Pesti Napló, 1914. október (65. évfolyam, 242–272. szám)

1914-10-04 / 245. szám

2 budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1914. október 4. (245. szám.A­ z ország jövője nem attól függ, hogy a harc pusztításai mennyivel kímélik jobban meg határainkat, mint Galíciát, Bukovinát, vagy Poroszországot, hanem attól, hogy sikerül-e végleg legyőzni az ellenséget, csak helyeselni tudom, hogy a hadvezetőség mindenben a stratégia követelményeire hallgat, így cseleked­jék magam is, ha vezetnék. A hadve­zetőség nem tekinthet inkább Magyar­országra, mint más országrészekre; neki csak a hadsereg érdekét kell szem előtt tartani. Nemrég számolnom kellett azzal a lehetőséggel, hogy a harc ottho­nomat fogja veszélyeztetni. Volt azon­ban lélekerő bennem, hogy e gondolat­tal is megbéküljek és csüggedés nélkül viseljem el a sors ezen esetleges csapását, tudva, hogy nem ettől függ a végered­mény és hogy engem is keményebben­­és kegyetlenebbül sújthatna mással a sors. Ha elviseltük idegeink megbom­lása nélkül, hogy véreink, közelállóink, barátaink állandóan a halál szemébe nézzenek, akkor a többit is elvisel­hetjük. Sokan kifogásolják azt, hogy azok a csapatok, amelyek a Kárpátok átkelési védelmére voltak kirendelve, nem bír­ták a szorosok bevételét megakadá­lyozni. Talán mulasztás volt a múltban, hogy a Kárpátokat nem láttuk el ál­landó jellegű erődítésekkel. A pénzt erre a célra mindig megkapta volna a had­vezetőség. Nem azért maradt ez el, mert a parlament vonakodott az áldozatok­ból, hanem azért, mert azt a kormányok ssohasem kérték. De a Kárpátok vona­lát a mostani körülmények között nem lehetett volna úgy megvédeni, hogy az átkelést megakadályozzuk. Ez a vonal túl hosszú és túl sok helyen léphető át, úgy hogy minden szoros megszállása seregünket teljesen megfosztotta volna az akcióképességétől és túlságosan széj­jelszórta volna. Ha mindent meg akar­tunk volna védeni, akkor semmit sem védhettünk volna meg és hadseregünk azon veszélynek lett volna kitéve, hogy az ellenség a Kárpátokkal együtt áttöri és megsemmisíti. Az olyan természetes akadálynak, mint a Kárpátok, nem az a katonai ér­téke, hogy teljesen elzárható az ellen­ség elől, hanem az, hogy az átkelés után a hadsereg nehezebb helyzetbe kerül. Az átkelés vagy csak egy pár helyen történik meg s akkor mig az egymást követő hadtestek kifejlődnek, a szám­belileg gyengébb fél számbeli fölényt biztosíthat a maga számára jó ideig s a kifejlődő csapatokat egymás után ver­heti meg és dobhatja vissza a szorosok közé; vagy pedig egymástól távol, több szoroson át nyomul elő az ellenséges hadsereg és akkor a központokban fel­,­állított védősereg egyenként verheti meg a szorosokból kinyomuló hadakat. Ezért nem is szabad a védelmet akként szer­vezni, hogy a hadsereget felosztjuk a hosszú védelmi vonal minden egyes pontja között, hanem a szorosokat, a járható utakat kell megfigyelni, kisebb csapatokkal kell megszállni, az előnyo­mulást kell megnehezíteni, a főhadsere­get azonban hátul központi fekvésben kell elhelyezni, úgy hogy az teljes ere­jével odafordulhasson, ahol először ér­heti a szorosokban kibontakozó ellen­séget . Hannibál óta Napóleonig számta­lanszor bebizonyították a hadvezérek, hogy a folyamok és a hegyláncok nem képeznek legyőzhetetlen akadályokat erélyes vezetés számára, de számtalan­szor láttuk azt is, hogy ilyen átkelések után kisebb erővel a fölényben lévő tá­madót is meg lehet verni. Tehát teljesen alaptalan az a vád, hogy elmulasztottuk a szorosok meg­szállásával a betörést megakadályozni. Több helyütt igen helyesen sikerült is a hátul álló rezerváknak a hegyekből elő­nyomulni akaró oroszokat visszaverni. Kifogást legfeljebb akkor lehetne emelni, hogy ha ez kellő időben nem sikerülne azon más helyeken is, ahol az Az oroszoknak a Kárpátokon való betöréséről és a Galíciában készülő nagy küzdelemről autentikus helyen a követ­kező magyarázatot kapta a Pesti Napló: — A közönség azt kérdezi, hogy miért engedtük át az oroszokat a Kárpá­tokon? A Kárpátoknak az a része, amely egy orosz inváziónál