Pesti Napló, 1902. június (53. évfolyam, 148-177. szám)
1902-06-01 / 148. szám
Kivándorlási kongresszus, Budapest, május 31. (A. K.) Az amerikai kivándorlás arányai évről-évre megdöbbentőbbek. Ez indította arra az O. M. G. E.-et, hogy Miskolcra kongresszust hívjon össze, mely a kivándorlás okait kifürkéssze, veszélyeit feltárja, s módokat keressen annak megszüntetésére, vagy legalább is korlátozására. A kivándorlási kongreszszus iránt nagy az érdeklődés. S a mai napon, mikor a kongresszus megnyílt, Miklós Ödön rajzolta meg elnöki megnyitójában a felvidéki kivándorlás húszéves periódusának képét. Az Amerikába való kivándorlás első tünetei 1874-ben léptek föl a Felvidéken. Ezekre nézve az impulzus határozottan Amerikából eredt. Amerikában akkoriban kezdett nagy virágzásnak indulni a bányaipar. Ehez olcsó munkások kellettek, amilyenek az amerikai benszülöttek közt nincsenek. Az amerikai ügynökök a magyar Felvidéken találták meg ezt az emberanyagot, mely munkás, kitartó, türelmes, engedelmes és igénytelen. A kivándorlás arányai azonban nem tartottak lépést az amerikai ügynökök toborzási buzgalmával. Sőt, mikor Amerikában már gátat vetettek a bevándorlásuk ellen, — nálunk még akkor is növekedett a kivándorlási arány. — Ez tehát olyan jelenség, melynek okait nem lehetett többé csak az amerikai ügynökök toborzásában keresni, hanem már a hazai viszonyokban is. Innen kezdődik a közfigyelem fölébredése. Itt szűnt meg egyszerre az a vidám optimizmus, mely a dolgok elején nevetve dicsérte a felvidéki kivándorlás számtalan előnyeit. A tót kimegy Amerikába, s már egy félév múlva pénzt küld haza. Egy év múlva még többet. Négy-öt év múlva maga is megtér és földet vásárol , itthon marad. Nevették, hogy mióta a tótok kivándorlása megkezdődött, azóta nincs a Felvidéken adóhátralék. A vidám nevetés csak akkor kezdett megfagyni az ajkon, mikor egyszerre csak az történt,, hogy nemcsak a kivándorló tótok nem tértek többé haza, hanem a családjaik is utánuk költözködtek. Csak akkor, mikor a kivándorlási mozgalom Szepes- és Sárosmegyékből átcsapott Ung- és Beregmegyékbe,s ahol már egész népvándorlási forrongás keletkezett. S még jobban megfagyott az ajkon e vidám nevetés, mikor a Felvidékről egyszerre csak átcsapott ez a mozgalom az Alföldre is. Oda, ahol nem tótok laknak, hanem fajmagyarok. S ehez járult még az a statisztikai kimutatás is, hogy ma már nem kevesebb, mint 860 ezer magyar van Amerikában, akikre ott már régóta kivetette hálóját az orosz propaganda. A baj tehát nemcsak gazdasági, hanem népességi szempontból is nagyon súlyos.. És kétségtelen, hogy nemcsak társadalmi érdeklődési, hanem törvényhozási intézkedéseket is igényel. De hol és hogyan lehessen a kérdést megfogni ? — Ha a kivándorlás egyszerű betiltása elég volna, akkor ehez már régen hozzá lehetett volna nyúlni. De nem elég. És ha meg is történnék a betiltás, végre tudná-e hajtani a közigazgatás? — Mindezek nagyon kényes és bonyolult kérdések, s nem csoda, ha e bajok feltárására kongresszus ül össze. Csak az lenne a baj, ha a kongresszus tárgyalásai a kérdés lényegétől mellékcsapásokra tévednének, s ha nem a betegséghez keresnének orvosságot, hanem bizonyos jelszavakhoz, melyek csalhatatlan orvosszerszámba mennek, keresnének ismét betegségeket. Valószínű, hogy csak véletlenség volt, s nem tervszerűség, hogy a miskolci kivándorlási kongresszust csak néhány nappal előzte meg a gazdaszövetség által összehívott uzsora-ankét. Ezen az ankéton, mikor az uzsora pusztításairól beszéltek, nem mértek egyenlő mértékkel. S midőn a kisbirtok rémek mobilizációjáról tanakodtak, nem kerestek statisztikát arra, hogy a pusztításnak hány szá- Penitencia. — A festi 2 Vanló eredeti tárcája. — Irta : Pekár Gyula. (Utánnyomás tilos.) Délután heroin óra felé járt már az idő. A szoba leány végre is rászánta magát s óvatosan benyitott a bondokba. De megdöbbenve állott meg a küszöbön. — A nagyságos asszony maga öltözik ! És . . .gyászruhát tetszik felvenni ? A leány nem értette a dolgot és csak elképedve nézett széjjel a szobában. Ilyen még nem történt — úrnője nem is ebédelt és most ő nélküle, úgyszólván lopva, egymaga öltözik fel gyászruhába! És aztán micsoda rendetlenséget csinált a bondokban az ö külömben annyira finnyás nagyságos asszonya! Mintha csak tolvajok jártak volna a lakásban, kihúzva volt minden fiók s szanaszét szórva hevert a szmirnán a sok pipere holmi. Az elegáns tarkabarkáig közepette ijesztő komolyan ott állt maga