Pesti Napló, 1911. április (62. évfolyam, 77–102. szám)
1911-04-01 / 77. szám
Budapest, szombat 1911 április 1. ________PESTI NAPLÓ________ 77. szám. 3 bé, úgy a bankjavaslatot az osztrák parlament csak az őszi ülésszakában, esetleg a tél folyamán fogja tárgyalni. — Mint félhivatalosan jelentik, gróf Héderváry Károly miniszterelnök szombaton délután negyed hat órakor utazik Bécsbe. A miniszterelnök vasárnap kihallgatáson jelenik meg a királynál s valószínűen báró Bienerth osztrák miniszterelnökkel is fog tanácskozni. A miniszterelnök bécsi tartózkodását egy napra tervezi. Gróf Héderváry vasárnap délután öt órakor szándékozik Budapestre visszautazni. — A véderőreformról s Khuen bécsi útjáról beavatott helyről a következőket jelentették ki— A miniszterelnök tudvalevőleg kijelentette a képviselőházban, hogy hamarosan le akarja tárgyaltatni a véderőreformot, melyet egy időben nyújtanak be az osztrák és a magyar képviselőházban. Az osztrák parlamenti válság ezt a kombinációt lehetetlenné tette. De a kormány felfogása szerint nem lényeges feltétel, hogy a javaslatot egyidőben terjeszszék be mind a két parlamentben. Elég annyi is, ha a miniszterelnök vagy a honvédelmi miniszter a javaslat beterjesztésekor eljelenti, hogy azonos tartalmú javasat kerül a Reichsrat elé is. Ezt kifogásolhatja ugyan az ellenzék, de ez nem jelent semmit. A miniszterelnök szeretné, ha a nyári szünet előtt végezhetne a véderőreformmal. Ezért megy Bécsbe is s azt hiszszük, hogy ha a büntető perrendtartás kérdésében létrejön a megegyezés, semmi akadálya nem lesz annak, hogy még áprilisban a Ház elé kerüljön a javaslat. A sajtóiroda főnökének távozása. Egy estilap ma arról adott hírt, hogy Klein Ödön miniszteri osztálytanácsos, a miniszterelnöki sajtóiroda főnökének differenciái támadtak gróf Héderváry Károlylyal s beadta lemondását. Érdeklődtünk a közlés hitelessége iránt s azt az információt kaptuk, hogy Klein csakugyan távozik az állásából s esetleg már holnap publikálni fogják, hogy saját kérelmére, egészségi okokból a pihenésre áhítozik. Egészen közönyös reánk, hogy a kormány kivel intézteti sajtópolitikáját s semmi okunk, hogy tanácscsal szolgáljunk neki .De ha önzetlenül a miniszternek szolgálatot akarnánk tenni Klein utódjára vonatkozólag, akkor annyit mondhatnánk, hogy alaposan vegye szemügyre távozó hívét és a sajtóiroda főnökének azt válassza, aki éppen az ellenkező erényekkel dicsekedik, mint a jó végigszolgált, kezdte legelőször aláásni Robespierre tekintélyét a jóléti bizottságban. A hiúság és az irigység csakhamar társaivá tette Collot d’Herboist és Billaud-Warrennest. Nagyon hamar megértették egymást és nagyon hamar akcióba is fogtak. Mi sem volt könnyebb, mint szövetségeseket találni Robespierre ellen, akit legszemélyesebb hívein kívül minden pártnak volt oka gyűlölni. A girondistákkal, a dantonistákkal és a hébertistákkal rokonszenvező elemek türelmetlenül várták az alkalmat, amikor síkra lehet szállni Robespierre ellen. Csak a bátorság hiányzott még az emberekből, mert a terror elnémított mindenkit és a guillotinetól való félelem tartózkodóvá tette a legbátrabb elégületleneket is. Mikor azonban kipattant az első szó, amely Robespierre ellen való sorakozásra hívta fel az ellenfeleket, Robespierre ámulva vehette észre, micsoda óriási zaja az ellenségnek vonul fel ellene és micsoda gyűlölet támad fel minden oldalról az ő uralma ellen. Megkezdődött az ő kálváriája is. ő is végigélte azokat a szenvedéseket, amelyeket egykori elvbarátainak okozott és ő is azon az utón követte elődeit, amelyekre ezek az ő céltalan kegyetlenkedése folytán jutottak. Naprólnapra keserűbb kiábrándulásokban volt része. A jóléti bizottság lényeges kérdésekben is szembe mert szállani vele, sőt a többség megtagadta annak a kérésnek teljesítését, hogy sürgős szükség esetén Robespierre a jóléti bizottság nélkül is teljhatalmúan intézkedhessék. Csak Saint- Justh és Couthon tartott ki mellette, a többi ipar rég elpártolt tőle és kereste az összeköttetést a konyerít ama tagjaival, ’akikről