szóba jöhet, körülbelül száz kilométer hosszú (Varannótól Kőrös­mezőig). A Kárpátoknak ez a hosszú vo­nulata, bár nagy csapatok részére nehéz átkelési út, mégsem olyan természetes vé­dővonal, mint például a tiroli hegyek, ahol valóban csak turisták közlekedhet­nek. A Kárpátokon, ha kisebb csapatok is, egy-két zászlóalj, egy ezred, mondjuk, ha nehezen is, ha mellékutakon, vadász­utakon, csempész­ösvényeken is, de azért csak átjuthat. Már most, hogy ezt meg­akadályozzuk, ahhoz a száz kilométernyi egész vonalat, végig meg kellett volna szállni. Ehhez legalább négy-öt hadtestre lett volna szükség, de mi a mi hadtes­teinket nem állíthattuk fel oda, ahol a há­borúnak csak másodlagos tünetei mutat­koznak, hanem összpontosítanu­nk kellett azokat ott, ahol az ellenséges főerő áll és ahol a döntés várható volt, ebben az esetben tehát Galíciában. Csapatainkból nem jutott tehát elég a Kárpátok megszállására és így nem ma­radt más hátra, mint az, hogy az átjáró­kat kisebb csapatokkal megfigyeltessük és a hegygerinc mögött hátrább (Mun­kács, Huszt) központiasan nagyobb tar­talékokat elhelyezzünk. A határmenti megfigyelő csapatoknak az a feladatuk, hogy az ellenség közeledését észrevegyék, azok mozdulatait megfigyeljék és harcba is bocsátkozzanak vele, nem mintha min­den esetben fel tudnák őket tartóztatni, hanem inkább azért, mert tulajdonkép­pen a harc közben lehet megfigyelni, hogy az ellenség mely irányokból jön, mennyi erővel, milyen fegyvernemekkel és hogy mely helyeken hoz magával ütközőképes igazi haderőt, mely helyeken akar csak egy­szerűen demonstrálni. A megfigyelő csapa­oroszok átkeltek, ámbár kéznél van a kellő erő. Különben nem tudom eléggé ismé­telni, hogy a legfőbb követelmény nem az, hogy a határainkat megvédjük, ha­nem hogy az ellenséges főhadsereget le­győzzük.­­ v. így nagyon óvatosnak kell lenni a kemény bírálatokban, mert a legna­gyobb szakértő is tévedhet, amig nem is­meri az összes tényeket s a kishitűségre úgy is hajlandó közönség önbizalmát könnyen alááshatja a téves bírálat is. S ma annál veszélyesebb a sok pesz­szimista, a sok katonai bölcs, hogy okoskodásuk nem kerül a nyilvánosság elé, nem nyeri meg cáfolatát, hanem ti­tokban terjed házról-házra. tok még harc közben értesítik a hátsó tarta­lékokat és odavonják azokat, ahol rájuk szükség van. Így történt most az észak­keleti Felföldön is és egy hosszú hegy­gerincet csak így lehet aránylag kevés számú csapatokkal megvédeni. Az oroszok kárpáti betörése nem lepte meg a hadveze­tőséget, ezzel eleve számolni kellett és se­regeink erőihez mérten minden óvóintéz­kedés meg is tétetett. Az orosz betörés • . . . .)' ... •­. . • Vit egyébként, amilyen fájdalmas volt az érin­tett vidékek számára, katonailag egyálta­lában nem fontos. Az igazi harctér Galíciában van. Min­denki érezte, várta is, hogy odafent most nagy dolgok fognak történni. A néme­tekkel egyesült csapataink valóban offen­zívára készülnek és ez az ütközet, ha az oroszok fölveszik a küzdelmet, nagy je­lentőségű lesz. Az ütközetre vonatkozóan semmiféle jóslást nem tartunk helyén­valónak. Nem akarjuk a várakozást fel­csigázni, ellenkezőleg a közönséget előre is türelemre szeretnők inteni. Tudni kell ugyanis, hogy amennyire jó volt az esős idő az első két galicai ütközetben a mi defenzívánk számára, éppen olyan kelle­metlen az esőzés utóhatása most a mi offenzívánknak. A megáradt folyók és az esőzés következtében valósággal tavakká­ vált mocsarak természetes akadályai le­hetnének a mi gyorsabb előrenyomulá­sunknak. Azt is tudnunk kell, hogy az orosz csapatok még mindig túlerőben van­nak és éppen ezért senki sem csodálkoz­zék, ha a most készülő nagy ütközetben a hadműveletek tempója lassú lesz. A terepviszonyok és az ellenséges csapatok számbeli állománya csak lassú előrenyo­mulást fog megengedhetni a mi szá­munkra. A nagy ütközet előtt Szakszerű magyarázat iVi­fs. rVVWWW^VvVWWWWWVA^VVVW^AAft . A szeptember hó 30-án le­járt előfizetéseket kérjük sür­gősen meghotani, hogy a kiadó­hivatal szétküldési munkájában r­e legyen fennakadás.

Next