Pesti Napló, 1909. január (60. évfolyam, 1–26. szám)
1909-01-02 / 1. szám
PESTI NAPLÓ Budapest, péntek 105. szám, 1909. január 1. gyobb mérvben a felesleges közvetítést, vagy a szövetkezetek. Egyébként örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kereskedelem, az ipar és az u. n. agrártöreksvések között az ellentétek jelentékenyen csökkentek s ma már nem oly jövedelmező üzlet többé ezen ellentétek mesterséges kidomborítása. A magyar mezőgazdaság sohasem zárkózott el az ipar és kereskedelem jogos érdekeinek támogatásától, előmozdításától, sőt a saját érdekében a legmesszebbmenő áldozatokat meghozni kész, saját érdekében, mert az ipar és kereskedelem emelkedése az általános fogyasztás gyarapodását is jelenti egyúttal s a valódi érték, a valódi nemzeti gazdagság, az ország fogyasztásának minél nagyobb arányú fejlesztésében keresendő. Minél inkább fokozzuk tehát az ipar és kereskedelem fellendülését, növeljük egyúttal a fogyasztás felvevőképességét, ami viszont lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági termelést az eddiginél nagyobb arányokban fokozhatjuk. De ha ipari fejlesztésről beszélünk, úgy soha se feledkezzünk meg a legnagyobb és legfontosabb nemzeti iparról, a mezőgazdaságról, amely ma ugyanannyi befektetést, ugyanannyi szakértelmet kíván, mint bármely ipari termelés. S hogy a mezőgazdasági termelés különösen nálunk, még mennyire fokozható, azt csak néhány odavetett adattal óhajtom megvilágítani. Magyarország területe egyenlő Poroszország területével, azért ezt veszszük az összehasonlítás alapjául. búza árpa rozs métermázsa Poroszország átlagos termése volt faként1883—1903-ig: 19.8 18.9 14.6 Poroszország 1904-ben: 21.5 18.9 16.3 Magyarország 1902— 1906-ban: 13.3 12.8 10.5 Magyarország az 1906. évben: 14.8 14.1 12.1 A legbővebb termésű évünk is tehát messze elmarad a porosz átlag mögött. A belterjesség kritériuma a cukorrépa termelés. Az 1907 és 1907- öt idényben termelt cukrotdaként. Nem lehet nekünk a mezőgazdaság fejlődésének azt a fokát elérni, amelyre Poroszország és Szászország mezőgazdasága emelkedett. Mert ennek gátat vet a mi szélsőséges klímánk. De viszont kétségtelen, hogyMagyarország termőföldje egyike a legkiválóbbaknak s Poroszországot kivéve, egy állam sem rendelkezik oly kiterjedésű és oly kiváló minőségű mezőgadasági termelésre alkalmas területtel, mint épp Magyarország. És épp mezőgazdaságunk, ezen ősipar belterjességének és termelőképességének fokozása érdekében van szükségünk az ipari és kereskedelmi érdekeltség önzetlen támogatására, mert nincs jövedelmezőbb és hasznosabb befektetés, mint azok a milliók, amelyek az ország mezőgazdasági kultúrájának emelésére hivatvák. A belterjesség emelésének számtalan eszköze van, széles a mező, amelyet bemunkálni kell s amely ma meglehetősen parlagon hever, de a jelen közlemény keretében csakis egy kérdésre, de mindenesetre a legfontosabbra akarok rámutatni. A mezőgazdaság belterjességének egyik leghatalmasabb emeltyűje a szakértelem. A nagybirtokosnak módjában van, hogy pénzéért megvásárolja a birtoka jövedelmezőségét biztosító szakértelmet egy vagy több szakember képében. A középbirtokos vagyoni helyzete megengedi, hogy maga keresse fel a mezőgazdasági szakértelem forrásait s gyarapítsa ismereteit. Mindezek csak magukra vethetnek, ha nem tudnak, vagy nem akarnak élni az alkalommal s a tudomány és gyakorlat által felszínre hozott vívmányokat a maguk részére és előnyére nem hasznosítják. Ámde a gazdálkodó közönség nagy zömét a kisgazdaosztály képezi, amelynek száma a nagy- és középbirtok széthullása folytán, melyet csak fokoz majd a kivándorlás, mindinkább gyarapodik. Ennek a kisgazdaosztálynak a szükséges szakértelmet ma nincs módjában megszerezni, még akkor sem, ha annak szükségességétől át volna hatva. A nemzet ezen értékes és tekintélyes kontingense gazdasági szakértelmének emelésére pedig nagy súlyt kell helyezni. A nemzeti vagyonosodás egy nagy problémája ez, amely megérdemli a legkiválóbb államférfiaink figyelmét. Merem