Pesti Napló, 1914. október (65. évfolyam, 242–272. szám)
1914-10-31 / 272. szám
8 Bulapest, szombat PESTI NAPLÓ 1914. október 51. (272. szám.) J£ megbénult Páris London és Páris szerepet cseréltek. London szórakozik, az emberek vigan élnek a háború alatt is, Párisban, az élet és az öröm fővárosában pedig: halálos némaság. Szakadatlanul halottasmenetek vonulnak végig az utcákon. Egy kocsin több, trikolorba takart holttestet is visznek. Automobilt az egész városban nem látni. Csak néhány kopott bérkocsit húznak ütött-kopott, sovány lovaik a dübörgő kövezeten. A gyermekek paradicsoma, a Champs Elysées, üres és elhagyott. A Park Monceauban, ahol más években ilyenkor óriási tömeg mulat, tolong, most nem látni egy élő lelket sem. A gazdag városrészekben minden ablakot redőnyök takarnak, a lakók elmenekültek. A Boulevard déltájban egy vidéki város főutcájához hasonlít. A Café de la Paix előtt néhány tiszt üldögél. A Taverne Royale közelében angol katonák csodálkoznak, hogy milyen néma és csendes lett Páris. Még kevesebb nőt látni az utcákon, mint férfit. A kevés sétáló arca bánatos és elgondolkozó. Páris fél a németektől. Londonban mindenütt menetelő katonákat látni, ezzel ellentétben Párisból szinte teljesen eltűnt az egyenruha. Még a városi rendőrök is elmentek; a helyükön civilruhás őrök állnak. A háború elszólította Páris szellemi életének legkiválóbbjait is; a hatvanhét éves France Anatole is katonakabátot húzott. Az öreg Camille Pelletan, a templomok és a Vallás nagy ellenfele, klerikalista lett. A „Matin"-ban egy lángolóan lelkes cikket írt és azt ajánlja, hagyják meg az összerombolt rheimsi kathedrálist a háború után is mostani állapotában és építsenek melléje egy fényes, új bazilikát. Pelletan mint templomépítő, ki hitte volna! Borzasztó hatást tesz az emberre, ha a gyermekeket hallja beszélni. A kicsinyek társadalma is lázbag ég mostanában. Izgató történeteket mesélnek egymásnak, a szemük ég, a szívük dobog. Különösen a szenegáli négereket bámulják meg és rettenetes, emberevő történeteket mesélnek róluk. Párisban csak a gyermekek nem félnek a németektől, csak ők bíznak törhetetlenül a győzelemben! * Párisban mindenből divatot csinálnak. A háború divatja a vörös kereszt. Mint egy angol lap írja, minden nagyvilági hölgy vöröskereszt kórházat rendez be, mindenki ápolónői kosztümben jár. A premiereket, a szabónőnél való válogatást, tárgyalást, a sétakocsizásokat most az ápolás, a sebesültek gondozása váltotta fel. A nagyúri palotákból kirakták a drága bútorokat, felszedték a gyönyörű szőnyegeket, felállítottak egy csomó vaságyat, kitettek az ablakba egy nagy vöröskeresztes lobogót és készen volt az újkórház. A legdrágább, legjobb kórházi berendezéseket vásárolták meg és az előkelő hölgyek maguk is ott ülnek napnap után a sebesültek szobájában. A vöröskereszt kórházak száma már majdnem eléri a négyszázat. Annyira elhatalmasodott az új divat, hogy a hadügyminisztérium azokat a jelentkezőket, akik nem tudják kimutatni, hogy komoly kórházat akarnak alapítani, visszautasítja. Rendeletben szabályozták azt is, hogy hová szabad kitűzni a vöröskeresztes zászlót és hogy kinek szabad viselni az ápolónők vöröskeresztes köpenyét. Így talán mégsem lesz a vörös keresztből általános őszi divat; a párisi hölgyek már kezdték hordani séta közben, a Bois de Boulogneban, automobilkirándulásokon. De a fényesen berendezett divatkórházak sokáig hiába vártak a sebesültekre. A nagy csatákban megsebesült katonák nagy részét az ország belsejébe szállítják, az angolokat pedig Rouenbe és onnan hajón tovább Angliába. A kórháztulajdonosnők végre is nem tudták elviselni, hogy a szép fehér ágyak üresen álljanak és elindultak sebesülteket keresni. A szó szoros értelmében vadásztak automobiljaikon a sebesültekre. Felkutatták