Pesti Napló, 1901. október (52. évfolyam, 270-300. szám)
1901-10-01 / 270. szám
ELŐFIZETÉSICRASS Egész erre _ 20 tor. — EIL Félédre _ 14 3 t negyedévre _ 7V D Egy tóra— 2 e 40 „ Egyes szám _ ~ s mi Vidéken— „ 10 T N 52-dik évfolyam. 270. szám. Szerkesztőség: YI„ Teréz-körut 21. & Kiadóhivatal: VI.. Teréz-körut 22. 4p r óh ira 1 o16 s o k ára: Egy eső 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések petit számítással, díjszabás szerint. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1901. Főszerkesztő. Főmunkatárs: Ifj. Ábrányi Kornél. Surányi József. Kedd, október 1. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember 30-án lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen Francia államférfin a magyar politikáról. Beszélgetés Yves Guyot-ral. A Pesti Napló olvasói ismerik Yves Guyot-t, volt francia közmunka-minisztert, a francia kamara tagját, a Le Siécle főszerkesztőjét. Nemrég az ő fényes tollából közölt lapunk cikksorozatot a franciaországi kongregációkról, amely cikksorozat a legnagyobb érdeklődésre és tetszésre talált a magyar politikai körökben. Yves Guyot most vendége fővárosunknak; a nemzetközi statisztikai kongresszus hozta ide a világhírű francia államférfiul kit éppen ma választottak meg a kiváló tudósok tanácskozásában a közgazdasági osztály elnökévé. Lapunk felelős szerkesztője ma tiszteletét tette Yves Guyonnál, aki ez alkalomból igen érdekesen nyilatkozott nemcsak Magyarországról, hanem a magyarpolitikáról is, amelynek kérdéseibe a legcsodálatraméltóbb részletességgel be van avatva és a magyar politika szereplő vezéreiről, akiknek működését behatóan ismeri. A kiváló tudós és államférfiú szíves készséggel adta meg a felhatalmazást, hogy nyilatkozatait a Pesti Naplóban nyilvánosságra adjuk, amit az alábbiakban meg is teszünkről a feltételekről, amelyek egy statisztikát értékessé tesznek. A statisztika mindig csak hozzávetés és értéke attól a módszertől függ, amely szerint adatait beszerezték és egybeállították. Igen élénk érdeklődéssel hallgattam Szterényi József úr előadását is «a magyarországi ipari politika eszközeiről és eredményeiről», valamint a belkereskedelmi statisztikáról szóló elmélkedését is és mind a kettőből igen sok dolgot tanultam, meg. Bizony, a hallott tanulságok közül nem egyet közölni fogok honfitársaimmal is, amint megtettem ezt már régebben is. 1896-ban Les voyages et impressions de M. Faubert című munkámban közzétettem mindazt, amit akkor Magyarországon és Magyarországból láttam. Foglalkoztam Magyarországgal. írtam és beszéltem róla, amikor életerejének elorigentálására eljött az 1900-iki kiállításral és nagyon hálás voltam a magyar kormánynak, mikor oly szíves volt és a kiállítási bizottság tagjává engem jelölt ki. E minőségben nem játszottam más szerepet, minthogy csodálattal szemléltem a magyar kiállítás tűzzel és lelkesedéssel tetszik vezéit. Még legutóbb is, azokban a ckkjükben, amelyeket a Siécle-ben írím az egyház mérlegéről, egész lelkeutaltam az 1894-iki Magyarország -áldására s a magyarországi liberál. jwufde- or/ -wa-... - ■- awwgsam ■ iiiw—————————*1 Egy érdekes nő emlékiratai. — A Pesti Napló eredete tárcába. — Irta: Londesz Elek. Az emlékiratok, a bennük megnyilatkozó közvetlenség révén, mindig nagy hatással voltak a kritikai mérlegeléssel nem törődő olvasóközönségre, mely az alaposság helyett jobban szereti az érdekességet s minden történeti igazságnál jobban becsüli az intimitást. Ha az író egyénisége érdekes, ha írásában az emberiség nagy eszményeinek kultusza lüktet, valóságos rajongássá válhatik az olvasó érdeklődése. Az ötvenes évek elején, amikor Európa szabadságszerető népei rokonérzéssel fordultak felénk, magyarok felé, ilyen sorsa volt annak a könyvnek, mely Beck Vilma bárónő emlékiratai gyanánt jelent meg előbb angolul, majd német nyelven is. Most, ötven év múltán magyarul is megjelent ez a munka; dr. Halász Sándor ültette át e címmel: Egy hölgy emlékiratai — az 1848—49-iki magyar szabadságharcból. Az előszóban azt mondja a fordító, hogy «megfoghatatlan ok, amiért a magyar szabadságharc írói Beck bárónőt műveikben nem említik.» Majd látni fogjuk, hogy ez az ok nem olyan nagyon megfoghatatlan. Beck Vilmának nemcsak írása, hanem élete is regényes. Különösen írása. Kétségtelen, hogy nem közönséges vágású nő volt s egyéniségében a különösségnek nagyobb rész jutott a józanságnál. Egyébként titokzatosság veszi körül alakját s egész életét. Rém volt a szabadságharcban s emlékiratai is ebbeli működéséről szólnak a közvetlenségnek azzal az erejével és érdekességével, mely az olvasót könnyen hatalmába keríti s könnyen feledteti vele azt a kérdést: vájjon mind igaz-e, amit olvas ? Az — Mit