Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-18 / 168. szám
Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1914. július II. (168. szám.) 5 A monarchia felosztása - papíron Román politikusok és az oroszromán barátkozás * Románia megnövekedett étvágyáról, a melylyel Erdélyt be akarja kebelezni, sőt a monarkia felosztásáig meg sem áll, a vakmerőségében szenzációs nyilatkozatot közöl legutóbbi számában az orosz „Novoje Vremja“. Egy bukaresti politikus szájából való ez a nyilatkozat, amelynek vakmerő hangjához hihetetlen nagyképűség és az önbizalomnak lázas túltengése szegődik. A monarkia sorsát rövidesen elintézi a nyilatkozó. Egyszerűen kiteríti és felosztja, magának juttatván belőle minden területet, ahol románok laknak. S ugyanakkor, amikor ezt a nyilatkozatot közli az orosz lap, két bukaresti újság ugyanerről a kérdésről ír, ugyanazzal a konklúzióval, egyben döntő súlyt tulajdonítva az európai politikában a román "szövetség ide, vagy oda ingadozásának. Úgy látszik, a legutóbbi vértelen, ravasz diadal, a balkáni zavarosban való halászás megnövesztette szarvakat Bukarestben. a M, w- '' Hva / A ,,Novoje Vremja“ munkatársa Bukarestben járt és egy igen kiváló román politikussal, aki jelen volt a konstantai találkozáson, beszélt Románia jövőjéről és arról, hogy fog kialakulni a jövő politikai helyzete. Ez a politikus Ausztria-Magyarországról úgy nyilatkozott, hogy rövid időn belül el fog pusztulni. Ennek a beszélgetésnek a legjellemzőbb részét itt adjuk . — A konstantai találkozásnak — mondta a román politikus — igen nagy fontossága van. A besszarábiai kérdés még nincs elintézve és még nem is lehet. Vannak itt sokkal fontosabb kérdések is. Arra nézve, hogy mi a terve Romániának egy esetleges európai háború esetén, semleges marad-e, megelégszik-e Bukovina déli részével és Besszarábiával, vagy számít Erdélyre is, így felelt a politikus : — Nem hiszem, hogy így lesz. De ez a kérdés még nincs teljesen tisztázva. Mindenesetre Románia teljes kielégítésre tart igényt háború esetén, hogy ne avatkozzék bele. Azt a körülményt, hogy Románia a második balkáni háború alkalmával csak éppen a legszükségesebb lépéseket tette meg Bulgária ellen, így kommentálta a nyilatkozó : — Igen. Nem is akart többet, mert nem tartotta szükségesnek, hogy még egy újabb háborúval tetőzze az eddigieket. Ne gondolja, hogy olyan nagyon nagy Románia vagy Bulgária hadserege. Gondoljon csak a nagyhatalmakra s azok seregeire, s rögtön meg fogja érteni, miért nem tartotta szükségesnek, hogy háborúba keveredjék. Ha rágondolunk egy európai háború lehetőségére, így kell számítanunk: Ha a hármasszövetség győz, nehezen remélhető, hogy kapunk valamit és ha Bulgária a hármasszövetség mellett fog harcolni, feltétlenül követelni fogja Dobrudzsát. Abban az esetben pedig, ha a másik fél győz, szóval abban az esetben, ha Ausztria,Magyarországot felosztják, megkapjuk Magyarországnak azt a részét, ahol románok laknak, de csak akkor, ha Oroszország lemond róla. Ha nem kapunk Erdélyből semmit, se, Románia csaknem végleg el fog pusztulni, mert Besszarábia és Bukovina déli része még nem elég ahhoz, hogy teljesen megerősödjünk. Mi nagy, hatalmas állam akarunk lenni és hogy az legyünk, nagy területre is van szükségünk.