Pesti Napló, 1914. október (65. évfolyam, 242–272. szám)

1914-10-21 / 262. szám

TítiüSpesf, szcrfla PESTI NAPLÓ T91?, akfBEer ^T: szSöfif Sikeres harcaink a San közöl Bécs, október 20. Hofer vezérőrnagy tegnap este kiadott je­­lentése megemlíti, hogy az északi San keleti­­partjain sikeresen nyomulunk előre. Bécsbe érkezett sebesültjeink nagyon örvendetesen egészítik ki a hivatalos jelentésnek ezt az­­érthető szűkszavúságát. A tegnap ideérkezett Sebesültek elmondták, hogy­ már napokkal ez­előtt eljutottak csapataink a San keleti part­jaira és sikeresen folytatják előnyomulásukat •orosz területen. Janovnál és Andrejevonál az­­oroszok megpróbálták feltartóztatni előnyo­muló csapatainkat, azonban mindkét helyen is sikeresen visszavertük őket és csapataink­­folytathatták előnyomulásukat azon az úton, amely a krasznik­i diadalmas harctér felé­­vezet. Hofer jelentése, amely az északi San­i keleti partjain történő sikeres előnyomulá­­sunkról számol be — úgy látszik — a Janov­­és Andrejew melletti sikeres ütközeteket fog­lalja magában. A visszatérő katonák a legna­­gyobb elragadtatással beszélnek csapataink szelleméről és arról a nagy bizakodásról, amelylyel újabb offenzivánk megkezdése óta­­mindenki el van­ telve a táborban. EJC-5P*? (?mnaszépviváő Bécs, október 20. Malinovszki dumaképviselő, az orosz szociál­demokraták vezére, orosz lapok jelentése szerint 11 galíciai csatatéren elesett. Ördögi hadviselő? Bécs, október 20. A Zeit ördögi hadviselésnek nevezi Di­mitriev tábornoknak Przemysl előtt folytatott­­taktikáját. A Plevna ellen könnyelműen intézesett rohamok óta nem fordult elő, hogy em­berek életét ilyen brutálisan és lelkiismeretle­sknül áldozták volna fel. A jaroslaci hadifoglyok , Prága, október 20. Jaroslavból tegnap este 1200 hadifogoly érkezett Pardubitzba, ahonnan Josefstadtba szállították őket a háború idejére. A duxi polgármestert értesítették, hogy legköze­lebb kétezer hadifogolyt küldenek Duxba; eze­ket régi beomlott szénbányák betemetésénél­­ fogják alkalmazni. „Oranienbaum"­ ­ (L. L.) A nagy háború legapróbb hírei között lehetett olvasni, hogy a névoroszosítá­son keresztülment orosz helységek között van egy falu — Szent Pétervár közelében — ame­lyet Rambovnak fognak hivni ezután. Eddigi a falu neve Oranienbaum volt. Oranienbaum, tudják mi ez? A narancs­fának régi szép német neve. A zord északon, a tél nagy hazájában egy falu, amelynek neve arról a fáról hullott le, amelynek legillatosabb levelei között arany veres gyümölcsök érnek meg a nap heves csókjától. Narancsfának a régi orosz császárok valamelyike nevezhette el ezt a falut, valamelyik Péter vagy Pál hideg császár, aki vagy az apját ölte meg, vagy őt ölette meg a fia, aki kucsmában járt, nyere­bőrű bundákban és faggyúgyertyával világí­tott fenyőfaházban lakott, melynek olyan a szaga, Irónt a szárazra kitett csónaké. A leg­nagyobb császár sosem utazhatott a Nyugatra, amelyet a Puskin utáni reakciósok, Katkov és a többiek az ő nagy hazájuk végtelen charmejá­val rothadtnak neveztek. A cár sosem érkez­hetett Versaillesbe például, mert hisz a szánkó nem vitt odáig és ha a messzi tenge­rekről érkezett hajósok Itáliáról beszéltek neki, ez országot biztosan összetévesztette a Szentírás igért földjével. És végtelen nosztal­giájának hideglázas álmaiban Jézust fiatal olasz hercegnek látta, a Madonnát bánatos szájú Medicis kisasszonynak és a manna és a narancs egyek voltak neki. A velencei köztár­saság követe — aranyos nyaklánca hat fon­tot nyomott — egy izben egy igazi narancs­csal szolgált a felséges császárnak, aki nagy ünnepségek közepette­­ogyggta el ezt argod­almát. És azután a német udvarmesternek megparancsolta, nevezne el e nemes gyümölcs fájáról egy orosz falut, szép idegen