Pesti Napló, 1914. június (65. évfolyam, 128–152. szám)
1914-06-29 / 151. szám
Budapest, hétfő PESTI NAPLÓ ^151. szám.) 3 1914 július 29. jár, akinek politikáját gyakran akartakeresztezni a trónörökös és aki legutóbbi nagy betegsége alatt, amelyből szerencsére felépült, nem minden aggodalom nélkül gondolhatott arra, hogy a monarkiát e nagy ambíciójú férfiúra hagyja, lseidben értesült a rettenetes gaztettről. A király betegségét kipihenendő, csak tegnap érkezett Iseidbe, de már ma délután kiadta a parancsot, hogy udvartartása visszaköltözzék Schönbrunnba. Immár nincs ellentét közötte és a halott trónörökös között. És őszinte gyászszal és azzal a nagy megértéssel, amit a halála után az ellenfél után is érzünk, meg fogják őt siratni azok a főhercegek is, akikkel még élt, házassága és politikája miatt különös antagonizmusban volt. Az új trónörökös, Károly Ferenc József főherceg, akinek az elhunyt nagybátyja volt, éppen úgy, mint ő neki a király, kedvence a mi királyunknak és tanítványa is neki. Károly Ferenc József eddig szántszándékkal vonult háttérbe és kisebb helyőrségekben állomásozott. Most az első sorba kerül. Az új trónörökös, aki kimondott barátja Magyarországnak, ismeri, beszéli és szereti nyelvünket, kedveli országunkat és azt a nép minden rétegével érintkezést keresve, több ízben be is utazta. A zárkózott Ferenc Ferdinánd ritkábban járt Magyarországon és sokan félremagyarázták ezt. Biztos, hogy Ferenc Ferdinánd is őszinte barátja volt a magyaroknak, akiknek a monarkia szempontjából való nagy fontosságát fölismerte. Hogy ritkán jött közibénk, annak oka inkább talán az volt, hogy nem akart alkalmat adni bizonyos félreértésekre, nem rokonszenvezett az uralmon lévő magyar kormányzó párttal és Magyarországon való helyzetét megnehezítette feleségének rangja is, aki fenséges urát soha sem kísérhette volna el a budai királyi váriakba. Az ő iránta, életben és immáron a halálban is hű társa iránt való gyengédség tartotta vissza, nem egyszer Ferenc Ferdinándot Magyarországtól. De őszinte barátunk volt nekünk és ha egy kegyetlen és gonosz sors közbe nem vág, jó királyunk, uralkodónk is lett volna. A magyar nép az ő emlékét híven ápolva, csak arra fog emlékezni, ami jót adott nekünk és az ő bölcs és megértő elméje a magyar demokrácia felé vonzódott az utolsó időkben. Ha trónra jut, a magyar demokrácia királya lett volna, a magyar demokrácia princjeként siratjuk igy is — és siratjuk, mint emberi, akit a legborzasztóbb ért, ötven esztendeig volt kénytelen parlagon hevertetni rendkívüli tehetségét és azután hirtelen halt meg, gonosz, erőszakos módon, másra hagyva a munkát, amelyet elsősorban az ő nagy elméje és jó szíve lett volna hivatva elvégezni. 1914 július 1-én új előfizetést nyitunk a PESTI NAPLÓ-ra. Kérjük azokat a t. olvasóinkat, akiknek előfizetése június 30-án lejár, szíveskedjenek a megújításról mielőbb gondoskodni, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. A frée Fölköspárt tragédiája Szerajevó, június 28. Amikor ma délelőtt Ferenc Ferdinánd trónörökös feleségével, Hohenberg Zsófia hercegasszonynyal, Szerajevóba való megérkezésük után automobilon a városházára utaztak, hogy ott fogadják a polgármester üdvözlését és a küldöttségeket, az automobilra bombát vetettek. A bomba a közönségből hét embert súlyosan megsebesített. A trónörököspár sértetlen maradt és tovább folytatta útját a városháza felé. Amikor a trónörökös és felesége a fogadás után a városházáról a konakba utaztak, hogy az ott elhelyezett sebesülteket meglátogassák, a Miljacka folyón keresztül vezető Ilid előtt, egy fal mögül hirtelen előugrott egy gimnáziumi tanulót és még mielőtt ebben megakadályozhatták volna, revolverből több lövést tett a trónörökösre és feleségére. A lövések a trónörököspárt oly súlyosan sebesítették meg, hogy negyedóra múlva meghaltak. A tettest letartóztatták. A mai vasárnap békés és nyugalmas hangulatát döbbenetes hír szántotta át , délután VeS-kor megrázó távirat érkezett Budapestre, azzal a hihetetlennek tetsző hírrel, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös és hitvese, Hohenberg Zsófia hercegnő Szerajevóban gyilkos merénylet áldozata lett. Ez a hír mélységes részvétet és megindulást keltett városszerte, megdöbbenést és izgalmat országszerte, Erzsébet királyné szívfacsaró tragédiája óta ily rettenetes perceket nem értünk át. A hihetetlenül hangzó hírt kétkedve fogadtuk, de sajnos, a szerkesztőségünkbe érkező újabb