Pesti Napló, 1904. december (55. évfolyam, 332-361. szám)

1904-12-01 / 332. szám

2 Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1904. december 1. 332. szám Mikus formában definiálja a történteket. Ami történt: alkotmánysértés, mert az alkotmány integráns része a házsza­bály. A jog mindig csak rom­a, és aki a formát sérti, a jogot is sérti. Erősza­kon nem épülhet fel jogrend, és nem keletkezhetik érvényes jogállapot. Wkis­­sics nyíltan kimondja, hogy az új ház­szabály jogilag nem egyéb, mint egy erőszakos elnöki kijelentés, amely sen­kit sem kötelez, és amelyre érvényes határozatokat alapítani nem lehet. Az ex-lex pedig nem precedens. Mert aki az­ ex-lexet elköveti, az parlamenti és büntetőjogi felelősség alatt áll. Felelni tartozik azért, amit tett, és ha bírája nem menti fel, belepusztul. A házsza­bálysértésnek nem lehet bírája, mert aki bíró lehetne, a többség, egyúttal maga a tettes is. Ellenben igenis az pre­cedens, ami történt, és az a tény, hogy maga Tisza is precedenst keres, hogy védje cselekedetét, mutatja a veszélyt, amely a jövőben az ilyen precedensek létesítésével fenyeget bennünket. Wlas­­sics nem riad vissza attól sem, hogy a konvent szellemét idézze, és ezzel ad­jon a többség magatartásának megfe­lelő képet. Sajtó, de találó vonatkozás. Az a testület, amelyben a tanácskozás for­mái tiszteletben nem tartatnak, kon­­vent. Ahol felerőszakolt akarat, szabály­ellenesen létrejött határozat az ural­kodó, az igenis konvent. Egyik legki­válóbb politikusunk, a király egykori minisztere, a jog tanára hirdeti ezt, és bizonyára töb­b hivatottsággal, több tu­dással, több erkölcsi és egyéni tartalom­mal, mint amennyivel a Tisza István gárdájában a leghangosabb katonák, a Münnichek és Saczelláryak­­bírnak. A közvélemény ítélő mérlegében e férfiak minősége bizonyára megszerzi a túlsúlyt, amely a döntéshez szüksé­ges lesz, nem excellált-e ilyesmiben? Morális érzése éppen annyi, hogy ne büszkélkedjék ilyesmi­vel, arra azonban már hitt, hogy ügyesen járt el a közvetítésnél és úgy tudta nyélbeütni a császár szerelmes légyottjait, hogy sem az első, sem pedig a második császári hitvesnek nem volt róluk tudomásuk, s igy nem szenved­hettek a féltékenység miatt. «Amely érzés épp úgy otthonos a kunyhóban, mint a csá­szári palotában», — teszi hozzá kenetteljesen. Szabad folyást ott enged kritizáló hajla­mának, ahol Napóleon az ő segítsége nélkül ment bele szerelmi kalandokba, és szinte meg­­botránkozik azon, hogy bőven akadtak ilyen esetei is. Mert hiába, a császári vágygyal szem­ben még sok igazán előkelő hölgy is fölösle­gesnek tartotta a hosszadalmas levelezést, az izgató portyázást, és roppantul megkönnyí­tette a diadalt a trónon ülő Don Juannak. Nem imponálnak neki cseppet sem a kül­földi uralkodók, akik Párisba eljárogatnak, hogy egy darabka országot, néhány százezer lelket kikunyeráljanak az ő gazdájától. «Ta­­nyornyalók»-nak tekinti őket, akik sajátkép­pen az ő vadászterületén űzik a vadat. Valóság­gal tombol benne ilyenkor a kenyéririgység és fájlalja, hogy az ilyen nagy uraknak kényte­len átengedni az oroszláni részt a borra­valóból ....