Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)

1914-07-07 / 158. szám

A június hó végén Selári előfizetéseket kérjük idejekorán megújítani, hogy a kiadóhivatal szétküldési munkájában fennaka­dás ne legyen. Jéghegyek A zajló évek tengerén lomhán, fél­­árbócra eresztett zászlóval úszik a nagy hajó, amelynek Ausztria-Magyarország a neve, amelyen mindannyian matró­zok, fűtők, munkások, kormányosok és tisztek vagyunk, akik a hajó fenekén, tetején, uszályán éljük le életünket. A látóhatárt hosszú idők óta fekete felle- i­gek borítják, a tenger nyugtalan, hullá­mok tornyosulnak, elsimulnak. A mon­archia pépei közel három év óta folyton azzal az érzéssel térnek nyugovóra, hogy az éj leple, a szürkület oltalma alatt a nagy hajó jéghegyekbe ütközik, össze­roppan és megsemmisül. Csak az ijedős ember lát rémeket. És bennünket, haj­dan büszke, bátor és gazdag Magyaror­szág polgárait, bizony ijedőssé, rémlá­tóvá tett a politikai elnyomatás, a bo­sszúálló abszolutizmus és az általános szegénység. Jéghegyektől nem kell az össze­vissza tatarozott kolosszusnak, a mon­archiának tartania. A ,,Pesti Napló“ a fenyegető háború hírének első kiröppe­­nésekor, a balkáni hadjáratok kezde­tén, nem megnyugtatáskép, de az euró­pai helyzet és a nagyhatalmak erővi­szonyainak ismerete és mérlegelése alap­ján, határozottan megcáfolta egy olyan fegyveres konfliktus lehetőségét, amely­ben nekünk is aktív rész juthatott volna. Azóta még egyszer kiontott em­beri vértől gőzölögtek a vad Balkán csa­taterei, a fegyveres beavatkozás híte, mint egy bolygó véres és kabalisztikus uszálya, újra kisértett a monarchia ég­boltozatán, de az események bennünket igazoltak, a mi ágyúinkra, felkészült hadseregünk szuronyaira nem volt szük­ség, sem a nagyhatalmi presztízs, sem gazdasági és egyéb érdekeink megvé­­delmezésére. Most harmadszor suhogott végig ez a gyászos keselyű a nyári jég­ben, a hadseregszállítóknak és a despe­­radó politikusoknak nem lett volna elle­nére, ha a monitorok Belgráddal szem­ben vetnek horgonyt, hogy a szerb ki­rályságon torolja meg az osztrák-ma­­j­gyar haderő a szerajevói aljas bérgyil­­­­kosságot. Ez a háború is a beteg vagy romlott fantázia játéka marad, büntető expedícióról szó sincs, a munkapárti klubban körülhordozott véres kardnak annyi a jelentősége, mintha Tisza István képviselői a vendéglőben véres becset esznek a megszokott bécsi szelet helyett. Nem,­" sí háború szörnyű perspektívája • nem fenyegeti szegény, száz sebtől vérző hazánkat, ez a keserű méregpohár el­múlott tőlünk, csak az abszolút tájéko­zatlanság, vagy a dőreség foglalkozha­­tik még a gondolatával is. A legnagyobb rosszal tehát nem kell­­ számolnunk, de lelkiismeretlenek vol-­­ nánk önmagunkkal szemben, ha ennek­­ határozott leszögezése után boldogan és j­ó ilyen szép asszony mellett csőszt kell tartani. János, ha ilyesmi fülébe jutott, vállat vont. Szó­ szellő, amely amint jött, úgy el is múlik. Vasárnap az eperfa alatt ölték meg az ebédet. Hátul a kert illatozott, fölöttük m­ada­­­rak énekeltek. Ebéd után Piros nyújtózkodott a széken, mint az álmos macska. Aztán az urához for­dult, elégedetten lélegzenénk fel. Az egész monarchia, de különösen Magyarország gazdasági élete holtpontra jutott. Nincs vállalkozási kedv, nincsenek sem ked­vező, sem kedvezőtlen konjunktúrák, a külföldi tőke, a tisztességes hitel forrá­sai elkerülnek, a nagybankok tartalék­­alapjaikat szaporítják, mint soha még,­ a pénz kiszivárgott, eltűnt, meglapult,­ hol az az Aladin, aki csodalámpája fény­képeit rája irányíthatná. Szegények va­gyunk és a szegénység az egyes ember­nek, az egész nemzetnek súlyos beteg­sége. Nemcsak a szegény ember, a sze­gény nemzet is rosszul táplálkozik, el­­erőtlenedik, gerinctelenné válik, el­veszti öntudatát, önbizalmát, jövőjébe vetett hitét. Ma a szegénység epidémiája már Magyarországon kívül egész Euró­pában dúl, a tőkedús Franciaországban éppen úgy, mint az iparát százszorosan kamatoztató német birodalomban. A nemzetek gazdasági versenyében a mon­archia soha sem repült, mindig kullo­gott, mert a népeiben rejlő erők szabad, szárnyalását megakadályozta a félté­­kenység, ostoba tradíció, az uralmon lévő oligarchia, a megbéklyózott sza­' badság. ■ a amelylyel úgy bántak minden­koron, mint a harapós szelindekkel,­ láncon tartották és szájkosarat kötöttek reá. Ami boldogabb népeknek fáj, ne­­­künk kínszenvedés, amit gazdagabb né­peknél a vállalkozási kedv depressziójá­nak hívnak, annak nálunk koldussze­génység a neve.