- Éppen ezért várunk türelemmel addig, amíg tényleg nem látjuk, hogy a nagyhatalmak egymás ellen támadnak. Addig senkivel se akarunk kikötni. Azon vagyunk jelenleg, hogy Bulgáriával és a többi balkáni államokkal békés viszonyban legyünk, hogy kellőképpen készülődhessünk arra a mérkőzésre, amelylyel a jövő fenyeget. — Gondolja csak el, micsoda nagy reményei vannak Romániának: Erdély és környéke és Besszarábia, Bukovina déli részével. A magyarországi románság négy millió, a besszarábiai egy millió, ami ránk nézve döntő jelentőségű. Hogy miért kell nekünk feltétlenül Erdély, annak a következő okai vannak. A magyarországi románság a magyar viszonyok folytán sokkal intelligensebb, előrehaladottabb, mint az itteni. Erdély kulturális helyzete, kedvező gazdasági viszonyai hozták magukkal, hogy az ottani románok nyugodtabb, jobb életet élnek, mint az itteniek. Ezzel szemben Besszarábia igen szegény és kultúrában. Besszarábiával mi csak egy területet és egy nagy tömeget kapnánk, amelyből igen kevés hasznunk lenne. Olvassa napról-napra a lapokban, hogy a cár vissza akarja adni Besszarábiát és azt, hogy Románia csak ennek megtörténtével lenne igazi barátja Oroszországnak. Ez tévedés. Először azért, mert Románia egyáltalán nem akar csak Besszarábiával megelégedni, másodszor pedig most már nem igen szoktak béke idején földet adományozni egymásnak az országok. Száz év előtt ajándékozott Oroszország Ausztriának egy területet, amelynek oroszok a lakói. Meg is köszönte neki. A jelen mutatja. Ez volt az utolsó eset, amikor csak úgy ajándékoztak az országok béke idején. Mi Besszarábiával egyáltalában nem leszünk gazdagabbak. Ha kapunk, kapjunk annyit, hogy élni tudjunk. — Hogy Ausztria-Magyarország feloszlása miként fog történni, azt még a legilletékesebb körök se tudják biztosan. Várjon mennyit tart meg belőle Oroszország, mennyit enged át nekünk és a többieknek, azt még senki se tudja. Talán még Oroszország se, aki vezetője az egésznek és akitől függ, ami a jövőben vár rá és ránk. — Napról-napra halljuk azt is, hogy mi akt szolgái, vazallusai vagyunk Oroszországnak. Ezt leginkább Bécsből terjesztik. A legnagyobb képtelenség ez, mert Románia, mint a közelmúlt és mint a jelen mutatja, igen jó, egyenrangú viszonyban van Oroszországgal, de emellett politikája teljesen független tőle. Nem tudom egészen biztosan, mindazt, amit Konstansában, Bukarestben és Színáiában tárgyaltak, mert nem voltam állandóan ott annak idején, annyit azonban tudok, hogy Oroszország és Románia közt a viszony semmiképpen se olyan, mint úr és szolga közt, hanem igen egyenrangú barátság. Arra a kérdésre, várjon nem fontolta-e Románia meg, hogy ha háború esetén Oroszország mellé áll, Németországgal is szembehelyezkedik, ez volt a válasz : — Nem szimpatizálunk a némettel, mert a germán jellem és élet nem felel meg természetünknek. Nálunk az élet francia mintára megy. A francia irodalmat és művészetet szeretjük s a francia életet, mert a mi természetünk, éppen úgy, mint az orosz, igen közel áll az övékéhez. De azért nem vagyunk ellenségei és kiváló kereskedelmét, iparát igen nagyra becsüljük. Politikáját nem helyeseljük, de azért nem vagyunk vele ellenséges viszonyban e téren se. Hogy mennyire nem, mutatja az a felejthetetlen nap, mikor Vilnos császár táviratilag üdvözölte királyunkat, hogy megteremtette a békét azzal, hogy a bukaresti szerződést létrehozta. Nyíltan megvallom, nem vagyunk Németország ellenségei, de nem is szeretjük. Mi sokkal közelebb állunk Oroszországhoz. — Az egyetlen ország, mely mindenképpen ellenségünk úgy nekünk, mint Oroszországnak, Ausztria-Magyarország, mert ez az ország mindig csak casus belli marad számunkra, míg fennáll. Egészen biztos, hogy csak Ausztria-Magyarország az oka annak a nagy felfordulásnak, ami fennáll. Állandóan a háború vágya él, jóllehet szomszédjai mindent megtesznek, csakhogy elkerüljék a fegyverek összemérését. Véleményt mondott arról is a politikus, hogy Ausztria-Magyarország feltétlenül belepusztulna-e egy nagy háborúba. — Ez természetes, — mondta — mert szomszédjai folyton erősödnek, míg ő belső bajaival, küzdelmeivel lévén elfoglalva, nem képes fejlődni. Olyan politikát folytat, amelylyel állandóan sértegeti szomszédait, ami a végén nagyon nagy bajt zudít a