állítani, hogy ez irányban többékevésbbé bűnös mulasztás terhel édes mindnyájunkat, azokat, akik a nép javáról gondoskodni hivatottak. Milliókat kell e célra fordítani, ami gyorsabban és jobban jövedelmező befektetés lesz az országnak, mint a nagyipar megteremtésére fordított áldozatok. Hogy Magyarország mezőgazdasága nem áll a fejlődésnek azon a fokán, amelyen állania kellene s amelyen kellő gondosság mellett állhatna, annak legfőbb oka azok a hibák és mulasztások, amelyek a kisgazdaosztály mezőgazdasági szakértelmének fejlesztése körül elkövettettek. Kezdjük a mulasztások felsorolását mindjárt a felénél. Itt van maga a földművelésügyi minisztérium, a mezőgazdasági közigazgatás legfőbb fóruma, amely azonban a mi gazdatársadalmunk sajátságos indolenciájánál fogva, nemcsak végrehajtó közeg, de igen sok irányban kezdeményező is, mert a mi gazdatársadalmunk nagyon is hozzá van szoktatva ahhoz, hogy a kezdeményezést mint minden jót felülről kapja és remélje. Mint ilyen intézménytől, joggal elvárható volna, hogy abban a mezőgaddasági szakértelem az őt jogosan megillető helyet foglalja el. Ehelyett azt látjuk, hogy a minisztérium terve van jogászszal, akiknek legnagyobb része a bureaukban csöpörödött fel s az ott elintézésre kerülő ügyeknek még külső adminisztratív részét sem ismeri kellőleg, annál kevésbbé rendelkezik a teljes szakismerettel s az ezen alapuló kezdeményezési bátorsággal a földmivelésügyi minisztériumban összpontosuló ügyek elintézéséhez és fejlesztéséhez. Hogy a lótenyésztési ügyek kezelése jórészt jogászok kezére van bízva, ez még kisebb hiba. De hogy a szorosan vett mezőgazdasági, a tanügyi s mindenekfölött a kísérletezés ügyének élére jogászok állítatnak még ma is, ez egymagában elegendő annak a megértésére, hogy Magyarország mezőgazdasági kultúrája, nem abban a mértékben fejlődik, mint az kívántos volna. Ha összehasonlítjuk a kereskedelmi minisztérium tanügyi osztályának a működését a földművelésügyi minisztériuméval, úgy bámulnunk kell azt a nagyarányú tevékenységet, amelyet a kereskedelmi minisztérium az ipari és kereskedelmi tanügy s vele az ipari és kereskedelmi szakértelem fejlesztése terén az utóbbi évtizedben kifejtett. Azt hiszem, a legszerényebb kívánság az, hogy az ország elsőrangú szakembereit kellene ezen vezető állásokra megnyerni, akik a kellő tudással, tapasztalattal bírván, alkalmasak is lesznek arra, hogy kezdeményezőleg lépjenek fel s oly intézményeket hozzanak létre, amelyek a mezőgazdasági szakértelem fejlesztésére és terjesztésére kiválóan alkalmasak. Megelégedéssel hivatkozunk arra a tényre, hogy a földművelésügyi minisztérium az erdészeti ügyek elintézésére csakis szakembereket alkalmaz, de meg is állapíthatjuk, hogy az erdészeti adminisztráció a legjobb valamennyi állami adminisztráció között. Amíg mi nem olyan szakegyéneket állítunk felelősségteljes állásokba, akik ismerik a hiányokat és átérzik azok orvoslásának sürgősségét, akik a társadalom kezdeményezéseit felfogni és magukévá tenni képesek, akik ezen meggyőződésüknek és tudásukra és tapasztalataikra való hivatkozással, az illetékes minisztériumban nyomatékot is tudnak adni, addig a perifériákon sem várhatunk megfelelő eredményt. Vagy nem-e a legnagyobb anomália, hogy Magyarországnak, melynek egész gazdasági élete a mezőgazdaságban gyökerezik, még ma sincs ábrázatában nem szerepel s az olvasó például azzal sincs tisztában, hogy milyen egy kiadóhivatal ma. S különben is nem valószínűtlen, hogy a jövőben kiadóhivatal nem is lesz. Ha ugyanis beköszönt a szocialista Zukunststaat, a magántulajdon nélküli társadalom kora, akkor a kiváncsiság-kielégítés is állami feladattá lesz. Miként mindenki meg fogja kapni mindennapi táplálékmenynyiségét, részesülni fog megfelelő lakásban és öltözködési cikkekben, hozzá fog jutni az óhajtott szórakozásokhoz, egyszóval pénz, üzlet, a munkás kizsákmányolása és a vevő megrövidítése nélkül fog működni az egész központból vezetett termelési szervezet, épp ugye mindenki ingyen fogja