Pesti Napló, 1914. október (65. évfolyam, 242–272. szám)
1914-10-04 / 245. szám
2 budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1914. október 4. (245. szám.A z ország jövője nem attól függ, hogy a harc pusztításai mennyivel kímélik jobban meg határainkat, mint Galíciát, Bukovinát, vagy Poroszországot, hanem attól, hogy sikerül-e végleg legyőzni az ellenséget, csak helyeselni tudom, hogy a hadvezetőség mindenben a stratégia követelményeire hallgat, így cselekedjék magam is, ha vezetnék. A hadvezetőség nem tekinthet inkább Magyarországra, mint más országrészekre; neki csak a hadsereg érdekét kell szem előtt tartani. Nemrég számolnom kellett azzal a lehetőséggel, hogy a harc otthonomat fogja veszélyeztetni. Volt azonban lélekerő bennem, hogy e gondolattal is megbéküljek és csüggedés nélkül viseljem el a sors ezen esetleges csapását, tudva, hogy nem ettől függ a végeredmény és hogy engem is keményebbenés kegyetlenebbül sújthatna mással a sors. Ha elviseltük idegeink megbomlása nélkül, hogy véreink, közelállóink, barátaink állandóan a halál szemébe nézzenek, akkor a többit is elviselhetjük. Sokan kifogásolják azt, hogy azok a csapatok, amelyek a Kárpátok átkelési védelmére voltak kirendelve, nem bírták a szorosok bevételét megakadályozni. Talán mulasztás volt a múltban, hogy a Kárpátokat nem láttuk el állandó jellegű erődítésekkel. A pénzt erre a célra mindig megkapta volna a hadvezetőség. Nem azért maradt ez el, mert a parlament vonakodott az áldozatokból, hanem azért, mert azt a kormányok ssohasem kérték. De a Kárpátok vonalát a mostani körülmények között nem lehetett volna úgy megvédeni, hogy az átkelést megakadályozzuk. Ez a vonal túl hosszú és túl sok helyen léphető át, úgy hogy minden szoros megszállása seregünket teljesen megfosztotta volna az akcióképességétől és túlságosan széjjelszórta volna. Ha mindent meg akartunk volna védeni, akkor semmit sem védhettünk volna meg és hadseregünk azon veszélynek lett volna kitéve, hogy az ellenség a Kárpátokkal együtt áttöri és megsemmisíti. Az olyan természetes akadálynak, mint a Kárpátok, nem az a katonai értéke, hogy teljesen elzárható az ellenség elől, hanem az, hogy az átkelés után a hadsereg nehezebb helyzetbe kerül. Az átkelés vagy csak egy pár helyen történik meg s akkor mig az egymást követő hadtestek kifejlődnek, a számbelileg gyengébb fél számbeli fölényt biztosíthat a maga számára jó ideig s a kifejlődő csapatokat egymás után verheti meg és dobhatja vissza a szorosok közé; vagy pedig egymástól távol, több szoroson át nyomul elő az ellenséges hadsereg és akkor a központokban fel,állított védősereg egyenként verheti meg a szorosokból kinyomuló hadakat. Ezért nem is szabad a védelmet akként szervezni, hogy a hadsereget felosztjuk a hosszú védelmi vonal minden egyes pontja között, hanem a szorosokat, a járható utakat kell megfigyelni, kisebb csapatokkal kell megszállni, az előnyomulást kell megnehezíteni, a főhadsereget azonban hátul központi fekvésben kell elhelyezni, úgy hogy az teljes erejével odafordulhasson, ahol először érheti a szorosokban kibontakozó ellenséget . Hannibál óta Napóleonig számtalanszor bebizonyították a hadvezérek, hogy a folyamok és a hegyláncok nem képeznek legyőzhetetlen akadályokat erélyes vezetés számára, de számtalanszor láttuk azt is, hogy ilyen átkelések után kisebb erővel a fölényben lévő támadót is meg lehet verni. Tehát teljesen alaptalan az a vád, hogy elmulasztottuk a szorosok megszállásával a betörést megakadályozni. Több helyütt igen helyesen sikerült is a hátul álló rezerváknak a hegyekből előnyomulni akaró oroszokat visszaverni. Kifogást legfeljebb akkor lehetne emelni, hogy ha ez kellő időben nem sikerülne azon más helyeken is, ahol az Az oroszoknak a Kárpátokon való betöréséről és a Galíciában készülő nagy küzdelemről autentikus helyen a következő magyarázatot kapta a Pesti Napló: — A közönség azt kérdezi, hogy miért engedtük át az oroszokat a Kárpátokon? A Kárpátoknak az a része, amely egy orosz