nyakára. S arra, hogy Károly király germán vérből való, ez volt a megjegyzése : — Nem baj. Teljesen azon a véleményen van, Auszriára vonatkozólag, mint Oroszország. A mi királyunk igen okos uralkodó és politikus, tudja, mit kell tennie. Nekünk az a végső célunk, hogy a románokat egyesítsük és hogy Oroszország révén Ausztria- Magyarország széthulljon. Úgy Oroszországnak, mint Romániának, valamint mindazoknak az államoknak, amelyek mellettünk vannak, az az egyhangú véleménye: Ausztria- Magyarország folyton zavarja a világ békéjét, számolni kell vele mentül előbb, mert már igen sokat ártott mindannyiunknak. Az Epoca mai számában cikket közöl, állítólag Filipescu volt hadügyminiszter tollából, amely arról szól, hogy milyen következményekkel jár Ausztria-Magyarországra a román szövetség elvesztése. — Ha az osztrák-magyar—román szövetség továbbra is fennállott volna. — írja a lap — akkor a monarkiának nem kellett volna félnie egy esetleges orosz háborútól sem. Oroszországgal szemben a monarkia, beleértve az öt román hadtestet, huszonegy hadtestet tudott volna kiállítani. Ezzel a monarkia nemcsak hogy ellensúlyozta, hanem felül is múlta volna az orosz haderőt, mert számításba kell venni, hogy Oroszországnak háború esetén haderejének jelentékeny részét Finnországba, a Kaukázusba és a porosz határra kellett volna kivetnie. A szomszédos monarkia azonban könnyelműen eljátszotta a román katonai konvenciót és most azzal akar vigasztalódni, hogy országai belsejében öt új hadtestet állít fel, bizonyára az elveszett román szövetség pótlására. A Ballhausplatz itt elfelejti azt, hogy az Oroszországgal való háború esetén ezt az öt új hadtestet a román határra kellene küldenie, nem is számítva természetesen a magyarországi szerbek, délszlávok érzelmeire. Magyarország elsősorban felelős az elveszett román szövetségért. De reméljük, hogy Magyarország a jövőben tisztábban ítéli meg a helyzetet. Az egyedüli kiút egy Erdély nélküli Magyarország, amely Romániával lép szövetségre, amely szövetséget kétségtelenül az összes latin fajok támogatnák. Egy Románia nélküli Magyarország sorsa pedig a közeljövőben a megszűnő dualizmus és a dolgok természetes alakulása folytán az volna, hogy vagy egy nagyhatalom nyeli el, vagy pedig más államhoz kapcsolják. Szomszédaink, a magyarok, most még gőgösen beszélnek az elveszett román szövetségről, ahelyett hogy a saját jövőjükre gondolnának. * Az Universul civiű lap Elzász-Lotharingia és Ausztria-Magyarország címen érdekes vezércikket közöl. A cikk szerzője Diamandi, volt pétervári követ. A cikkíró elmondja, hogy a múlt évben egy intim társalgás közben, amely diplomaták között folyt le, szóba hozta valaki a francia-német ellenségeskedést, amely kétségtelen nagy hátrányára van az európai békének. Valaki megjegyezte, hogy a francia-német ellenségeskedésnek valami csereszerződéssel lehetne véget vetni. Erre egy francia diplomata azt jelezte, hogy Franciaország nem áldozhat fel semmit Németországnak a két annektált tartományért. Valaki erre megjegyezte, hogy miért nem osztják fel Ausztria-Magyarország német részét. Mély csend következett be. Ez a jelenet a balkáni háború alatt játszódott le és akkor még senki sem hitt a monarkia hanyatlásában és egy ilyen kombinációban. Azt az ideát akkor mindenki bizarrnak tartotta, hogy a monarkia német részét valami módon Németországnak juttassák, a többi részét pedig Románia, Oroszország, Magyarország, Szerbia és Olaszország között osszák szét, Lengyelországnak és Csehországnak pedig autonómiát adjanak. Az eszmecsere óta egy év tel el és ma már a német, francia, angol és orosz sajtó természetesnek tartja ezt a lehetőséget, amelynek megvalósítása esetén Romániának nagyfontosságú szerep jutna Francia és Németországgal szemben.