Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-30 / 210. szám

6 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ T914. augusztus SKK T210 szárny ismerik, csak azt tudják, hogy már megütköz­tek az afrikai csapatokkal. Stockholm, augusztus 29. A Havas-ügynökség jelentése szerint egy madagaszkári csapatkülönítmény azt az uta­sítást kapta, hogy támogassa az angol csapa­toknak a keletafrikai német gyarmatok ellen intézett támadását. Hét zászlóaljnyi koloniális sereg és egy tüzérezred készen áll az eluta­zásra. Dán hajók pusztulása angol aknákon Berlin, augusztus 29. Krisztiániáiból táviratozzák. A Maryland, és a Christian Broberg dán hajók elpusztultak. Kétség­telen, hogy a két gőzös angol aknákra futott fel. Az indiai csapatok a harctéren London, augusztus 29. (Rómán át.) A Reuter-ügynökség jelenti: A felsőház mai ülésén Kitchener lord közölte, hogy eltekintve a legközelebb Angliából el­küldendő megerősítésektől, elhatározták, hogy a Franciaországban levő angol hadsereget In­diából hozott csapatokkal is megerősítik. Kitchener az angol csapatokról Köln, augusztus 29. A „Kölnischer Zeitung" a hollandi hatá­ron át a következő londoni táviratot kapta : A felsőházban lord Kitchener, az új had­ügyminiszter nyilatkozott a helyzetről. A többi közt ezt mondta : — Senki sem tudhatja, meddig fog ez a háború eltartani. Az angol expedíciós sereg Franciaország északnyugati határán állást foglalt és onnan nyo­mult előre. Csapataink alig harminc óra elteltével már érintkezésben állottak sokkal nagyobb haderő­vel. Ez idő alatt a brit katonák régi hagyományuk­hoz híven bátorsággal állták meg helyüket. Az ope­rációk, amelyeket véghez kellett vinniök, azok közé tartoznak, amelyek a katonáktól a legnagyobb kitar­tást, a vezérektől pedig rendkívüli képességeket kí­vánnak meg. — Táviratoztam a parancsnoknak, üdvözölje a csapatokat fényes tetteikért. Mi mindnyájan büsz­kék vagyunk rájuk. Tudjuk, mily nagy súlyt vet a francia n­ép arra, hogy gyorsan kapjon segítséget s módunkban is állott ezt a segítséget a háború kezde­tén nekik nyújtani. Ha stratégiai szempontok meg­engedték volna, bizonyára mindnyájan szívesen lát­tuk volna, hogy mi a bátor belga sereg mellé álltunk volna a rettenetesen nagy túlerővel vívott fényes ha­dakozásban. Erről azonban le kellett mondanunk. Belgium ismeri a hozzá való vonzódásunkat és fel­háborodásunkat ama támadások miatt, amelyeknek áldozatául esett. Tudja azt is, hogy készek vagyunk arról gondoskodni, hogy az áldozatok, amelyeket hoznia kellett, nem lesznek hiábavalók. (Tetszés.) Lord Kitchener utalt arra, hogy azok az álla­mok, amelyekben általános a védkötelezettség, szinte egész férfilakosságukat a zászlók alá küldték, ellen­ben Anglia ezt az ő véderőtörvénye miatt nem te­hette s a gyarmatokból, valamint az anyaországból való nagy tartalékokra sem számíthatott.­­ Hetvennél több zászlóalj — mondta továbbá a hadügyminiszter — jelentkezett önként a tenge­rentuli szolgálatra. Ezenfelül százezer főnyi máso­dik sereg már jóformán meg van alakítva s mögötte áll a nemzeti tartalék. Miközben az ellenséges álla­mok legnagyobb hadereje most folyvást megfogyat­kozik, Anglia készen fogja tartani megerősítéseit, hogy állandóan és növekvő számmal küldhesse a kontinensre s hogy a brit szárazföldi sereg számra és jóságra méltó legyen birodalmunk hatalmához és felelősségéhez, csibia fektettek. Körülöttem