Pesti Napló, 1907. január (58. évfolyam, 1-27. szám)
1907-01-01 / 1. szám
Egész évre— — 28 Tr.or. — fill. Félévre,_______14 . — » Negyedévre — 7 . — , 2 „ 40 „ ügyes szám_______ Vidéken_________ - S fill. - 1ö . 58-dik évfolyam, 1. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Apró hirdetései ár *: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér« Hirdetések milliméter számítással, díjszabás .szerint» Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1907. Szerkesztései és kiadóhivatal: vl. Andrassy-ut 27. Kedd, január 1. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése december végen lejár, hogy elufizetésüket az illető postain vaumul sziveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. 1907. Budapest, december 31. Ma egy év© csupa keserűség volt a lelkünk. Mégis erősek voltunk, mert az elkeseredés dacot és elszántságot érlelt bennünk. Az uj esztendő elé úgy néztünk, mint, ellenség elé. A kárhozattal fenyegetett, mégsem féltünk tőle. Ezer év óta sohasem féltünk az ellenségtől, most egy éve is véres kardot hordtunk körül az országban. Hadba gyűjtöttünk mindenkit, aki magyar. És hadba gyűlt az egész nemzet. Nem bírt vele sem a hatalom, sem az árulás. Amikoron pedig a harcnak véget vetett a béke, az esztendő megszűnt ellenségnek lenti. Diadalmas idők részeként ünnepeltük. Lelkes, mámoros ünneplés volt. Az ünnep rövidnek bizonyult, s a diadal büszkesége szertefoszlott. Ma egy éve csupa keserűség volt a lelkünk, ma csupa aggodalom. És mégis ma egy éve voltunk az erősebbek. Az uj esztendő nem mint ellenség ront reánk, hanem mint rejtélly mered reánk. Az ellenség elé elszántan álltunk, a rejtelyesség megszegi erőnket. Megmérgezi az aggodalom mérgével. És félünk az uj esztendőtől, Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat. A csalódásnál nagyobb nemzeti csapást nem tudunk. A lelkesedésben csalódottságnál nagyobb veszedelem nem érheti a magyart. Mert a csalódottságtól nemcsak illúziók fosztanak szót, hanem eszmények elértéktelenednek. A harc közepette a küzdőket nem terhelte akkora felelősség, mint most a. bók© közepette azokat, akik munkára vállalkoztak. A harc hevében a lelkesedést nem latolgattuk, a munka józanságában a lelkiismeretességet, igenis, bírálgatjuk. S a nemzet visszafelé tekintve bírál. A munkára vállalkozók harci lelkességét most latra veti. A munkában való lelkiismeretességük alapján ítéli meg harcban való szerepüket. A megismerés korszaka köszöntött be. A kijózanodás volt az úttörője. A nemzet a küzdelem idejében tudta, hogy miért harcolt, de most, a béke korszakában elgondolkozik róla, hogy igazán azért küzdtött-e, amit a harc föladatának tartott volt. Mert kénytelen lett azon elgondolkozni, hogy váljon azért békébe még, amit a béke céljának tartott. S e töprengésére nem tud választ adni magának. A vezérek hiába szuggerálják neki a választ. A nemzet nem látja a béke gyümölcseit, de látja elgazosodni bizakodása, hite, eszményei kertjét. A nagy küzdelem hevében glinm-gyom, keveredett a vetésbe, s a küzdőknek nem volt rá érkezésük, jár-kel, annak hamar megüti a szemét. Ez olyan zsák, hogy külön teteje van neki, aztán nem madzaggal kötik be a száját, hanem kávéra jár. Régi edény ez, kenyérnek való liszteket volt szokás benne tartani, azért volt teteje, hogy a lisztet a por ne lepje, most azonban már a kamrából a tornácra kerülget, kukorica áll benne, vagy bab. Újat már ilyent nem csinálnak, az bizonyos, nincs is már ilyen zsákvászon. Oly helyen akad még efajta zsák, ahol öregasszony van a háznál, fiatal menyecske már nem szokott törődni az ilyesmivel, padlásra veti, vagy kiviszik az istállóba, jó lesz a lónak takarónak, mert vastag, vagy szétdarabolják súrolórongynak is. De az öreg megőrzi. Öreg írástudatlan paraszt asszonynak ezek az öreg holmik a könyvei, ezekben olvas régi időkről, amikor még fiatal volt, a tulipános ládáról emlékszik az apjára, az öregapjára is, akinek a nevét elfeledte bár, de mindegy, mert ott szokta vágni a dohányt a láda sarkán, a nyoma is megvan, ahol a. Alighanem lesz ebben a házban is öregasszony. Aminthogy igaz. A kis kutya csak néhányat szól, mikor a kiskapun belép az ember, a tekintetben cakugyan nagy a civilizáció, nagyobbfajta komondorokat már csak a fakereskedések tartogatnak maguknak és csodálattal tapsztalható, hogy már még a levélhordó is lt nélkül jár a város szélén- A kis kutyám, alig hallatszik a