válaszoljak önnek ? Hogy el voltam ragadtatva, amiért viszontláthatom Magyarországot ? Hogy gyönyörű vidéket, csodálatos fényözönben fürdő termékeny tájakat láttam ismét, amikor lefelé ereszkedtem a Dunán Komáromtól Budapestig ? Hogy azon a lakomán, amelyet Hegedűs miniszter úr ajánlott föl a nemzetközi statisztikai kongresszus tagjainak, újból megtaláltam azt a ritka szeretetreméltóságot, amelyhez a magyarok valósággal hozzászoktattak . . . — Szeretném, ha elmondaná gondolatait Magyarország jelenlegi politikai helyzetéről. — A gondolataimat ? Nos, ma reggel, mint a kongresszus gazdasági bizottságának elnöke hallottam Hegyeshalmy Lajos úrnak igen figyelemreméltó tanulmányát arról a módszerről, amelyet az ipari termelés statisztikájának egybegyűjtésénél 1899-ben Magyarországon alkalmaztak. Mint olyan ember, aki közpályámon gyakran használtam fel a statisztikát, nem tehettem egyebet; tapsolnom kellett. A statisztika számai nem mondanak semmit, nem bizonyítanak semmit, nem jelentenek semmit, ha nem tudjuk, mi módon keletkeztek az adatok. Ha egy úriember azt mondja önnek, mutatván egy statisztikát: ime a számok ! —.Akír bizonyos lehet benne, hogy az az ur nem statisztikus és hogy sejtelme sincs azokelőadás elevensége, az események mozgalmas volta csak fokozza a hatást, nem is szólva a rokonérzésről, melyet az emlékiratok hősnője mindjárt kezdetben biztosít magának. Férje, úgymond, Bécsben esett el október 28-án, amikor, mint a mozgósereg ezredese, a szabadságért küzdött a második torlasznál a horvátok és a vadászok ellen. «E rettenetes esemény után elég okom volt arra, hogy minden erőmet hazámnak szenteljem.» Haug tábornok, Bem táborkari főnöke, aki mint bécsi követ akkortájban a magyar táborban tartózkodott, nem emlékezik Beck báró nevére az elesettek sorában , különben aznap nem is volt torlaszharc. Általában nagyon homályos minden adat, mely az emlékiratokban Beck Vilma származására és nevére vonatkozó. Magyar nőnek mondja magát, de, tanukt állítása szerint, magyarul nem tudott; emlegeti továbbá nyitravármegyei birtokát és rokonait is. A fordító állítása szerint, Beck Vilma Horeczky-lány volt. De ezzel szemben Mednyánszky Cézár azt írja egyik levelében, hogy jól ismerte a nyitravármegyei báró Beck-családot, melynek akkor két tagja viselte a Beck bárónő nevet: Beck, a volt olmützi várparancsnok özvegye, Amália s az előbbi testvérének, az akkor Olaszországban szolgáló Beck alezredesnek neje, Mária. Mindkettő Horeczky-leány. Mednyánszky állítása szerint egyik sem volt közülök az emlékiratok szerzője gyanánt szereplő Beck Vilma bárónő. -Mindenesetre érdekes volna kideríteni a kétségtelen valóságot. E célból már kérdezősködtem is nyitravármegyei emberektől, de , a választ még nem kaptam meg. Sokan állíták, hogy a titokzatos nő valódi neve csakugyan Beck Vilma volt, a bárónéi címet azonban nem jogosan viselte. Állítólag Beck Vilma úgy nyilatkozott, hogy a báróné-civil Kossuth Lajostól kapta. Kossuth azonban azt mondja ez asszonyra vonatkozó levelében, hogy ő nem ismert Beck Vilma báróné nevű nőt s csak arra emlékezett, hogy egy Racidula nevű kémmel két ízben értekezett szolgálati ügyben. Tudnunk kell, hogy Beck Vilmát többen Racidula néven ismerték, mint ügyes kémet. Szinnyei József szerint, Beck Vilmának családi neve volt a Racidula név. Arra is van azonban tanú, hogy több kiváló ember, sőt egy Esterházy herceg is minden kételkedés nélkül bárónénak címezte Beck Vilmát levélben, vagy beszélgetés közben. De az sem lehetetlen, hogy különös viselkedése miatt a táborban ragadt rá a báróné-címemező incselkedésből. Maga következetesen bárónénak címezteti magát emlékirataiban, sőt Kossuthnak is ilyen kifejezést ad szájába: «Ön, tisztelt báróné, több áldozatot hoz a hazának, mint némely férfiú.» Hogy mik voltak ezek az áldozatok, nem tűnik ki a munkából minden kételkedést kizáró módon. Mindenesetre tett hasznos szolgálatokat, ezt a szabadságharc több tanúja állítja, de a sok kaland, a sok fontoskodás között elvész a valóság, vagy legalább kihámozhatatlan. Olvassuk, hogy többször járt az ellenséges táborban, mindenféle regényes színezetű körülmények között, állruhában, veres parókával. Jártábankeltében hol gyümölcsárulónak, hol színésznőnek, hol divatárusnőnek adta ki magát. Többször átlopódzott a határon az ellenséges fegyverek között s a többi közt Kossuth kívánságára kiáltványokat osztott szét Galiciával s értekezett Kremsierben a birodalmi tanács tagjaival. Kossuth azzal is megbízta, hogy utazzék Boroszlóba, Lipcsébe és Drezdába a magyar hadsereg számára megrendelt puskák kifizetése végett. Ez alkalommal 140.000 forintot adtak a kezébe, amelyből aztán a lipcsei Mai számunk 18 oldal.