csupa sebesült. Rettenetes volt a hörgésük! Egy állomáson a kocsi nyílásán keresztül katonaorvost pillantot­tam meg. „Verwundeter Lieutenant!" kiáltot­tam. Kivittek a kocsiból és kórházvonatba szál­lítottak át... Hárman feküsznek a szomszéd teremben. Csehországból való mind a három. Ketten tar­talékos zászlósok, a harmadik egy borzasztó kedves, piros arcú, mosolygó huszonkét éves hadnagy, tényleges állományú. A mellén ta­pasz, hátán tapasz. A golyó átfutott a mellén, de csak horzsolta a tüdőt. — Guggoltam, amikor kaptam. Sabáctól délre. Akkor azt hittem, hogy egy láthatatlan kéz mellbe rúgott. De később fájni kezdett. A katonáim magukkal akartak vinni, én azon­ban tiltakoztam ellene. Jobban fedett hely mögé feküdtem és csak annyit mondtam a sza­kaszomnak: „Ha felvesztek a karátokra, biztos, hogy belénk lőnek, ti csak csússzatok hason tovább, majd én is megpróbálom." De aztán úgy gondoltam, nem jó lesz itt maradni, fel­keltem és nem törődve j­obbról-balról és min­denfelől lecsapó golyókkal és srapnellekkel, futni kezdtem. Néhány perc múlva találkoz­tam egy szanitétsz patrullal, azok elvittek a kö­tözőhelyre. — Szeretne már visszamenni? Kedvesen mosolyog. — Amíg teljesen meg nem gyógyulok, nem kívánkozom vissza. Annak semmi értelm­e nem volna, ha minden percben attól kellene félnem, hogy felszakad a sebem. Úgy sem ve­hetnék semmi hasznomat. Az egyik zászlós karja be van kötve. — Hálistennek, csak a karja, — mon­dom. Hogy Olaszország támogatását nem nyerhette meg a becstelenség koalíciója, minden erejével azon van, hogy legalább a támadását ne provokálja. Evégből odahat­nak, hogy az epirótákat visszatartsák Valona megszállásától. Eddig épp a­z entente hatal­mai voltak azok, amelyek — hol a félreveze­tett görögökön át, hol egyszerűen fölpénzelt ágensek, bujtogatók segítségével — azon vol­tak, hogy minél több nyugtalanságot keltse­nek Albániában s ezáltal a hármasszövetség Balkán-politikájában. Hát az új metódus éppen olyan sikertelen lesz, mint a régi és az entente meg fog győződni, hogy milyen lehetetlenségekkel csalta magát és a népeit. Mosolyog és a nyakára mutat. Nagy vö­rös tapasz fedi be. — A jobb karomon jött be, áthatolt a tricepsen és itt jött ki a nyakamon. Lássa, ugyanaz az eset, mint a szegény Ferenc Fer­dinánd főhercegé,... csak szerencsésebb ... — Értesítette szüleit? — Nincsenek. — Rokonai? — Nincsenek. Egy fivérem van, ő pedig északon harcol az oroszok ellen. Mindezt úgy mondja, mintha a legkö­zömbösebb dolog volna a világon. Huszonhat éves és nincs tudatában annak, hogy egyike az igazi hősöknek. A szomszédja beesett arcú, halk beszédű, szomorú ember. A legcsodálatosabb történetek egyikét mondja el. — Megsebesültem és azt mondtam a ka­tonáknak, küldjenek értem. A földön feküd­tem és vártam. Körülöttem elhalt a zaj, nagy csend volt és én a perceket olvastam. Aztán nem jött senki sem értem . . . Alkonyodott már és arra gondoltam, hátha itt fognak fe­lejteni. Fejemet besüppesztettem a puha ta­lajba és aludni próbáltam, talán örökre. Egy­szerre csak megcsendültek a bokrok körülöt­tem, felemeltem a fejemet. „Eljöttek értem­", — gondoltam nagy megnyugvással magam­ban, és visszafektettem a fejemet a földre. A szemem nyitva volt. Óvatos lépések. Két szerb katona állt előttem. A halált éreztem magam­ban, de nem féltem. A két katona felém ha­jolt, látta, hogy még élek. Az egyik benyúlt a