inváziónál szóba jöhet, körülbelül száz kilométer hosszú (Varannótól Kőrösmezőig). A Kárpátoknak ez a hosszú vonulata, bár nagy csapatok részére nehéz átkelési út, mégsem olyan természetes védővonal, mint például a tiroli hegyek, ahol valóban csak turisták közlekedhetnek. A Kárpátokon, ha kisebb csapatok is, egy-két zászlóalj, egy ezred, mondjuk, ha nehezen is, ha mellékutakon, vadászutakon, csempészösvényeken is, de azért csak átjuthat. Már most, hogy ezt megakadályozzuk, ahhoz a száz kilométernyi egész vonalat, végig meg kellett volna szállni. Ehhez legalább négy-öt hadtestre lett volna szükség, de mi a mi hadtesteinket nem állíthattuk fel oda, ahol a háborúnak csak másodlagos tünetei mutatkoznak, hanem összpontosítanunk kellett azokat ott, ahol az ellenséges főerő áll és ahol a döntés várható volt, ebben az esetben tehát Galíciában. Csapatainkból nem jutott tehát elég a Kárpátok megszállására és így nem maradt más hátra, mint az, hogy az átjárókat kisebb csapatokkal megfigyeltessük és a hegygerinc mögött hátrább (Munkács, Huszt) központiasan nagyobb tartalékokat elhelyezzünk. A határmenti megfigyelő csapatoknak az a feladatuk, hogy az ellenség közeledését észrevegyék, azok mozdulatait megfigyeljék és harcba is bocsátkozzanak vele, nem mintha minden esetben fel tudnák őket tartóztatni, hanem inkább azért, mert tulajdonképpen a harc közben lehet megfigyelni, hogy az ellenség mely irányokból jön, mennyi erővel, milyen fegyvernemekkel és hogy mely helyeken hoz magával ütközőképes igazi haderőt, mely helyeken akar csak egyszerűen demonstrálni. A megfigyelő csapaoroszok átkeltek, ámbár kéznél van a kellő erő. Különben nem tudom eléggé ismételni, hogy a legfőbb követelmény nem az, hogy a határainkat megvédjük, hanem hogy az ellenséges főhadsereget legyőzzük. v. így nagyon óvatosnak kell lenni a kemény bírálatokban, mert a legnagyobb szakértő is tévedhet, amig nem ismeri az összes tényeket s a kishitűségre úgy is hajlandó közönség önbizalmát könnyen alááshatja a téves bírálat is. S ma annál veszélyesebb a sok peszszimista, a sok katonai bölcs, hogy okoskodásuk nem kerül a nyilvánosság elé, nem nyeri meg cáfolatát, hanem titokban terjed házról-házra. tok még harc közben értesítik a hátsó tartalékokat és odavonják azokat, ahol rájuk szükség van. Így történt most az északkeleti Felföldön is és egy hosszú hegygerincet csak így lehet aránylag kevés számú csapatokkal megvédeni. Az oroszok kárpáti betörése nem lepte meg a hadvezetőséget, ezzel eleve számolni kellett és seregeink erőihez mérten minden óvóintézkedés meg is tétetett. Az orosz betörés • . . . .)' ... •. . • Vit egyébként, amilyen fájdalmas volt az érintett vidékek számára, katonailag egyáltalában nem fontos. Az igazi harctér Galíciában van. Mindenki érezte, várta is, hogy odafent most nagy dolgok fognak történni. A németekkel egyesült csapataink valóban offenzívára készülnek és ez az ütközet, ha az oroszok fölveszik a küzdelmet, nagy jelentőségű lesz. Az ütközetre vonatkozóan semmiféle jóslást nem tartunk helyénvalónak. Nem akarjuk a várakozást felcsigázni, ellenkezőleg a közönséget előre is türelemre szeretnők inteni. Tudni kell ugyanis, hogy amennyire jó volt az esős idő az első két galicai ütközetben a mi defenzívánk számára, éppen olyan kellemetlen az esőzés utóhatása most a mi offenzívánknak. A megáradt folyók és az esőzés következtében valósággal tavakká vált mocsarak természetes akadályai lehetnének a mi gyorsabb előrenyomulásunknak. Azt is tudnunk kell, hogy az orosz csapatok még mindig túlerőben vannak és éppen ezért senki sem csodálkozzék, ha a most készülő nagy ütközetben a hadműveletek tempója lassú lesz. A terepviszonyok és az ellenséges csapatok számbeli állománya csak lassú előrenyomulást fog megengedhetni a mi számunkra. A nagy ütközet előtt Szakszerű magyarázat iVifs. rVVWWW^VvVWWWWWVA^VVVW^AAft . A szeptember hó 30-án lejárt előfizetéseket kérjük sürgősen meghotani, hogy a kiadóhivatal szétküldési munkájában re legyen fennakadás.