Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)
1894-11-01 / 302. szám
Uj korszak a jogszolgáltatásban. Irta: Németh Péter kúriai bíró. Budapest, október 31. Emlékezetes nap leszen Magyarországon, a törvényalkotás e klasszikus földjén is, 1894. november hó elseje. E napon lépnek életbe a a sommás eljárásról és a fizetési meghagyásokról szóló törvények, amelyek látszólag ugyan csak az igazságügygyel állanak vonatkozásban, de valósággal és tényleg a nemzet egész jogi és gazdasági életére is mélyreható befolyást fognak gyakorolni. És méltó kiegészítéséül a régi tételnek, hogy minden jogfejlődés az igazságszolgáltatásból indul ki, látjuk ismét azt, hogy az igazságszolgáltatás, az államok e közmondásos fundamentuma, nemcsak szubtilis jogokat fejleszt, hanem fejleszti magát az egész szerves, lüktető nemzeti életet is. A história figyelmes szemlélője, akinek elméje előtt végig vonulnak a történelem eseményei, a csaták és forradalmaknak zajos, véres képei, azoknak hátterében látja a jogi intézmények hatását a népekre és vezetőikre és tudja, hogy minden külső változásnak előkészítő belső oka van a jogról és igazságról körüli nézetek változásában, az igazság érvényesítésére szolgáló intézmények elégtelenségében. Bár nem rejlik ezekben a szellemi mozgalmakban és hiányokban minden külső változásnak kizárólagos forrása, mégis tévednénk, ha a politikai eszmék harca mellé csak kevesebb jelentőséggel ordinálnak a jogélet, az igazságszolgáltatás fejlődő történetét. Sőt még az is, aki az államok rázkódtatásának nem oka gyanánt, hanem okozatául tekinti az igazságügyi törvényhozás változó irányelveit, még az is kénytelen elismerni, hogy minden új korszakát a politikának nyomon követi vagy pedig megelőzi a jogi intézményekben beállott változás. A két fogalomkörnek e szellemi kapcsolata adja meg minden igazságügyi reformnak a maga valódi jelentőségét. Több rejlik tehát abban, ha holnap az új sommás eljárás életbe lép, mint csupán az, hogy a prókátorok ezentúl nem periratokban fognak allegálni, hanem élőszóval iparkodnak majd feleik igazát megvédeni. Az írásbeliség, amely eddig felső bíróságainknál és a királyi törvényszékeknél kizárólag és törvényileg, a járásbíróságoknál pedig a nem elég szigorúan megkötött eljárási formák mellett beállott visszaélések folytán igen sok helyen szintén uralkodott, azt jelentette, hogy a bíró akár a felek tudatlansága, akár pedig rosszhiszeműsége folytán sokszor a perben a vitás jogviszonynak csak torzképét látta, és hogy ennek következtében ítélete is, minden iparkodása, becsületessége, igazságszeretete és tudománya mellett is, nem mutathatott az igazságnak teljesen megfelelő képet. Az új törvény minden fokon és a járásbírósági hatáskör jelentékeny kiterjesztésénél fogva a peres ügyeknek legnagyobb részében módot és alkalmat nyújt a bírónak arra, hogy az eldöntés végett elébe vitt vitás jogviszonyokat a maguk teljességében megismerhesse és így alapos, igazságos ítéletet hozhasson. Felmenti az új eljárás a bírót a bizonyítékok pedáns mérlegelésének hajlíthatatlan szabályai alól. Nem lesz kénytelen a biró valamely tényt okvetetlenül igaznak elfogadni csupán azért, mert két tanú erre vallott; magukat a peres feleket pedig ezentúl a bió sky alatt bőven kihallgathatja, úgy hogy a felei fel lesznek mentve ama kényszer alól, hogy a legtöbb esetben megkérdezésük nélkül megállapított esküformát gyakran egy szó miatt vagy le nem tehetik, vagy a tágabb lelkiismeretnek egy szóba kapaszkodva, azt igazság ellenére leteszik. Módot és alkalmat ad az új eljárási törvény a feleknek arra, hogy a felebbviteli bíró előtt új bizonyítékokat hozhassanak fel és érvényesíthessék, ami az eddigi eljárás mellett lehetetlen volt. A felebbviteli rendszert egészen újjáalakítja az új törvény és ezzel együtt a magyar igazságszolgáltatásnak súlypontját is határozottan a