Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)

1914-09-25 / 236. szám

Budapest, péntek Kétszer ad. .. * Kétszer ad, aki azonnal ad. Kár, hogy ezt a kipróbált igazságot szem előtt nem tartották azok, akik a háború károsultjainak segítsé­gére vállalkozók. — Ez a szemrehányás nem jogosult — hangzik a válasz — nem jogosult már csak azért sem, mert a közönség­ ítélkezésének hely­telen az alapja. A hatósági segítést a magán­ember segítésével téveszti össze. Azt gondolja, ha annak a magánembernek nem kell nagy­­hűhót csapnia, ha egy szegény embernek húsz koronát ajándékoz, akkor a városnak, vagy az államnak nem kell sokat teketóriáznia. Nem kell összeírást elrendelni, íveket kiállítani és összeszedni, ezekről statisztikát csinálni, iga­zolójegyeket kiállítani, feleket beidézni és el­küldeni, ellenőrzési próbákat javasolni, mindez fölösleges. Fogja azt a kis pénzt a hatóság — így gondolkozik a közönség —­s nyomja a sze­gény asszony markába, aki alig várja, hogy magának és gyermekeinek kis meleg ételt főz­zön . . . Hát a hatóság így el nem járhat! Az a magánember azt csinálhat a húsz koro­nájával, amit akar. A hatóság azonban ezt a pénzt csakis arra a célra fordíthatja, amire utasítják. Ha azt az utasítást kapta, hogy a hadbavonultak itthonmaradottjai ennyi és ennyi pénzsegítségben részesülnek, akkor ezt az utasítást betűről-betűre végre kell hajtania. Meg kell tehát győződnie arról, kik az itthon­maradottak, hol laknak, hányan vannak s hogy mennyi jár nekik. Ezt pedig összeírás, statisztika, igazolójegy, idézgetés, ide-oda való küldözgetés, egyszóval — népszerű kifejezés­sel élve — bürokratizmus nélkül nyélbe ütni nem lehet. A bürokratizmust lehet szidni és átkozni, de mindaddig, amíg gyarló emberek intézik gyarló emberek ügyeit, olyan szükség van rá, mint a falat kenyérre. Aki ebben ké­telkedik, gondoljon csak öt percig arra, mi történne Budapesten, ha azt mondanák vala­kinek: itt van százmillió korona, ossza szét a segítségre szorulók között ellenőrzés, értsd bürokrácia nélkül? Kik kapnák várjon ezt a százmillió koronát? A védekezés nem minden pontján helyt­álló. Abban tökéletesen igaza van, hogy a ha­tóság segítségosztása nem lehet olyan, mint a magánosé. De abban erősen téved, ha azt hiszi, hogy a hatóság ez aktusánál ugyanolyan szem­pontokat kell figyelembe­ venni, mint például az adókivetésénél, vagy beszedésénél. A bürokráciának — a nemesebb értelem­ben vett bürokráciának, más szóval, szigorú ellenőrzésnek — csak addig van értelme, míg többet használ, mint árt. Ha ártalmassága le­nyomja a hasznát, nem lesz olyan bolond, vagy gonosz, ki lelkesedni tudna érte. A segít­ségkiosztásnál a legeslegfontosabb az volt, hogy gyorsan történjék meg. Hiszen éhes gyer­mekekről és kétségbeesett asszonyokról volt szó, akiket minél előbb meg kellett nyugtatni. Ha az adókivetésnél hozzák működésbe az ellenőrzés gépezetét, senki nem emelhet szót ellene, még abban az esetben sem, ha az a működés az adó kivetését néhány héttel, vagy hónappal hátráltatja. De az ellenőrzésnek nincs jogosultsága akkor, ha általa a célt, a segítést, helyéről eltolják és a tortúrát teszik oda. Ilyen esetben az ellenőrzésnek csak ak­korának szabadna lenni, hogy magának a se­gítésnek ne ártson. De még ilyen ridegen sem kell a tételt fölállítani. A bürokráciát egyetlen sáncából sem kell kivetni; ellenőrizhet, amennyit akar, amennyit bír — azért a segítés mégis ideje­korán érhet el a megfelelő helyre. Mi az, tulajdonképpen, bürokratikus el­lenőrzés? Pontos ellenőrzése annak egyrészt, hogy csak az arra jogosultak kapjanak