Pesti Napló, 1896. augusztus (47. évfolyam, 210-239. szám)
1896-08-01 / 210. szám
Gráf Barbarossza. Budapest, julius 31. Eberhardt magányába elvonulva, a nemzeti párt vezére ül egy kerek kőasztal mellett és — mint Barbarossza — némán növeszti a szakállát. Az ezredéves ünnepség alkalmából fogadalmat tett, hogy egész esztendőn át hallgatni fog, s amire eddig olyan ritkán tudta magát elszánni, ezúttal megtartja fogadalmát. Hallgat és mozdulatlan. Körülötte száz és száz mérföldnyire zakatol az élet s még jobban zakatolnak azok a vonatok, amelyeken parlamenti vetélytársai sietnek a választási harcokba, de ő ül és marad nyugodtan, csak nézi szakálla növését némán, csöndesen. A világ csak fikció, nincsen cél és nincsen eszköz, csak egy asztal van, amelynél pihenni s egy szakáll, amelyet növeszteni lehet. Hogy valahol egy kőházban egy kisded párt is ül, amely vezérét és vezérének szavát várja, azt a nemzeti párt Barbarosszája szintén elfelejtette s nagyon idegenül nézhetett arra a szürke emberre, aki elunván a várakozást, a minap leutazott hozzá tanácskozásra. Ah, olyan furcsa és olyan meseszerű lehetett a gróf Apponyi Albert és a Horánszky Nándor találkozása! Hiszen az újságok napról-napra megemlékeztek valamelyik parlamenti harcosnak hadi mozdulatáról! Még az a momentum sem rejtőzhetett el a história éber szeme elől, hogy Szinay Gyula beszámolót tartott és Thold Dániel újból jelöltette magát, de a nemzeti pártról mit sem lehetett hallani. Mindössze két tagja volt a pártnak, aki beszéltetett magáról: Bethlen Gergely, aki meghalt és Ivánka Oszkár, aki a honti főispánnal párbajozott. Választási harcban, sietős pártszervezésben a nemzeti párt lobogója nem akart mutatkozni s ekkor tűnt fel először szomjas lelkek vigasztalására a hir, hogy Horánszky Nándor elutazott gróf Apponyi Alberthez és meg akarja vele beszélni a nemzeti párt akcióját. Végre! Tehát csak aludt az a bizonyos leányzó, de nem halt meg s megkezdődik végre a nemzeti párt akciója. Nem, még most sem következik az akció. A nemzeti párt vezére fogadta ugyan fegyvertársát, de a kerek kőasztaltól nem kelt fel és ajkát nem nyitotta meg. Talán nem is engedi már fölkelni a kőasztal s az ő szakálla is keresztül nőtt a kövön; talán ebben az esztendőben nem is nyitja meg ajkát, amint megfogadta! Horánszky csak állott néma vezére előtt és beszélt neki egy és másról, amit mondani, amit tenni kellene — de Barbarossza hallgatott, nem felelt. S a szürke fegyvertársnak el kellett távoznia, anélkül hogy a szükséges harcra irányeszmét vagy egyáltalán valami direktívát kapott volna. Pedig alig egy-két esztendeje: a néma vezért nem kellett fölkeresni és nógatni, inkább ő maga volt az, aki minden választókerületet fölkeresett és minden választót elkeseredett harcra nógatott. Pedig akkor nem is állottunk választások előtt és nem is hangzott mindenfelől a csatára szólító kürt szava. de gróf Apponyi Albertnek most a hallgatás tetszik. Aki a beszédéről volt híres, megmutatja, hogy a hallgatásával is bámulatba tud ejteni. Ah, Ugron Gábor olyan egyhangú és kiszámítható ember, legfölebb azzal tud még feltűnni, hogy egy ünnepi országos ülésről távol marad, de ere akkor is nagy, amikor beszél és akkor is, amikor hallgat. Azt pedig ne mondja senki, hogy ez csak póz, kiszámított valami! Hiszen már a treuga dei dugába dőltekor bejelentette, hogy ő mindenek