királyi törvényszékekre fekteti. Az új eljárás szerint rendszerint ezekhez történik a felebbezés, az új eljárás alá nem eső többi perekben pedig ezek járnak el mint első bíróságok, ezek gyakorolják továbbá a közvetetlen felügyeletet az összes királyi bíróságok felett, az ő határozataik azonkívül igen sok esetben, ha nem is végérvényesek, de végrehajthatók, úgy hogy a királyi törvényszékek működése nagy személyzetüknél és a közönséggel való folytonos érintkezésüknél fogva is, jövőre tengelye lesz az egész igazságszolgáltatásnak. A királyi Táblák, de különösen a királyi Kúria pedig megszabadulnak a hozzájuk nem való apró ügyektől és így majd tulajdonképpen való hivatásukat fogják teljesíthetni, éspedig elvi kérdésekben határozatokat hozni, elveket megállapítani és ezáltal a magyar jogéletre szabályozólag, s ott, ahol szükséges, törvénypótlóan hatni. A mi nézetünk szerint a felebbviteli rendszer újjáalakításában van a reformnak legfontosabb része. Ezen fordul meg a reform sikere és ha a törvénynek erre vonatkozó intézkedései jók és helyesek, akkor azok a legüdvösebb hatással lesznek a magyar jogélet fejlődésére. Bizonyos, hogy elméletileg helyesek a felállított szabályok , hogy megfelelnek az elismert és másutt is követett elveknek. De valamint a legszebben megkonstruált és kiszámított gép egy apró, észre nem vett szögecske miatt egy ideig nem felelhet meg a hozzá kötött várakozásoknak, épen úgy az eljárási törvény is a gyakorlatban egy ilyen szögecske okából várat- T Á E C A. flogyan mérték meg a Föld súlyát? A Pesti Napló számára írta Flammarion Kamill. (E tárca cikkely lenyomtatása vagy fordítása törvénybe ütközik. ' A múltkor azokról az épp oly egyszerű, mint elmés módszerekről beszéltünk, amelyek segítségével sikerült Földünk átmérőjét és térfogatát meghatározni. E módszerek mind a csillagász-tudományhoz tartoznak, mert a Nap és a többi égitestek delelése révén ismertük meg a földgömb méreteit. Most, engedelmeskedve olvasóink kívánságának, azt óhajtjuk röviden leírni: hogyan tudták meg pontosan, hány kilogrammot nyom a Föld, és miként számították ki, mennyit nyomnak a Hold, a Nap, a bolygók és a csillagok, mert már az utóbbiak közül is megmérték egynéhánynak a súlyát. Kezdjük a Földdel. Már a régiek is sejtették, hogy „a Föld nehéz“, sőt kelleténél nehezebbnek is gondolták, mert az ő hitük szerint a Föld leért a poklokig, hozzáférhetetlen mélységekbe, és az Ég rajta nyugodott. Vagyis mindennek ,az alapja volt. A Föld igazi súlyával csak akkor kezdtek foglalkozni, amikor meggyőződtek arról, hogy e gömb a világtérben van. Idestova kétezer esztendeje, hogy Plutarchos a Holdról szóló munkájában leírta, miként vélekednek a dologról a filozófusok. „Ezer talentumnyi súly, mely a Föld mélyébe zuhanna, a középponton okvetetlenül megállapodnék, ha útközben nem találna semmi akadályra, és ha nehézségénél fogva messzebb is esnék a középpontnál, azonnal visszatérne oda. A földalatti szilaj folyó, a középpontig jutva, megállana és örökké ott, maradna, mint sarok körül forogva körülötte. És ha lehetséges lenne, hogy valamely ember köldöke épp a Föld középpontján legyen, ennek az embernek a feje is, a lába is fölfele volna.“ Ez az okoskodás tökéletesen helyes. A mindenségben nincs se fönt, se lent. A Föld középpontja az a hely, amely felé az egész gömbről törekszik a vonzódás, és ami antipódjaink feje épp úgy fölfele van, mint a mienk. De századokra volt szükség, hogy ez igazságok győzedelmeskedhessenek. Plutarchos ez elméletekről csak mint kuriózumokról beszél és nem hisz bennök. Ha módunkban volna olyan kutat ásni, amely keresztül fúrná a Föld egész átmérőjét, a belepottyant kiváncsi 19 perc 10 másodperc alatt érne a középpontig, másodpercenkint 9546 méter sebességgel haladván. Ez a sebesség elegendő volna arra, hogy az az ember fölbukjék a Föld ellenkező oldalára, de