zsebembe, kivette az órámat belőle, majd a másik zsebemből a pénzemet szedték ki . . . És elmentek . „ „ Néhány óra múlva jöttek értem a mieink és hordágyon elvittek . . . A piros arcú hadnagy már ismeri a tör­ténetet, de azért érdekfeszítve hallgatja a szomszéd ágyból és közbeszól: — Ja, die thuen einem nichts. Dei ser­bischen Soldaten. Nur das Volk . . . Elbúcsúztam tőlük. Egyiküknek sincs valami kívánsága. Jól érzik magukat a pom­pás villában, csupa finom, meleg környezet­ben, a levegős szobákban, kedves arcú ápoló­nők között, puha ágyban. És valamenny­ik­nek az arcáról valami hallatlan testi jólét, a jólérzés derűje csillog le. Legfőképpen akkor süt le róluk a boldog­ság, amikor a kórház fáradhatlan nemzői je­lennek meg ágyaik mellett, akik reggeltől estig tettekkel és nyájas szavakkal őrködnek a fö­lött, hogy ismét visszatérjen megsebbzett tes­tükre a fiatal­ egészség tavasza. Vezetőm e hő­sök ágyai közül báró Hatvany Sándorné volt, aki egy igazán csupa szív szerénységével és hallatlan lelkesedéssel járja itt a jóság útját. Amikor elbúcsúzva a kórháztól, annak kapuja elé érkeztem, éppen újabb szállítmá­nya érkezett a sebesült tiszteknek. Egy-egy pillantást vetve a kocsik h­­élyébe, csüggedt, szomorú, borostás arcokat láttam. Már várja őket fenn a hófehér fürdőkád, a puha ágy és a verőfényes délutáni levegő, mely elmos az arcról minden csüggedés és minden fájdal­masságot. Azt hallottam,­­hogy a felsőbb emelet egyik szobájában egy ezredes fekszik, akit a lova vetett le és nem a törött lába miatt bús­lakodik, hanem azért, mert nem lehetett a csatákban " Bródy Miksa: A né­ey-orosz Ma­d­ni Nagy német győzelem az oroszokon Berlin, augusztus 29. A nagy vezérkar közli: Poroszországi csapataink Hindenburg tábornagy ve­zetése alatt egy orosz sereget, mely öt hadtestből és három lovashadosztályból állott és amely a Narew folyó irányá­ból nyomult előre, Gilgenburg—Ortels­burg környékén három napig tartó csatában megverte és most üldözi az ellenséget a határon túl. Stein, főhad­szállásmester. (Magy. Táv. Iroda.) Németország és Japán Tengeri csata Csingtau körül Berlin, augusztus 29 Rotterdamból táviratozzák. A Courant*n .r. jelenti e hónap 25-éről, hogy a japán flotta * Csingtan körül harcban van. Berlin, augusztus 29. Amíg Németországban a legmelegebb érdeklő­dés mutatkozik ama hősi harcok iránt, melyeket a csingtaui tengerészek az egyesült japán túlerővel­ szemben a legvégsőkig megvívni fognak, addig az­ emberi részvét a kolóniákban levő asszonyok és gyermekek sorsa felé fordul. Épp ezért a legna­gyobb megnyugvás és bizalom érzetét kelti az a­ hit, hogy a csingtaói családokat sikerült semleges területre vinni. Valószínüleg Shanghaiba érkeztek már s a tengerészeti hatóságok idejekorán megtet­tek minden intézkedést, hogy a családokat pénzzel és egyéb támogatással ellássák. Világok harca amikor Olaszországnak ha csak elnézésére számított. Az oroszok — látva, hogy hazugságaik épp olyan légbepattanók a Balkánon, mint ígéreteik és presszióik — most megfélemlítés­sel dolgoznak. Evégből fenyegető­­flottai moz­dulatokat tesznek a Fekete-tengeren. Termé­szetes, hogy ezt se veszik komolyan. Török­ország minden ellensúlyozó lépést megtett a tengeren, a szárazföldön, az orosz határon pedig négyszázezer török harcos áll fegyvere,­ben. Mondjuk-e, hogy Romániában is hasz­talan, hatástalan marad minden fenyegetést

Next