nyelven nevezze el azt, nehogy a népek is tudják az értelmét. Mert ami nagyon szép és amit na­gyon szeretünk, azt nem adják oda min­denkinek. Vagy császárné volt, német eredetű, aki a nagy urak traktátuma folytán került a ma­gas északra és álmélkodva nyitva felejtette a száját, ha néha (gyakran) ráemlékezett ha­zájára, amelyet nem láthat viszont sohasem. A Fekete Erdőből jött e távoli­­­ercegnő, ahol a gyermek-Duna még nem kék, hanem zöld, mint némely szerelmes asszonyok szeme, na­gyon örült, amikor házasságának tizedik esz­tendejében a rut északon is kivirágzott végre egy rózsatő, amit az elsőben ültetett el, külön kozákot állított e májusi fa őrizetére és ami­kor valami nagyon szépet akart a jeges fővá­ros közlében, Oranienbaumnak nevezett el egy falut. Ezután semmit sem művelt többet éle­tében e császárné. Mindez persze nem igaz és meg sem tör­tént. A szép dolgok egyáltalán nem történnek meg és ha a falu nevének, immáron legyilkolt német nevének eredetét komolyan kutatnók, azt lehetne hinnünk, hogy Nagy Péter, aki járt Hollandiában, nevezte azt el így az ott uralkodó dinasztia, az Orániai ház tiszteletére. Vagy III. Páltól eredne e név, a szenvedé­lyes német imádótól, aki hogy Nagy Frigyes iránti hódolatból önzetlen hitszegésben tá­madta meg a porosz király ellenségeit és egész hadseregét német egyenruhába öltöztette. I. Sándorra is lehet gondolni, aki szivében költő volt és byronista, életében bolondos és szeren­csétlen. De mindegy is, hogy mely romantikus véletlenből jutott a hagymatornyu orosz falu­hoz e név, amely — valljuk be — ábrándos és sz^pvelgő. ««Őt egy JBUU s^zaíai tájként.a A fontos a barbárság, amely ezt a nevet most lemosta az orosz földabroszról. Vannak nevek, amelyekre jobban kellene vigyázni, mint a rheimsi székesegyházra. Az emberi­vágy és képzelem gyengéd építményei e nevek és legfőbb varázsuk abban van, hogy amikor kimondjuk, idegen, értetlen nyelv muzsikáját halljuk egyben. Életem legnagyobb fájdalma volt például, amikor egyes szép idegen föld­rajzi nevek értelmi jelentőségét megtudtam. A madridi Escurial, mi szép ez például, ám tudni, hogy az escurial szó udvart jelent tu­lajdonképpen. Reggio di Calabria — százszor el lehet mondani, hogy majdnem száraz köz­igazgatási értelme van: a calabriai környék. Miért tudjam mindig, hogy a San Pietro Fuori le mára csak pontos helyrajzi megjelölés volt Szent Péternek a város falain kívül épített templomára, száraz, gyakorlati értelmű meg­határozás. Milyen b­arbárság volna a Monte­bello hercegeket Schönbergnek hívni például, állandóan, valahányszor a Fitzroyt kimond-­ juk, arra gondolni, hogy az király fattyát je­lent. Kitchener lordról állandóan tudjuk, hogy Koch, Bloomfieldről, hogy Blumenfeld, Gam­betta szép zengésű nevéről, hogy olaszul az eltorzított kicsiny lábat jelenti és az igézetes Pietranera hercegnőről (a Stendhal legszebb regényében szenvedőről), hogy — Schwarz­stein. És még az értetlen szláv nevek között is mily szépek vannak. Carszkoje Szelő — de ha tudjuk, hogy Császárfalvát jelenti, Cari­brod Császárhidát, Starigrad Óvárost például — vége a varázsos igézetnek. Hatalmas császár, Alexandrovics Nikoláj,­ milyen falelkű, milyen balga ember is vagy. Körömmel vakartad ki a szótárból, ahelyett, hogy egész nap mondtad volna — meg sem értve, mit is mondsz — Oranienbaum, Ora­nienbaum—­­ .­­­ ."