­­ Eljött a többi között a francia fővárosba, még Napóleonnak konzulsága idején, L La­jos, toszkánai nagyherceg, akit látogatásáért azzal jutalmazott meg Napóleon, haj er meg­tette etruriai királynak. Vele jött a felesége, egy spanyol királyleány. Mind a kettő ször­nyen köznapi alak, akiket Napóleon így jel­lemez: — Az európai uralkodók típusa. Nem tö­rődik az alattvalóival és legszívesebben a vén­­asszonyok társaságában tölti idejét, akiknek A magyar-horvát kiegyezés. Zágrábból jelentik, hogy a horvát országgyűlés ma folytatta a pénzügyi kiegyezésre vonatkozó vitát. Pr­­­v­e­r­i­c­s képviselő a kiegyezés mellett szólt. Kifejti, hogy minden újabb revíziónak a célja, hogy a paritást Magyarország és Horvátország közt jobban kiemelje Vinkovich itt közbekiált: «Miért nem mondja ön ezt Budapesten?» «Mert nem tudok magyarul minden szépet és jót mond rólam, abban a re­ményben, hogy nekem visszamondják.... Nem mutatom szívesen az én franciáimnak, mert attól tartok, hogy megutálják benne a király­ság intézményét. De mégis szükséges, hogy jól bánjak vele és lekenyerezzem, mert ha a tőlem még mindig idegenkedő főnemesség őt látja, már azt hiszi, hogy engem is érintett az Isten kegyelméből való glóriának egy sugára. Constant szerint Napóleonnak igazi gyö­nyörűsége telt abban, ha kiszolgáltathatta ma­gát vérbeli fejedelmekkel. «Egyetlen félel­mem az volt, — mondja naiv szemtelenséggel a komornyik úr, — hogy akadhat egy vér­beli princ, aki az én állásomra pályázik. Bár­mennyire kedvelt is a császár, egyetlen pilla­natig sem habozott volna, hogy fölmentsen az állásomtól. És egy ilyen esetben le is győzte volna olasz eredetű fukarságát: nekem csak hatezer frankot adott évente, attól az úrtól nem sajnálta volna a hatszázezret sem!» De még ebben a szolgalélekben is jelent­kezik sokszor a lovagias francia, ahol a Na­­poleon-család nőnembeli tagjairól van szó. Ilyenkor Bayard sem törhetne nagyobb tűzzel lándzsát érettük. Különösen Hortense, a csá­szár mo­sohaleánya az, akiért rajong (Con­stant sir, szinte azt lehetne hinni, hogy sze­relmes volt ebbe a hölgybe!) és költői lendü­lettel dicséri, magasztalja szépségét, báját és jóságát. Josephine császárnéról is nagyon ro­konszenves képet rajzol, Mária Lujzát pedig valóságos glóriával övezi. A császár nővérei­ről rendszeresen hallgat és amikor egyszer a csodaszép, de feslett erkölcsű Paulináról mégis szó esik, búbánatosan jegyzi meg, hogy neki sokat kellett elnézni, mivelhogy sokat szere­tett... Akitől egy kicsit fázik, az Madame Mére, az anyacsászárné. Szemére veti túlzott fösvénységét annyi keserűséggel, hogy­ szinte A szabadelvű pártban ma este Tisza, Hieronymi, Plesz, Berzeviczy és Tah­lián miniszterek voltak jelen. A hangulat tel­jesen kritikus. A nagy teremben alig hallat­gyanússá válik. Az élesszemű, a pénzt kemé­nyen markoló Laetitia alighanem megzavarta egypárszor Constant us cirkulusait. Mint már mondottuk, nagy előszeretettel jegyezgeti a császárról a nyárspolgári voná­sokat. El nem hanyagol egyetlenegy alkal­mat sem, amikor egy ilyent becikkelyezhet. Különösen imponál neki, hogy Napoleon há­lás tudott lenni. Nagyon sokan éltek vissza ezzel és hivatkoztak arra, hogy neki és a csa­ládjának bizonyos szívességet tettek, amikor­ még sanyarú viszonyok között éldegéltek Kor­zikában és Marseille városában. Jött egy öreg úr, aki hivatkozott arra, hogy a kaligráfiában oktatta Napóleont had­nagy korában. A császár, akinek förtelmes volt a keze írása, nevetve jegyezte meg: «Ez­zel ugyan nincs mit dicsekednie!» de nyom­ban kétezer franknyi évi járadékot utalványo­zott neki. Jött egy másik, aki állítólag a ví­vásban oktatta, és Napóleon, aki hadseregének talán leggyöngébb vívója volt, megtette Saint- Cyrébe vívómesternek, azzal a kikötéssel, hogy állandóan szabadságo­ztassa magát. S ahányan jöttek, akik a múltra való hivatkozással kér­tek tőle valamit, nem sokat kutatta kérésük jogosultságát, hanem telekézzel adott nekik.