hogy a bérletár, vagy akár a föld vételára is (mindig a termények mostani értékéhez képest) olyan szerfelett magas, hogy felemészti a beruházásokra szükséges erő nagy részét és kényszeríti a gazdát, hogy az extenzív kezeléssel érje be. Ha a megvásárolt birtok árának már nincs elegendő ereje, hogy beruházásokkal, a talaj táplálásával, kellő pihentetésével, a termelés tárgyainak okszerű megválasztásával, modern állattenyésztéssel és a mezőgazdasági ipar netán meglevő feltételének kihasználásával ne csak fekvő, hanem gyümölcsöző vagyont is szerzett legyen, akkor a föld árának emelkedéséhez fűződő rózsás következtetések igen hamar halomra fognak dőlni. A föld értékének kell emelkednie a jövedelem képében, amelyet teremteni tud. Ha pusztán az ára, bére emelkedik, mert nincs a vállalkozásnak pénzét mibe helyez- TÁRCA. A következő pillanat. — A Pesti Napló eredeti tárcája. •— Irta: Kabos Ede. Jó helyen épült, fényesen rendezték be, köröskörül ötezer lépésnyire nem volt sem klub, sem más nyilvános vagy zárt mulatóhely, az uj áramlat szellemében kinai módon a legcsodálatosabb színű és formájú legyezőkkel is fölékesitették s a kávéház mégis már a harmadik gazdát tette tönkre. Az első fölette az egész vagyonát, amelyet szaporítani akart s ekkor a kávéház stíljéhez képest kinai módon végezte ki magát; a második ugyancsak kinai egykedvűséggel fullasztotta magát európai és kinai mámorokba, hogy a fáradtsággal összegyűjtött vagyonba rettenetes apadását ne lássa, de utoljára is kénytelen volt Egyiptomba szökni, ahonnan most hamisított cigarettákat szállít néhai diadalainak és vereségeinek színhelyére; a harmadik pedig csak május elsejét várta be, amikor fa-fa ébred s a kávéházak még a városligetben is megtelnek s mikor az ő kávéháza ekkor is üresen maradt, gyors elhatározással elhagyta boldog feleségét és boldogtalan kávéházát és átvitorlázott Amerikába, ahol valószínűleg már megkezdte élülről a pincérkedés nemes mesterségét. Azóta a kávéház üresen állott. A néhai vászonernyőnek csak a drótváza állotta a port és esőt, mig fölötte a nagy, aranyozott betűket már leszedték s csak az utolsó mázolás idején érintetlenül maradt betűk alól olvashatták le az utcai gyermekek az egykor büszke címet: Ylang-Ylang Moéház. A nehéz vasajtókat is lebocsájtották s nem háborgatta senki, csak a kávéház előtt pihenő flakkeresek keresték föl néha unalmukban, hogy szellemes ötleteiket krétával rája jegyezzék. A pókok csak azért nem pártfogolták, mert okosabb helyet is tudtak keresni. Ellenben éjszaka a Dárius örökségéből kitagadott hajléktalanok néha még megtisztelték a zárt ablakok alá vájt fülkéket s ott töltötték a kellemetlenül hosszú éjszakát. Rendőrök nem igen jártak arra s igy nem is háborgatták az éj lovagjait. Az utca megszokta s lassan kint a háziúr is beletörődött, hogy abból az elátkozott helyiségből nem lesz többé kávéház. Csak még az új negyedet várta s ha az sem hozza meg a negyedik öngyilkos-jelöltet, el volt végezve, hogy a kínai legyezőket visszaszármaztatják Kínába vagy valamely közelebb eső ócskáshoz, a túlságosan nagy helyiséget kisebb részekre tagolják és megkísértik, nem mehet-e egyszerre három ember tönkre, ahol addig csak egynek kellett kínlódnia. Egy ambiciózus arabus, aki fezben járt, nyáron is shawlt viselt és déli gyümölcsökkel, nemkülönben szivacsokkal kereskedett, már pályázott is a néhai Ylang-ylang egyharmad töredékére s bizonyos föltételek mellett a szomszédos borbély is hajlandónak nyilatkozott az elárvult helyiség elfoglalására. Voltaképpen tehát csak a harmadik részletre nem történt előjegyzés s a háziul azzal vigasztalta magát, hogy a negyedévenkint keletkező és ismét eltűnő újságok kiadóhivatalainak