szava, a szobából így nem is mozdul senki. Be kell menni. A pitarban csak egy apró kislány ül a küszöbön rágcsál valamit, hogy a magot, megrostálják; most, mintha elburjánzott volna a gaz, a dudva! És eluralkodik a nemzet lelkében az attól való félelem, hogy a békében elvesz annak a nemzeti energiának becsülete, amely a harcban csudát mivelt. íme, a politikusok azon vitatkoznak, hogy fenn kell-e tartani a koalíciót, igen, vagy nem? Nem azt bizonyítja-e ez, hogy a koalíció szükségessége és megmaradásának lehetősége vitássá lett? Csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy a koalíció csakis a benne elegyített hatvanhét és negyvennyolc összeférhetetlensége folytán vált problematikussá. Hiszen éppen azok, akik a hatvanhetes alap sorsáért aggódnak, azt kifogásolják, hogy a koalció a hatvanhét számára megnyerte a negyvennyolcas pártokat. Ezt nem a fogalmak tisztaságának, hanem a célszerűségnek szempontjából kell értékelni. A koalíció szükségességéről vallott tétel nem a két közjogi felfogás együttműködése folytán szűnt meg politikánk alaptörvényének maradni, hanem annak a tapasztalatnak következtében, hogy a koalíció olyan sajátságos opportunizmusnak lett fészkévé, amely a kormányzat kényelmi szempontjait manden fölött érvényesíti. A nemzeti harcot egész korientird és társadalmi ideál hevítette, iáé' ez" eszmények ma nem az értékük, nem a nemzeti gondolkozással való összefüggésül szerint értékeltetnek, hanem aszerint, amint a kormányzat kényelmi és egyéb Alku a szülővel. Irta: Tömörkény István. (Utánnyomás tilos.) A város végén bemegy az ember egy kis, alacsony ház udvarára A ház olyan, mint amilyen a paraszti ház szokott lenni, nem fordított elejű, hanem csak két ablakával áll az utca felé, azok előtt is kerítés van, meg egy. Ids virágos kert. Nem jó az, úgy egészen kiépítkezni, nem szeretik. Ha már mégis kell, ha a sors, vagy valamely körülmény úgy rendeli, akkor is inkább háttal álljon a ház az utcának, még ablaka se legyen arrafelé (ha már a házból kifelé akar nézni az ember a tulajdon maga udvarára nézzen). Ugyan ezen az udvaron nem sok a néznivaló. Van egy kis kutya, olyan kicsi, hogy el lehet bújtatni az adó elől, azután néhány lyúk, van el is, de malac nem lármázik benne, mert bajos tartani, mivelhogy mostanában különféle betegségei vannak neki. Mondják ugyan, hogy nem árt neki olyan nagyon a betegség, ha rendben kimeszelik kivül-belül az ólat, nem ér azonban ez a beszéd sem semmit, mert volt, aki még a malacot is bemeszelte, mégis belepusztult. Baj, mindenesetre baj, piacról venni a szalonnát, mert ki hallott ilyent, de hát hiába, ha nem lehet ,llene tenni semmit. ■Hát malac nincs, de van macska, kettő, az egyik mosdik a kuknál, a másik alszik az asztorkás zsák tekéjén a tornác alatt. Ez az asztorkás zsák ritka holmi manap már ezen a tájon nagyon, aki néprajzi dolgok szedésében gp—K—tt3»0)reflMl!i»UBBEfaiW 1VWI» IWÉIII t-mWJMBg* WCTOBBBBWII Hl Iffiii— ■ i . — No, kis lány, itthon van-e anyád? — Diescsen — mondja a kis lány,mi nem csoda, mert most is mezítláb van ebben a hidegben, városszéli háznál pedig nem nagyon tapad a félfához az ajtó, a szaladgáló szélre ott jó világ jár, így a szobába kellenenyitni, de kinyitják belülről. A szülő nyitja ki, az öregszülő, Cisz asszony, nem nagyon kövér, de nem is nagyon vékony, a képe friss, a szeme, mint szokás, szürke, a haja kontyban, keményített főkötőben. — Tessék, tessék, — motyogja zavarodottan, kissé félénken, de leginkább gyanúsan, mert ritka eset az, hogy afféle jót hozzon a házhoz, jobban is tennék, ha nem járnának sohasem erre, a sok éhenkórász, mert mind a paraszton akar megélni, mi egyéb, mindez azonban nem mondatik, csak ismétli félig gyanakodva aszülő: — Tessék, tessék, ámbár nincs valami egy meleg idebent... Az ember bemegy a szüle lassan törülget a kötényével egy látás széket, hogy majd azzal meg is kínálja az affélét, közben gondolkozik, hogy hát a ugyan miféle szerzet lehet. A boragáz már nem jár, mert a boruk már elfogyott, nincs, mit mér csikálni a bordón, adóban se jöhetett, mert épp most van bent a János adótizetni. Lehet, hogy könyvet árul, mert mostanában árulják a regént sárga papirosban; aki első regént hoznak, azért nem kell fizetni, csak aki többi regént utána hoznak, azért szedik a pénzt, bár neki hiába hozzák, mert ha csupa kép volna, akkor értené, de mert közbe-közbe betű is van Mai számaik 36 oldal.