Pesti Napló, 1909. január (60. évfolyam, 1–26. szám)

1909-01-02 / 1. szám

PESTI NAPLÓ Budapest, péntek 105­­. szám, 1909. január 1. gyobb mérvben a felesleges közvetítést, vagy a szövetkezetek. Egyébként örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kereskedelem, az ipar és az u. n. agrártöreks­­vések között az ellentétek jelentékenyen csök­kentek s ma már nem oly jövedelmező üzlet többé ezen ellentétek mesterséges kidomborí­­tása. A magyar mezőgazdaság sohasem zárkó­zott el az ipar és kereskedelem jogos érdekeinek támogatásától, előmozdításától, sőt a saját ér­dekében a legmesszebbmenő áldozatokat meg­hozni kész, saját érdekében, mert az ipar és ke­reskedelem emelkedése az általános fogyasztás gyarapodását is jelenti egyúttal s a valódi érték, a valódi nemzeti gazdagság, az ország fogyasz­tásának minél nagyobb arányú fejlesztésében ke­resendő. Minél inkább fokozzuk tehát az ipar és kereskedelem fellendülését, növeljük egyúttal a fogyasztás felvevőképességét, ami viszont lehe­tővé teszi, hogy a mezőgazdasági termelést az eddiginél nagyobb arányokban fokozhatjuk. De ha ipari fejlesztésről beszélünk, úgy soha se feledkezzünk meg a legnagyobb és legfonto­sabb nemzeti iparról, a mezőgazdaságról, amely ma ugyanannyi befektetést, ugyanannyi szakér­telmet kíván, mint bármely ipari termelés. S hogy a mezőgazdasági termelés különösen ná­lunk, még mennyire fokozható, azt csak néhány odavetett adattal óhajtom megvilágítani. Magyarország területe egyenlő Poroszor­szág területével, azért ezt veszszük az összeha­sonlítás alapjául. búza árpa rozs métermázsa Poroszország átlagos termése volt faként1883—1903-ig: 19.8 18.9 14.6 Poroszország 1904-ben: 21.5 18.9 16.3 Magyarország 1902— 1906-ban: 13.3 12.8 10.5 Magyarország az 1906. évben: 14.8 14.1 12.1 A legbővebb termésű évünk is tehát messze elmarad a porosz átlag mögött. A belterjesség kritériuma a cukorrépa termelés. Az 1907­ é­s 1907- öt idényben termelt cukrot­daként. Nem lehet nekünk a mezőgazdaság fejlődé­sének azt a fokát elérni, amelyre Poroszország és Szászország mezőgazdasága emelkedett. Mert ennek gátat vet a mi szélsőséges klímánk. De viszont kétségtelen, hogy­­Magyarország termőföldje egyike a legkiválóbbaknak s Porosz­­országot kivéve, egy állam sem rendelkezik oly kiterjedésű és oly kiváló minőségű mező­­gadasági termelésre alkalmas területtel, mint épp Magyarország. És épp mezőgazdaságunk, ezen ősipar belterjességének és termelőképes­ségének fokozása érdekében van szükségünk az ipari és kereskedelmi érdekeltség önzetlen támogatására, mert nincs jövedelmezőbb és hasznosabb befektetés, mint azok a milliók, a­melyek az ország mezőgazdasági kultúrájának emelésére hivatvák. A belterjesség emelésének számtalan esz­köze van, széles a mező, amelyet bemunkálni kell s amely ma meglehetősen parlagon hever, de a jelen közlemény keretében csakis egy kér­désre, de mindenesetre a legfontosabbra akarok rámutatni. A mezőgazdaság belterjességének egyik leghatalmasabb emeltyűje a szakértelem. A nagybirtokosnak módjában van, hogy pén­zéért megvásárolja a birtoka jövedelmezőségét biztosító szakértelmet egy vagy több szakember képében. A középbirtokos vagyoni helyzete megengedi, hogy maga keresse fel a mezőgaz­dasági szakértelem forrásait s gyarapítsa isme­reteit. Mindezek csak magukra vethetnek, ha nem tudnak, vagy nem akarnak élni az alka­lommal s a tudomány és gyakorlat által fel­színre hozott vívmányokat a maguk részére és előnyére nem hasznosítják. Ámde a gazdálkodó közönség nagy zömét a kisgazdaosztály képezi, amelynek száma a nagy- és középbirtok széthullása folytán, melyet csak fokoz majd a kivándorlás, mindinkább gya­rapodik. Ennek a kisgazdaosztálynak a szükséges szakértelmet ma nincs módjában megszerezni, még akkor sem, ha annak szükségességétől át volna hatva. A nemzet ezen értékes és tekintélyes kontingense gazdasági szakértelmének emelé­sére pedig nagy súlyt kell helyezni. A nemzeti vagyonosodás egy nagy problémája ez, amely megérdemli a legkiválóbb államférfiaink figyel­mét. Merem állítani, hogy