Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)

1914-11-15 / 287. szám

Az oroszok Bukovinában A román lakosság szenvedései Hadvezetőségünk már több alkalommal meg­bélyegezte azokat az eszközöket, amelyekkel az oroszok a velük szövetséges államokban és a sem­leges külföld népei között hangulatot akarnak kel­teni ellenünk és német szövetségeseink ellen. Sze­rencsére hadvezetőségünknek mindig sikerült az igazságnak ilyenfajta otromba elferdítését kimu­tatni és az orosz vádaknak éppen az ellenkezőjét bizonyítani, amint az legutóbb Bukovinában is történt. Az orosz hadvezetőséget egyik súlyos kudarc a másik után érte. A magyarországi betörés teljes vereséggel végződött; Przemysl ostromát kénytele­nek voltak abbahagyni, pedig már az egész világ­nak kikürtölték, hogy az osztrák és magyar szor­galom és haditudomány e nagyszerű műve már csak rövid ideig tarthatja magát. Közép-Galíciát kénytelenek voltak menekülésszerűen kiüríteni. Mindezek után a katasztrofálisan súlyos vesztesé­gek u­tán kétszeresen nagy csalódást és megdöbbe­nést­ keltett Oroszországban az a hír, hogy derék csapataink Bukovina nagyobb részét felszabadí­tották az ellenséges járom alól, annál is inkább,­­mert az oroszok minden eszközzel igyekeztek Ro­mánia irántunk tanúsított lojális magatartását megváltoztatni. A cár fellengzős ígéreteit Bukovina visszafoglalása a kellő reális alapra szállította le, de az oroszok még ezt a számukra oly­­kedvezőt­len eseményt is megpróbálták ellenünk felhasz­nálni és a monarkia csapatai­ sikereinek erkölcsi hatását Romániában meggyöngíteni. A legalá­lvalóbb gyanúsításokat szórták katonáinkra. Romá­niában azt a hitet terjesztették, hogy csapataink­­Bukovina román lakosságával szemben erőszako­san léptek fel és ezeket a hazug meséket a román közvélemény részben, sajnos, el is hitte. Azokkal a Romániában terjesztett hazug orosz híreikkel szemben, amelyek azt hirdették, hogy az osztrák-magyar katonák kegyetlenül bántak a visz­szafoglalt Bukovina román lakóival, megdönth­et­et­­len tények bizonyítják, hogy az orosz uralom ideje­­Bukovina román lakossága számára valósággal a borzalmak korszaka volt. Az orosz csapatokkal együtt bejött Bukovinába egy nagy sereg oroszor­szági rutén paraszt. Az orosz katonák a szerencsét­len románok állatait, vagyonát elrabolták és ezek között, meg a bukovinai rutének között szétosztot­ták. Később a fenyegetett román falvak népe a k­özeledő orosz sereg elől elmenekült és a mi csapa­tainknál keresett védelmet. Katonáink állataikat el­látták szénával, éjjeli szállást szereztek a menekül­teknek és sokszor a maguk menázsiját osztották meg velük. A román papsággal is nagyon rosszul bántak, a­z ősz csernovitzi érseket szobafogságra ítélték és dolgozószobájában állandóan szuronyos őr állt. Az érseki palotában berendezett hadikórházban nemi betegeket helyeztek el, a mihalai pap házában min­dent összezúztak. Storozives közelében, Majdani községben egy kormos, üszkös romhalmaz feketéllik , a feldúlt és elpusztított román iskola. A román lakosságú Novoszelica községet telje­sen feldúlták, a kozákok minden nőt megbecstele­nítettek. Mahala és Koh­il Ostritza községekben néhány román földmivelőt felakasztottak, az asszonyokat meggyalázták. Csernovic elővárosában, Roschban minden román házat felgyújtottak. Kozák őrjáratok kira­bolták Prevovrke, Stanestie és Grischeny román községeket. Tereschenyben felgyújtották Manescul Stefanovici román földmivelő majorságát. Stryr­cében felgyújtották és elpusztították a görög­katolikus egyház hitalapjának birtokát. Karapezin román községet egészen kifosztották. Lovag Jancu Flondor, a régi híres Mavrocordatos hercegi család rokonának majorságát kirabolták. Majdan községben a román iskolát és több román föld­mivelő házát felgyújtották. Tanka községben lovag János J. gyönyörű kastélyát és majorságát teljesen elpusztították A rombolás előtt a tisztek elmentek sétálni és hagy­ták a legénységet rombolni, pusztítani. Rotte ro­mán polgármesterét kihallgatás nélkül halálra­ ítélték, az ártatlan embert egy véletlenül m­a vetődő osztrák-magyar őrjárat szabadította­­ a kozákok kezei közül. Jordanisk­iben az oroszok, elpusztították lovag Jancu Grigoreia birtokát. Cudirban az oroszok pusztítani és rabolni kezdtek a románok házaiban, de egy osztrák-magyar csa­­pat idejekorán elkergette a rablókat. Képeinken bemutatjuk lovag János J. kas­télyát a rombolás előtt és az oroszok távozása­után. Ezek a képek mindennél ékesszólóbban hir­detik, hogy bántak az oroszok Bukovina román lakosságával. WWUWWUWWUWWWuWWWWWWAA Lovag János J. bukovinai kastélya az orosz látogatás előtt Amikor az oroszok kivonultak Séta a bőség palotájában * Holnap vasárnap lesz, elmentem tehát ma, szombaton, a vásárcsarnokba, hogy az ün­neprevalót bevásároljam. Akármilyen komoly, időkben élünk is, különböztessük meg a va­sárnapot azzal, hogy kerüljön asztalunkra jobb falat is és egy szál őszirózsa. Többször voltam már a csarnokban és így kissé eltompultam a bájai iránt. Ma azon­ban a földbe gyökerezett a lábam, amikor át­léptem küszöbét. Amerre csak eltévedt a pil­lantásom, dúsan fölhalmozott élelmiszerek tor­nyosodtak: ízletes húsok, kívánatos libák, pom­pás tyúkok, fehérlő zsírhegyek, tengernyi to­jás, frissre mosott burgonya­halmok, zöld, vö­rös, fehér és barna színben összeölelkező zöld­ségek, kerék nagyságú sajtok, hordókban illa­ ,­tozó túródombok ... de ki győzné elsorolni mindazt, amit az emberi munka és szorgalom, Isten segítségével, oda összehordott?! A legfi­ngásabb gyomor legszilajabb képzelete sem tud olyat elgondolni, ami ott ne volna. Nem­csak hogy ott ne volna, de amiből sok, nagyon, sok ne volna. Önkéntelenül fölsóhajtottam. — Teremtem, ez a bőség palotája. Némi lelkiismeretfurdalás is vegyült só­hajtásomba. Arra gondoltam, hogy ezer és ezer bátor katonánk boldog lenne, ha száraz kenyeret kapna és íme, én itt vagyok a bő­ség palotájában, ahol csak ki kell nyújtanom kezemet és a legizletesebbet megfoghatom. Megvallom őszintén, a lelkiismeretem nem sokáig háborgatott, mert az a gondolat hatal­masodott el rajtam, hogy valóban kinyújtom kezemet és megfogom, ha nem is a legizlete­sebbet, de legalább ami az én polgári aszta­lomra illik. Egy libára esett a választásom. Nem volt nagy, de kicsi sem. Frissnek látszott. Nagyon udvarias hangon megkérdeztem, mi az ára. — Tizenhat korona! — hangzott a l exiéL tszes válasz. II. _ ^. -J

Next