Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)

1914-09-06 / 217. szám

Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ Budapest, vasárnap is, hogy nagy szövetségesünk, minden oldalról megtámadva, az első hetekben éppen csak annyi eredményt tud elérni, hogy tekintélyét, presztízsét és határait sikeresen megoltalmazza. Ehelyett hogyan alakult a helyzet? Seregeink fényesen megállották helyü­ket; katonáink, fegyvereink, hadveze­tőségünk fölénye az északi óriáséval szemben be van bizonyítva. Ha egyenlő ellenféllel állanánk szemben, a reánk támadt hadak már meg volnának sem­misítve. De a két hete tartó gigantikus ütközet feltétlen bizonysága annak, hogy a túlerővel is meg tudunk bir­kózni. Két lezárt és befejezett nagy győ­zelmünk erről kézzelfogható tanúságot tesz. A franciák, kiknek ereje egyenlő a németével, boldogok lehetnének, ha olyan ellenfélnek bizonyultak volna, mint mi. Minden túlzástól vagy optimizmus­tól tartózkodva, le lehet szögezni a tényt, hogy az oroszok nem bírnak ve­lünk. Ez persze nem elég. Sokkal töb­bet kell elérnünk. De ez a több — re­ményeinktől, kilátásainktól és önbizal­munktól egészen elvonatkoztatva — már bekövetkezett, már adva van: a nyugati harctereken. A németek a mi elismert, méltányolt, nagy önfeláldo­zást jelentő segítségünkkel oly tempó­ban végeztek franciákkal és angolok­kal, milyet a legvérmesebb feltevések mellett is alig lehetett remélni. Itt is csak a pozitívumokat vegyük: emberi számítás szerint kizártnak tekinthető, hogy a hadiszerencse most már a fran­ciák javára megforduljon, sőt biztosan lehet számítani azzal is, hogy a francia hadjárat Páris megszállásával befejező­dik vagy legalább is olyan stádiumba jut, mely lehetővé teszi, hogy az oro­szokkal szembeállítható erőink meg­duplázódjanak. Kétséges lehet-e azután az orosz haderő sorsa, melynek túlnyomó részé­vel már mi magunk saját emberségünk­ből elbántunk? De legyünk-e még pesz­szimisztikusabbak? Számoljunk-e azzal az eshetőséggel is, hogy az oroszok si­kereket fognak elérni velünk szemben? Ne riadjunk vissza ettől a kombináció­tól sem. Bármi történjék a hadjárat to­vábbi folyamában, az exisztenciánk nincs többé veszélyeztetve. Integritá­sunkat már kiverekedtük magunknak. Oly nagyhatalomnak mutatkoztunk, mely a világ legnagyobb népkolosszusá­nak méltó ellenfele; oly küzdelmet foly­tattunk tizennégy napon keresztül, melyre Németországon kívül Európa egyetlen hatalma se lett volna képes. És ezzel mérhetetlen szolgálatot tet­­tünk a német szövetségesnek. A részletek, a fejlemények gomolygó fellegei Chronos homloka mögött rej­lenek. Az egészet, a messze perspektívát már áttekinthetjük. És nincs okunk kétségre, nincs mitől félnünk. A monarkia háborúi Az orosz harctérről Az orosz haderő kettévágva Bécs, szeptember 5. Hogy milyen kedvező felfogás uralkodik Bécsben, Lemberg kiürítését illetőleg, azt bi­zonyítja a tegnap esti és mai örvendező han­gulat Auffenberg győzelmei miatt. Az örömet sehol sem zavarta Lemberg kiürítésének a híre, mert mindenki tisztában van azzal, hogy bizonyos számú csapattesteknek stratégiai szempontból való visszavonulása egy olyan rengeteg kiterjedésű csata vonalon, — mint amilyen a galíciai, — taktikai érdekből tör­ténik és a döntést csak kedvezően befolyásol­hatja. Nyolc napig álltunk Lemberg előtt és halártmegvető