Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)

1914-07-18 / 168. szám

Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1914. július II. (168. szám.) 5 A monarchia felosztása - papíron Román politikusok és az orosz­román barátkozás * Románia megnövekedett étvágyáról, a melylyel Erdélyt be akarja kebelezni, sőt a monarkia felosztásáig meg sem áll, a vak­merőségében szenzációs nyilatkozatot közöl legutóbbi számában az orosz „Novoje Vrem­­ja“. Egy bukaresti politikus szájából való ez a nyilatkozat, amelynek vakmerő hangjához hihetetlen nagyképűség és az önbizalomnak lázas túltengése szegődik. A monarkia sorsát rövidesen elintézi a nyilatkozó. Egyszerűen kiteríti és felosztja, magának juttatván be­lőle minden területet, ahol románok laknak. S ugyanakkor, amikor ezt a nyilatkoza­tot közli az orosz lap, két bukaresti újság ugyanerről a kérdésről ír, ugyanazzal a kon­klúzióval, egyben döntő súlyt tulajdonítva az európai politikában a román "szövetség ide, vagy oda ingadozásának. Úgy látszik, a leg­utóbbi vértelen, ravasz diadal, a balkáni za­varosban való halászás megnövesztette szarvakat Bukarestben. a M, w- ''­­ Hva / A ,,Novoje Vremja“ munkatársa Bukarestben járt és egy igen kiváló román politikussal, aki je­len volt a konstantai találkozáson, beszélt Ro­mánia jövőjéről és arról, hogy fog kialakulni a jövő politikai helyzete. Ez a politikus Ausztria-Magyar­­országról úgy nyilatkozott, hogy rövid időn belül el fog pusztulni. Ennek a beszélgetésnek a legjel­lemzőbb részét itt adjuk . — A konstantai találkozásnak — mondta a román politikus — igen nagy fon­tossága van. A besszarábiai kérdés még nincs elintézve és még nem is lehet. Vannak itt sokkal fontosabb kérdések is. Arra nézve, hogy mi a terve Romániának egy esetleges európai háború esetén, semleges marad-e, megelégszik-e Bukovina déli részével és Bes­szará­­biával, vagy számít Erdélyre is, így felelt a po­litikus : — Nem hiszem, hogy így lesz. De ez a kérdés még nincs teljesen tisztázva. Minden­esetre Románia teljes kielégítésre tart igényt háború esetén, hogy ne avatkozzék bele. Azt a körülményt, hogy Románia a második balkáni háború alkalmával csak éppen a legszük­ségesebb lépéseket tette meg Bulgária ellen, így kommentálta a nyilatkozó : — Igen. Nem is akart többet, mert nem tartotta szükségesnek, hogy még egy újabb háborúval tetőzze az eddigieket. Ne gondolja, hogy olyan nagyon nagy Románia vagy Bul­gária hadserege. Gondoljon csak a nagyha­talmakra s azok seregeire, s rögtön meg fogja érteni, miért nem tartotta szükségesnek, hogy háborúba keveredjék. Ha rágondolunk egy európai háború lehetőségére, így kell számítanunk: Ha­ a hármasszövetség győz, nehezen remélhető, hogy kapunk valamit és ha Bulgária a hármasszövetség mellett fog harcolni, feltétlenül követelni fogja Dobrud­zsát. Abban az esetben pedig, ha a másik fél győz, szóval abban az esetben, ha Ausztria,­­Magyarországot felosztják, megkapjuk Ma­gyarországnak azt a részét, ahol románok laknak, de csak akkor, ha Oroszország le­mond róla. Ha nem kapunk Erdélyből sem­mit, se, Románia csaknem végleg el fog pusz­tulni, mert Besszarábia és Bukovina déli része még nem elég ahhoz, hogy teljesen megerősödjünk. Mi nagy, hatalmas állam akarunk lenni és hogy az legyünk, nagy terü­letre is van szükségünk.