táviratok megerősítették, újabb részletekkel szolgáltak, úgy, hogy kora délután a fővárosi sajtó nagyszerű hírszolgálata révén már nemcsak Budapesten, hanem messzi vidékeken is arról értesülhettek a magyarok, hogy Ferenc Ferdinánd nincsen többé, aljas merénylő fegyverének golyója érte királyi homlokát, feleségének, Hohenberg Zsófia hercegnőnek pedig az altestét járta át ugyan a gyilkos pisztolycső golyója. Ferenc Ferdinánd trónörökös a boszniai hadgyakorlatok alkalmával feleségével, Hohenberg Zsófia hercegnével együtt négy napot töltött Boszniában. Ma délelőtt Volt órakor a szerajevói városházára mentek, hogy a városi tanács és a küldöttségek hódolatát fogadják. Amikor a fenséges pár automobilján a konak előtti térre ért, egy munkás külsejű ember bombát ejtett el, amely azonban a trónörökös kocsijában nem tett kárt. A robbanás pillanatában haladt el a trónörökös szárnysegédének automobilja, mely pozdorjává zúzódott s a bombaszilánkok a bennülő gróf Booz-Wal - deck és Merizzi alezredes szárnysegédeket életveszedelmesen megsebesítette. A megdöbbentő merénylet óriási izgalmakat keltett. A rendőrség nyomban elzárta a merénylet helyét és elfogta a minden emberi érzésből kivetkőzött merénylőt, Nedelka Cabrinovics nyomdászt. A trónörökös és felesége sápadtan bár, de nyugalommal folytatta útját a városi fázsi felé, ahol az ünnepség lefolyt. Tizenegy órakor távozott a fenséges pár, hogy lakására hajtassa. A nép útközben telkesen éljenezte. Amint a trónörökös autója egy utcafordulathoz ért, a soför fékezett, hogy lassabban hajtson. s ekkor egy vad és zilált külsejű fiatalember lép pánt a gépkocsi közvetlen közelébe és magasra emelte a kezét, melyben Browning-pisztolyt szorongatott. A következő pillanatban négy lő-■övés dördült el ; a trónörökös és felesége összerogytak. Ferenc Ferdinánd az arcán és a homlokán, Zsófia hercegasszony a hasán sérült meg, mindketten halálosan. A konakban, ahova rögtön beszállították őket, Ferenc Ferdinánd rögtön, Hochenberg Zsófia pedig 10 percnyi szenvedés után meghaltak. A bestiális, gaz merénylőt, Gavo Prinzip nyolcadik gimnazista személyében elfogták. A hátborzongató, egész monarkiánkra tragikus eseményről a következő távirati tudósítások számolnak be . A merénylet Szerajevó, június 28. (M. T. I.) Amidőn Ferenc Ferdinánd főherceg ma délelőtt nejével, Hohenberg Zsófia hercegnővel a városházára ment, ahol tiszteletükre fogadás volt, bombát dobtak automobiljukba, amelyet azonban a főherceg karjával visszalökött. A bomba akkor robbant föl, amikor a főherceg automobilja már elhaladt és a főherceg gépkocsiját követő automobilban ülő gróf Boos-Waldeck és Merizzi alezredes, a tartományfőnök szárnysegéde könnyen megsebesültek.A közönség közül hat ember többé-kevésbbé súlyosan megsebesült. A meerényvénylőt, akiről megállapították, hogy Cabrinovics nevű trebinjei nyomdász, azonnal letartóztatták. A városházán lefolyt ünnepélyes fogadás után a főherceg nejével folytatta körútját. Egy Prinzip nevű grahovói nyolcadik gimnazista Browning-pisztolyból több lövést tett a főhercegi automobilra. A főherceget arcában, a hercegnőt altestében találta a golyó, úgy a főherceget, mint nejét azonnal a konakba vitték, ahol mindkettő belehalt sebesülésébe. A második merénylet tettesét is letartóztatták. Az elkeseredett tömeg a két merénylőt majdnem meglincselte. Szerajevó, június 28. Ferenc Ferdinánd főherceg és neje, Hohenberg Zsófia hercegnő elleni volvermerénylet délelőtt háromnegy tizenegy órakor történt, mégpedig konak közelében. A súlyosan megsérült trónörököst és nejét a kísérettal emelték ki az automobilból és vitte konukba. Eközben mindkettő meg, még pedig Hohenberg hercegnő nét perccel előbb, mint a trónörökös. A rendőrség mindkét merénylőt tartóztatta. Kihallgatásukról eddig semmi sem szivárgott ki, de általában azt vélik, hogy a két merénylet tettese öszszeköttetésben állott egymással. A városban leírhatatlan nagy a megdöbbenés. Mindenütt mély gyász és szomorúság uralkodik. Meghaltak! Szerajevó, június 28. (Érkezett délután 5 órakor) A trónörökös és felesége háromnegyed 11 órakor a városházára hajtattak, hogy a polgár... mester és a tanács üdvözletét fogadják. A konak előtt Cabrinovics nyomdász egy bombát dobott a kocsi alá, amely felrobbant és hét embert megsebesített . A trónörökös pár sértetlen maradt és az automobil tovább hajlott. A Miloszka hídjai az egyik oszlop mögül előugrott egy fiatalember és kétszer egymásután