Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-05 / 157. szám
1914. július 5. – Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1157. szám.) Ferenc Józsefnek húsz évvel fiatalabbnak kellene lennie, vagy utódának húsz évvel idősebbnek, hogy ezeket a rémképeket könnyű szerrel elhessegessük magunktól. A fájdalmában is rendületlen uralkodó hadseregéhez intézett szózatában azt hirdeti, hogy a jövő kedvező kialakulásába vetett reménye nem inog meg. Boldogok volnánk, ha e reményben osztozhatnánk; szeretnék, ha mi is hinni tudnánk abban, hogy minden felénk meredő külső és belső probléma megoldására elegendő a halálmegvető hadsereg. De mikor azt kell étnunk, hogy ez a haderő nem egy megelégedett, önbizalommal teli, harmonikus és céltudatos társadalom talajára támaszkodik, hanem inkább maga is állandó szenvedéstársa a politikai meghasonlás, az erkölcsi depreszszió és a gazdasági kimerültség nyomorúsága között nagy erőmegfeszítéssel fékentartott népeknek, akkor képtelenek vagyunk a magas helyről jött bizalomnak szárnyain aggodalmainknak sötét fellegei fölé emelkedni. WWVWWWWAAAWAVWWWWWWWW Budapest, július 4. Választási jogvédő bizottság. A választói névjegyzék összeállításának most meginduló munkája kapcsán jelentős feladatra vállalkozott a Lipótvároshoz tartozó VII. és VIII. választói kerületek ellenzéki pártjainak vezetősége. Nevezetesen, hogy elősegítse minél több arra jogosultnak a választók lajstromába való felvételét, kiküldött egy jogvédő bizottságot, melyben a Lipótvárosban lakó következő ügyvédek foglalnak helyet: dr. Várkonyi Oszkár, dr. Vadász Sándor, dr. Kassay Ferenc, dr. Reitzer Béla, dr. Káldor Gyula, dr. Kohn Zoltán, dr. Meller Izsó, dr. Országh Ervin, dr. Perl Alfréd, dr. Strausz Andor, dr. Farkas Gyula, dr. Freund Lajos, dr. VallatinyiAndor, és dr. Wojtitz Gyula.. A bizottság tagjai a kerület bármely polgárának bármikor díjtalanul rendelkezésére, állanak, őket a névjegyzékbe való bekerülés céljából tanácscsal ellátják és érdekükben a jogorvoslatokat is igénybe venni hajlandók. A bizottság tagjainál a névjegyzék összeállításának tartama alatt az illetők irodáiban délután 4—6 óráig lehet jelentkezni. Szerbek és oroszok '• ;• O , . ■ y ■ ' ■' *• * •** 1 • (Saját tudósítónktól.)■ Csodálatos, hogy a szerb sajtóiroda csak most, csak ilyen későn cáfolja meg Pribicsevics őrnagy összeköttetését a szerajevói merénylőkkel, akik a trónörököspár halálát okozták. Természetes volt, hogy be fog következni a cáfolat. A vizsgálat fog még egyéb szenzációkat is termelni s valahánynak az lesz a magva, hogy szerbiai szerb, főképp hivatalos állásban lévő, összeköttetésben állott a merénylőkkel, mindet igen energikusan , fogják megcáfolni. Lehet, hogy igazuk van és igazuk lesz. Viszont egészen kétségtelen a Szerbiában uralkodó állapotok és a merénylet eszmei összeköttetése. Egész Szerbiában és Szerbián kívül is gyűlölet uralkodik a..mimarkia e.nen. Az a gyűlölet, amely komolyabb, mint a mindenütt meglévő sovinizmusnak fanatizmusa. Komoly külpolitikák mondhatni történelmi áramlat áll ugyanis mögötte: az orosz befolyás, melyről a szerbek azt tudják, hogy őket előretolja, pártfogolja, haladásukat, erősödésüket, területi nagyobbodásukat segíti s minden boldogulásuknak csak egy akadályát látják: Ausztria-Magyarországot. Egészen az annexióig nem volt ily kifejezett ez a gyűlölködés, nem hatolt lea legalsóbb rétegekig, viszont hivatalos - -katonai és polgári űr részrőlsem láttak minden szerbben árulót, aki közvetlenül nagyszerb, közvetve orosz-pánszláv s mindenképpen monarkia-ellenes ideáknak áldoz. Azóta azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Egy