Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)

1914-09-20 / 231. szám

Budapest, vasárnap« PESTI NAPLÓ 1914. szeptember 20. ,231. szám.)]­i van téve tíz-tizenöt esztendőre. Érdekes különben, hogy milyen a hangulat Szerbiában Bulgária ellen. A Bulgárián át utazó oroszokat és idegeneket figyel­meztetik jóindulatilag a szerbek, hogy ne egyenek semmit a szomszéd országban, mert ott minden ide­gent megmérgeznek. Egy orosz előkelő állású ál­lamhivatalnokot pedig rábeszéltek arra, hogy utaz­zon Románián át, mert kétségkívül felrobbantják a vonatát. Francia-angol­belga háborúnk Egyiptommal megszűnt a posta­forgalom Berlin, szeptember 19. Egyiptommal megszűnt a postaforgalom. Németország háborúi , német-francia belga háború Torlasz a holttestekből Berlin, szeptember 19. A Times tudósítója jelenti, hogy a Páris előtt folyó csatáról borzasztó leírások érkez­tek.­­A Marne melletti csatamezőt garmadával­­borítják a halottak és sebesültek. A Párisba érkező vonatok tömve vannak sebesültekkel. Egy helyen a németek halottakból összehányt­­hat láb magas torlasz mögül védekeztek és el­lentálltak a franciák rohamának. A harc szín­helyét később 7000 holttest jelezte. Poincaré felelős Franciaország katasztrófájáért Bécs, szeptember 19. Minél győzelmesebben nyomulnak előbbre a német csapatok Franciaországban, annál szomorúbb a franciák katonai, de még inkább politikai helyzete. Ez a felfogás egyértelműen megnyilvánul az egész bécsi sajtóban. A „N. Fr. Pr." a következőket írja: Franciaország sohasem fogja megbocsá­tani Poincaré elnöknek, amit vele tett. Poin­caré magára vonja a francia atyák és anyák átkát, mert fiaikat a vágóhídra vitte. Az ő nevéhez fűződik a mai Franciaország össze­omlása. A félrevezetett Páris Róma, szeptember 19. Páris közönségét ideérkező párisi hírek szerint még mindig nem tájékoztatták a való helyzetről. Eddig még nem közölték a lakossággal, hogy Laon és Rheims elesett. A francia kormányválság Guesde kilép a kabinetből Genf, szeptember 19. Guesde szocialista miniszternek magatar­tása Poincaré elnöknél, valamint a kabinet többségénél nagy elkedvetlenedést kelt. Guesde azt követeli, hogy nagy vagyoni adót vessenek ki s az ebből befolyó jövedelmet fordítsák ki­záróan a munkanélküliek támogatására. A mi­niszter lemondással fenyeget arra az esetre, ha kívánságát nem teljesítik. A miniszter­tanács egyik ülésén viharos jelenetek játszód­tak le. Poincaré, aki rosszullét miatt nem vett részt a miniszteri tanácskozáson, végül kénytelen volt közbelépni, hogy a kedélyeket megnyugtassa. Párisból igen komor hangulat­képek érkeznek. Noha a cenzúra a legszigorúb­ban működik, Poincaré ellen lázító kiáltvá­nyokat terjesztenek. A munkanélküliek száma hihetetlen mértékben növekszik. A város köz­biztonsági állapota minden kritikán alul marad. Berlini nagykövetünk a német főhadi­szálláson Bécs, szeptember 19. A Pressének jelentik Berlinből: Hohenlohe herceg, berlini osztrák-magyar nagykövet a német főhadiszállásra utazott. Pénzügyi anarkia Franciaországban fizetnek ki, még a semleges külföldön lakó kommittenseiknek sem. Genf, szeptember 19. Egy párisi előkelő pénzügyi szaklap, a „L'In-­­ formation" Franciaország gazdasági helyzetéről a­ következőket írja: „A gazdasági válság, amelyen Franciaország­­ most a háború következtében keresztülmegy, na­gyon súlyos