pénzt , hogy másrészt a hivatalnoki retortákat az ahoz szükséges irományok szabatosan meg­járják. Tegyük föl, hogy ezt a munkát ötszáz hivatalnok négy hét alatt elvégzi. Négy hétig azonban éhes embereket éheztetni nem lehet. Ennélfogva a munka elvégzésére nem ötszáz, de ötezer hivatalnokot kell kirendelni s akkor a segítség három m­ű alatt eljuthat a szű­köl­ködőhöz. A polgármester maga mondotta, hogy a háború óta a városi hivatalnokoknak nincs dolguk: miért ne lehetett volna hát az ötszáz­­ tisztviselőt tízzel megszorozni? Ha a fővárosi­­ tisztviselőkből ki nem futja, melléjük állhatnak az államiak s az a sok ezer állástalan intelli­gens ember, aki néhány fillérért szívesen vál­lalta volna a munkát. A háború tizedik hetében vagyunk s még mindig ezrekre megy azoknak a száma, akik nem kaptak segítséget. Tíz hét óta remélnek, könyörögnek, sirnak, járnak Pontiustól Pilá­tusig, kezeiket tördelik — s hiába, nem kap­nak pénzt. A pénz megvan, ki lehetne osztani, de még nincs kitöltve a szegénygyámi jelentés, nem szignálták a segélykérő jegyzőkönyvet, nem iktatták a szegénygyámi naplót, nem számfejtették a törzskönyvi lapot, a napi sta­tisztika sincsen készen, a boldogtalan kifize­tési naplóról pedig egyáltalán beszélni sem lehet. Azok a tisztviselők, akik ezzel foglalkoz­nak, buzgón teljesítik kötelességüket. De ne­kik is csak két kezük van s aludniok is kell néha. Ha azonban számukat megszaporították volna, akkor elkerülhették volna azt, hogy az elöljáróságok előtt még mindig kisírt szemű asszonyok lázonganak. Még csak azzal sem védekezhetnek, hogy nem számítottak akkora munkára. Tudniok kellett előre — a statisz­tika tájékoztatott róluk — hogy annyi és annyi ügydarab lesz — ennek negyvennyolc órán belül való elvégzéséhez pedig annyi és annyi munkaerőre van szükség. A vád tehát még mindig fönnáll: nem tar­tották szem előtt azt az igazságot, hogy aki gyorsan ad, készeresen ad. Legújabb (Táviratok és telefonjelentések) Négyszáz baka elfogott kétezer oroszt Bécs, szeptember 24. A Korrespondenz Wilhelm egy bécsi gya­logezred káplárjának tábori levelét teszi közzé, aki az északi harctéren megsebesült. E levél egy esetet ír le, amely bizonyítja, hogy az osztrák-magyar hősies csapatokat mily lelke­sedés hatja át. A levél 400 osztrák-magyar katonának 2000 orosz ellen szeptember 3-án vívott harcát írja le. Csapataink igazi halál­megvetéssel intéztek szuronyrohamot az öt­ször oly erős ellenség ellen. Az orosz csapat megadta magát és katonáink foglyul ejtették őket. Az orosz tisztek így szóltak: Ha kato­náink csak egy része volna olyan mint a tiei­tek, nem volnánk foglyaitok. A német bank helyzete Berlin, szeptember 24. (Wolff-ügynökség.) A német bank fel­ügyelő-bizottságának mai ülésén a bank hely­zetének megbeszélése során az elnök hangsú­lyozta, hogy a bank erős tartalékai és aktívái­nak liquidsága folytán a hadiállapot nagy kö­vetelményeinek teljesen megfelel. Az intézet a háború kitörése alkalmával az összes kifize­téseket nyomban és egészben teljesítette. A bank által nyújtott hitelek nemcsak fentart­hatók, hanem a kívánalmakhoz képest kiter­jeszthetők is voltak. Végül a hadikölcsön óriási eredményére való tekintettel utalt arra, hogy a német birodalom közgazdasági szervezete oly kifogástalan, hitelszervezete és gondosan elő­készített pénzügyi helyzete gazdaságilag és pénzügyileg oly szilárd, mint egyik államé sem és ennélfogva abban a helyzetben van, hogy a háborút minden irányban Németország politikai és közgazdasági jövőjét biztosító ered­mény eléréséig végig fogja vivni. A Paksban maradt magyarok