Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-12 / 192. szám

Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1914. augusztus 12. (192. szám.)1­5 A PÁRISI ÉRSEK A HÁBORÚRÓL Páris, augusztus 11. Annette bíbornok, Páris hercegérseke, levelet intézett a francia klérushoz, amelyben az egész pap­ságot előzékeny és kibékítő magatartásra figyelmez­teti arra a veszélyre való tekintettel, amely Francia­országot fenyegeti. EGY ORLEANSI HERCEG KÖZKATONÁ­NAK JELENTKEZETT Pária, augusztus 11. (Rómán át érkezett.) Emánuel orleansi herceg levelet írt a francia hadügyminiszternek, akitől engedélyt kért arra, hogy mint önkéntes közkatona beléphessen a fran­cia hadseregbe és a franciák legelső seregével kelet felé vonulhasson a németek ellen. Levelében a her­ceg ünnepélyesen kijelenti, hogy a háború befeje­zése után kész kilépni a francia hadseregből, mert ő is respektálja azt a francia törvényt, amelynek értelmében az orleansi hercegek a francia hadsereg­ben nem szolgálhatnak. A hadügyminiszter hosz­szasan tanácskozott ez ügyben a köztársaság elnö­kével és végül azt válaszolta az orleansi herceg­nek, hogy lépjen be a belga hadseregbe, amelyben szintén a franciák érdekeit szolgálhatja. A minisz­ter biztosította az orleansi herceget, hogy ha belép is a belga hadseregbe, francia állampolgárságát nem­­ fogja elveszíteni. KATONAI CENZÚRA PÁRISBAN Páris, augusztus 11. (Rómán át érkezett) A francia kormány rendeletet adott ki, amely szerint az egész francia sajtónak semmi egyebet nem szabad a háborúról közölni, mint amit a had­ügyminisztérium hivatalosan közzétett. A franciák­nak nagyon élénk emlékezetében van még, hogy 1870-ben a francia hadsereg vereségét egy újságnak az indiszkréciója nagy mértékben elősegítette. A né­metek akkoriban Mac Mahon seregének felvonulá­sáról Londonon át egy párisi lapból értesültek. A Temps 1870 augusztus 23-iki számában a következő távirat jelent meg: „Mac Mahon serege, mely Reimsnál van koncentrálva, egyesülni igyekszik Bazaine se­regével". A Temps-nek e hírét megtáviratozta egy né­met kém Londonba és Londonból megtáviratozták a német vezérkarnak. Ezen a szomorú tapasztalaton ,okulva, a hadügyminisztérium minden haditudósí­tást eltiltott. Mivel pedig a közönség még sokkal iz­gatottabb Párisban, mint talán bárhol s emiatt nem lehet a lapokat tájékozatlanságban hagyni: a fran­cia hadügyi kormány a lapok különböző megjele­ A szamovár A pánszláv hercegnők háborúja ez. Finom, graciózus ujjaik, amelyek a japáni háború exotikus fonalait szőtték, most nehezebb csip­két vernek. Orosz hímet szeretnének varrni egész Kelet-Európára. Rajongó szemeik, ezek a szláv metszésű, szenvedélyes bágyadtsággal csillogó, tatársze­rűen ferde vágású mandulaszemek most láza­san olvassák a háború bulletinjeit, ők okozták, most hát hazárdszenvedélylyel kibicelnek kö­rülötte. Megszokták. Montekarló asztalai mel­lett gyakran feltűntek inkognito is és rakták az aranyrubeleket, amiket a rateau nemzetközi egykedvűséggel söpört be. Nekik csak izgalom, játék, merész tét az, ami millió meg millió embernek a szorongások és szenvedések kútforrása. Ők páholyból és autóból nézik, hogy az emberiség fele mint csap össze az emberiség másik felével. Fáradt ide­geiknek kellett ez a kéjes izgalom. Párisi caba­retkben a rácsos páholy méhéből ismeretlenül és titokban nézni a pezsgős éjjeli élet dorbézo­lásait, már kevés mulatság volt nekik. És aztán Paqyin számláit még mindig jobban meg tud­ják fizetni Amerika dollárkirálynői, mint az orosz nagyhercegnők és ez nyilván fáj nekik. Ki hál a sikla a szegény néppel ! Megmoz­dultak