­­ Magyarországnak évek­ óta nem volt jó termése. Kilátásaink most sem bizt­­kén lépegetett az asszonya oldalán, fácánkaka­­sok szoktak így büszkélkedni a párjuk mellett. A vendéglő oldalán már szólott a muzsika, nekipirkadt párok seregiek s hogy, keresztül fúrták közöttük magukat, csodálkozást kel­tettek. Piros megállóit a menyecskék és lányok táborában, János a vadszőlő-lugas felé tartott, az ívek közé, ott leült, a kovács barátságosan kezelt vele, a szabó nagy örömmel paskolt a tenyeréhez a vendéglős ritka szerencséjének mondotta, hogy is betéved hozzá. A kovács mindjárt borral kínálta, a szabó­ szivarral. Koc­cintottak, aztán beszélgettek, hogy az idén jó a termés, a parasztok több ruhát csináltatnak, több kocsit javíttatnak, de János osztrigáltjai is kelendőek lesznek. Aztán a szabó : — Ritkán jársz közibünk. Talán csirkét köttet véled az asszony, hogy mindig otthon ülsz ? János vállat vont, tovább ittak. A fülei megpirkadt s melegen tüzelt, kicsit vidámo­­dott, a szeme ragyogott. A kovács a szabóhoz: Szép asszony otthon tartja az embert. Piros szépasszony. János rábólintott. Hallgattak, megint it­tak s újból a termés került szóba. A táncnézők serege meghullámzott, mint mikor búzatáblán a szél nyargal végig.A lá­nyok csipkés zsebkendőjükkel megsérülték az arcukat, a blúzukon megigazgatták a rozma­ringot.­­ Ferenc gyöll. A Ferenc. Mint legszilajabb legény volt Vasárnapi muzsika Írta: Damó Oszkár Esztergályos volt, a műhelyében éppen hogy a padja, meg ő maga elfért, de járt vele annyi munka, hogy éhség sohse hántolta őket, ügyvéddel, végrehajtóval nem akadt dolguk. Senki nem tudott messzi földön oly szépen esz­­tiigálni, mint ő. Gyerekeknek csigát, malom­kereket, legényeknek pipa szárat és késnyelet, lányoknak tükörhöz kereklapot osztrrgált és a vásárokról mindég teli bugyellárissal értek haza. Az asszony maga is fabrikál, olcsó se­ , szemből tü­ndérruhákat aggat a fababákra s amerre csak vásárokra jártak, mindenütt is­­merték őket. — Nyilván, magáról mintázta a babákat ez az asszony, azért olyan kelendősek, — mondták a vásárosok. És dicsérték. Hogy a szeme, mint a kék ég, vagy mély vizű tó, az orcáját meg, aligha­nem herbaltával mossa. — Angyalt csodált meg vele az anyja, így az öregebbek. János nem igen hederílett rájuk, csak néha megszorult a szíve, ha férfiak, városbéli urak is, éles pislogással nézték az asszonyt, aki néha nevetett, néha huncutul nézett, de haza­felé tartva, az illatos erdőszélen mindég szent­­ őszinteséggel omlott az ura karjába. Voltak irigyek, akik azt a véleményt han­goztatták, hogy Délután muzsika lesz a vendéglő ud­varán. János még cseresznyézett, föl se nézett a tányérról. Az anyja a pitvarajlóban fülkérzett, ő felelt. — Te sohse szoktál muzsikára járni. Asz­­szonynak már nem is való. Piros a tányérokat szedte össze, a morzsá­kat leszólta a verebeknek. Befelé haladtában megállóit. — Mégis . . . Eccer jó volna. János csöndesen szólott az asztalvégről: — Ha akarod, mért ne? Ha kérte volna tőle, hogy minden vásáron költse rája a keresetét, azt is. Ha kérte volna, hogy hasítson ki a szivéből és legye­n bársony tenyerére, azt is. Tehát felöltöztek. János az­ uj pantalóját, bársony mellényét öltötte magára, felhúzta a csikorgós cipőjét. Piros selyembe öltözött s hogy a litániáról megindultak a nagyvendéglő felé, meg a jegyző is utána nézett. János hu­sz­_­­ 65-ik évfolyam, 158. szám. APS­RÓ HIRDETÉS­EK Ak­t Egyes áró « fillér, vestagabb betűvel H3 fmér Hirdetések milliméter számítás* sal, dijszabás szerint Megjelenik hettó kivételért! naponkint BLŐNZEZÉSZ Arak-egész ívr*____22 kar. — fitt. félévre — 16 „ — „ Negyedévre — — 3 „ — » Egy hóra—-------2 „ ® »• | Egyes »áss________0 ®* Budapest, 1914. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmaniczky­ utca 12. Kedd, julUS 7. Lapunk mai száma 28 oldal

Next