a sebesültszállítmányokat és szinte könyörögtek egy-két sebesültért Néha roppant különös jelenetek játszódtak le. Egy elegáns, karcsú fiatal hölgy automobilja utolér a roueni országúton egy sebesültszállítmányt, amely lassan vonul előre a kikötőváros felé. A hölgy kedves mosolylyal szólítja meg a szállítmányt vezető tisztet: — Kérem uram, nem engedhetne át párisi kórházam számára néhány sebesültet? — Nem tehetem, asszonyom, — mondja a tiszt — parancsot kaptam, hogy a sebesülteket Rouenba vigyem. — De Rouen még messze van és ezek a szegény emberek olyan kimerültek! De kérem, csak két vagy három sebesültet engedjen át. Az automobilom nagyon kényelmes és két óra alatt beérünk Párisba. A tiszt még ellentmond egy darabig, de az állhatatos szép ajkak végül is győzedelmeskednek és a hölgy büszkén robog el sebesültjeivel Páris felé. Így azután lassan kint megtelnek a nagyvilági hölgyek pazar divatkórházai is. iVWVAA^AAA/'AAAAA^VVWWV/VVvVWVWV Tüntetés a török főkonzulátus előtt Hikmet főkonzul beszéde Az amúgy is élénken élő török szimpátia erős lángra lobbant ma Budapesten arra a hírre, hogy Törökország fegyveres erejével a mi küzdelmünk mellé állott és a Fekete-tengeren megkezdte az orosz hajóhad ellen a harcot. Késő délután terjedt el ennek híre a fővárosban s estére már az e miatt fellobogó lelkes hangulat impozáns tüntetésben nyilvánult meg. A tüntetés spontán volt senki sem szervezte, csak a szivek forró érzése vonzotta a török főkonzulátus Andrássy-uti háza elé az embereket Hatalmas tömeg verődött itt össze s megkapó jelenetek játszódtak le. Az üdvözlő szónoklatra török beszéd, majd magyar szó volt a válasz s szünet nélkül zúgott az éljen azokra a kijelentésekre, amelyek a magyar-török együttérzésről s immár az együttes harcokról szóltak. Ennek a forró hangulata szép estének még folytatása is lesz: az a nagyméretű demonstráció, amelyre a főváros polgársága készül, hogy nagy érzéseit méltóképpen kifejezésre juttassa a török kormány magyarországi képviselete előtt. Az orosz-török háború kitörésének hírére pénteken este lelkes tüntetést rendeztek a főváros utcáin és a török konzulátus épülete előtt Az ovációt egyetemi hallgatók rendezték s a tömeg a Rákóczi-útról indult nemzeti szinű lobogóval. Miközben a körúton végig haladt, egyre többen csatlakoztak hozzá a sétálók közül. Végig a körúton az Andrássy-út felé haladtak a tüntetők és több száz főnyire szaporodott, amikor a török főkonzulátusnak az Andrássy-út 61. számú házban lévő háza elé érték. A csoportból ott előlépett egy fiatalember és beszédet mondott amelyben üdvözölte a török nemzet itteni képviselőjét abból az alkalomból, hogy a török és magyar nemzetek fegyverbarátságra léptek és együtt küzdenek az oroszok ellen. A beszédet nagy éljenzéssel fogadták, amely még erősebb lett, amikor hire terjedt, hogy a török flotta két orosz hadihajót elsülyesztett . Éljen a török-magyar barátság! Éljenek a törökök! Halljuk a főkonzult! — kiáltották és nemsokára megjelent az ablakban Ahmed Hikmet bej főkonzul titkára, Brauel Nándor effendi kíséretében. A főkonzuli török nyelven a következő beszédet mondotta: — Elérkezett végre az az idő, amikor meg lehetett kezdeni az ellenségeskedést az igazi ellenséggel, a kultúra és az emberiesség ellenségével, az oroszszal. A kezdet jó volt és bízva bízom abban, hogy ennek a háborúnak a vége is sikeres lesz. A harcból az ozmán lobogó éppen olyan tisztán és becsülettel kerül ki, mint a magyar lobogó. Éljen a magyar, éljen ez a harcias és kitűnő nemzeti Zugó éljenzés volt a felelet a főkonzul lelkesítő szavaira, amelyeket Eigyel Nándor tolmácsolt magyar nyelven. A tüntetők azután megindultak a Vilmos császár-út felé a „Himnuszt" és a Wacht am Rheint" énekelve. A tömeghez csatlakozott néhány német katona