és következményei pusztítóak lesznek, ha a háború sokáig tart, sőt akkor is, ha a fran­cia seregre nézve diadalmasan húzódik túl hosszúra. A háború előtt megtakarított vagyon majdnem telje­sen fel van használva, a háború után pedig a nyo­mor fog kopogtatni nemcsak a polgárok is intori­kások, hanem a középosztály ajataján is." ." Emmich tábornok megsebesülése Berlin, szeptember 18. A Washingtonba visszatért német nagy­követ egy amerikai újságíróval folytatott be­szélgetés során elmondta hogy Emmich tábor­nok Lüttich ostrománál lábán könnyű sebet kapott. A hős tábornok azonban nem mondott le a vezényletről. . A németeket kiutasították Dahomeyből Berlin, szeptember 10. Illetékes részről közlik Lagosból, hogy a németeket Nigériából és Dahomeyből kiutasí­tották. Előbb néhány napig Lagosban fogság­ban tartották őket, most megkapták a kiutasí­tási parancsot.­­ Hazaárulási per a volt colmári polgármester ellen Strassburg, szeptember 10. Az itteni haditörvényszék közlése szerint flia­menthal volt colmári polgármester és elzászi kép­viselő ellen hazaárulási pert indítottak és vagyo­szolgálatból elbocsátják. * A humánus franciák Berlin, szepember tt, v A francia kormány, ideérkezett jelentés sze­rint, parancsot adott, hogy a francia seregek ke­zébe került német sebesültekkel a kötelező ember­séggel bánjanak. A genfi konvenció ellen vétőket­« szolgálatból »bocsátják. _ .12­.­ Strassburg, szeptember 19. A saalesi német vámhivatalnokok felesé­geit és gyermekeit, akiket a franciák maguk­kal vittek, a németek beavatkozása folytán Madame (L. L.) Ezerszer elmondták, megírták, a legagyonidézettebb idézetek közül való, mégis, — háborúban mindent szabad — hogy írjam meg egyszer én is. Az első német-francia há­ború kitörése előtt az álomszőke Eugenie, a franciák császárnéja kis kezét dörzsölve — meleg volt, száraz és édes bizonyosan — nagy örömmel így szólt: J'aurais ma petite guerre! A szép császárné azután megkapta, amit óhaj­tott, az ő kis háborúját, szép kis háborúját. Hol a mai háború Eugenieje? — kérdezzük. A szabatos közjog szerint Eugenie­­ Mme Poincaré volna, a jégszürke szakállú elnök neje. De az elnökné nem szerepel, most legalább nem. Valamikor szerepelt nyilváno­san a dobogón, amelynek rövidre nyírt szoknyácskája csillaga volt és innen vitte el őt az első férj, akitől elválasztotta a második, ettől viszont Poincaré választotta el őt. Réz­erdőből ezüsterdőbe, ezüsterdőből arany­erdőbe, a­mint a népmese a bujdosó király­leányok vándorutját leirja és e rövid földi életben bujdosott eleget Madame Poincaré is. Bujdosó hölgy volt, amit mi azonban egy­általán nem szemrehányásként mondunk. Az ilyesmihez csak a férjnek van köze és ha Madame vándorútja kissé túlságosan kacs­karingós volt, viszont­­ nem is egy, hanem három férj bocsájthatott meg neki mindent. Végtelenül szabadelvű vagyok ebben és annyira nőtisztelő, hogy feltétlen adorációval tekintek az ilyen hölgyre is. Én nem is kezd­tem volna el sohasem — esküszöm. Cail­­i­laux-ék voltak azok, akik a másik Madame­­ perének tárgyalása alatt revancheból ki akar-Bécs, szeptember 19. Stockholmi távirat megerősíti a svéd ke­reskedelmi köröknek azt a hírét, hogy a fran­cia pénzügyi körök elvesztették fejüket. Fran­cia cégek a legsürgősebb kérdésekre sem vá­laszolnak és a francia bankok semmit sem ták kotorni