Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-09 / 189. szám

Mapes?, vasárnap PESTI NAPLÓ m­i- a«*«"tus & 5 ] „Jönnek a németek!** Hogy történt Luxemburg megszállása Michele d'Annouille gróf, Franciaország luxemburgi követe Parisba érkezvén, a követ­kezőképp mondotta el a luxemburgi német in­vázió lefolyását: — Vasárnap reggel nyolc óra tájban éppen öltözködtem, amikor egy barátom automobilja állt meg lakásom kapuja előtt és a barátom li­hegve rontott be hozzám és igy szólt: „Jönnek a németek, azonnal ülj automobilba!" Gyorsan magamra kaptam a ruhámat és néhány perc múlva már a követségen voltam, ahol Mollard miniszter utasítása értelmében legelőször is meg­semmisítettem a titkos írás kulcsát, magamhoz vettem a fontosabb írásokat és teljes erővel szá­guldottam autón Longwy francia határváros felé. A robogó autóról láttam, hogy a német csa­patok automobilokon vonulnak Luxemburg vá­rosa felé. Úgy látszik, hogy a németek több he­lyen keltek át a Moselen. Amint Londwyba ér­keztem, azonnal a vasúti állomásra mentem, de az már ki volt ürítve és el volt pusztítva. Erre a városházára siettem, ahol rögtön parancsot ad­tak ki, hogy vészlövéssel figyelmeztessék a la­kosságot a németek közeledésére. Ezután a leg­nagyobb gyorsasággal robogtam Páris felé, ahova délután egy órakor érkeztem meg. Katonai szakvélemény Luxem­burg megszállásáról A német hadsereg magasabb stratégiai okok­ból tudvalevőleg kényszerítve volt Belgium egy ré­szének és Luxemburg nagyhercegségnek megszál­lására, mely utóbbi különösen azért fontos, mert ezzel a franciákat is megakadályozták abban, hogy ők tegyék kezüket a stratégiailag rendkívül fontos nagyhercegségre. Hir szerint egy francia hadosztály már készen is állott arra, hogy bevonuljon Luxem­burgba, a német gyorsaság és határozottság azon­ban megelőzte őket. A luxemburgi vasút ugyanis 1912 óta német kezelés alatt állott s ennek a vo­nalnak a francia balszárny mozdulatainál nagy sze­repet szántak. Egyes párisi lapok odáig mentek, hogy nyilvánosan tárgyalták a vonal felhasználási ítííiiI •" ' i r~ --ir^^zr Budapesti képek A háború mint békebíró Az ember ugy messziről azt hiszi, hogy a há­borús hangulat könnyebben forralja fel a vért a veszedelmes tettekre s a közbiztonságot nehezebb megőrizni, mint máskor. Pedig nem igy van. A háborús állapot nagy ügye mellett eltörpül minden más, ami rendes viszonyok között fontos volt, elsimulnak ellentétek és elintéznek afférokat, amelyeik miatt azelőtt hónapokig futottak rendőr­ségre, bírósághoz, amelyekről íves jegyzőkönyve­ket vettek föl, néhány perc alatt. Ilyen gyors béke­kötés színhelye volt az elmúlt este a körút egyik mellékutcája, ahol összeverekedett két ember. A férfiak egymásnak rontottak és csakhamar vér borította az egyik arcát. Szokás szerint nagy tö­meg gyűlt egybe, amely két pártra oszlott és iz­gatottan várta a rendőrt. A rendőr néhány perc múlva meg is jelent, igazoltatta a verekedőket és a jegyzőkönyvéhez nyúlt, hogy fölvegye az esetet. Már a kezében volt a ceruza, amikor gondolt egyet és megszólalt: — De uraim — mondotta — minek akarnak itt pörösködni majd. Mindnyájan magyarok va­gyunk, tartsunk most össze, amikor a muszka, meg a rác összefogott ellenünk! E szavak után már nem volt két párton a tö­meg. — Éljen a biztos úr! Igaza van! Éljen a haza! — kiáltották és a következő pillanatban a két verekedő ellenfél hátat fordított egymásnak és szó nélkül, sietve eltávozott a harc színteréről. Így lehet ma a háború említésével békét te­remteni haragosok között. * „Ne haragudjon, nagysága ..." Egy másik eset, amely az előbbinek tanulsá­gát adja, s azonkívül megmutatja, mi a különbség a falusi és az aszfalthoz szokott ember között. : ' " Késő este egy úriasszony megy haza a laká­sára. A Józsefváros egyik csendes utcájában elébe áll két jókedvű, falusi legény, aki még nem öltö­zött fel a mundérba, de már nagyon is katonának érzi magát. A pesti villámfényes utcák tapasztala­tai alapján az egyik megszólítja az úriasszonyt: — Kisasszony, hova megy? — Nem megy innen — kiált ijedten az asz­szony — én tisztességes asszony vagyok! ... Rend­őrt hivok mindjárt. — Ne haragudjon, nagysága, nem bántjuk — dadog a legény és félrevonul. Az asszony siet hazafelé, de még hallja, amint a két ember beszélget. — Látod, minek szólítottad meg. — Nem tudtam, kicsoda. — Még jó, hogy nem hívott rendőrt. Az kel­lett volna, hogy becsukjanak és ne mehessünk a háborúba. — Bizony ez baj lett volna. Az asszony a lakása elé ér és csenget. A két legény lassan kullog el mellette, s amikor túl van rajta, az egyik, aki megállította az asszonyt, vissza­fordul. — Ne haragudjon a nagysága . . . Ugy­e, nem haragszik rám. Olyan szépen, kérlelve beszél a paraszt, hogy felelni kell neki. — Nem haragszom. — Akkor Isten áldja meg. Jósóakát. És a legények tovább kopognak az aszfalton, amelynek a benszülött koplatói egészen másképpen szokták elintézni az ilyen kalandokat. • A kunsági bajuszok Egy őrmester találta ki ezt a háborús kiszó­lás­t, amely azóta szétrepült az egész fővárosban. A bevonult tartalékosokat, akik között akadt kondorhajú paraszt, művész-frizurájú muzsikus és kigöndörített borbélylegény, katonás méret szerint A Corriere della Sera a következő pánsi táv­iratot kapta augusztus negyedikéről: A háború egész új jelleget adott Páris centru­mának. Számos boltot becsuktak, a mulatóhelye­ket bezárták. Az összes kávéházak kénytelenek vol­tak az utcára kirakott székeket bevonni. A rendőrprefektus kiáltványt bocsájtott ki, amely szerint tilos mindenféle gyülekezés és amely figyelmeztet, hogy minden lármás gyülekezésnek a vezetőjét haditörvényszék elé állítják. E nap folyamán néhány újabb incidens tör­tént az idegenek ellen, de végül teljesen helyreállt a rend. Néhány kereskedő boltja kirakatába a kö­vetkező felírást tette ki: ..Franciák vagyunk, rözs­nyökeres franciák!" Az idegen nevű kereskedők ki­rakatukba teszik katonakönyvüket, hogy azzal bizo­nyítsák francia voltukat. Egyes kereskedők és ipa­rosok bezárták üzleteiket, mivel úgyszólván összes személyzetüket behívták katonának. Számos orosz tiszt francia tengerparton­­nya­ralt. Izvolszki nagykövet a cárhoz fordult azzal a kérdéssel, vájjon ezek a tisztek kötelesek-e vissza­térni Oroszországba? A cár így válaszolt: — Azok az orosz katonák, altisztek, és tisztek, akiket Németország hadüzenete Oroszország ellen Franciaországban lepett meg, fel vannak hatalmazva, hogy Fran­ciaországban maradjanak és rangjuk meg­tartásával francia kollégáik soraiban küzd­jenek. A Temps jelenti, hogy néhai VII. Edvard ki­rály egy alkalommal a következő szavakba tört ki: — Meg akarom szabadítani Európát a német zsarnokságtól! — amihez a lap hozzáfűzi, hogy lenyíratták. Az őrmester, mielőtt a borbélyhoz küldte volna őket, rájuk kiáltott: — A hajat pedig kurtára vágatni, mert olyan országba megyünk, ahol még a király is tetves. A kiszólásból szállóige lett s amint a példa mu­tatja, az őrmesteri ötletet felsőbb helyen is alkal­mazásba vették. A mozgósítási parancsszóra belvo­nultak a kunsági legényeik is. Ők azok, akik eléne­kelhetik, hogy „Csöpög hajamról a zsír", mert va­­­lamennyinek fényesre volt kenve a hosszú haja, emellett erősen kipödört, araszos bajuszt viseltek.