a határmenti orosz községek szalma-és zsupfedelei. A h­osszú, ráncos haflány, nagy ormótlan tányérsapkájú nép lomhán lógó szí­jára kardot kötött, hogy menjen meghalni a pánszláv hercegnőkért. És az autók a világ legdivatosabb fürdő­helyeiről titkon és gyorsan hazaszállították Pé­tervárra meg Moszkvába drága és féltett testü­ket, hogy a hadüzenet valamely veszedelmes területen ne érje a hercegnőket. Most újra sza­lonjaikban ülnek, drága és nehéz kinai meg perzsa­ szőnyegek közt. Duruzsol a szamovár, föl benne a csaj és míg apró csészékből kor­tyolják a kinai mandarinok legillatosabb ter­mékét, a jázminvirág-teát, sorra dobálják el hosszúszárú ideges cigarettáikat, amiknek né­hány szippantással végük van. Francia lakáj ezüst tálcán hozza a legfrissebb harctéri hí­reket. Sok orosz regényt olvastam már, de ezek­nek a szép nagyhercegnőknek a nyomát sehol sem találtam. Nebántsvirágok ők az írói fan­tázia számára és mögülük a szibériai fogság ólomlevegője árad elő. Az orosz regényírók mindig csak a néppel foglalkoznak, a nép szenvedéseivel, nyomorával és a kozáktisztek brutalitásával. Már torkig voltunk a közigaz­gatási és emberi nyomor ama képeivel, amiket börtönviselt orosz írók tártak Európa elé és mint kaviárt élveztük Arcubasev regényét a kétségbeesett orosz intellektüellek epikureizmu­sáról. De akár szomorú, akár vidám az orosz regény, mindig ólombányai hidgség árad ki be­lőle és a mélyén a kancsuka szita suhog. Ám pánszláv hercegnőknél soha egy szó, egy betű említés nincs. Míg élt a jasznaja-poljánai ősz medve, a nagyhercegnők mindig el lehettek készülve, hogy egyszer csak előbújik békebarát barlang­jából és odadörmögi nekik : — Nem tudok hallgatni! ... De az öreg gróf, aki muzsik­ ingben járt és maga varrta a csizmáját, őseinek tölgyfái alá került örökre néma ajakkal és a nyomába nem lépett senki. Még az a gyönge, tüdővészes hang is, amely Capri-szigetéről végre visszamehetett haza nem emelkedik föl többé. Elnémították? És a béke bús dalát csak kétségbeesett idealisták zengik, akik a londoni Hyde-park­ban röpülő cédulákat osztogatnak a háború el­len és három angol miniszter, akik a béke megsértése miatt odadobták tárcáikat. E gyön­ge, de megható tüntetés mellől hol maradt az orosz irodalom, az emberszerető és békebarát orosz irodalom, amely német kiadócégektől évről-évre tekintélyes számú márkákat kapott emberboldogító eszméiért? A háborúnak a leg­szomorúbb tanulsága, hogy ez az Európaszerte dédelgetett orosz irodalom az igazi veszedelem pillanatában csődöt mondott. Nm tudok többé orosz regényt a kezembe venni anélkül, hogy eszméinek üres papirös­zörgését ne hallanám, amelyen teljesen úrrá lett a pánszláv nagyhercegnők hazárdozó keze. Mit ér az olyan irodalom, amelyet huszonnégy óra alatt a szamovár mellől gúzsba lehet kötni intrikáló női hajszálakkal? Csak egy orosz író volt és az is meghalt. Mikor az egész világot körüljárta az orosz ballett, pétervári nagyuraknak ez a tatárba oj­tott francia mulatsága és fölvette a versenyt az argentínai tangóval, akkor valami olyasmit éreztem, hogy baj van Moszkva és Pétervár­ körül. Többé nem Tolsztojokat és Mecsniko­vokat kapunk onnan, hanem vidám duhajo­kat, Arcubajeveket, Fokinokat, Asztafjevá­kat. És az az érzésem volt, hogy „nous dan­sons sur un volcan ..." Orosz regények emlékéből még előttem van az orosz steppe a maga végtelen évhan­gúságával, ködös szomorúságával, hol egy őszi éjszakán megered az eső és nem áll el hetekig, hónapokig és esőcseppjei lassan kint beszivá­rognak a lélekbe, a vért is vízzé változtatják és önmagukba roskadó, emberi