szintén szükségük van — legalább rövid időközökben — valamelyes helyiségre. A néhai kávéház tehát, miután már május óta feküdt koporsójában, most már a gyors és végleges elmúlás reményével vigasztalhatta magát. Ekkor jelentkezett a láthatáron Hóry Benedek, aki természetesen igen nevezetes ember volt, különben jelentkezését éppen olyan kevéssé vették volna észre, mint más közönséges halandókét. Hóry Benedek mindig a következő pillanat szerencséjére spekulált. Megleste játékban, életben, mindenütt az ismétlődő balszerencsét s miután szépen kiszámította, hogy a következő pillanatnak meg kell hoznia a szerencsés fordulatot, nyomban akcióba lépett. Arra a kártyára, amelyen más csökönyös következetességgel játszva, nagy összegeket veszített, rátette minden nála levő pénzét és ekkor leste a következő pillanatot, a fordulatot. S néha ez a következő pillanat elég udvarias volt és meghozta a szerencsét. Máskor azonban még a később következő pillanatokra is kellett spekulálni . Háry Benedek, ha már maga nem is játszhatott, meleg érdeklődéssel leste legalább a teória helyességének győzelmét. Ez aránylag elég pénzébe került, de Háry Benedek nem törődött a saját vereségével, csak a teória győzzön. A barátai némi maliciával rá is fogták, hogy a világra sem jött volna, ha nem spekulál a következő pillanat szerencséjére. Mert ezer és ezer esztendők óta még senki sem hagyta el megelégedéssel ezt az árnyékvilágot s végre is egyszer be kell következnie a pillanatnak, amikor az is megszületik, aki a földön, a nyomorúság és siralom völgyében, is boldog, elégedett tud lenni. A még meg sem született Háry Benedek számított, latolgatott s a következő pillanatban világra sietett. Ahol azóta dicsőséggel és változó szerencsével iparkodik elismerést szerezni az eszmének, amely a paradicsom öléből világra csalta . . . Május valamelyik reggelén tehát beállított a háziúrhoz és kijelentette, hogy az elátkozott helyiséget kibérli. A háziúr azt gondolta magában, hogy neki bolond köveket, amelyek a hegyről le akarnak gördülni, nem kötelessége megállítani s miután a bért az első negyedévre fölvette, az ügyet — mint valami szavakkal párbajozó — a maga részéről befejezettnek nyilvánította. Háry Benedek azonban az ajtóból még egyszer visszafordult és azzal a meglepő kijelentéssel, hogy a tisztelt háziúr ne dühösködjék, ha a megnyitás első napján botrányról, verekedésről és rendőri beavatkozásról fog hallani, megállott a háziúr előtt. — Kit akar megverni? — kérdezte csöndesen. — Még nem tudom — felelte Háry Benedek. — Amennyiben csak az ablakaimat törik be, nincs ellene kifogásom, mert biztosítva vannak. De ha véletlenül a fejemet bántanák, szíves engedelmével összetöröm a csontjait. Clara pacta . . . — Boni amici — felelte klasszikusan Hóry Benedek s miután gyöngéden megrázta a háziúr kezét, elsietett ... * Negyvenötödik évfolyam, Elffftzatési árak eldókra enak reggel kiadásé:’! Egész évre 14 firt — kr. Negyedévre-- -- 3 „ 50 ,, Reggel! és esti HapegyflUkfildTő: Egész évre... ... lijt'rt — n Negyedévre-- — 4 „ 50 „ Lapcakint kétszer peshta küldve; Egész évre___20frt — kr. Negyedévre. ... 5 „ —• „ Egyes szára ára: Reggeli kiadás— _____5 kV. Esti kiadás — — — 4 „ Szerkesztőség: &, FerittUxtsft 3. Aho .aim éuUlst titöttetési Érti Sstapostoas Eges* évre— — 14 m — kr. Félévre — — — 1 „ — „ Negyedévre— — 3 „ 50 „ Egy hónapra — 1 ,, 20 „ Kayenini hétszer hishoz küldve, Kgess évré—_ib trt — kr. Félévre — — — 9 „ — „ Negyedévre — 4 „ 50 t3 Egy hónapra — 1 „ 60 „ Egyes szára ára: Reggeli kiadás — — 4 kr* Kati kiadás ... — S y Kiadóhivatal: S, ftfwav4-&a, ttriitiek-foltán 180. sz. Budapest, vasárnap, julius 1• 1894. Mai sz Ámunk húsz oldal.