onnan megint csak visszazuhanna a központ felé és nyert sebességénél fogva ismét elhagyná. Sok ilyen lengés után végre megállapodnék a középpontban. Föltéve, hogy épp testének centruma esnék öszsze a középponttal, valóban „a feje is, a lába is fölfelé volna“, mint a Plutarchos emberének, vagy mint a Dante Luciferének, akit a költő szintén e különös helyzetben ábrázol: „azon a ponton van, ahová minden felől nehezedik a súly“. * Egész az újabb korig kell haladnunk, hogy végre olyan kísérleteket láthassunk, amelyek révén csakugyan meg lehet határozni a Föld súlyát. A XVII. század végén Newton fölfedezte a gravitáció törvényét és a világ megtudta, hogy a Föld azért kering a Nap körül, mert a Nap tömege, vagyis anyagmennyisége nagyobb a mi Földünkénél; s hogy a Hold a Földnek engedelmeskedik, annak az az oka, hogy könnyebb a mi gömbünknél. Newton meg is határozta a tömegek arányait és bebizonyította, hogy a testek vonzódása tömegekkel egyenes és egymástól való távolságuk négyzetével fordított viszonyban áll. A vonzódás és a nehézség egyenlő értékűségének elve természetesen arra a gondolatra indította a tudósokat, hogy a Föld színén bármely kidomborodó test, például hegység, hathat egy kis tárgy súlyára. De a Föld oly roppant nagy, még a legtömérdekebb hegységekhez képest is, hogy a kísérlet fölöttébb kényes és finom dolog. Először két francia tudós, Bouguer és La Condamine kockáztatta meg 1738-ban, Peruban, a 6250 méter magas Csimborasszo mellett. A két természetvizsgáló csakugyan tapasztalta, hogy a mérő ön félre tör, de csak igen kicsit. Az eszközök tökéletlensége, a kemény hideg s a szélvész különben is nagyon megnehezítette a kísérletet. A módszer maga könnyen érthető. Tegyük föl, hogy megállapítjuk, mennyire tér el a mérőn egy magában álló hegy mellett, amelynek térfogatát és súlyát körülbelül meg lehet határozni. Az eltérés nagyságából aztán kiszámítható a hegy tömegének viszonya a föld tömegéhez és minthogy a két tömeg térfogata ismeretes, következtetni lehet sűrűségük viszonyára is. Hasonló számítást végezhetünk, ha megszámláltuk az inga lengéseit egy magas hegy csúcsán és a hegy lábánál. Az inga fönt távolabb van a föld középpontjától, tehát lengéseinek száma valamivel kisebb napjában, de a hegy vonzása részben pótolja a nehézség csökkenését, amely a magasságtól, függ és így módunkban van összehasonlítani a hegy tömegét a földével. Bouguer módszerét teljes sikerrel alkalmazta Maskelyne angol csillagász 1774-ben. Kísérleteinek színhelyéül a skótországi Shehallien hegyet választotta. Ez a hegy magában áll, geológiai alkata ismeretes, formája egyszerű, ami mind egyszerűsítette a számítást. Maskelyne elsőben is meghatározta a csillagokból két megfigyelő helyének szélességét. Az egyik megfigyelő hely délre, a másik északra esett a hegytől, s a hegy horizontális távolsága — ezt háromszögelés révén számította ki — 1330 méter volt mind a két helytől. E két csillagászati szélesség különbsége 43"-nek mutatkozott 54", 6 helyett, amely szám a távolság méréséből derült ki; ez a 11", 6 szabálytalanság fejezte ki amaz eltérés mennyiségét. Negyvenötödik évfolyam. k reggeli est) kiadás kfilLa* kölön házhoz vagy postán küldve Budapesten és a vidéken: Egész évre------18 frt —kr. Félévre------— 9 „ — » Negyedévre — — 4 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 60 M Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás----------5 kr. Esti kiadás--------------* 4„ Kiadóhivatal: l. Finalst tin 4. a, I. insist 1 TOgRdl (•» MII tildái P2yült, tgjrturre Mldve Budapesten é* i ildéken: Égési évre ___H frt — kr. Félévre — 1 „ — „ Negyedévre — — S „ 60 „ Egy hónapra — 1 „ 20 ,, Egy szám óra Budapesten: Reggeli kiadás____— 4 kr. Esti kiadás____— — 3 ,, Sierhentőség: B, Finnt!«tan Itkiauu-épalat 302. sz. Budapest, csütörtök, november 1. 1894. Mai számunk huszonkét oldal.