Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)

1914-07-05 / 157. szám

1914. július 5. – Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1157. szám.) Ferenc Józsefnek húsz évvel fiata­­labbnak kellene lennie, vagy utódának húsz évvel idősebbnek, hogy ezeket a rémképeket könnyű szerrel elhesseges­sük magunktól. A fájdalmában is ren­dületlen uralkodó hadseregéhez inté­zett szózatában azt hirdeti, hogy a jövő kedvező kialakulásába vetett reménye nem inog meg. Boldogok volnánk, ha e reményben osztozhatnánk; szeretnék, ha mi is hinni tudnánk abban, hogy minden felénk meredő külső és belső probléma megoldására elegendő a ha­lálmegvető hadsereg. De mikor azt kell étnunk, hogy ez a haderő nem egy megelégedett, önbizalommal teli, har­monikus és céltudatos társadalom ta­lajára támaszkodik, hanem­­ inkább maga is állandó szenvedéstársa a poli­tikai meghasonlás, az erkölcsi depresz­­szió és a gazdasági kimerültség nyomo­rúsága között nagy erőmegfeszítéssel fékentartott népeknek, akkor képtele­nek vagyunk a magas helyről jött biza­lomnak szárnyain aggodalmainknak sötét fellegei fölé emelkedni. WWVWWWW­AAAWAVWWWWWWWW Budapest, július 4. Választási jogvédő­ bizottság. A választói név­jegyzék összeállításának most meginduló munkája kapcsán jelentős feladatra vállalkozott a Lipótvá­roshoz tartozó VII. és VIII. választói kerületek el­lenzéki pártjainak vezetősége. Nevezetesen, hogy elősegítse minél több arra jogosultnak a választók lajstromába való felvételét, kiküldött egy jogvédő bizottságot, melyben a Lipótvárosban lakó követ­kező ügyvédek foglalnak helyet: dr. Várkonyi Osz­kár, dr. Vadász Sándor, dr. Kassay Ferenc, dr. Reitzer Béla, dr. Káldor Gyula, dr. Kohn Zoltán, dr. Meller Izsó, dr. Országh Ervin, dr. Perl Alfréd, dr. Strausz Andor, dr. Farkas Gyula, dr. Freund Lajos, dr. Vallatinyi­­Andor, és dr. Wojtitz Gyula­.. A bizottság tagjai a kerület bármely polgárának bármikor díjtalanul rendelkezésére, állanak, őket a névjegyzékbe való bekerülés céljából tanácscsal ellátják és érdekükben a jogorvoslatokat is igénybe venni hajlandók. A bizottság tagjainál a névjegy­zék összeállításának tartama alatt az illetők iro­dáiban délután 4—6 óráig lehet jelentkezni. Szerbek és oroszok '• ;• O , . ■ y ■ ' ■' *• * •** 1 • (Saját tudósítónktól.)■ Csodálatos, hogy a szerb sajtóiroda csak most, csak ilyen későn cáfolja meg Pribicsevics őrnagy összekötteté­sét a szerajevói merénylőkkel, akik a trónörö­köspár halálát okozták. Természetes volt, hogy be fog következni a cáfolat. A vizsgálat fog még egyéb szenzációkat is termelni s vala­hánynak az lesz a magva, hogy szerbiai szerb, főképp hivatalos állásban lévő, összeköttetés­ben állott a merénylőkkel, mindet igen ener­gikusan , fogják megcáfolni. Lehet, hogy iga­zuk van és igazuk lesz. Viszont egészen két­ségtelen a Szerbiában uralkodó­­ állapo­tok és a merénylet eszmei összeköttetése. Egész Szerbiában és Szerbián kívül is gyűlölet uralkodik a..mimarkia e.nen. Az a gyűlölet, amely komolyabb, mint a mindenütt meglévő sovinizmusnak fanatizmusa. Komoly külpoli­tikák mondhatni történelmi áramlat áll ugyanis mögötte: az orosz befolyás, melyről a szerbek azt tudják, hogy őket előretolja, párt­fogolja, haladásukat, erősödésüket, területi nagyobbodásukat segíti s­ minden boldogulá­suknak csak egy akadályát látják: Ausztria-Magyarországot. Egészen az annexióig nem volt ily kifeje­zett ez a gyűlölködés, nem hatolt le­­a leg­alsóbb rétegekig,­ viszont hivatalos - -katonai és polgári űr részről­­sem láttak minden szerb­ben árulót, aki közvetlenül nagyszerb, köz­vetve orosz-pánszláv s mindenképpen monar­­kia-ellenes ideáknak áldoz. Azóta azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Egy ma­­gasrangú osztrák-német katonatiszt, aki ép­pen az annexió óta eltelt hat esztendőt bosz­niai szerb helyőrségben töltötte, a következő jellemző nyilatkozatot tette az ott uralkodó ál­lapotokról: • C ML katonatisztek minden különö­sebb diplomáciai előképzettség nélkül is fel­ismertük Bosznia és Szerbia szerbjeinek po­litikai összetartozását. Ennek végcélja for­radalmi mozgalmak szitása volt. Ennek tu­datában fojtott keserűséggel néztük, milyen feje tetejére állított politikát űztek ott. El­nyomták a mohamedánokat, akik nyíltszí­­vűségükben valóságos gentlemanek a szer­­bek mellett, ezek pedig mindenféle kedvez­ményben részesültek. Sokan közülük mint katonai szállítók jutottak nagy vagyonhoz és királyi kitüntetéseket hordoztak olyan szerbek, akik nyíltan hangoztatták monar­­kia-ellenes meggyőződésüket. Az osztrák katonatisztek ez a kifakadása nagyon jellemző. Tényleg az utóbbi években ,­ mondhatni Kállay Benjámin halála óta a re­latív többségben lévő szerbek igen jó bánás­módban részesültek. Megpróbálkoztak azon­ban már az ellenkező irányzattal is — szintén minden eredmény nélkül. Amikor Kállay még mint belgrádi főkonzul az okkupáció előtt ti­tokban beutazta Boszniát, a szerb lakosság­ból az orosz cár arcképét találta s ezek a török uralom alatt élő görög-keleti vallásu hi­­vők moszkvai imakönyvekből imádkoztak.­­ Igaz ezzel szemben, hogy a franciskánusok zárdáiban ott volt már Ferenc József képe. Csakhogy a horvát-katolikus elemet Kállay sem elég erősnek, sem elég tekintélyesnek nem találta s kormányzatát a mohamedán elemekre építette. Bosznia mohamedán voltá­nak fikcióját azonban lehetetlen volt tartósan fentartani. A „törökök“, akik különben Bosz­niában szintén szerbül beszélnek és írnak, nemcsak relatív kisebbségben vannak, de sza­porodásuk arányszáma jelentékenyen kisebb, mint a szerbeké, akik számban a legszaporáb­bak, vagyonban a leginkább erősödők. Kállay mohamedán­ politikája eredménytelen volt, ezért tértek át a szerbek favorizálására, abban a nem egészségtelen feltevésben, hogy bosz­niai szerbnek így nem lesz oka Szerbiához húzni. A nehéz annexiós korszak valóban elég simán múlt el Boszniában. A nagyszerb haza­­árulási per magva is Horvátország vott. A győzelmes Balkán-háború óta azonban meg­változott a helyzet. Hiába volt jó dolguk a szerb benszülötteknek, iparosoknak, kereske­dőknek, katonai riteránsoknak. Az ifjúság ideálja mégis a győzelmes Szerbia lett, az orosz védnökség alatt előtörő testvér. És ez az van és olyan rövidek! Tehát, melyik az ön csillaga ? — Én nem tudom. Talán a Cassiopeia. — És az enyém az esthajnali. Nem na­gyon előkelő ízlés, nemde? azonban nekem mindenben a csillogó tetszik. Festőtársaim emiatt ki is gúnyolnak, és azt mondják: sose­ lesz belőlem semmi. Lehet, de hiszen ez nem nagyon érdekes. Tehát örüljünk, hogy ilyen szép holdvilág van, és ön most udvaroljon nekem, mondjon egy hókot, de nem valami szellemeset, hanem, amilyet diákkorában a­­tánciskolában mondott. Igen, ezt meg kell tennie, ez hozzá tartozik a nyári éjszakához, mint a János-tűz és a fuvolázás. — Nos, nos . . . Furcsa kívánság ... Mi haszna belőle, ha a szemét például két szép csillaghoz hasonlítanám? Ez csak elég ügyet­len bók, nem? — Oh, a szemem két csillag? , milyen kedves! De hiszi-e, amit mond? Ugy­e nem felel? Hiszi-e csakugyan? — Miért ne? Önnek csakugyan szép szeme van, Fannika. És a keze, vékony és hűvös, mint a liliom. , Az asszony büszkén nyitotta ki japán­legyezőjét. A — Nos, lássa, ön udvariasabb, mint ahogy hittem volna. Liliomkéz, de tudja-e, hogy ez a liliomkéz súrolni és söpörni is tud? Hogy ennek a kéznek keservesen kell