Mme Poincaré múltját. Ez a re­vanche elmaradt ugyan, éppen úgy, mint az a másik, amit Elzászért és Lotharingiáért akar­tak venni a franciák, de számomra azért vál­tozatlanul mártíriumos az elnökné sorsa és szerepe. El kell csak gondolni. Ez a hölgy tehet­séges asszony bizonyára, az esze élesebb a beretvánál és a görög katárénál is, különben nem jut el onnan, ahonnan elkerült, oda, ahová eljutott. Nagy volt az út és ehhez ész kellett, akarat, okosság, ravaszság, ész, ész, rengeteg sok ész. Egy ilyen nő, aki ennyire meg tudta adminisztrálni magát, bizonyára beleszól az ország sorsába is, miután az or­szág elnökévé tette azt, akinek előbb a felesé­gévé tennie sikerült önmagát. Most már egé­szen bizonyos, hogy az Aisne, az Oise, a Marne és a többi francia folyóvizek piros habjai egy kicsit az elnökasszony akaratá­ból is lettek. Vannak ezredek, szép vállrojtos, puha keppis fiuk, magas kamáslis alpesi va­dászok, burnuszos hosszú zuávok (a szemük két forró kávécsepp), akik az eln­ökasszony miatt buktak lehanyatlott állat, ü­vegesedő szemmel a földre. Lovak is hullottak el miatta, drága, fényes szőrű afrikai paripák, postagalambok is megrom­csolt szárnynyal ő miatta buktak alá, mint őszi fáról a levél és karcsú acélágyuk szive is miatta repedt meg a szigorú német fogságban. Ő miatta is van sok és ezt senki sem tudhatja. Keserves volt már az is, hogy Monsieur a karrieri Jákob-létra legmagasabb fokára hágván, az asszony — mindenek kieszelője — nem részesedhetett a külső diszek mindegyi­kében. Mert a köztársaság elnöke az annyi, mint a császár, ám az elnökné hol van a csá­szárnétól? Eugeniet az angol királynő nőve­­­r­­ének szólította, de a peterhofi nagy diszebé­den, éh, csak Monsieur számára tálaltak az édes likőrben főtt fácánból és a fejfájós cárné nem érdeklődött az iránt, hogy Madame hol szerzi be a migraine-stiftjeit. Már keserű volt ez is, mint a fekete fa gyökere, de mi minde­nhoz képest, ami most van. Egy asszony, az államfő neje, aki annyit kitalált, elkövetett, megkomponált és most még csak nem is őt bántják ezért. Herostrates megfúl, ha nem őt szidják azért, mert a vadászat görög istennő­jének efezoszi templomát felgyújtotta és Eu­genie legalább a kárhozat és a közgyűlölet nagyságát érezte. Ám hogy érezheti magát Poincaréné e megátkozott szeptemberben Bor­deauxban, amikor még a közjegyző fiatal leá­nyáról, a vidéki iskola igazgatójának szép fe­leségéről is többet beszélnek, mint róla. Azok érdekesebbek, ő még csak érdekes sem. Iz­volszkit átkozzák, Delcassét a poklok legalsó fenekére kívánják az emberek, Eugenie, bár erősen a kilencven felé, még mindig nagy hit­ben él Szent Márton-fokon, ahol a tenger olyan kényesen zöld, mint némely hölgyek szeme, ám Madameról senki­ senki sem beszél és ha százezren is halnak meg miatta, aki rossz Ege­riája ennek a háborúnak. Százmillióknak kel­lene őt átkozniok és egyetlen ember sem teszi, csak azért, mert valamikor kívül esett a tár­sadalmon, mint a kerti fa kihajló ágáról le­hullott gyümölcs. Mert valamikor az volt, aki­ről jó társaságban nem lehet beszélni, azért nem osztozhatott a férj-elnök díszében és nem osztozhatik most a világtörténelmi átokban sem. Valamikor az volt és mi ezt most nem gorombaságból említjük, csak egy ambiciózus hölgyszemély nagy marlim­um­át akarjuk ma­gyarázni vele. . v­íW

Next