harcokban ritkítottuk a túl­nyomó számú ellenség sorait, különböző pon­toknál megbénítottuk erejét, oly súlyos vesz­teségeket okoztunk neki, hogy kényelmesen vonulhattunk vissza azokba a pozíciókba, me­lyek biztosabb védelmet és erősebb támadást nyújtanak nekünk. Nem akartunk egyebet annál, mint amit előre kitűzött feladatul szán­tunk magunknak. Gyengíteni az ellenséget Lemberg előtt. A célt elértük. A vezérkar más­napok előtt jelezte, hogy Lemberget nincs szándékunkban tovább tartani, mint ameddig szükségünk van arra, hogy Lemberg előtt ha­dakozzunk. A fő az, hogy seregünk Dankl csapatai­tól kezdve délfelé, egész Dél-Galiciáig egy egy­séges, megtörhetlen vonalat alkot, amelynek életereje közös forrásból táplálkozik, ennél­fogva megingathatlan. Ezzel szemben az orosz hadsereg már a kraszniki ütközetben elvesz­tette támadó egységét. Legszélsőbb jobbszár­nyát kanyarították le Dankl tábornok diadal­mas csapatai a sereg» vonalából. Ez azonban csak azt első styxes­­volt- A- JQholmb«! t­áplál­­kozó orosz csapatok egy szép napon azután arra a meglepetésre ébredtek, hogy el vannak vágva a hadsereg centrumából. Auffenberg és József Ferdinánd főherceg seregei verték meg őket, rájuk nézve döntő végzetességű harcok­ban. Az egész orosz jobbszárny ilyformán el­vesztette a derékhaddal való összekötő kap­csát és mialatt eszeveszett futással menekül az ország belseje felé, a Lembergnél működő orosz centrumnak nincs mihez támaszkodnia, aminek eredménye csak az lehet, hogy da­cára a túlnyomó erejének, előbb-utóbb kény­telen lesz teljes épségben lévő seregünk elől visszavonulni. Hogy ezt már eddig nem tette meg, az lehet politikai hiúság szempontjából indokolt, de stratégiailag végzetessé válhat rá nézve. Az oroszok bevonulhatnak a kiürített Lembergbe és győzelmi proklamációkkal áraszthatják el szövetségeseiket, de ez ránk nézve teljesen közömbös lehet, sőt mennél tovább garázdálkodnak ők a galíciai főváros­ban, annál katasztrófálisabb lesz ez számukra. Lembergen túl egy lépést sem tehet az orosz sereg anélkül, hogy teljes megsemmisülésnek ki ne tegyék magukat. Viszont mennél tovább állnak Lemberg körül, annál aktuálisabb lesz rájuk nézve a teljes elvágatás veszedelme. Dankl és Auffenberg feltartóztathatatla­nul haladnak észak, illetve kelet felé és csak napok kérdése, hogy a német sereg osterburgi győzteseivel párhuzamosan a legérzékenyebb ponton szorítsák meg az orosz hadsereg élet­erejét. Ez lesz a pillanat, amikor a mi centru­munk is elérkezettnek fogja látni az időt, hogy a minden támaszától megfosztott, ketté­vágott galíciai orosz csapatokra döntő csa­pást mérjen. Addig folytatni fogja azt a nagy­szerű offenzívát, melyet nyolc napon keresz­tül Lemberg előtt végzett. Védelmi stratégiánk A kraszniki diadal részletei Egy krakói lap a következő érdekes leírást, közli a­­ K­ublin körül folyó harcokról. A Krasznik és Niedrzvica-Duza Wieirett'felöí­t két--nagy - csuta tul­a­j­donképeiű "fe"' ütközetek egeisz* sorozata volt, amelyekben a győzedelmes osztrák­magyar hadsereg a hátravonuló orosz csapatokat folytonosan szorongatta. Közvetlen utána, hogy csapataink Szandormierznél átlépték a határt, kez­detét vette a kétnapos előcsatározás, míg a har­madik napért Dankl hadseregének centruma Krasznik közelében, a krakói hadtest lengyel ezre­deinek vitéz