•. i 1 A kárpáti betörés Magyarország területén nincs ellenség Az oroszokat nagy veszteségekkel Galíciába vetették vissza Kőrösmező, október 20. A megvert oroszok elhagyták Kőrösme­zőt és futásukban csak a Tatárszorosban áll­tak meg és itt foglaltak el új pozíciót. Csapa­taink parancsnokának hajnali négy órakor je­lentették a huszárok, hog­y az oroszok kivo­nultak Kőrösmezőről, erre reggel hat órakor sűrű ködben a mieink bevonultak a községbe. A pályaudvar egészen elhamvadt, a menekülő oroszok ezt és a nagy gőzfű­részt is fölgyújtot­ták. Délelőtt tíz óra után csapataink egy része elhagyta Kőrösmezőt és hihetetlen gyorsaság­gal nyomult előre, hogy a Tatárszorosból is ki­verje az ellenséget. Máramarossziget, október 20. Az oroszok kárpáti kalandja ma reggel véglegesen befejeződött. Ma délben Kőrösmezőről azt jelentették, hogy az oroszokat az ő tetemes veszteségükkel ismét galíciai területre vetettük vissza. Ezzel a magyar állam területéről az orosz inváziónak utolsó maradványa is kitakarodott. Az aknasztinai harc Ak­naszlatina, ok­tójig 20. Aknas­zlatina község Mórasnexnérsziget közelé­ben, a Tisza jobbpartján van. Közte és a város kö­zött folyik el a Tisza és még közbül esik Faluszla­tina is. Aknaszlatina h­íres bányatelep, amely nyá­ron a szigetiek kedvelt kirándulóhelye. Amikor az oroszok Máramarosszigetet megszállották, Akna­szlatinára is eljutottak. Néhány napos ottartózkodá­sukról Kovács Ferenc, a község érdemes jegyzője a következőket mondotta el: — Október 2-án délután átszaladt hozzám Szi­getről az édesapám és menekülésre szólított fel. Én azonban kijelentettem, hogy községem érdekeinek megvédésére az utolsó leheletemig kitartok. Az ér­telmiség köréből négyen maradtunk a faluban: a római katolikus plébános, a gyógyszerész, a köz­ségi bíró és én. Mindnyájan feszülten vártuk az el­következendő eseményeket. Egyszerre észrevettük, hogy Kabolya-Polyána-fürdő felől katonaság köze­ledik- Menszelátón megálapítottuk, hogy saját ka­tonáink vannak ott. Néhány perccel később a bíró futott hozzánk és jelentette, hogy az oroszok már a falu alatt vannak. A plébánossal és a gyógysze­részszel a három-négyezer főnyi orosz katonaság elé mentem és felkértem a parancsnokló lisztet, kí­mélje a községet, melyben csak békés polgárok lak­nak. Az orosz kapitány ezt meg is ígérte. Az orosz katonák leszereltek, bekvártélyozták magukat a há­zakba és parancsnokuk az orosz muníció­készlet, valamint a község őrizetével hármunkat, a plébá­nost, a gyógyszerészt és engem bízott meg. A tiszti­kar a plébános házába költözködött és ott teljes há­rom napja nagyy dáridát csapott. Az orosz katonák csak élelmiszert harácsoltak. Ilyen volt a helyzet október 6-ig, amikor csapataink váratlanul három oldalról megtámadták Aknaszlatmán az oroszokat. A csatát egy hársfa mögül néztük végig. Egy srap­nell leszakította házam egyik szögletét, egy másik pedig bedöntötte a templom falát. Az oroszok nagy veszteséggel visszavonultak, a mi győztes katonáink pedig bevonultak a községbe és lefoglalták az oro­szok által otthagyott 200 mázsa rabot, 27 lovat Foglyul ejtettek egy sebesült orosz tisztet, akinél 12.000 korona értékű orosz és magyar pénzt talál­tak. Az ütközetben katonáink közül csak kevesen sebesültek meg. A 75 népfelkelő kiszakadott az orosz fogságból. Az oroszok aknaszlatínai tartóz­kodásuk idején összerongálták a sóbányák gépeit és visszavonulásuk közben felgyújtották a Szigetre vivő Tisza-hidat. A faluszlatinai bíró azonban több községi lakókkal eloltotta a tüzet, miközben sürvve égett sebet szenvedett. A magyar népfölkelők dicsérete Berlin, október 20. A Vossische Zeitung irja: Újra bebizonyult, hogy az osztrák és magyar hadsereg mily hatásosan segíti és támogatja a közös hadvezetést. Az együttműködés első sikere a len­gyelországi Visztula-vonal teljesen keresztülvitt megszállása. A szövetségesek saját kezelésükbe vet­ték át Lodzban és Kielcében a vasutakat. A Kárpá­tok tövében a magyar népfölkelők sikeres előnyo­mulása veszélyeztette az orosz állásokat és az orosz seregnek hátrafelé húzódó összeköttetéseit Adakozzunk a Magyar Vörös Kereszt egyletnek

Next