ez irányban többé­­kevésbbé bűnös mulasztás terhel édes mind­nyájunkat, azokat, akik a nép javáról gondos­kodni hivatottak. Milliókat kell e célra fordítani, ami gyorsabban és jobban jövedelmező befek­tetés lesz az országnak, mint a nagyipar meg­teremtésére fordított áldozatok. Hogy Magyarország mezőgazdasága nem áll a fejlődésnek azon a fokán, amelyen állania kellene s amelyen kellő gondosság mellett áll­hatna, annak legfőbb oka azok a hibák és mu­lasztások, amelyek a kisgazdaosztály mező­­gazdasági szakértelmének fejlesztése körül el­követtettek. Kezdjük a mulasztások felsorolását mindjárt a felénél. Itt van maga a földművelésügyi mi­nisztérium, a mezőgazdasági közigazgatás leg­főbb fóruma, amely azonban a mi gazdatársa­dalmunk sajátságos indolenciájánál fogva, nem­csak végrehajtó közeg, de igen sok irányban kezdeményező is, mert a mi gazdatársadal­munk nagyon is hozzá van szoktatva ahhoz, hogy a kezdeményezést mint minden jót felül­ről kapja és remélje. Mint ilyen intézménytől, joggal elvárható volna, hogy abban a mezőgaddasági szakérte­lem az őt jogosan megillető helyet foglalja el. Ehelyett azt látjuk, hogy a minisztérium terve van jogászszal, akiknek legnagyobb része a bureaukban csöpörödött fel s az ott elintézésre kerülő ügyeknek még külső adminisztratív ré­szét sem ismeri kellőleg, annál kevésbbé ren­delkezik a teljes szakismerettel s az ezen alapuló kezdeményezési bátorsággal a földmivelésügyi minisztériumban összpontosuló ügyek elintézé­séhez és fejlesztéséhez. Hogy a lótenyésztési ügyek kezelése jórészt jogászok kezére van bízva, ez még kisebb hiba. De hogy a szorosan vett mezőgazdasági, a tanügyi s mindenekfölött a kísérletezés ügyének élére jogászok állítatnak még ma is, ez egymagában elegendő annak a megértésére, hogy Magyarország mezőgazda­­sági kultúrája, nem abban a mértékben fejlődik, mint az kívántos volna. Ha összehasonlítjuk a kereskedelmi minisz­térium tanü­gyi osztályának a működését a földművelésügyi minisztériuméval, úgy bámul­nunk kell azt a nagyarányú tevékenységet, amelyet a kereskedelmi minisztérium az ipari és kereskedelmi tanügy s vele az ipari és keres­kedelmi szakértelem fejlesztése terén az utóbbi évtizedben kifejtett. Azt hiszem, a legszerényebb kívánság az, hogy az ország elsőrangú szakembereit kellene ezen vezető állásokra megnyerni, akik a kellő tudással, tapasztalattal bírván, alkalmasak is lesznek arra, hogy kezdeményezőleg lépjenek fel s oly intézményeket hozzanak létre, amelyek a mezőgazdasági szakértelem fejlesztésére és terjesztésére kiválóan alkalmasak. Megelégedéssel hivatkozunk arra a tényre, hogy a földművelésügyi minisztérium az erdé­szeti ügyek elintézésére csakis szakembereket alkalmaz, de meg is állapíthatjuk, hogy az erdé­szeti adminisztráció a legjobb valamennyi ál­lami adminisztráció között. Amíg mi nem olyan szakegyéneket állítunk felelősségteljes állásokba, akik ismerik a hiányokat és átérzik azok orvos­lásának sürgősségét, akik a társadalom kezde­ményezéseit felfogni és magukévá tenni képesek, akik ezen meggyőződésüknek és tudásukra és tapasztalataikra való hivatkozással, az illetékes minisztériumban nyomatékot is tudnak adni, addig a perifériákon sem várhatunk megfelelő eredményt. Vagy nem-e a legnagyobb anomália, hogy Magyarországnak, melynek egész gazdasági élete a mezőgazdaságban gyökerezik, még ma sincs ábrázatában nem szerepel s az olvasó pél­dául azzal sincs tisztában, hogy milyen egy kiadóhivatal ma. S különben is nem valószí­nűtlen, hogy a jövőben kiadóhivatal­­ nem is lesz. Ha ugyanis beköszönt a szocialista Zukunststaat, a magántulajdon nélküli társa­dalom kora, akkor a kiváncsiság-kielégítés is állami feladattá lesz. Miként mindenki meg fogja kapni mindennapi táplálék­meny­­nyiségét, részesülni fog megfelelő lakásban és öltözködési cikkekben, hozzá fog jutni az óhajtott szórakozásokhoz, egyszóval pénz, üzlet, a munkás kizsákmányolása és a vevő megrövidítése nélkül fog működni az egész központból vezetett termelési szervezet, épp ugye mindenki ingyen fogja kapni kíván­csisága