­­- Éppen ezért várunk türelemmel addig, amíg tényleg nem látjuk, hogy a nagyhatalmak egymás ellen támadnak. Ad­dig senkivel se akarunk kikötni. Azon va­gyunk jelenleg, hogy Bulgáriával és a többi balkáni államokkal békés viszonyban le­gyünk, hogy kellőképpen készülődhessünk arra a mérkőzésre, amelylyel a jövő fe­nyeget. — Gondolja csak el, micsoda nagy re­ményei vannak Romániának: Erdély és kör­nyéke és Besszarábia, Bukovina déli részé­vel. A magyarországi románság négy mil­lió, a besszarábiai egy millió, ami ránk nézve döntő jelentőségű. Hogy miért kell nekünk feltétlenül Erdély, annak a követ­kező okai vannak. A magyarországi román­ság a magyar viszonyok folytán sokkal in­telligensebb, előrehaladottabb, mint az it­teni. Erdély kulturális helyzete, kedvező gazdasági viszonyai hozták magukkal, hogy az ottani románok nyugodtabb, jobb életet élnek, mint az itteniek. Ezzel szemben Besszarábia igen szegény és kultúrában. Besszarábiával mi csak egy területet és egy nagy tömeget kapnánk, amelyből igen ke­vés hasznunk lenne. Olvassa napról-napra a lapokban, hogy a cár vissza akarja adni Besszarábiát és azt, hogy Románia csak en­nek megtörténtével lenne igazi barátja Oroszországnak. Ez tévedés. Először azért, mert Románia egyáltalán nem akar csak Besszarábiával megelégedni, másodszor pe­dig most már nem igen szoktak béke ide­jén földet adományozni egymásnak az or­szágok. Száz év előtt ajándékozott Oroszor­szág Ausztriának egy területet, amelynek oroszok a lakói. Meg is köszönte neki. A je­len mutatja. Ez volt az utolsó eset, amikor csak úgy­­ ajándékoztak az országok béke idején. Mi Besszarábiával egyáltalában nem leszünk gazdagabbak. Ha kapunk, kapjunk annyit, hogy élni tudjunk. — Hogy Ausztria-Magyarország fel­oszlása miként fog történni, azt még a leg­illetékesebb körök se tudják biztosan. Várjon mennyit tart meg belőle Orosz­ország, mennyit enged át nekünk és a töb­bieknek, azt még senki se tudja. Talán még Oroszország se, aki vezetője az egésznek és akitől függ, ami a jövőben vár rá és ránk. — Napról-napra halljuk azt is, hogy mi ak­t szolgái, vazallusai vagyunk Orosz­országnak. Ezt leginkább Bécsből terjesztik. A legnagyobb képtelenség ez, mert Romá­nia, mint a közelmúlt és mint a jelen mu­tatja, igen jó, egyenrangú viszonyban van Oroszországgal, de emellett politikája telje­sen független tőle. Nem tudom egészen biz­tosan, mindazt, amit­ Konstansában, Buka­restben és Színáiában tárgyaltak, mert nem voltam állandóan ott annak idején, annyit azonban tudok, hogy Oroszország és Ro­mánia közt a viszony semmiképpen se olyan, mint úr és szolga közt, hanem igen egyenrangú barátság. Arra a kérdésre, várjon nem fontolta-e Ro­mánia meg, hogy ha háború esetén Oroszország mellé áll, Németországgal is szembehelyezkedik, ez volt a válasz : — Nem szimpatizálunk a némettel, mert a germán jellem és élet nem felel meg természetünknek. Nálunk az élet francia mintára megy. A francia irodalmat és művé­szetet szeretjük s a francia életet, mert a mi természetünk, éppen úgy, mint az orosz, igen közel áll az övékéhez. De azért nem vagyunk ellenségei és kiváló kereskedelmét, iparát igen nagyra becsüljük. Politikáját nem helyeseljük, de azért nem vagyunk vele ellenséges viszonyban e téren se. Hogy mennyire nem, mutatja az a felejthetetlen nap, mikor Vilnos császár táviratilag üdvö­zölte királyunkat, hogy megteremtette a bé­két azzal, hogy a bukaresti szerződést létre­hozta. Nyíltan megvallom, nem vagyunk Németország ellenségei, de nem is szeretjük. Mi sokkal közelebb állunk Oroszországhoz. — Az egyetlen ország, mely minden­képpen ellenségünk úgy nekünk, mint Orosz­országnak, Ausztria-Magyarország, mert ez az ország mindig csak casus belli marad számunkra, míg fennáll. Egészen biztos, hogy csak Ausztria-Magyarország az oka annak a nagy felfordulásnak, ami fennáll. Állandóan a háború vágya él, jóllehet szom­szédjai mindent megtesznek, csakhogy elke­rüljék a fegyverek összemérését. Véleményt mondott arról is a politikus, hogy Ausztria-Magyarország feltétlenül belepusztulna-e egy nagy háborúba. — Ez természetes, — mondta — mert szomszédjai folyton erősödnek, míg ő belső bajaival, küzdelmeivel lévén elfoglalva, nem képes fejlődni. Olyan politikát folytat, amelylyel állandóan sértegeti szomszédait, ami a végén nagyon nagy bajt zudít a