tudva és kedves öreg úr. Mert ez a garanciája annak, hogy az uj ember meg fog felelni a hivatásának. Közigazgatási kérdések. — A képviselőház ülése. — Budapest, március 31. A belügyi vita egyszerre megfakasztotta a zsentri parlament beszédforrását. Azok a témák, melyeket innen meríthetni, itt mindenkit érdekelnek s azokhoz értenek is a legtöbben. Ez a magyarázata, hogy a szónokok listája annál inkább nő, minél többet törölnek közülük. Ma délután már huszonkét közigazgatási szakértő neve fityegett a fekete táblán. Még a munkapárt se törődik azzal, hogy a hosszabb budgetvita szükségessé teszi, hogy a kormány indemnitást kérjen. Most mindenkinek van mondanivalója. A sort Hammersberg László kezdte, aki tíz évnél régebben képviselő, de ma mondott először beszédet. — Ennek — beszélte a folyosón — az a magyarázata, hogy olyan nagy idők múltak el, hogy mindig a vezérek álltak az első vonalban s a káplárokra alig került sor. Később pedig kormánypárti lettem s ezért nem beszélhettem. Egyébként értelmes és józan felfogása hatással volt pártja tagjaira. Szerényi József felolvasta a komáromi tisztviselőknek a városok képviselőihez intézett levelet, melyben ezek bejelültik, hogy minden törvényes eszközzel kényszeríteni fogják a kormányt, hogy javítson a helyzetükön. Ez a közlés nagy felháborodást támasztott a munkapárton. — Szemtelen presszió! — kiáltották tizen is. Szterényi ezután melegen támogatásába vette a városi és a vármegyei tisztviselőket, majd a szászok helyzetével foglalkozott. Horváth Mihály közegészségügyi kérdésekről beszélt és a körorvosokról szóló törvény teljes végrehajtását követelte. Határozati javaslatot is nyújtott be arra, hogy az 1912-iki költségvetéssel együtt terjeszsze elő a kormány az orvosok nyugdíjintézetének tervezetét. Az utolsó szónok gróf Tisza István volt, aki folytatta a népszerüséghajhászás utján eddig tett lépéseit. Ma a vármegyei tisztviselők érdekében mondott kortesbeszédet. Szavait nagy figyelemmel hallgatták s ha azok háttere nem volna gyanús, az ellenzék is megéljenezte volna. A kérdés teljes ismeretével, sok prakvolt, hogy bármely pillanatban készek véget vetni Robespierre kényuralmának. A jakobinusok klubja Robespierre mellé állt és szembehelyezkedett a konventtel és a jóléti bizottsággal. Elhatározták, hogy szembeszállnak a konventtel és a népfölkelés sikerében bízva, ismét a tömegek erejével fogják megdönteni a konvent uralmát. Ezúttal azonban rosszul számítottak. A tömeg, amelynek Robespierre sem adott kenyeret, a döntő pillanatban tőle is elfordult s Robespierre kisded csapatával magára hagyatva volt kénytelen megvívni az utolsó csatát. Ez a harc thermidor 9-én kezdődött a konvent ülésében, amely a forradalom drámai jelenetekben gazdag eseményei között talán a legkimagaslóbb volt. Ha Robespierre Cromwell tudott volna lenni, vagy meg merte volna tenni azt, amit később, brumaire 18-án Buonaparte tábornok mert megcselekedni és a Szuronyok erejével támadta volna meg a konventet, vagy ha a szuronyok hiányában a fegyvertelen tömegek ezreit tudta volna mozgósítani, mint egy év előtt, június 2-án, a konvent megostromlásakor, akkor az erőhatalom talán még megmenthette volna. Robespierre azonban a szó hatalmával akart győzni. A szavak ereje azonban már elveszett. A forradalom frázisai erőtlenek lettek, s a szavak nem tudták többé boldogítani és kielégíteni a tömegeket. Robespierre abban a percben bukott el, amikor a szónak nem volt többé ereje, a frázisnak nem volt többé hitele ír " ... tikus "ötlettel fejtegette, mit kell tenni a vármegyei tisztviselők érdekében. A státusrendezést szerinte vármegyénként kell végrehajtani, ami annyit jelent, hogy Tisza a legkevésbbé sem gondolja sürgős szükségnek a közigazgatás államosítását. Szólt a nemzetiségi kérdésről is s itt is a népszerű jelszavakat hangoztatta. Beszéde után ezzel köszöntötte az egyik munkapárti képviselő: — Te akaratlanul is bejelentetted az igényedet az egyetem közigazgatási tanszékére. Nem kell azonban az ördögöt a falra festeni. / A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt tiz órakor. — Elnök: Berzeviczy Albert. A napirend előtt Vbp Antal fiumei képviselő kért szót. Gróf Batthyány Tivadar a tegnapi ülésen azt mondotta róla, hogy a képviselőválasztáson a horvátok ő reá szavaztak, ezzel szemben kijelenti, hogy őt a hazafias olaszok és a magyarok választották meg. Kijelenti azt is, hogy nem lenne a nemzeti munkapárt tagja, ha nem volna meggyőződve, hogy ez a párt az olaszságot támogatja Fiuméban. A költségvetés, Hammersberg László Kossuth-párti arról beszélt, hogy a törvényhatósági autonómia keretében, államosítás nélkül is nagy tér nyílnék a kormánynak a reformokra. A belügyminisztérium az egész közigazgatás irányítója lévén, e minisztérium tisztviselői karát nem közvetetlenül az iskolából kikerülő ifjakból, hanem tapasztalt közigazgatási tisztviselőkből kellene kiegészíteni. Szterényi József a városok tisztviselőinek helyzetével foglalkozik és fölolvassa a komáromi tisztviselőknek a városok képviselőihez intézett levelét, melyben bejelentik, hogy mellőztetésüket tovább nem tűrik, hanem minden törvényes eszközzel kényszeríteni fogják a kormányt, hogy elvállalt kötelezettségét a városi tisztviselőkkel szemben teljesítse. Fölkiáltás a jobboldalon: Szemtelen presszió! Polónyi Géza: Ezek a Szivák Imre választói! Szterényi József: Ez a körlevél igen alkalmas arra, hogy még azok is, akik pártolják a tisztviselőket, elálljanak a szótól, ő azonban már korábban megígérte a brassói választóknak, hogy a tisztviselők érdekében fölemeli szavát és ezt az ígéretét most meg is tartja. Hosszasan fejtegeti, hogy a tisztviselők valamennyi kategóriája között a városi, különösen a rendezett tanácsú városi tisztviselők vannak a legrosszabb helyzetben, az ő sorsukat tehát sürgősen kellene javítani. Áttér a vármegyei tisztviselők státusrendezésnek kérdésére. Idézi Lengyel J. Zoltán minapi beszédének azt a kijelentését, hogy a vármegyei tisztviselők között sokan a nevüket sem tudják aláírni. Ilyen nyilatkozatot tenni a magyar parlamentben nem szabad. Ha összehasonlítást teszünk a vármegyei s állami tisztviselők dotációja közt, szomorú képet nyerünk a vármegyei tisztviselők rovására. Az 1904 :X. t.-c. rendezte utoljára Tisza alatt a vármegyei tisztviselők fizetését. De azóta a helyzet jelentékenyen megváltozott. A megélhetés minden téren megdrágult. Ezenkívül a vár-megyei tisztviselőknél sok a reprezentációs költség. A vármegyei tisztviselőknél az előléptetési viszonyok is nehezebbek. Ezt a helyzetet nem lehet megváltoztatni. Gróf Tisza István: Dehogynem! Szterényi József ily körülmények közt bizonyára nem tartja méltánytalannak a vármegyei tisztviselők kérését, hogy fizetésük rendeztessék. Az erre vonatkozó kérést, főleg Brassó vármegyének felterjesztését ajánlja a belügyminiszter figyelmébe. Hosszasan foglalkozik a szászok helyzetével is; a szászok föntartását szükségesnek tartja, mert a szászok rokonérzéssel vannak eltelve a magyarság iránt. Mikor Brassóban a magyarság egységes párttá alakult, a Szász néppárt hivatalos orgánuma, a brassói kerületi bizottság volt az első, mely az új alakulást melegen üdvözölte. Ellenségünk van több, mint kellene, de barátunk oly kevés, hogy tisztelnünk kell őket. A költségvetést elfogadja. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Az elnök tíz percre felfüggeszti és a szünet után újra megnyitja az ülést. Horváth Mihály közegészségügyi kérdésekről beszél és sürgeti a körorvosokról szóló törvény teljes végrehajtását. A magyar nemzet nagy kötelességet ró le az orvosok iránt, ha nyugdíjintézményüket a törvénynek megfelelően megalkotja. Határozati javaslatot ad be arra, hogy az 1912-iki költségvetéssel együtt terjessze elő a kormány az orvosok nyugdíjintézetének tervezetét is és a költségvetésbe állítsa be a megfelelő összegeket. Az autonómiának híve, de a körorvosok államosítását élénken óhajtja. Mint Szterényi, úgy ő is tiltakozik a városi tisztviselők köriratának hangja ellen, bár a városok állami tenlációjásnak növelését is kívánja. Sürgeti továbbá ...// ' -