Pesti Napló, 1899. június (50. évfolyam, 150-179. szám)

1899-06-01 / 150. szám

*­ Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1899. június 1. 150. szám. A válság. Budapest, május 31.­­ Megoldás még mindig nincs. Bécsben rettenetesen izgalmas küzdelem folyik, amely ha bennünket oly közvetetlenül nem érintene is, már érdekességénél fogva leköthetné figyelmünket. A budapesti po­litikai világ kizárólag a bécsi hírekkel van elfoglalva — bécsi hír pedig vajmi kevés van. Mindaz amit a legjobban be­avatottak tudnak, inkább negatív termé­szetű dolog. Tudják, hogy ő felsége nem döntött, dönteni egyelőre nem is akar, mert éppen nem bizonyos, hogy a Thürs után következő kormány más álláspontra helyezkednék, mint a jelenlegi osztrák miniszterelnök. Tudják továbbá, hogy a ka­binetek lemondása, bár felajánlani már ré­gebben felajánlották, mindez ideig nem tör­tént meg, szintén azért, mert ő felsége nem kívánja a válság ilyen kitörését, mielőtt még a megoldásnak­ valami módja iránt megállapodás léteznék. Ma újra megpró­bálták a tárgyalást, de eredményre, úgy látszik,most­ sincs kilátás. Amilyen zavaros a helyzet Bécsben, éppen olyan tiszta és világos Budapesten. Az egész közvélemény és az egész par­lament Széll mellett van és minden jel arra mutat, hogy ha visszalépne, ismét csak őt lehetne megbízni a kabinet újjá­alakításával, mert nincs senki, ki arra vállalkozhatnék, hogy örökébe lépve, kevesebbel érje be, mint amit ő követel. Az ilyen kormányférfiút a közvélemény elsöpörné,a parlamentben pedig aligha­nem kitörne már bemutatkozásakor az obstrukciónál is rosszabb állapot. Máris tudják, hogy a képviselőház pénteki ülé­sében az ellenzék részéről nagy mani­­fesztáció készül Széll mellett; hogy pedig a többség nem hagyná cserbe vezérét, ki oly hősies küzdelmet folytat, azt külön fölemlíteni is felesleges. A legnagyobb várakozással vannak tehát a pénteki képviselőházi ülés iránt. Nem tudni, várjon csak manifesztáció lesze­, vagy belemennek-e a diskusszióba is, melyet megakadályozni lehetetlen volna. Sokféle tervről hallani és igen komoly ellenzéki körök arról beszélnek, hogy sürgős határozati javaslatot kell beterjesz­teni, mely a kormányt a tárgyalás megszakítására és arra utasítaná, tegye meg haladéktalanul az előkészületeket, hogy a gazdasági elvárás ez év végével megtörténhessék, úgy látszik, ily indít­vány ez idő szerint a többség köréből is támogatásra számíthatna. Ennek a terv­nek jelentőségét és összes következményeit előre kiszámítani lehetetlen. Ennélfogva biztosra veszik, hogy Széll Kálmán pén­teken vagy a magyar kabinet lemondását jelenti be, vagy valami konkrét javasla­tot terjeszt elő, mely a válságot legalább ideiglenesen befejezné. Kettős válság. Saját tudósítónk Bécsből a következőket je­lenti nekünk telefonon: A válság előreláthatólag vége felé közeledik. A király ma reggel, közvetetlenül azután, hogy Lehönbrunnból visszatért a hofburgba, gróf Thun osztrák miniszterelnököt hosszabb ki­hallgatáson fogadta. Miután a miniszterelnök elhagyta a király dolgozószobáját, visszatért a miniszterelnöki palotába, magához hivatta Kaizl pénzügyminisztert és hosszasan tanácskozott vele. A délelőtt folyamán Széll Kálmán ma­gyar miniszterelnök és gróf Széchenyi, a király személyi körüli miniszter is megjelent a király­nál. Délben háromnegyed egy órakor gróf Thun­a­hofburgba hajtatott, nyomon követte Széll Kálmán. A városban azonnal hire jutott, hogy a király közös kihallgatáson fogadta mindkét miniszterelnököt, kik leadták lemondásukat. Ezt a hírt megerősíteni látszott az a körül­mény, hogy Budapesten egy esti lap