Pesti Napló, 1904. április (55. évfolyam, 92-120. szám)
1904-04-01 / 92. szám
rt 55-dik évfolyam. 92. szám. ELŐFIZETÉST ÁRAK: ígért én« _ 28 kor. — fill. Filért«___14 „ — „ Negyedért« _ 7 . — „ így hóra------2 . 40 „ Égre. szám _ . Vidéken________ , _ 8 fill. ■ - 10 NAPLÓ Apró hírdetfiséi it*f Egy exe 4 fillér, tutagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareille »zimbie* sal, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, fianep és vasárnap után is. Budapest, 1904. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andráássy-ut 27. Péntek, április 1. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése március végén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Inkvizíció. Budapest, március 31. A hitegetés nem használt. Nem is ámíthatta el a vasutasokat. Hadd jöjjön hát az üldözés, az elrettentés politikája. Ezt mondja Hieronymi kereskedelmi miniszter, és vele együtt és nyomában Ludvigh Gyula, az Államvasutak elnökigazgatója. Ez a menekvése mindig a hatalomnak, mikor sarokba szorítja őt az igazság, az ultima ráció, a boszú és az üldözés minden fegyvere. [l Hieronymi kereskedelmi miniszter Ima rendeletet adott ki, amelyben eltiltja a vasutasok országos szövetségének céljaira tervezett gyűjtést, az eddigi gyűjtőíveknek és gyűjtött pénznek az igazgatóság által való bevonását és szétfosztását rendeli el, s az ellen, aki a beszolgáltatást megtagadja, a fegyelmi eljáráson kívül a büntető eljárás megindítására is felhívja az igazgatóságot. Ehhez hasonló törvénytelenséget, az erőszaknak ilyen vakmerő fellépését még a mi, efélékben bővelkedő közéletünkben is ritkán tapasztalhattunk. A kereskedelmi miniszternek joga van őrködni az államvasúti szolgálati szabályzat és rendtartás betartásán. De nem tartozik hatáskörébe olyan dolgok ellenőrzése, melyeket az alája rendelt vasútért, nem hivatali minőségben, hanem mint magánemberek cselekesznek meg. És nem tartozik reája ama köztörvények védelme, amelyeknek megtartatását más miniszterekre bízta a magyar törvényhozás. Ha a vasutasok gyűjtése meg nem engedett, ez a belügyminiszter dolga és gondja. Ahhoz r. kereskedelmi miniszternek, úgy is, mint kihágáshoz, úgy is, mint nem a resszortjába tartozó magáncselekedethez , semmi köze sincsen. De még jobban felháborít a rendelet másik két utasítása. Beköveteli a gyűjtőíveket és a gyűjtött összegeket, amihez pedig csak a belügyminiszternek és közegeinek van joga. Egyúttal denunciálásra utasítja az Államvasutak igazgatóságát, arra, hogy saját hivatalnokai ellen tegyen bűnvádi följelentést egy nem szolgálati kihágás miatt. Ez a rendelet, mely inkvizícióval akarja sújtani az államvasutasok önérzetes mozgalmát, célt nem érhet. S a jogaikat követelőket útjukról le nem térítheti. De annál súlyosabb számadást fog provokálni a parlamentben tapintatlanságával, amelyre éppen a mozgalom jelenlegi stádiumában csak a rosszhiszeműség fanyalodhatott; az egyéni szabadság megsértésével és azzal a hatásköri túllépéssel, amelyre a kereskedelmi miniszter az Államvasutak igazgatóságát utasította. Az üldözésnek minden fegyverei, azok is, amelyekről lapunk más helyén szólunk, csak az üldözőket fogják megsebezni. A csuda. Budapest, március 31. Változtassunk egyet az életről való fölfogásunkon. Amely azon alapult, hogy a csudák kora már régen letűnt, és azóta minden okozatnak oka támadt. Visszatért ismét a csudák ideje, és megint a legendásnak lesz a dolga az, hogy megírja a históriáját. Mostanság özönével áradt ránk a csuda, és azok az emberek váltak be igazi politikusokat, akik semmitől sem féltek, semmit sem cselekedtek, hanem csak várták, hogy jön a természetfölötti. Jött a nagyszerű megbékélés, miután az emberek és a pártok az egymás feléjét kiszedték; jött az álmos megítzigvás, miután