magasrangú osztrák-német katonatiszt, aki éppen az annexió óta eltelt hat esztendőt boszniai szerb helyőrségben töltötte, a következő jellemző nyilatkozatot tette az ott uralkodó állapotokról: • C ML katonatisztek minden különösebb diplomáciai előképzettség nélkül is felismertük Bosznia és Szerbia szerbjeinek politikai összetartozását. Ennek végcélja forradalmi mozgalmak szitása volt. Ennek tudatában fojtott keserűséggel néztük, milyen feje tetejére állított politikát űztek ott. Elnyomták a mohamedánokat, akik nyíltszívűségükben valóságos gentlemanek a szerbek mellett, ezek pedig mindenféle kedvezményben részesültek. Sokan közülük mint katonai szállítók jutottak nagy vagyonhoz és királyi kitüntetéseket hordoztak olyan szerbek, akik nyíltan hangoztatták monarkia-ellenes meggyőződésüket. Az osztrák katonatisztek ez a kifakadása nagyon jellemző. Tényleg az utóbbi években , mondhatni Kállay Benjámin halála óta a relatív többségben lévő szerbek igen jó bánásmódban részesültek. Megpróbálkoztak azonban már az ellenkező irányzattal is — szintén minden eredmény nélkül. Amikor Kállay még mint belgrádi főkonzul az okkupáció előtt titokban beutazta Boszniát, a szerb lakosságból az orosz cár arcképét találta s ezek a török uralom alatt élő görög-keleti vallásu hivők moszkvai imakönyvekből imádkoztak. Igaz ezzel szemben, hogy a franciskánusok zárdáiban ott volt már Ferenc József képe. Csakhogy a horvát-katolikus elemet Kállay sem elég erősnek, sem elég tekintélyesnek nem találta s kormányzatát a mohamedán elemekre építette. Bosznia mohamedán voltának fikcióját azonban lehetetlen volt tartósan fentartani. A „törökök“, akik különben Boszniában szintén szerbül beszélnek és írnak, nemcsak relatív kisebbségben vannak, de szaporodásuk arányszáma jelentékenyen kisebb, mint a szerbeké, akik számban a legszaporábbak, vagyonban a leginkább erősödők. Kállay mohamedán politikája eredménytelen volt, ezért tértek át a szerbek favorizálására, abban a nem egészségtelen feltevésben, hogy boszniai szerbnek így nem lesz oka Szerbiához húzni. A nehéz annexiós korszak valóban elég simán múlt el Boszniában. A nagyszerb hazaárulási per magva is Horvátország vott. A győzelmes Balkán-háború óta azonban megváltozott a helyzet. Hiába volt jó dolguk a szerb benszülötteknek, iparosoknak, kereskedőknek, katonai riteránsoknak. Az ifjúság ideálja mégis a győzelmes Szerbia lett, az orosz védnökség alatt előtörő testvér. És ez az van és olyan rövidek! Tehát, melyik az ön csillaga ? — Én nem tudom. Talán a Cassiopeia. — És az enyém az esthajnali. Nem nagyon előkelő ízlés, nemde? azonban nekem mindenben a csillogó tetszik. Festőtársaim emiatt ki is gúnyolnak, és azt mondják: sose lesz belőlem semmi. Lehet, de hiszen ez nem nagyon érdekes. Tehát örüljünk, hogy ilyen szép holdvilág van, és ön most udvaroljon nekem, mondjon egy hókot, de nem valami szellemeset, hanem, amilyet diákkorában atánciskolában mondott. Igen, ezt meg kell tennie, ez hozzá tartozik a nyári éjszakához, mint a János-tűz és a fuvolázás. — Nos, nos . . . Furcsa kívánság ... Mi haszna belőle, ha a szemét például két szép csillaghoz hasonlítanám? Ez csak elég ügyetlen bók, nem? — Oh, a szemem két csillag? , milyen kedves! De hiszi-e, amit mond? Ugye nem felel? Hiszi-e csakugyan? — Miért ne? Önnek csakugyan szép szeme van, Fannika. És a keze, vékony és hűvös, mint a liliom. , Az asszony büszkén nyitotta ki japánlegyezőjét. A — Nos, lássa, ön udvariasabb, mint ahogy hittem volna. Liliomkéz, de tudja-e, hogy ez a liliomkéz súrolni és söpörni is tud? Hogy ennek a kéznek keservesen kell