külön­kiadásban jelentett Széll Kálmán lemondását. A Fremdenblatt és a Vaterland esti lapjai azonban már határozottan megcáfolták ezeket a híreket. A közös kihallgatáson csak az történt, hogy mindkét miniszterelnök újból kifejtette állás­pontját és kijelentette, hogy engedményekbe nem bocsátkozh­atik. A felséges úr erre kife­jezte ama határozott kívánságát, hogy oly ki­bontakozást kell találni, mely mindkét kabinet­nek lehetségessé teszi a hivatalában való megma­radását. A válságot ugyanis — mint hire jár­­— a király vélekedése szerint sem az egyik, sem a másik minisztérium lemondásával nem lehet megoldani. Három óra tájt a belügyminisztériumban gróf Thun miniszterelnök, Kaizl pénzügymi­niszter és báró Dipaldi kereskedelmi miniszter, at bankgassei magyar minisztériumban pedig Széll miniszterelnök, Hegedűs, Lukács és Darányi mi­niszterek tanácskozásra gyűltek össze. Úgy látszik, hogy e tárgyalások valamilyen elhatározásfélére vezettek, mert 5 órakor gróf Than miniszterelnök a magyar minisztériumba hajtatott és fölkereste Széll Kálmánt, kivel rövid ideig tartó beszélge­tése volt. Időközben a magyar minisztériumba érkeztek Kaizl és Dipauli miniszterek is, kik Thunnal és Széllel esti öt órától hét óráig tanács­koztak. A tanácskozáson a többi magyar mi­niszter nem volt jelen. A tanácskozás tárgyát a legnagyobb titokban tartják. A tanácskozás után nyolcadfél órakor előbb gróf Thun, az­után Széll a hofburgba hajtott,, és mind­egyik rövid ideig tartó kihallgatáson jelen­tést tett a királynak. A ma esti kihallgatások rövid voltából azt következtetik, hogy a dél­utáni tárgyalás nem járt eredménynyel és ennek következtében ismét számot kell vetni a kettős kabinetválság eshetőségével. A király ma este Schönbrunnba utazott, honnan csak holnap reggel tér vissza Bécsbe. A magyar miniszte­rek még Bécsben maradnak és résztvesznek az arnapi szertartáson. A miniszterek nem nyi­latkoztak arról, hogy holnap folytatják-e a tárgyalást. A N.- Fr. Fresse jelenti: A helyzet nagyon za­varos. Az a tárgyalás, melyet a két kormány ma délután, valószínűleg a király kívánságára, folytatott egymással, hír szerint nem vezetett eredményre, de az is bizonyos, hogy a tárgya­lást még nem szakították meg. Minthogy a két miniszterelnök csak este hat óra után tehetett jelentést a királynak, az osztrák minisztertanács ma már nem ülhetett össze, de valószínűleg hol­nap vitatja meg a helyzetet. Eddig még nem lehet tudni, hogy holnap folytatják-e a tárgya­lást. Kétségtelen, hogy sem az osztrák, sem a magyar kormány ma nem volt abban a hely­zetben, hogy lemondását fölajánlhatta volna a koronának. Hire jár, hogy Széll Kálmán eddig semmiféle engedményt sem tett az osztrák kar­hatalomnál. És jön a felhő, sok felhő, jaj, de nagyon sebesen. A szél már lent zúg, az eper­­fákról százával sodródik le a jövendő gyümölcs s mindenek gondolata most az: van-e a felhő­ben jég, vagy nincs ? Ilyenkor az ország pat­­rónájához, Máriához szokás­ folyamodni, a mé­csest, mit: szombaton tiszteletére égetnek,­­seb­tiben meggyujtják és gyertyát égetnek azon Mária-kép előtt is, amely az ágy fölött lóg, így hívják védelmül, segédelmül öt, kinek fehér­ségét a zsoltár elefántcsontból való toronyhoz hasonlítja. Segít is, eddig legalább segített, bár azt senki sem tudja megmondani, mit hoz a holnap. Munkát hoz, az bizonyos, íme, most meg már fiatal lányok kezdenek mászkálni a fákra, férget pusztítani. Ahogy ez megvan, elő a nagy vörösréz bádogokkal, amiket katonabornya gya­nánt a hátukon viselnek az emberek. Azután nagy vegyészkedések a gálickével s következik a penészgombával való háború, a