is, akik örömmel vették ki részüket az új szövetségesnek rendezett tüntetésből. NAPI HÍREK Óda Aladinhoz © Aladin, a te csodalámpásod világítson soraim fölé. Varázsold elém a Boszporusz éjszakáját, amelynek ezeregyéni fényei fölött sápadtan kél a félhold és halovány sugarai megsimogatják a karcsú minaretteket és az ájtatos templomokat, amelynek falaira a Korán mondásai vannak írva, megcsillogtatják a kerti szökőkút vízgyöngyeit, amelyeknek harmatában a hárem asszonyai keresnek üdülést az édes rózsaméz és a bódító hashish után . . . Mesélj nekem a kelet csodáiról, amelyek közt kifutottak a páncélos hajók, fedélzetükön a fezes legénységgel, hogy a Fekete-tenger ámuló kebelén elsülyesszenek orosz hajókat és bombázzák Szebasztopolt, mint egykor régen, amikor Leb Nikolajevics Tolsztoj mint fiatal hadnagy először szívta magába a szebasztopoli osztromnál a puskapor, a csatatér és a Háború vérszüzeinek illatát. Aladin! csoda történt: — a beteg félhold, amely már olyan volt, mint egy ópiumtól felpuffadt hulla, újra kifényesedett az Aranyszarv fölött, diadalmasan vérszinüvé lett és mint görbe kard sújt le a Fekete-tenger vizein krimiai és kaukázusi oroszokra, cserkeszekre, kozákokra, tatárokra . . . Aladin! Csoda történt: — a szultánok arabeszkes sírjaikban felkönyökölnek és révedezve néznek a lófarkas zászlókra, amelyeket újra diadalvihar szele lenget, mint a janicsárok és mamelukok hősi idejében, amikor a testvér magyar nemzet is nyögte a Szolimánok hadverő lángeszét. Aladin! — tegnap volt-e az, hogy zsákmányoló balkáni vitézek a drinápolyi mecset ereklye-mellényét, amely a Korán szuráival volt tele írva, nyugateurópai városokban hordozták körül, hogy elkótyavetyéljék? Tegnap volt-e az, hogy a müezzin éneke az erkélyről oly panaszosan zengett, mintha egy hősi nemzet utolsó perceit siratná? Tegnap volt-e, hogy a magyarnak bolgár testvérei, mint valami lávafolyam, ömlöttek és perzseltek végig a nagy Szolimán egykori európai birodalmán? Tegnap volt-e a vitéz anatóliai csapatok öszszeomlása? Dedeagacs? Kirkilissze? Aladin! Nagy dolgok történnek a világon, talán nagyobbak, mint az Ezeregyéjszakában. Újra fölragyogott a magyar vitézség üstököse és újra a kelő diadal fényében sziporkázik a félhold, de most közel egymás mellett, szinte testvériesen ... Aladin, mi szeretjük a törököket magyar költőinkön, a v.Szondi két apródján", a Jókai regényein keresztül is, mert megszerettük belőle hősi, nagy multjukat és boldogok voltunk, mikor békénk és testéri szeretetünk jeléül diszkardot vihettünk Sztambulba, az ozmanlik szultánjához és tőle cserébe visszakaptuk a mi régi Korvináinkat. Aladin! — mily különös világvégzet lehet az, amely összébb és közelebb hozta egymáshoz a két vitéz nemzetet, amelynek Rusztemjei és Zrínyijei most ugyanazon eszme lobogója alatt küzdenek? Mi lesz ebből az öreg világból, amely minden sarkán recseg, ropog, repedez? Megindult barázdáiból kikél-e a vérmag nyomán az áldásos béke vetése, a diadal és a békés napi munka aranynapja, amely pirosabbra varázsolja a magyar Alföld barna legényeinek arcát és a nagy Törökország fiai szemében újra kilobbantja a boldogság, megelégedés büszke tüzét? Aladin! A csodalámpásodnál is nagyobb csoda lobog ma minden kis lakás villanygyertyájában és az emberi elme legszéditőbb találmányai közt érhettük meg, hogy sok ezredéves harci dicsőségünk, elfelejtett vitézségünk ujra felragyog Európa népeinek ámuló szemei előtt! Aladin, nem halt meg az, aki él! Sz. Gy. NAPIREND. Naptár: Szombat, október 31. — Róm. kat.: Farkas pk. — Protestáns: Reform. em. — Görög-orosz: okt 18.Lukács ev. — Izraelita: (5675.) Markhesvan. 11. — A nap két reggel 6 óra 40 perckor, nyugszik este 4 óra 44 perckor. — A hold két délután 3 óra 31 perckor, nyugszik éjjel 3 óra 59 perckor.