számára a mindennapi újság-táplá­lékot- Nem lehetetlen, hogy a telefon, mely az egész földgömböt behálózza, a házi táv­fényképező, mely mindennap épp úgy ház­hoz fogja szállítani az állami újság-képet, mint ma a bírósági végrehajtásokat, a jövő­ben csak úgy az emberi jogokhoz fog tar­tozni, mint a francia forradalom korában a szabadság és az egyenlőség... Mindez kétségtelenül nem csak vázla­tos jelzése csupán a jövő újság működései­nek, hanem még hozzá utópiái is. Létjoga azonban az ilyen álmodozásnak mégis meg van, mivel eme sejdítések nyomán megszü­­­lethetik egy-egy életrevaló gondolat, mely már a mai újság alakulását kedvezően befo­­lyásolhatja. Magyarország Csehország Morva és Szilézia Németország Franciaország Belgium Dánia Svéd és Olaszország Oroszorság 26.9 mmát 40.9 „ 33.4 „ 45.5 „ 37.9 „ 40.9 „ 35.8 „ 21.6 ,. Volt az állatállomány a legutolsó állatszám­lálás szerint: Magyarország Poroszország 1908 1900 Szarvasmarha Ló Sertés Juh 6,446.477 10,877.000 1,859.586 2,923.000 5,358.802 10,966.000 7,872.742 7,001.000 fér. Jövőbeli fejlődésének vázolása tehát szintén az egész társadalom, egész boly­gónk életének jövőjére vethet világot.Méltán lehet az újság múltbeli és előre­láthatólag jövőbeli fejlődését csodaszerűnek nevezni, mert a modern csodák, a termé­szettudomány technikai alkalmazásainak csodaszerű vívmányai szoros összefüggés­ben vannak az újság létével és fejlődésével.­­A betű­nyomtatás a szellem terjedését nagy­ban befolyásolta, az egyes hír terjedési gyorsaságát, az igazi hírszolgálatot azonban csak a vasút, a távíró és végül a telefon len­dítette fel. Eme modern közlekedési eszkö­zök nélkül lapot és lapvállalatot el se lehet képzelni. Épp azért feltehető az is, hogy a jövő lapjának s első­sorban persze a hírszol­gáltató napilapoknak főgondja lesz, a jelen és a jövő összes közlekedési újításainak gyors bekebelezése az újság üzemébe. A drótnélküli táviratozás, a távfényképezés, a táv-bioscop, a beszéd-nyomógép s a tech­nikának egy csomó más még csak elmélet­ben, talán csak sejtésben, sőt még a teljes sejtetlenségben szunnyadó eredménye fog belekapcsolódni a szerkesztőségek munká­jába. A kép, melyet a megszerzés és a re­produkálás nehézsége eddig kiszorított a na­pilapok hasábjairól, valószínűleg egyik álta­lános híradási eszközzé fog emelkedni. A mozgófénykép-felvétel s a táv­fényképezés egybekapcsolása és technikai kiépítése le­hetővé fogja tenni, hogy az újságvállalat épp úgy házhoz szállítsa klienseinek a távoli események eleven képét, ahogy a telefon­hírmondó házhoz szállítja az operák előadá­sát. Persze ez csak egy utópisztikus és min­den részletes technikai megfontolástól ment terv. De ha a száz év előtti Ráth-féle Ma­gyar Hírmondó olvasója nem is álmodta azt, hogy egy század múlva a budapesti embe­rek a földgömb másik felén lejátszódó csa­ták eredményét néhány óra múlva olvas­sák a lapjukba, miért ne álmodozzunk mi, az okosabbak s épp ezért merészebb álmunk arról, hogy száz év múlva szobánk egy sar­kában szerkezet fog állni, melybe belepil­lantva, látni fogjuk a Panama-csatorna vagy a Calais-i szoros fölötti híd vagy valami más világcsoda megnyitásának ceremóniá­ját. Megpróbálhatnám még egy csomó ilyen tárgyi tény leírásából mintegy összeállítani a jövő napilapját. A redakciót, amelyben már nem írnak, hanem amelyekben óriási hangtölcsérek merednek a munkatársak elé, akik ezekbe belemondják híreiket vagy vé­leményeiket, amelyeket aztán egy gépezet egyenesen az újságlapra nyom át. Az újság­­épületet, mely nappal óriási időjelzési to­rony gyanánt a világ minden tája felé óriási betűkkel közölné a legújabb híreket s este hatalmas világító­toronyként cselekedné ugyanezt. A nyomdát, amely nem periodi­kusan, hanem folyton működne s az expedí­ciót, mely akár csak a postahivatal a leve­leket, folyton, a nap minden órájában árasz­taná szét a legújabb hírekkel megrakott la­pokat vagy fonogrammokat. És a kiadóhi­vatalt ... Nem, ennek működését nem is igyek­szem körvonalazni, mivel bármily fontos az újság életére nézve, magában » van külső

Next