tám­­ogatásával, fényes győzelmet ara­tott. Ezek az ezredek a Krasznik melletti Ziemianka falu körül lefolyt rendkívül heves ütközetben estek át , a tűzkeresztségen. A borzalmas ellenséges tüze­lés miatt csapataink eleinte nem voltak képesek előrehatolni, mert a tüzérség fedezee hiányzott. A tzérség ugyanis a métermagasságnyi homokban nem tudott lépést tartani a gyalogsággal. A kocsik elé — amelyeket normális körülmények mellett egy ló is elvontatott­— négy lovat kellett befogni és ezeknek előkerítése természetesen sok bajt oko­zott. Minden ágyú elé tíz lovat kellett befogni és ezenkívül a kerekek alá deszkákat rakni, hogy el ne süppedjenek. Az első öt órában tehát had­seregünk centruma tüzérség nélkül harcolt és csak­ a tüzérség megérkezése után jutott abba a hely­zetbe, hogy döntő támadást intézzen az ellenséges állásokra és legyőzhesse az oroszokat. A ziemiankai ütközetben különösen kitüntette magát Szlavik, a Landwehr-ezred kapitánya, aki az egész ezred élére állott és kivont karddal, hihetetlen vakmerőséggel rontott az ellenségre. Mindenki elveszettnek hitte, de általános örö­münkre sértetlen maradt és még a harctéren őr­nagynak nevezték ki. A csaták láncolatában az orosz hadsereg éppen itt szenvedte a legnagyobb veszteségeket. A tüzér­ség rettentő pusztítást okozott soraikban. A döntő szurony­rohamban katonáink nemcsak szuron­­­ nyal döfték le az ellenséget, hanem a puskatussal ütötték-verték őket. Az orosz gyalogság elsáncolásai, mint kiderült, nem ideiglenesek voltak, hanem nyakig érő árkok, amelyek az eléjük emelt szalma-, széna-, agyag-és homokrétegekből alkotott védőgátakkal kitűnő fedezetet nyújtottak és olyan keményen ellent Jii£J­ il­let iSil­ már eddig is végzetes volt az orosz csapa­tokra, hát még ezután, amikor pozíciónk felülmúlhatatlanul kedvezőbb a terepviszo­nyoknál fogva is. t Miért támadt az orosz hadsereg Lemberg ellen ? Lemberg, szeptember 5. Az ukrainista forradalmi vezetőség tagjai­nak nézete szerint az orosz hadsereg főerejével Lemberget azért támadta meg, mert ez az uk­rainista forradalom főfészke, melyet elsősor­ban akar hatalmába keríteni. Az ukrainista for­radalmi bizottság ugyanis szintén hadat üzent Oroszországnak. A déli orosz síkon lakó har­minc millió ukrainista maga is el akar szakadni az orosz birodalomtól, hogy önálló független államot alkosson. Az ukrainista terület a világ legjobb búzatermő földje. Lakossága veszi kö­rül a Fekete-tengert és a Kaspi-tengerig húzó­dik le. He ezt a területet elveszik Oroszország­tól és ismét visszaállítják a régi kiewi királysá­got, akkor, mint a lembergi ukrainista vezérek mondják, Oroszország megszűnt nagyhatalom­ lenni. Az ukrainista forradalmi pártok szervez­kednek magában Oroszországban is és a forra­­dalom kitörése csak rövid idő kérdése. A zamoscei ütközet egyik epizódja Bécs, szepember 5. A Neue Freie Presse haditudósítója jelenti: Egy epizód az Auffenberg-hadsereg köréből. Az oroszok anélkül, hogy bevárták volna a ro­hamot, Zamosce mellett kiürítettek egy erődöt.­ Amikor egy tüzérkapitány ezt észrevette, nye­regbe kapott és ütegével együtt galoppban lo­vagolt előre. A többi ütegek követték a példát és ötven ágyú vágtatva egy tűzvonalban nyo­mult előre, ezer lépéssel túl a rajvonalon az el­lenség felé, a legénység fülsiketítő hurrá !-kiál­­tásai mellett.

Next