­ Jól rajzolja meg Constant ama hangulatot, amelyben Páris volt, amikor Napóleon vissza­helyezte jogaiba az egyházat. Szinte azt le­hetne mondani, hogy ironikus akar lenni. «Azon a napon, amikor a kultuszra vonat­kozó új törvényt közzétették, az első konzul korán kelt fel és díszbe öltözött. Éppen amikor elkészült, belépett Bonaparte József és Com­­bavéres, a második konzul. — Nos, szólította az utóbbit Napoleon —­ ma misére megyünk. Hogyan gondolkoznak er­ről a párisiak? — A túlnyomó részük elmegy az első elő­. Budapest, november 30. A katonai büntetőtörvénykönyv. Bécsi tudósítónk jelenti telefonon. A közös hadügyminisztériumban legközelebb ankét lesz a katonai büntetőtörvény tárgyában. Nyíri Sándor magyar honvédelmi miniszter és Pit­re­­­c­h közös hadügyminiszter tegnapelőtt hosszasan tanácskoztak e tárgyról. Miniszterek utazása. B­é­c­s­b­ő­l táviratoz­zék : P­i­t­r­e­i­c­h közös hadügyminiszter és Lukács pénzügyminiszter ma délután Budapestre utaztak. Búbos püspök bíborosság­a Félhivatalosan jelentik, hogy római beavatott körökben nem tud­nak semmit arról, hogy B­u­b­i­c­s Zsigmond kas­sai püspök a legközelebbi konzisztóriumban bibor­­nokká kreáltatnak. Angolok és oroszok Afganisztánban, Lon­donból telegrafálják . A Reuter-ügynökség Kabulból október 23-áról jelentéseket kapott, amelyeket no­vember 6-án továbbítottak Pesavarból. E jelentések szerint a bolaki kormányzó jelenti az emírnek, hogy egy új orosz hadsereg érkezett Hissakvan­­gerbe. A saisabadi kormányzó szintén azt jelenti, hogy a Stoksa-folyó másik oldalán levő orosz őrséget 4000 emberre szaporították. A herati kormányzó az oroszok rendkívüli katonai tevékeny­ségéről ad hírt. Az utóbbi kormányzó 20.000 em­ber erősbítést kér, aminek elküldését az emir el­­rendele. Egyúttal az emir felhatalmazta a sassa­badi kormányzót, hogy minden határsértést, amely az oroszok részéről történik, megtoroljon. A kor­­mpányzó a várost erődítésekkel veszi körül és védelmi állapotba he­lyezi. Hasonló parancsot kapott a mam­mai kormányzó is. Legközelebb az emírnek két test­vére be fogja utazni az afgán határ veszélyeztetett részeit. — Kakuttából jelentik mai kelettel. A Kabulba küldött angol küldöttség tegnap D­a­k­­k­á­b­a érkezett. Landikhanában 200 főnyi afgán lovascsapat és az afgán hatóságok fogadták. •— feleli Pliverics — de remélem, hogy fia­talságunk meg fog tanulni magyarul­. Ezután elmondja a szónok, hogy a mostani kiegye­zést Horvátországra kedvezőnek tartja és elfogadja. R­u­b­e­t­i­c­h horvát jogpárti beszéde után az ülést bezárták és­ a vitát holnapra halasztották. A kormány válság felé. — A politikai helyzet. — Budapest, november 30. Wl­assics Gyula, a volt kultusz­­miniszter levelet irt, amelyben a kilé­pése okaival foglalkozik, és kérlelhetet­len szigorú ítéletet mond a kormány politikai erkölcseiről. Gálszécsen An­drás­sy Tivadar és Andrássy Gyula grófok nyilatkoznak és élet-halál harcot jelentenek be Tisza ellen. Az országból valósággal forradalmi hangulat lobog a főváros felé. A dinamit füstje, amelylyel az alkotmányt akarták felrobbantani, még el sem oszlott, de a megtorlás már itt a küszöbön. Az ítéletet kimondta az ország és az csak végrehajtásra vár. Tisza pedig parlamenti rendőrsé­get szervez és nekiindul hangulatot házalni az országban. A szabadelvű pártban komor hangulatban néznek a jövendő napok elé, amelyek titkát vész­terhes köd fedi. Apró csoportra zsugo­rodott azoknak a száma, akik még mer­nek a sorompóba lépni Tisza mellett, mert nem kockáztatnak semmit. A többi összecsomagolta az útipadgyászát és izgatott figyelemmel lesi, mikor kell otthagyni a sülyedő hajót. Ez a helyzet. Nehéz napjai az újabbkori magyar politikának azok, a­melyek most múlnak, lomha lassúság­gal. Híreink itt következnek. Nincs többség.

Next