az emberek és a pártok émberré döngették egymást vaskos bunkókkal; jött az egymás megható megbecsülése, miután a pártok és az emberek egymást lámpavasra vagy sáncmunkára szánták, és jött végül a legújabb, a legnagyobb, a leghihetetlenebb csuda: az adóalany megbecsülése. A csudák új korszakában ránk köszöntött ez a csuda is. íme a pénzügyminiszter, könyörtelen fiskalizmusáról híres Lukács László rendeletet küldött pénzügyigazgatóságainak, és beváltotta benne azt az ígéretet, amelyet a kormány az ellenzéknek tett, hogy ugyanis nem egyszerre veszik meg az adófizetőn az ex-lexben elmaradt adót. Hogy majd módot adnak neki az adóhátralék olyan törlesztésére, amelytől a káposzta csak apránként fogy el, a kecske pedig részletekben jóllakik. Mi magunk, még akkor, amikor az obstrukció javában dúlt, és az ex-lex az országot még javában megnyomorította, a kormányzatot és a parlamentet egyre arra figyelmeztettük, hogy az adóhátralékok fölhalmozódása országos katasztrófát jelent, s hogy egész politikai és kormányzati bölcseségünknek arra kell törekedni, hogy a nemzetet és az államot ettől a katasztrófától megóvjuk. Igenis az államot is. Mert az egyszerre behajtott adó ugyan rengeteg kincset juttathatott volna az állampénztárba, de a könyörtelen adóbehajtás az adóüzlet anyagának teljes megrontásával járt volna. Nem is a tönkretett adózótönkjének, hanem az adóforrás elapadásának képe juthatott a pénzügyminiszter eszébe, amikor sietve beváltotta a kormány politikai ígéretét. Hiszen az adóalany tönkje olyan ijedelemes mértékben fenyegette a fiskust, hogy a természete és szokása ellenére tudomást kellett vennie erről a fenyegetőzésről. Az ex-lex nyomába lépett törvényesség a kis exisztenciák kivégzésével, a középkeresetű polgárok anyagi megingatásával járt volna. S az állam, amely a pénztári készletek, a fogyasztási adók, a jövedékek és illetékek kegyelméből és a nagytőke adózása folytán valahogy meg tudott birkózni az ex-lex pénztári bajaival, ki volt téve annak a veszedelemnek, hogy ezután is csak ilyen keserves birkózás és küzködés árán szerezhesse meg a jövedelmeit, ha ugyanis a könyörtelen adóbehajtás nyomába az adóalany tömeges pusztulása következett volna be. Az állam életbevágó szükségességének belátása és kielégítése tehát az a lojalitás, amelylyel a pénzügyminiszter az adóhátralékok dolgában most intézkedett. Redukáljuk tehát a csudát: nem az adóalany kímélése, hanem az állami veszedelem elhárítása a célja a pénzügyminiszteri intézkedésnek. .A volt pénzügyminiszterek abbahagyhatják az ámult csudálkozást, mert hiszen a természetfölötti jelenségnek igen természetes magyarázata van. De van annak a dicséretes méltányosságnak, amelyet az adóbehajtás dolgában tanúsítanak, még más oldalan is. Amelyre most, hogy a boldogtalan ex-lex végre elmúlt, mégis csak rá kell mutatni. Mert vele igen értékes alkotmányjogi momentumok függnek össze. Gondol-e valaki arra, hogy az, amit adóhátraléknak nevezünk, tulajdonkép nem adóhátralék, hanem csak a mai nappal esedékessé lett adó? Gondol-e rá valaki, hogy az adó megszavazása és adó meg nem szavazása puszta elméleti energiává zsugorodott össze az állami bevételek sajátságos beosztása folytán, s már alig jelent parlamenti hatalmat? Az ex-lex rettenetes kioktatás volt a hatalom számára, és megdöbbentő bizonysága volt annak, hogy az alkotmány puszta teória, amelyet a hatalom, ha úgy akarja, a maga gyakorlatával egyszerűen semmibe se vesz. Erre a szinte gyógyíthatatlan sebre, amelyet az alkotmányosságunk szentségén az ex-lex ejtett, valamelyestt igyekszik rakni a pénzügyminiszteri rendelet méltányossága. A pénzügyminiszter azzal, hogy nem engedi meg a késedelmi kamat szedését, kimondja azt, hogy a hátralékos adót az ex-lex- Mai számunk 24 oldal.