dacára millenniumi csöndet akar s mint ájtatos ember, a kormány cinizmusa dacára sem fogja megsérteni ezt a magaproklamálta munkaszünetet. Jóeleve tájékoztatta tehát a tisztelt publikumot, hogy ő erre a szent esztendőre letette a lantot s ne várjon tőle senki dalt. Nem póz tehát, hanem nyilvánosan tett és híven megtartott fogadalom. Csak ne juttatnák a néppártnak törvény ellen való izgatásai az ember eszébe azt a másik, nyilvánosan tett fogadalmat, hogy a szentesített törvénynyel szemben a nemzeti párt leteszi a fegyvert, maga gróf Apponyi Albert pedig minden erejével rajta lesz, hogy a szentesített törvény ellen való izgatást leküzdje, elfojtsa! De abban a szertelen zsivajban, amelyet a néppárt hangos gyermekei az egyházpolitikai törvények ellen csapnak, lehetetlen nem emlékezni a nemzeti párt vezérének szép fogadalmára. Túl zsivajon és izgatáson a rendszeretők fülébe cseng a parlament legszebb hangján elszavalt ígéret s éppen azért olyan feltűnő, hogy gróf Apponyi Albert megtartja azt a fogadalmát, amelynek megtartása agyonüti a másikat és fogadalomból hallgat, amikor fogadalomból beszélnie, tiltakoznia, küzdenie kellene. Majdnem úgy tetszik, mintha a két fogadalom bizonyos szándékkal került volna egymás mellé s az egyik a másikat lehetőleg észrevétlenül korrigálni akarta volna. Gróf Apponyi Albert két ízben is szépet, magasztosat ígért, — mint ahogy Velence Negyvenhetedik évfolyam. ElsŐPIffíTÉSI ÁRAK: Egész évre ...14 frt — kr. Félévre ......... 7 a — ft Negyedévre _ 3 „ 50 „ Egy hóra........ 1 ,, 20 „ ----O-Egyes szám...........4 kr. Vidéken ....................6 kr.PESTI NAPLO Megjelenítik minden nap, finnep és vasárnap után is. 210. sz. Budapest, szombat, augusztus 1. 1896* SZERKESZTŐSEK: II., Teréz-körut 31. sz. Il-dik emelet. —o— KIADÓHIVATAL, VI., Teréz-körut 33. sz. ------— Mai számunk tizenhat oldal, VI TARCA. A trencsén-teplici fűzfa. (Vágvölgyi néprege.) — A Festi Napló eredeti tárcája. — Irta: Concha Károly. — Apre púpos! kiáltott föl a dubnici várkastély nagyura, gróf Illyésházy István, nemzetségének utolsó sarja, akinek halála után a hatalmas Illyésházyak ősi címerét megfordítva helyezték ravatalára. Ebéd utáni szendergéséből fölocsudva, körülötte settenkedő, frissen tömött pipát tartó udvari bolondjához intézte ezt a cigányos biztatgatást. — Szakadunk Toplicába, folytatá félig álmosan, mélységes unatkozással a háromrétű tokás, vaskos alak. — Holnap pitymallatkor indulunk. Csicsa komám,pipa, paripa, pincetok körül hiba ne legyen. Gondoskodjék kend a cimborákról is: Illavai Lenci, Motesiczy Ábris, Kubra Peti, no meg a többiek a toplicai várkastélyban várjanak. Az ebek meg a pecér még ma éjszakára loholjanak oda. Jakubovecné se repüljön ki az eszed tokjából, ha kell, hogy jól megdömöckölhessen. A szakácsnak meg huszonöt botot ígért foglaló gyanánt, ha a hús kemény, a túrós derelye zsírtalan és porctelen lesz. Jól kiáztatom magamat. Komám, hadd szívja meg a testemet a toplicai kénes. Hiába! nem szabad engedni. A köszvény ritkán látott vendégnek se jó. Nem adjuk meg magunkat. Legényéleti kötelességgel jár! A természettől egyenesnek alkotott bolond csak sunynyogott, settenkedett ura körül, félre-félrecsúszó púpját meg-megigazítva, hol meg az öblös pipából kidagadó dohányhamut kellő korlát közé szorítva. — Méksás komám! vigyorgott a bolond Illyésházy szemei