és németek sorsa Genf, szeptember 24. Azoknak a magyaroknak, osztrákoknak és németeknek, akik a mozgósítás kezdetekor en­gedélyt kaptak arra, hogy igazolvány alap­ján Párisban és a Seine-departementben maradja­nak, tegnapelőtt és tegnap jelentkezniük kellett a párisi prefektúrán, állítólag az igazolvány át­vizsgálása és megújítása céljából, a valóságban­­ azonban megvonták tőlük az engedélyt. Mind-­­annyiukat most a nemzeti védelem és bizton­­­­ság érdekében más városokba és gyülekezési táborokba szállították. Vilmos császár és a szultán táviratváltása Konstantinápoly, szeptember 24. Az Ikdam jelentése szerint a szultán Joachim herceg megsebesülése alkalmából szí­vélyes hangú táviratot intézett Vilmos császár­hoz, aki arra ugyancsak szívélyes hangú táv­irattal válaszolt. A francia bankok nem fizetik ki az osztalékot Páris, szeptember 24. (Berlinen át.) A Credit Lyonnais a kormány rendeletére felfüggesztette a holnap esedékes félévi rész­osztalék kifizetését. A szeptember 33-án lejáró e!©f!2@fés@kat kérjük sürgősen megnyitani, hogy a kiadóhivatal szétküldési munkájában fennaka­­dás ne legyen. WV\A.WA'AW1AWWVWVA/V\WAJW^ NAPI HÍREK Az idő Csütörtökön változékony és hűvös idő volt. Kisebb-nagyobb esők az Alföld déli felét kivéve mindenfelé estek. Leg­több esett a Dunántúlon, meg a Kis-Al­föld délnyugati részein, a Máramarosban és Erdély déli részein. Keszthely és Nagy­szeben zivatart jelentettek. A hőmérsék­let maximuma 20 C fok volt (Nagyenye­den), minimuma 3 C fok (Malackán). Péntekre hűvös­ idő várható, legfel­jebb délen és keleten némi esővel. Sürgöny-prognózis: Hűvös, délen, keleten elvétve csapadék. Js kis Szőke visszamegy . .. A kis Szőke, pesti hivatalnok, akiről va­sárnap megírtam, milyen nagyszerűen érvé­nyesült azáltal, hogy megsebesült, mert még a főnöke is eljött hozzá, a vezérigazgató úr is tiszteltette és a legszebb lányok és özvegyek virágot vittek neki, — a kis Szőke végre meg­gyógyult, hiába, meggyógyult és a mamája karján lebicegett a korzóra. A mamája, sze­gény, csak úgy küszködött a sírással, büszke is volt, boldog is, szomorú is,­­ és a fűszeres ki­jött az ajtó elé, a fodrász is kijött az ajtó elé, a trafikosné a pult mögül integetett, mindenki nagy tisztelettel köszönt és az egész olyan volt, mint egy diadalmenet, míg a maguk utcáján mentek végig. És Szőke Károly, pesti hivatal­nok azt gondolta, hogy lám, ezért csakugyan érdemes volt odafönt a sáncban­­kissé félni, majd a dolognak nekivadulni, a srapnell üté­sét érezni, még egy órahosszat tovább küzdeni, aztán elkábulni, Krakóban kórházban feküdni, aztán hazajönni a mamájához Pestre, — ér­demes volt, igazán, megsebesülni, hősnek lenni,­ ha egész életében csak „a kis Szőke" volt az ember neve. Megérte ... Szép idő volt, a gyönyörű, drága pesti asszonyok, akik azelőtt sohase vették őt észre, most rámosolyogtak Szőke Károlyra és ő is mosolygott, amint anyja karjába kapaszkodva haladt a pesti utcán. Olyan mulatságos volt az­ utca, egy suhanc cipőkrémet árult és azt kia­bálta, vegyenek ebből az alkalmi vételből, ő a kraszniki cipőgyárban olcsón szerezte. Egy rikkancs meg sajátságos éneklő hangon ordí­totta, szinte taktusban. .,üljük a muszkát, meg rá a szerbet, két fillér darabja, tessék!" És az emberek, akik sohase voltak háborúban, ne­vettek, de ha Szőke Károlyra esett tekintetük, elkomolyodtak-Leértek a korzóra, leültek, szembe a Du­nával és kollégák jöttek arra, új híreket és pletykákat meséltek neki. Szőke Károly pedig egyszerre azon vette magát észre, hogy nem­­ figyel rájuk, gondolatai visszaszállnak Gali-

Next