sorsokon nyö­szörgő, sápadt, kétségbeesett, tehetetlen filozó­fusokat nevelnek. Mennyi szép, bűvös eszme és szó fogant ebből a végtelen esőből, de egyetlen teli sem. Ott, úgy látszik, minden teli csak be­teg érzéssé sápad és az egész orosz irodalom valamennyi halhatatlanját máról-holnapra ne­vetségessé teszi néhány energikusan szép és kissé kegyetlen szívű hercegnő, aki még drá­gább Paquin-ruhákra vágyik, mint amiket ed­dig hordott Trouville, Deanville és Ostende sétányain. A szamovár háborúja ez, asszo­nyok főzték, akik a válságos pillanatban erő­sebbnek bizonyultak, mint az effeminált orosz irodalom. nési idejéhez alkalmazkodva, naponként háromszor fogja közzétenni a harctérről érkező távirati jelen­téseket. MEDDIG TART A NÉMET-FRANCIA HÁBORÚ? Bern, augusztus 10. Diplomáciai forrásból eredő értesülés szerint Németország határozottan számít rá, hogy két hó­nap leforgása alatt döntő sikere lesz Franciaország­ban. NÉMETORSZÁGBAN LEFOGLALTAK EGY FRANCIA REPÜLŐGÉPET Berlin, augusztus 11. A Wolff­-ügynökség jelenti Schheidepfühlből .­­ Vasárnap az itteni teherállomáson egy több ládába csomagolt francia repülőgépet foglaltak le, mely­ Oroszországnak volt szánva. A lefoglalt ládákat Po­senbe vitték. A német-orosz háború A NÉMETEK ELŐNYOMULÁSA OROSZ­ORSZÁGBAN Sosnovice megszállása Krakó, augusztus 11. Itteni lapok értesülése szerint né­met csapatok megszállták Sosnovicét. Az oroszok Kattovic és Sosnovice között felrobbantották a vasúti h­idat. Pálya­udvar és vámház porig égett. A len­gyel lakosság mindenütt lelkes örömmel siet a porosz katonák elé. Orosz-Len­gyelországból számos menekült és szöke­vény érkezik. Ideérkező lengyelek beszé­lik, hogy az oroszok között a hangulat nagyon nyomott. Dubnóban az élelmi­szer hijján szűkölködő néptömeg megro­hanta a katonai depókat. Berlin, augusztus 11. A Wolff-ügynökség jelenti: A sosnovice— censtochovói vasútvonalat ismét helyreállítot­ták. Nagyszámú vasúti kocsit és nagy kőszén­készlete zsákmányoltunk. A granica melletti hidat helyreállították. OROSZ-NÉMET TENGERI ÜTKÖZET A KÍNAI VIZEKEN Róma, augusztus 11. A „Daily Mail" párisi kiadása táviratot közöl, amely szerint egy japáni radio-telegramm azt jelenti, hogy az „Askold" orosz cirkáló Váj­horvát szélességében megtámadta az „Emden" német cirkálót. Az ütközet az­zal végződött, hogy mind a két hajó el­sülyedt. A HANGUI KIKÖTŐ ELPUSZTÍTÁSA Stockholm, augusztus 11. Finnországból érkezett utasok megerősí­­­tik, hogy az oroszok Hangáben, a németek tá­madásától tartva, a kikötőtelepet és különböző épületeket a levegőbe röpítettek. A nagy költ­ségen épült kikötői moló is elpusztult. Az ösz­szes kár mintegy húszmillió rubel. ÉJJELI HARC OROSZ KÉMEKKEL A lipcsei léghajócsarnok veszedelme Lipcse, augusztus 11. A lipcsei orosz kémek elfogásáról, akik el akarták pusztítani az ottani léghajócsarnokot,, a következő részletek kerültek nyilvánosságra:­ Augusztus 4-én este kilencedfél órakor hirte­len feltűnt a Lothringerstrassén és a Görlitzer­strassén egy fekete autó, amely őrült gyorsa­sággal száguldott előre. Csak elől volt lám­pása és a számlapja hiányzott. Két ember ült benne, akiket a soffőr a Görlitzerstrasse végén letett. Az autót aztán a publikum, amelynek­ gyanús volt, feltartóztatta a Delitzschertsrasse sarkán. A soffőrt elfogták. Egy huszárőrjárat elvezette az autót és a soffőrt. Amíg ez történt, két másik autó közeledett gyors tempóban. A második autóban egy német altiszt és két gya­logos ült, akik az első autót üldözték, ami azonban nem sikerült, mert már nagy előnye volt. A zónát egészen Seehausenig követték. A

Next