az asszony már készen, talpig feketében. Lizas sietséggel még egy utolsó fiókot hányt fel s legalulról épp egy hosszú gyásztátyolt húzott elő. Tartotta a kezében ezt a fátyolt és csak bámult rá merően, mint aki az eszét vesztette. Alig lehetett ráösmerni, — az a fiatalos szép arc barázdás sápadtra hervadt egy nap alatt. —■ Nagyságos asszonyom .. . Csak most vette észre a szobalányt és mint akit valami tilosban kapnak rajta, egy sikolylyal rázkódott össze. — Csak menjen, Mari, — mormogá végre kimerülten — semmi . . . egy régi ruhámat próbáltam föl. Menjen, menjen . . . Remegett egész testében és egyre csak tiltólag integetett a kezével. Alig tudta bevárni, hogy az ajtó becsukódjék a szobaleány mögött. Akkor aztán eszelősen kapott a fejéhez és — egy óra óta tárt már századszor — ismét az ablakhoz futott. Forró homlokát az üveghez szorítva, kábán bánta ki az utcára. Ott feljebb a körúton mind sűrűbb tömegbe verődtek össze az emberek egy feketével bevont kapu előtt, egyre jöttek a fogatok s a lovasrendőrök közt beláthatatlan sorral állottak már az utca hoszszában. Alulról felhallatszott a járókelők szava, mindnyájan erről a nagy temetésről beszélgettek, — de hisz egyáltalán erről a tragikus gyászesetről beszélt az egész ország. Mindeneket mélyen megrendített a nagyreményű fiatal politikus váratlan halála; — a lapok vezércikkekben méltatták érdemeit s pártkülömbség nélkül fájlalták azt a nagy veszteséget, mely e költői lelkű idealista elhunytával a társadalmat, az egész nemzetet érte. Mennyi nemes hév, mennyi lelkes eszmény szállt sírba ez ifjú bajnokkal, ki a munkába halt bele! . . . Tehetetlen iszonyattal csak nézte a fiatal asszony a mozgalmat a távoli ház előtt, — óh, boldogabb időkben hányszor pillantott ki reggelenkint a függöny mellől a felé a ház felé, ő is kitekintett akkor az emeleti ablakból s gondolatban egy édes csókkal igy üdvözölték egymást. .. Vége most a drága titoknak, nem lesz több boldog reggel a világon, nem fog nyitni többet az ablak, — a leeresztett függöny mögött gyertyák közt kiterítve fekszik a halott. E percben állt oda a fekete kapu elé a hatlovas, díszes gyászkocsi. Nem birta tovább, feljajdult és hátrarogyott a karosszékbe. — Mit tegyek, — mit tegyek ? — tört ki belőle keservesen, — mindenki ott lehet, mindenki megsirathatja, csak nekem nem szabad ! Csak nekem nem, mert én szerettem őt ss szeretett engem . .. I. Vannak pillanatok, épp a kétségbeesés tetőfokán, mikor a gyötretett lélek annyira kimerül, hogy nem képes több fájdalmat befogadni magába , ilyenkor az üldöző sors mással kisérti meg, ,a legédesebb emlékekkel élesztgeti a zsibbadt szervezetet, hogy szenvedésképessé tegye azt újra... A fiatal asszony látta, hogy az ezüstsujtásos szolgák már sietve hordják le a töméntelen sok koszorút, tudta, hogy mindjárt itt lesz az indulás legrettenetesebb perce, — és csak tétlenül, szinte bénultan ült ott tovább a karosszékében. Mint egy vihar árasztották el lelkét a látományszerűen tűnő képek, szép és nagy szerelme boldog emlékei, — hosszú évek édes órái szédítő örvényben sodortattak tova előtte pillanat alatt. Látta kedvesét száz mozdulatban egyszerre, hallotta szelíden dallamos hangját. . . Azonban a keskeny szőke arc mélázó szemei most még busábban néztek rá s ajkai halkabban szóltak, — hisz az elköltözöttek mindig szomorúbban néznek ránk és suttogóbban szólnak hozzánk. .. Ott állt előtte, mint mikor először találkoztak azon az estélyen, a kandallóhoz támaszkodva, —még nem az ösmerős imádott arc az, csak egy csudálatosan rokonszenves «idegen úr», kivel oly álmodozva, olyan bizalmasan beszélget, mint valami hirtelen feltalált régi baráttal. Annyi mondanivalójuk van, úgy érzik, sose beszélhetnék ki eléggé magukat! És a következő téli hónapok alatt aztán nem is győznek eleget beszélgetni a szalon félhomályában. Utóbb már nem is szólnak többé, csak együtt hallgatnak s ez a legédesebb. Egy délután végre a fiatalember abbahagyja a játékot a zongoránál s I "V 53-dik évfolyam. 148. szám. KIFIZETÉSI ÁRAS: Egész éne _ SS kor. — fill Félen© ___14 . — „ Negyedévre — 7 , — „ Egy hóra... _ 2 , 40 , Egyes szám — — a fiH. Vidéken— — -----10 „ NAPLÓ A p 16hirdetésefc ár* Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetései petit számítással, díjszabás szenet. M megjelenik mindennap, mintt és vasksap utál is. Budapest, 1902. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VL, Andrássy-út 27. Vasárnap, junius 1. Mai számunk 24 oldal.