a mindennapi kenyerét megkeresnie? Nos, fogja meg a liliomkezet, milyen érdes. A férfi kezébe vette Fanni keskeny tenyerét és nagy tisztelettel csókolta meg a kis ujját, ahogy a régi lovagok szokták. — Oh, ez nagyszerű — tapsolt Fanni és az arca egyszerre megfiatalodott, mintha tánc-, vizsga előtt állana és a hajában papír-pillangók lennének — nos, nem vagyok-e elég kacér. De ön is, mennyire érti a nőket, bizonyára jó iskolába járt, ne is tagadja. Haragszik? •' ' •. A férfinek hirtelen eszébe jutott az első felesége, visszahúzta a kezét és az ajkába harapott. .... — Mi értelme van mindennek? — szólt dacosan. ■ Fanni sértődötten csapta össze a papírlegyezőjét. ■ ...... •. • •. y ? . — Nos, bocsásson meg — felelte vállát magasra húzva — ön udvariatlan. Hogy mi értelme van mindennek? De hát nincs-e jogunk nekünk is erre a szép nyári éjszakára, amelyet az Úristen az egész világnak teremtett. Vagy,ön talán azt hiszi, hogy csak a boldogoknak, a gazdagoknak teremtették a holdvilágot, a hangulatokat, az ábrándokat? Nem, nem; ez az éjszak a mindnyájunké, minden emberé, és az Úristen talán az egész zimánkós télen át ezen az egy éjtszakán fúrt, faragott, dolgozott, hogy örömet szerezzen vele az 5 rossz gyermekeinek. Higyye el, hogy ez így van, és ne húzza össze a szemöldökét, ez öregíti. " Valaki Wertbérből énekelt a fa tetején, és a...két. hegedű. meg., a fuvola sóhajtozva kísérte. Hirtelen egy madár ébredt föl a.szomszédos jegenyén és együtt énekelt a két., dalnokkal, azután ijedten hallgatott el. A tej-ut öreg ezüstje, mint egy furcsa diadalmi zászló lengett végig a sötétkék égbolton, amely néha csöndesen megrázkódott. — És holnap mindennek vége van — szólt Fanni nevetve ,— és talán esni fog az eső, szél lesz, az ősz beköszönt, és elutazunk; bizonyára soha többé nem találkozunk. El fogjuk felejteni a mai estét, és tovább kínlódunk a kenyérért, a mindennapi szenvedésért, az elveszett múltért. Önnek ki kell innia a poharat, ez sértés! A férfi nevetett, már egy kissé sokat ivott, a kalapja félrecsúszott. — Most magának kell énekelnie, Fannika •*— szólt a kezét gyermekmódra összetéve. — Bizonyára szép hangja van? — Nem, nem, csak ezt ne, olyan a hangom, mint a páváé. De ha akarja elmondok önnek egy verset, egy francia verse t, jó? egy francia verset, amelyet még gyermekkoromban tanultam. ■ ••••· Elkezdtehadarni a verset az a*vanytolu galambról és a görényről, de már a hrrmadik sornál belézavarodott, újra elkezdte, megint belézavarodott, aztán nevetett és a holdba nézett.— Oh, te hold, mily gyönyörű vagy! — szólt és hirtelen kitátotta a száját, mint a gyerek, aki először életében lát gőzmozdonyt —Milyen szép és jó vagy! Hirtelen egy csókot érzett a bal arcán. Durcásan vonta meg a vállát, megkarmolta a férfi kezét, de aztán nevetett és messzire lökte el magától a papiros legyezőt. Később megivott még egy pohárral és halkan, mély, furcsa bangón énekbe kezdett. Lassan szürkült is már. Az énekesek meg a hegedűsök lemásztak a fáról, valaki félhalkan ásított, hűvös szél szisszent a bokrok közt. A tűz parázzsá hullott és a cigányarcú festőnő köhögni kezdett. — Nos, tehát menjünk — indítványozta egy nagyszakálli festő, aki a farakás tetején Troilus és Cressidából szavalt volt és ettől egy kissé berekedt. — Hajnalodik! Felszedelőzködtek és hazaindultak. Elemien énekeltek a fák közt, de aztán elhagyták ,és nagy lépésekkel mentek a harmatos fűben. Mikor a faluhoz értek, már mind olyan álmosak voltak, hogy alig álltak a lábukon. — Istenem, a gyerek ! — szólt Fanni és az arcán két ránc szaladt végig. — Bizonyára már nyugtalankodik. Nos, Isten vele!