közé. — Tudod, a pontosság az én címeremnek a főékessége ... — Az ám, vágott közbe Illyésházy, amíg sarkon fordulsz, minden kiszáll a kobakodból; egyéb se marad bene, mint a báni birtokod. — No majd arról később, az első a kötelesség. Hanem a rendeletnek van egy kis hiányossága. Pipa, paripa, pincetok (no meg az úr dolgára rendelt Jakubovecné is, noha ő bízvást otthon maradhatna!) fixumfertig, csak még egyet felejtettél el, drága keresztapja az én másutt sintődő Pistuka árvámnak. A házi patikát is jó lesz talán az úri egyetmás közé praktikálni! — Paripa, kedves komám, a te köszvényes, szárazfájásos lábaidnak, a Jakubovecné meg az elzsirosodott szivednek — néhántsvirág. — Hallgatsz, gézengúz! Förmedt a bolondra Illyésházy. — Szólj igazat, betörik a fejed. Dohogott Ottlik Csicsa (a hivatala révén Istvánból Csicsává degradált bolond). Szálas teste összecsuklott, szemei vadul égő tűzben forogtak, de csak pillanatra. Aztán csinálta tovább az udvari bolondot s szájaszögleteit lehúzva, elforgatott szemekkel, keresztbe tett karokkal állt ura elé. — A báni birtokomról szóltál imént, méksás komám; eredt meg újra a szava. — Haj! csak ma is az enyém volna. De mikor magadhoz váltottad s rabszolgáddá tettél, cserébe engem is, a famíliámat is eltartván, nem gondoltam meg, hogy az a neked tetsző, nagy domíniumod közepén idegen foltot alkotó darab földecske olyan mint a rossz lelkiismeret. Időről-időre belekapaszkodik a szívembe, összeszorja, mint a düledező faágat a vaskapocs. Azután beszél, más fülébe nem hatoló szavakat. Elmondja: mielőtt eladtad, félbolond voltál; amikor azután megváltál tőlem, világcsúfsára egész bolonddá lettél. Fogd a kezedbe a jobbik eszedet, szerezd vissza a fiad számára. A te fejeden jó helyen van a csörgősipka. Hanem mi lesz az árvából, ha a gazdád fölött eléneklik a circumdederantot ?! Se pénz, se posztó. A tányérnyalónak otthona tágasabb. — Méksás komám, jó uram! A te szived köré aranykarika van verve. Maholnap idegen kézre kerül mindenünk. Mentsd meg a hajótörésből, add vissza a birtokomat! Miután az eszével ki tudja hol kalandozó Illyésházy megszólalt volna, felrikkant az ezüst kalitka álló rúdján tollázkodó papagáj. Hosszabb délutáni sziesztát tartott, mint a gazdája, vagy a szárnya alól hallgatta a másik kétlábú beszélgetését. Csőre meg-megcsattant, félrefordított gúnyos pofával a bolond felé rikácsolva: — Ottlik — botlik. Ottlik — botlik. (Erre a tudományra az udvari cigány volt a tanítómestere, aki örökké kancsal szemmel nézte a gróf meg a bolondja komaságát. Hát ha egyébbel nem tehette, a madarat oktatta százféle turpisságra.) — Kegyelmes uram, röffent föl a vérig sértett Ottlik s mikor igy megbántódott, a címezést ott kezdte, ahol máskor végezni szokta: — Kegyelmes uram, pártfogóm, szegény árvám keresztapja, nemesi becsületemre kérlek: hadd fojtsam meg azt a tollas mihasznát, majd a tanítójával később végzek! Botlottam, mikor őseim örökét az ingyenélésért cserébe adtam; nem kótyavetyén kelt el; urnak adtam, úri elégtételt kérek: hadd tekerem ki a nyakát annak a cigány tanítványának! Illyésházy nem felelt, tekintete hol a bolondon, hol az okos pofája állaton révedezett. Mikor a bolondja újra türelmetlenkedett, végre megszólalt: — Hajtsd be a madarat a kalitjába, terítsd le kendővel, hogy ne lábatlankodjék, te meg, komám, szedd össze azt a kis eszedet, amiből