Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)
1914-09-16 / 227. szám
Budapest, szerda i "1 i in ii. i .. PESTI NAPLÓ ISII. szeptember 18. (227. szám.) , Milano, szeptember 15. A Corriere della Sera részletes tudósítást közöl arról a nagy istentiszteletről, amelyet az elmúlt vasárnapon a párisi Notre Dametemplomban tartottak. Annette bíboros párisi ősek meghívására rengeteg tömeg gyűlt öszsze, ugy hogy a templom előtt levő tér és a beletorkolló utcák is tele voltak. Nem latin liturgiát, hanem francia nyelven hazafias imát énekeltek, amelynek ez volt a visszatérő sora: — Irgalom Istene, diadal Istene, mentsd meg Franciaországot! Hirtelen, mint egy csuda, megjelent az iriási kapu boltozatának homályos csúcsában, hófehérre öltözötten az orleansi szűz alakja, amire a tömeg ujjongásba tört ki. Új énekre lendítettek rá, amely ezzel végződött: — Szabadítsd meg az országot, ments meg minket mégegyszer! Csüggedés Bordeauxban Briand és Sembat Párisban Berlin, szeptember 15. A Vossische Zeitungnak Genfből jelentik: Az Alhambra, amely most a francia képviselőház a Palais Bourbon helyett, már nem olyan élénk és hangos, mint az első napokban. A képviselők csak szórványosan jönnek össze, Mimland és Sembat Párisba utazott, hogy a miniszterelnök megbízásából megnézze, hogy működik ottan a közigazgatás, amelyet a kormány fél Bordeauxba való elutazás előtt berendezett. A franciák fölgyújtottak egy kórházat Berlin, szeptember 15. A Berliner Tageblatt jelenti Strassburgból (Elzász) augusztus 25-ikéről. A metzi kórházban Hristofel, Hain és Lehmann Brúnó nevű katonák jegyzőkönyvbe mondták, hogy augusztus 25-én este francia katonák behatoltak egy német tábori kórházba és a törzsorvost leszúrták. Számos sebesült a kórházi személyzet segítségével megkísérelte a menekülést, de a franciák üldözőbe vették és a kórházi személyzettel együtt lemészárolták őket. A kórházat felgyújtották. A franciák is lehazudják a dum-dum golyókat Berlin, szeptember 15. Idevaló lapoknak jelentik Genfből. Poincaré táviratot intézett Wilsonhoz és abban a leghatározottabban tagadja, hogy a francia hadvezetőség gyárilag állította elő a dum-dumlövegeket, de kitér az amerikai Egyesült Államok elnökének amaz ajánlata elől, hogy jelöljenek ki az amerikai kormány lapjainak képviselői közül egy bizottságot, amelynek hivatása volna felderíteni az igazságot. Berlin, szeptember 15. A „Nordd. Alig. Zeitung" írja. Hir szerint Poincaré elnök Wilson elnökhöz intézett táviratában azt az állítást kockáztatta, hogy a németek a háború kezdete óta dum-dum lövedékeket használnak. Az ilyen rágalmazó kifogás nem alkalmas arra, hogy Vilmos császárnak Wilson elnökhöz intézett táviratában foglalt ténymegállapításokat megerőtlenítse. Poincaré állításának bizonyítékaival adós maradt. Némtország a bizonyítási anyagot a francia katonáknál talált és a francia várakban elkobzott tiltott lövedékek alakjában bocsátja rendelkezésére a sajtónak és a semleges államoknak. Ezzel szemben tagadás nem használ. A franciák is elismerik a német repülőgépek sikerét Koperthága, szeptember 15. A „Politiken"-nek jelentik Párisból, hogy most már maguk a franciák is elismerik a német repülőgépek és aviatikus tisztek nagyszerű sikereit. Mihelyt valahol felvonulnak