kapni kíváncsisága számára a mindennapi újság-táplálékot- Nem lehetetlen, hogy a telefon, mely az egész földgömböt behálózza, a házi távfényképező, mely mindennap épp úgy házhoz fogja szállítani az állami újság-képet, mint ma a bírósági végrehajtásokat, a jövőben csak úgy az emberi jogokhoz fog tartozni, mint a francia forradalom korában a szabadság és az egyenlőség... Mindez kétségtelenül nem csak vázlatos jelzése csupán a jövő újság működéseinek, hanem még hozzá utópiái is. Létjoga azonban az ilyen álmodozásnak mégis meg van, mivel eme sejdítések nyomán megszülethetik egy-egy életrevaló gondolat, mely már a mai újság alakulását kedvezően befolyásolhatja. Magyarország Csehország Morva és Szilézia Németország Franciaország Belgium Dánia Svéd és Olaszország Oroszorság 26.9 mmát 40.9 „ 33.4 „ 45.5 „ 37.9 „ 40.9 „ 35.8 „ 21.6 ,. Volt az állatállomány a legutolsó állatszámlálás szerint: Magyarország Poroszország 1908 1900 Szarvasmarha Ló Sertés Juh 6,446.477 10,877.000 1,859.586 2,923.000 5,358.802 10,966.000 7,872.742 7,001.000 fér. Jövőbeli fejlődésének vázolása tehát szintén az egész társadalom, egész bolygónk életének jövőjére vethet világot.Méltán lehet az újság múltbeli és előreláthatólag jövőbeli fejlődését csodaszerűnek nevezni, mert a modern csodák, a természettudomány technikai alkalmazásainak csodaszerű vívmányai szoros összefüggésben vannak az újság létével és fejlődésével.A betűnyomtatás a szellem terjedését nagyban befolyásolta, az egyes hír terjedési gyorsaságát, az igazi hírszolgálatot azonban csak a vasút, a távíró és végül a telefon lendítette fel. Eme modern közlekedési eszközök nélkül lapot és lapvállalatot el se lehet képzelni. Épp azért feltehető az is, hogy a jövő lapjának s elsősorban persze a hírszolgáltató napilapoknak főgondja lesz, a jelen és a jövő összes közlekedési újításainak gyors bekebelezése az újság üzemébe. A drótnélküli táviratozás, a távfényképezés, a táv-bioscop, a beszéd-nyomógép s a technikának egy csomó más még csak elméletben, talán csak sejtésben, sőt még a teljes sejtetlenségben szunnyadó eredménye fog belekapcsolódni a szerkesztőségek munkájába. A kép, melyet a megszerzés és a reprodukálás nehézsége eddig kiszorított a napilapok hasábjairól, valószínűleg egyik általános híradási eszközzé fog emelkedni. A mozgófénykép-felvétel s a távfényképezés egybekapcsolása és technikai kiépítése lehetővé fogja tenni, hogy az újságvállalat épp úgy házhoz szállítsa klienseinek a távoli események eleven képét, ahogy a telefonhírmondó házhoz szállítja az operák előadását. Persze ez csak egy utópisztikus és minden részletes technikai megfontolástól ment terv. De ha a száz év előtti Ráth-féle Magyar Hírmondó olvasója nem is álmodta azt, hogy egy század múlva a budapesti emberek a földgömb másik felén lejátszódó csaták eredményét néhány óra múlva olvassák a lapjukba, miért ne álmodozzunk mi, az okosabbak s épp ezért merészebb álmunk arról, hogy száz év múlva szobánk egy sarkában szerkezet fog állni, melybe belepillantva, látni fogjuk a Panama-csatorna vagy a Calais-i szoros fölötti híd vagy valami más világcsoda megnyitásának ceremóniáját. Megpróbálhatnám még egy csomó ilyen tárgyi tény leírásából mintegy összeállítani a jövő napilapját. A redakciót, amelyben már nem írnak, hanem amelyekben óriási hangtölcsérek merednek a munkatársak elé, akik ezekbe belemondják híreiket vagy véleményeiket, amelyeket aztán egy gépezet egyenesen az újságlapra nyom át. Az újságépületet, mely nappal óriási időjelzési torony gyanánt a világ minden tája felé óriási betűkkel közölné a legújabb híreket s este hatalmas világítótoronyként cselekedné ugyanezt. A nyomdát, amely nem periodikusan, hanem folyton működne s az expedíciót, mely akár csak a postahivatal a leveleket, folyton, a nap minden órájában árasztaná szét a legújabb hírekkel megrakott lapokat vagy fonogrammokat. És a kiadóhivatalt ... Nem, ennek működését nem is igyekszem körvonalazni, mivel bármily fontos az újság életére nézve, magában » van külső