­ Felöltözködtek az uniformisba s büszkén sorakoz­tak egy iskola udvarán a ruhavizitre. A parancsno­kuk, egy őrnagy, aki jól ismeri a kunsági virtust, kiadta a jelszót: hajat lenyírni és a bajuszt kur­tábbra vágni. Az őrmestereket figyelmeztette, hogy csínján kell bánni a legényekkel, szépen megmon­dani nekik, hogy ekkora bajusz nem való a kato­nának és nem is lehet rendben tartani a háború­ban. Az őrmesterek előbb az altiszteknél próbál­­koztak meg, de makacs ellenállásra találtak. A ha­jukat még csak lenyíratták volna, de a bajuszt, a­ parádés büszkeséget kurtára vágni, sehogysem tet­i szert a kunságiaknak. Az őrnagy kiadta a parancsot, hogy csinyján kell a legényekkel bánni, tehát jelentették neki, hogy barátságos úton nem lehet a bajuszokat meg­rövidíteni. Nem akarta az őrnagy, hogy a kemény legények szivét keserűség feküdje meg, ezért kije­lentette, hogy majd elintézi velük a dolgot maga. Odaállt a kunságiak elé s elmondta az őrmester tréfáját nekik, ilyenformán megtoldva: — A haj semmi, fiuk, mert Szer­biában még a­­ bajusz is veszedelemben van. A kunok elnevették magukat s megrázták az­ öklüket: — Mi pedig egészen közel akarunk menni a' rácokhoz! S ezzel szépen megnyugodva levágatták a vas-­ villa-baluszokat rövidre, módját és a Luxemburgtól hatvan kilométernyire levő verduni erősség akcióképességét is erre a vo­nalra alapították. Most, hogy Luxemburg német kézre került, a verduni vár sorsa megpecsételődött, annál is inkább, mert egybehangzó megállapítások szerint az erődítvények még nincsenek teljesen ki­építve, további építkezésekre és a hely megerősíté­sére azonban a németek bizonyára nem engednek időt a franciáknak. A francia balszárny helyzete tehát eléggé súlyosnak mutatkozik, míg viszont a német hadvezetés körültekintése és a helyzetnek gyors kiaknázására irányuló készsége egyenesen imponáló és valóban sokat igérő. Bona bombázása Milánó, augusztus 8. A Corriere della Sera párisi távirata meg­erősíti azt a h­írt, hogy a Breslau nevű német cirkáló e hónap 4-ikén reggel bombázta Bona algíri kikötőt. A hajó összesen hatvan nagy­lövést tett. A bombázás következtében ey em­ber életét vesztette és több épület, úgyszélén a dokk is megrongálódott. (Bona jelentős erőd Tunisz közelében.) Minden öt percben egy katona­vonat Berlin, augusztus 8. Az augusztus elsején megkezdett mozgósítást a legnagyobb pontossággal hajtják végre. A berlini összes állomásokon a tisztek órával a kezükben el­lenőrzik intézkedéseiknek a végrehajtását. A vas­úti személyzet oly szabatosan dolgozik, hogy min­den öt percben sikerül mindegyik berlini állomás­ról egy-egy katonavonatot indítani. Bonaparte herceg nem léphet be a francia hadseregbe Milánó, augusztus 8. A Corriere della Sera-nak táviratozzák Parisból. Poincaré, a köztársaság elnöke, ki­hallgatáson fogadta Bonaparte Roland herce­get és megköszönte neki, hogy palotáját kór­ház céljaira felajánlotta; hozzátette, hogy a Vörös Kereszt, mihelyt szüksége lesz rá, igénybe fogja venni a házat. Ami a herceg abbeli kérését ileti, hogy sorozzák be a francia hadseregbe, Poincaré megjegyezte, hogy a kormány szemközt találja magát egy formális törvénnyel, amely kizárja a Franciaországban valaha uralkodott házak hercegeit attól a lehetőségtől, hogy a h­adse­regben szolgáljanak. Ebben a pillanatban le­hetetlenség ezt a törvényt módosítani. Orosz katonák a francia had­seregben Milánó, augusztus 8. )

Next