a francia csapattestek, nyomban látogatást tesz fölöttük egy-egy német aviatikus és jól megjegyzi magának az ellenséges hadállásokat. Ha azután a német repülőgép visszatért küldőihez, menten megváltozik a német ágyúütegekből jövő lövegek iránya, a német gránátok hajszálnyi pontossággal csapnak le a francia sorok közé. Lezuhant francia aviatikus Kopenhága, szeptember 15. Egy francia repülőgép, amely Páris fölött manővíírozott, erős szélroham miatt a vincennesi erdő felé sodródott, lezuhant és a francia aviatikus szörnyet halt. A lezuhanó repülőgép sok polgárembert megölt vagy megsebesített. „E£ vagyunk árulva" Francia sirámok csak ürügy volt Oroszország számára, hogy a fratíciákat becsapja, hogy francia pénzzel fegyverkezzék és a monarkia elleni gyűlöletében kitombolja magát. Mi számítunk hadseregünkre, amiként ő maga is bízik önmagában. Berlin, szeptember 15. Úgy látszik, hogy a párisi lakosság egy része és a délvidék mégis csak megtudja az igazságot. Párisban most jelent meg egy röpirat, amelynek ez a címe: „Nous sommed trahis!" „El vagyunk árulva!" A röpirat a franciáknak azt tanácsolja, hogy lássák ki végre, hogy csak az önző Anglia katonái és a cárnak mostohagyermekei. .. szerző emlékezteti a franciákat Oroszország közömbösségére, amelyet az agadiri esetben tanúsított és Angglia kapzsi politikájára, amelyet a franciák a kisázsiai kérdésekben tapasztaltak. A francia politikusok és katonák régebbi cikkei közül, amelyeket a röpirat közöl, említésre méltó Perein tábornok cikksorozata, amelyben a generális az orosz-francia szövetség ellen foglal állást. A pusztuló Champagne Páris, szeptember 15. (Rómán át.) A „Matin" jelentése szerint a Champagneban, különösen Beauvais járásban vigasztalan a helyzet. A lakosság elmenekül. A házak elhagyottak. Éle í sem nincs. A szomszédos kerületekben hasonlók az állapotok. A német-orosz hájemfűl Az orosz hadsereg megsemmisítése Berlin, szeptember 15. A nagyvezérkar közli a főhadiszállásról: Keleten tovább folyik az orosz hadsereg megsemmisítése. A saját veszteségeink aránylag csekélyek. Hindenburg hadserege nagy erőkkel azár a határon túl áll. Suvalki kormányzóságot német közigazgatás alá helyeztük. Stein tábornok, főhadiszállásmester. Foglyok között . Orosz foglyok érkeznek meg Zsolnára. Az állomáson várakozó nép kíváncsian körülállja a csapatot. A honvédek utat csinálnak neki és elzavarják a tolakodókat. A foglyokat egy nagy terembe vezetik, ahol megvárják azt a vonatot, amely Budapestre viszi őket. Míg a vonatot összeállítják, teát és kenyeret adnak nekik. A párolgó ital szétosztása közben toppan be a terembe a honvédszázados, aki a fogolyszállítást dirigálja. Halálos csönd támad, honvédek, orosz katonák kiegyenesednek és tisztelegnek. A százados szalutál, végigmegy a termen és megnézi, megkapta-e mindenki az adagját. Egyszerre csak hozzálép egy orosz tiszt. Feszesen megáll előtte és kifogástalan német nyelven bemutatkozik. (N. N. az ikszedik számú tüzérezred főhadnagya.) A százados udvariasan megkérdezi tőle: — Miben állhatok rendelkezésére, főhadnagy úr? Az orosz tiszt kissé akadozva így válaszolt: — Meg szeretném köszönni azt a jó bánásmódot, amelyben bennünket, foglyokat, önök részesítettek ... A százados intett a kezével; szót