locsolás. Fur­fangos mesterség, még ma is van, aki nem hisz benne, komédiának tartja s azt mondja, majd terem a szőlő anélkül is, ha akar. De nem akar s ezért csak locsolni kell s jó lessz már a húsvéti locsolásokat beszün­tetni ; kár a fölösleges munkáért, inkább a locsoló szándéknak igy szőlőt locsolnának. A lány anélkül is megmarad, ha nem locsolják húsvétkor, míg a szőlő nem marad­­meg. Búzá­val dolgozó gazda ilyentájban még alig tudja, mi a munka, hacsak dús földeken acatolása nincs, emitt meg ahogy a locsolással valahogy elkészültek, már meg az újítás következik a kapákkal. Nincsen az a nikkel íróasztali en­­csembencs, amely fényesebb és ragyogóbb volna, mint ilyenkor a kapa. Mint akármi más életben, a­ rosszaság itt is magától nő. Senki­­sem veti­ a giz-gazt, mégis szörnyű sok terem belőle. Az­ acat gyökere megéri az egyméteres hosszúságot s akárhol vágja ketté a kapa, új­ból kihajt. A kultúrnövény és a vadnövény kö­zött az a kü­lönbség lehet, ami a civilizált em­ber s a vadember között. A kultúrnövényt bármi kis baj éri, mindjárt elpusztul. Sértsd meg ültetéskor egy kicsit a gyökerét, már beteg s ha gyorsan nem jut hozzáértő orvoshoz, el is hal. A parajt, a vadzabot s a többi füvet, mi giz-gaz néven ösmeretes, tövestül kímélet­lenül tépi ki a kapa s mérgesen odacsapván a földhöz, holtan teríti le, é­s harmadnap látod, hogy azon a helyen, ahova csapták, gyökerei­vel a homokba kapaszkodott, fölállt, föléledt s jobban nő, mint azelőtt. Elszívják a föld ere­jét, föliszszák a harmatot és elfogják a nap melegét a szegény kultúrnövény elől, mig az acat, ha szerét ejtheti, hosszú gyökerével a föld alatt a tőkéhez kúszik s magából abból jön elő, hogy minél kevesebbet lehessen neki a nehezebb szerszámmal ártani. Akármennyire tele van is manapság beteg­séggel, de azért becsületes növény a szőlő. Hogy így növekedőhelyét jól megfésülték és ünnepi ruhába öltöztették, ezt azzal hálálja, hogy meghagyott vesszői a magasba nyúlnak. Most segedelmére lányok és a sás jönnek. A lányok a sással vesszőit egymáshoz,­­vagy a karóhoz kötözik, hajladozva mellettük napestig. Ez nagyon jó derékfájásról való munka, s be­­végeztével azt lehetne hinni, hogy pihenhetünk. Azonban ezt rosszul tetszik hinni, mert ezen­közben már ismét annyira szaporodott a pe­nészgomba, hogy újból csak elő a rézbornyak­­kal és szúrd, vágd, lődd a gálickével a gombát. A gomba a merész támadásra megrotirál, hátrahagyván számos halottait. De most talán már csak pihenni lehet . . . Dehogy lehet. A pálma nem oly kényes jószág, mint a szőlő (az igaz, hogy nem is ad sem­mit.) Már kezdik mutogatni a tőkék, hogy mit adnak észre, ha jól bánnak velük s mentik ellenségeitől. Az ellenség már megint az acat, a paréj, a százféle vadvirág, melyek ismét ott termettek körülötte, de jön ellenük újból a kapa, amelynek munkáját ezúttal érés alá való kapálásnak nevezik. A kapa­­évente kétszer végzi ezt a tisztogatási munkát, de van hely, ahol harmadszor is megadják a tőkének, mond­ván : ne panaszkodj. S hogy tökéletesen ne panaszkodhasson, a kapát a kézből letévén, megint a rézbornyát veszik hátukra az embe­rek és locsolkodnak. De már az ilyenkor ne­hezen megy, a szőlő magas, a levelek meg­nőttek, minden tőke körül kétszer kell elhaladni s megfüröszteni jól a lében. Idáig eljutván, itt van már augusztus vége és a szeptember eleje közeledik. No végre va­­lahára vége a munkának, ami a nevelést illeti. Csak itt-ott járnak a tőkék között, felkötözni a Kánaánbelihez hasonlókat (ha van), hogy le ne szakadjanak és ritkítják a leveleket ama fürtök körül, melyek a nap elöl elbújva vannak.

Next