nya­kára. S arra, hogy Károly király germán vérből való, ez volt a megjegyzése : — Nem baj. Teljesen azon a véleményen van, Auszriára vonatkozólag, mint Oroszor­szág. A mi királyunk igen okos uralkodó és politikus, tudja, mit kell tennie. Nekünk az a végső célunk, hogy a románokat egyesít­sük és hogy Oroszország révén Ausztria- Magyarország széthulljon. Úgy Oroszország­nak, mint Romániának, valamint mindazok­nak az államoknak, amelyek mellettünk van­nak, az az egyhangú véleménye: Ausztria- Magyarország folyton zavarja a világ béké­jét, számolni kell vele mentül előbb, mert már igen sokat ártott mindannyiunknak.­­ Az Epoca mai számában cikket közöl, állítólag Filipescu volt hadügyminiszter tollából, amely ar­ról szól, hogy milyen következményekkel jár Ausz­­tria-Magyarországra a román szövetség elvesztése. — Ha az osztrák-magyar—román szövetség továbbra is fennállott volna. — írja a­ lap — akkor a monarkiának nem kellett volna félnie egy eset­leges orosz háborútól sem. Oroszországgal szemben a monarkia, beleértve az öt román hadtestet, hu­szonegy hadtestet tudott volna kiállítani. Ezzel a monarkia nemcsak hogy ellensúlyozta, hanem felül is múlta volna az orosz haderőt, mert számításba kell venni, hogy Oroszországnak háború esetén haderejének jelentékeny részét Finnországba­, a Kaukázusba és a porosz határra kellett volna ki­vetnie. A szomszédos monarkia azonban könnyelműen eljátszotta a román katonai konvenciót és most az­zal akar vigasztalódni, hogy országai belsejében öt új hadtestet állít fel, bizonyára az elveszett ro­mán szövetség pótlására. A Ballhausplatz itt elfe­lejti azt, hogy az Oroszországgal való háború ese­tén ezt az öt új hadtestet a román határra kellene küldenie, nem is számítva természetesen a magyar­­országi szerbek, délszlávok érzelmeire. Magyarország elsősorban felelős az elveszett román szövetségért. De reméljük, hogy Magyaror­szág a jövőben tisztábban ítéli meg a helyzetet. Az egyedüli kiút egy Erdély nélküli Magyarország, amely Romániával lép szövetségre, amely szövetsé­get kétségtelenül az összes latin fajok támogatnák. Egy Románia nélküli Magyarország sorsa pedig a közel­jövőben a megszűnő dualizmus és a dolgok természetes alakulása folytán az volna, hogy vagy egy nagyhatalom nyeli el, vagy pedig m­ás állam­hoz kapcsolják. Szomszédaink, a magyarok, most még gőgö­sen beszélnek az elveszett román szövetségről, ahe­­lyett hogy a saját jövőjükre gondolnának. * Az Universul civiű lap Elzász-Lotharingia és Ausztria-Magyarország címen érdekes vezércikket közöl. A cikk szerzője Diamandi, volt pétervári kö­vet. A cikkíró elmondja, hogy a múlt évben egy intim társalgás közben, amely diplomaták között folyt le, szóba hozta valaki a francia-német ellensé­geskedést, amely kétségtelen nagy hátrányára van az európai békének. Valaki megjegyezte, hogy a francia-német ellenségeskedésnek valami csereszer­ződéssel lehetne véget vetni. Erre egy francia dip­lomata azt jelezte, hogy Franciaország nem áldoz­hat fel semmit Németországnak a két annektált tartományért. Valaki erre megjegyezte, hogy mi­ért nem osztják fel Ausztria-Magyarország német részét. Mély csend következett be. Ez a jelenet a balkáni háború alatt játszódott le és akkor még senki sem hitt a monarkia hanyatlásában és egy ilyen kombinációban. Azt az ideát akkor mindenki bizarrnak tartotta, hogy a monarkia német részét valami módon Németországnak juttassák, a többi részét pedig Románia, Oroszország, Magyarország, Szerbia és Olaszország között osszák szét, Lengyel­­országnak és Csehországnak pedig autonómiát ad­janak. Az eszmecsere óta egy év tel el és ma már a német, francia, angol és orosz sajtó természetes­nek tartja ezt a lehetőséget, amelynek megvalósí­tása esetén Romániának nagyfontosságú szerep jutna Francia és Németországgal szemben.

Next