a mindennapi kenyerét megkeresnie? Nos, fogja meg a li­liomkezet, milyen érdes. A férfi kezébe vette Fanni keskeny tenye­rét és nagy tisztelettel csókolta meg a kis uj­ját, ahogy a régi lovagok szokták. — Oh, ez nagyszerű — tapsolt Fanni és az arca egyszerre megfiatalodott, mintha tánc-, vizsga előtt állana és a hajában papír-pillan­­gók lennének — nos, nem vagyok-e elég ka­cér. De ön is, mennyire érti a nőket, bizo­nyára jó iskolába járt, ne is tagadja. Harag­szik? •' ' •. A férfinek hirtelen eszébe jutott az első felesége, visszahúzta a kezét és az ajkába­ ha­rapott. .... — Mi értelme van mindennek? — szólt dacosan. ■ Fanni sértődötten csapta össze a papír­­legyezőjét. ■ ...... •. • •. y ? . — Nos, bocsásson meg — felelte vállát magasra húzva — ön udvariatlan. Hogy mi értelme van mindennek? De hát nincs-e jo­gunk nekünk is erre a szép nyári éjszakára, amelyet az Úristen az egész­ világnak terem­tett. Vagy,ön talán azt hiszi, hogy csak a bol­dogoknak, a gazdagoknak teremtették a hold­világot, a hangulatokat, az ábrándokat? Nem, nem; ez az éj­­szak a mindnyájunké, minden emberé, és az Úristen talán az egész zimánkós télen át ezen az egy éjtszakán fúrt, faragott, dolgozott, hogy örömet szerezzen vele az 5 rossz gyermekeinek. Higyye el, hogy­ ez így van, és ne húzza össze a szemöldökét, ez öregíti. " Valaki Wertbérből énekelt a fa tetején, és a...két. hegedű. meg., a fuvola sóhajtozva kí­sérte. Hirtelen egy madár ébredt föl a­­.szom­szédos jegenyén és együtt énekelt a két., dal­nokkal, azután ijedten hallgatott el. A tej-ut öreg ezüstje, mint egy furcsa diadalmi zászló lengett végig a sötétkék égbolton, amely néha­ csöndesen megrázkódott. — És holnap mindennek vége van — szólt Fanni nevetve ,— és talán esni fog az eső, szél lesz, az ősz beköszönt, és elutazunk; bi­zonyára soha többé nem találkozunk. El fog­juk felejteni a mai estét, és tovább kínlódunk a kenyérért, a mindennapi szenvedésért, az elveszett múltért. Önnek ki kell innia a po­harat, ez sértés! A férfi nevetett, már egy kissé sokat ivott, a kalapja félrecsúszott. — Most magának kell énekelnie, Fannika •*— szólt a kezét gyermekmódra összetéve. — Bizonyára szép hangja van? — Nem, nem, csak ezt ne, olyan a han­gom, mint a páváé. De ha akarja elmondok önnek egy verset, egy francia verse t, jó? egy francia verset, amelyet még gyermekkorom­ban tanultam. ■ ••••· Elkezdte­­hadarni a verset az a*vanyto­lu galambról és a görényről, de már a h­rrmadik sornál belézavarodott, újra elkezdte, megint belézavarodott, aztán nevetett és a holdba nézett.­­— Oh, te hold, mily gyönyörű vagy! — szólt és hirtelen kitátotta a száját, mint a gye­rek, aki először életében lát gőzmozdonyt —­­Milyen szép és jó vagy! Hirtelen egy csókot érzett a bal arcán. Durcásan vonta meg a vállát, megkarmolta a férfi kezét, de aztán nevetett és messzire lökte el magától a papiros­ legyezőt. Később meg­ivott még egy pohárral és halkan, mély, fur­csa bangón énekbe kezdett. Lassan szürkült is már. Az énekesek meg a hegedűsök lemásztak a fáról, valaki félhal­­kan ásított, hűvös szél szisszent a bokrok közt. A tűz parázzsá hullott és a cigányarcú festőnő köhögni kezdett. — Nos, tehát menjünk — indítványozta egy nagyszakálli festő, aki a farakás tetején Troilus és Cressidából szavalt volt és ettől egy kissé berekedt. — Hajnalodik! Felszedelőzködtek és hazaindultak. Elem­ien énekeltek a fák közt, de aztán elhagyták ,és nagy lépésekkel mentek a harmatos fűben. Mikor a­ faluhoz értek, már mind olyan álmo­sak voltak, hogy alig álltak a lábukon. — Istenem, a gyerek ! — szólt Fanni és az arcán két ránc szaladt végig. — Bizonyára már­ nyugtalankodik. Nos, Isten vele!

Next