sem érdemel, hiszen csak kötelességüket teljesítették. De a fogoly ismét szépen megköszöni az emberséges bánásmódot, s azután hozzáfűzi: Valamiképpen meg akarnám hálálni jóságukat ... Ugyan! — tiltakozik a százados. — De igen, igen ... s azt hiszem, nem ig, Bécs, szeptember 15. A „N. Fr. Pr." véleménye szerint a németek legközelebbi győzelme az entente-ot a harctéren töri széjjel. Oroszország Franciaországért semmit sem tett; az a terv, hogy a mi hadseregünket le kell győzni és a tömegekkel agyon kell nyomni, oly megvetendő lenne az én hálám jele. Olyan dolgokat tudok, amelyeknek az urak esetleg hasznát vehetik ... A százados most már figyelni kezdett. — Aminek mi hasznát vehetjük? — kérdezte csodálkozva — de hiszen kit tudhat ön, amit mi ne tudnánk ? — Nem veszem tudomásul a gúnyt; ismétlem, mondhatok önnek olyant, aminek a hadvezetősége hasznát veheti. Csak arra kérem, adasson egy berlini lapot, hogy először bizonyos dolgokról tájékozódjam ... — Berlini lapot? ... Az teljességgel lehetetlen. Foglyoknak semmiféle lapot nem adhatunk! A főhadnagy lehajtotta fejét, gondolkozott néhány pillanatig s azután megszólalt: — Na nem lehet, hát nem lehet. De legalább azt kegyeskedjék megmondani, menynyivel vagyunk túl Berlinen? A honvédszázados fölhúzta a szemöldökét. — Micsoda? — kérdezte olyan hangon, mintha nem jól hallotta volna. — Hogy hány kilométerrel vagyunk Berlinen tul? — Az orosz hadsereg .. . Berlinen tul? ... — Igen! A magyar tiszt most már mosolygott. Derűsen pillantott végig a teát szürcsölő foglyokon, megpödörte a bajuszát és azután kezét a orosz tüzér vállára téve, igy szólt: — Az orosz hadsereg nincs túl Berlinen. Még Berlinben sincs. Sőt egyáltalán orosz katona német területen nincsen. Az utolsót tegnap verték ki Kelet-Poroszországból. A főhadnagy kimeredt szemekkel bámult a századosra. Ajkai vértelenekké váltak és csak jSflóW jtöte^iáBHl^V. jytoU^kpz... — Ez igaz, ez igy van? — Az igaz és úgy van. Becsületszavamra mondom. Az orosz végigsimította a homlokát és hallgatott. De most már a mi tisztünk nem akarta elejteni a társalgást. Megkérdezte I'ile, tudja-e, hogy Namur német kézen van. A főhadnagy hátratántorodott, mintha mellbe ütötték volna. — Micsoda? Lehetséges? Namur elesett? — Igaz, sőt Brüsszel is. — Brüsszel is? — Az bizony. De még Maubeuge, Givet, Longwy váraiban is németek vannak. A várak neveinek említése rettentő hatással volt a fogolyra. A szivéhez kapott s hol halálsápadt lett, hol vérhullám borította el az arcát. — Nem, nem — dadogta — lehetetlenség az, amit ön mond. A százados merően a szeme közé nézett és minden egyes szót jól megnyomva, ezt mondotta: — Főhadnagy úr, nálunk a katonák nem szoktak valótlanságot mondani... Egy vasúti hivatalnok lépett a terembe és jelentette, hogy a budapesti vonatra be lehet szállani. A százados kiadta a szükséges parancsokat s azután lassan az ő számára rezervált kocsi felé lépdelt. Útközben azon gondolkozott, mi mindent hitethetnek el ellenségeinkkel. Hirtelen megértett olyan dolgokat, amelyeket eddig nem volt képes fölfogni. Például azt, hogy merészkedtek a szerbek a Szerémségbe törni. Micsoda képet festhettek nekik a háború helyzetéről, hogy arra az őrültségre vállalkoztak... A vonatvezető trombitált.