Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)

1914-11-18 / 290. szám

/ Budapest, szenta PESTI NAPLÓ 1914. november 1I. (290. szám.) 3 lohasztotta a fővárost védő csapatok harci kedvét és minden előkészület a mi csapataink részéről megtörtént, hogy Belgrád ostroma hamarosan győ­zelmünket hozza meg. Szófia, november 17. A szerb főhadiszálláson tartózkodó bolgár laptudósítók jelentései azt mondják, hogy maga a szerb hadvezetőség sem reméli azt, hogy Belgrád komoly ostromnak csak két-három napig is ellentállhatna. Csapataink Valjevóban Szerbia, november 17. A Kamenicától délre fekvő Tupanjci hegyre (591 m.) felvonszolt nehéz ütegeink­nek sikerült több órán át tartó gyilkos tűze­téssel a Zlaturic hegygerincén SZÍVÓS, makacs ellentállást tanusító szerb tüzérség erődítés­szerű, páncélerős fedezékeit szétrombolni és ezzel rést ütni a Valjevót körülbástyázó, erő­dítéseknek beillő betonvédelmi gyűrűn. A fe­dezékeiből kivert tüzérség ágyúinak visszaha­gyásával Osijanjon át délfelé menekült. Az el­lenség hadállásán támadt résen magyar ba­káink és népfölkelőink lelkes rohammal Val­jevót bevették. Míg nyugati hadoszlopunk ezt a bravúros hadműveletet véghezvitte, szaka­datlanul égzengésszerűen szóltak az ágyúk északról . Jasiken, északnyugaton a 329 há­romszögelési ponton és keleten Klanicán (280 háromszögelési pont.) Minden oldalról özön­löttek csapataink az erősen összelövöldözött üres városba, ahonnan az ellenség minden ed­digi csatát felülmúló veszteségek árán nagy hadizsákmány hátrahagyása után délkeletnek menekült. Csapataink lelkesedése leírhatatlan. Teljes szerb ezredek fogságba estek Szófia, november 17. Ideérkezett jelentések szerint, amelyek nagyon megbízhatók, Valjevó eleste a szerb hadsereget szinte szétszórta. Egész ezredek, amelyeket előbb már szinte megtizedelt az osztrák-magyar hadsereg rohama, estek fog­ságba. Így az 1, 4, 7. és 12. szerb gyalogezre­dek kerültek az osztrák-magyar hadsereg fog­ságába. Az egész hadsereg szalad Nis felé. Petár királyt internálták Szerbia, november 17. Szerb tisztek, akiket csapataink Obreno­vácnál elfogtak, elmondták, hogy Petár ki­rály óhajtja a békét és már hetekkel ezelőtt erősen kikelt Pasics ellen, aki Szerbiára Orosz­ország kedvéért a veszedelmet rázúdította. A király a politikusok előtt kijelentette, hogy még megalázó feltételekkel is meg kell kötni a békét, mert különben Szerbia Belgium példá­jára el fog tűnni a föld szik­éről. Pasics és a Bosnyák vasutasok Szerbiában Szerajevó, november 17. A bosnyák országos vasutak igazgatósága vas­úti személyzetet és hetvenhat forgalmi hivatalnokot küldött Szerbiába, hogy ezek a seregeink által meg­hódított szerb vasúti vonalak üzemét megkezdjék. Amint jelentettük, az első vonat már meg is tette útját Szabácstól Lyernicára. Verhaeren és a germán szadizmus Európa szellemi élete forr és kavarog. A csatatereken nemcsak népek sorsát döntik el, hanem onnan indulnak ki a láthatatlan sugarak, amelyek a jövő évtizedek szellemi éle­tét erősen befolyásolni fogják, talán egészen át is alakítják. Figyelemmel kell kísérnünk tehát minden erre vonatkozó jelenséget. A legújabb ez: Verhaeren Emil, az euró­pai nevű belga költő olyan gyűlölködő és ha­rapós lendülettel támadta meg a németeket, amely nemcsak homlokegyenest ellenkezik lí­rájának minden eddigi megnyilvánulásával, hanem mint támadás, túllő mindazon, amit idáig az entente oldaláról megpróbáltak. Ver­haeren német katonákat emleget, akik fiatal anyákat ölnek meg, mialatt gyermekeiket szoptatják, úgy, hogy tej és vér keveredik össze a szörnyűségek e szörnyűségében. Beszél német harcosokról, akik tizenhat éves leányo­kon erőszakoskodnak és azután levágják a mellüket. A békés belga folyók és csöndes csa­tornák partjait ezekkel a megcsonkított holt­testekkel népesítik meg a germán barbárok, akik közül néhányan holtan a belgák kezébe kerültek. Verhaeren szerint e halott német ka­tonák zsebében rablott selymen és zsákmá­nyolásban szerzett aranykarpereceken kívül A polgári lakosságnak november 11-ig kellett Krakót elhagyni. A lakosság annyira bízik a vár körül összpontosított csapatokban, hogy, noha több ízben hirdették ki a rendeletet a város ki­ürítésére, nagyon sokan a városban maradtak. A várparancsnokság ezért kénytelen volt újabb hir­detményt kibocsátani, amelyben tudatta a lakos­sággal, hogy azok, a­kik ismételt parancs után is ott maradnak, azokat katonai kísérettel a várba viszik.. Az élelmiszerüzletek egész nap nyitva van­nak, a gyógyszertárak éjjel és nappal állandóan készen állanak. A vendéglőket délben és este két­két órára, a­ kávéházakat és cukrászdákat reggel és délután két-két órára szabad csak kinyitni, még „két kicsi, borzalmasan levágott gyer­meki lábat" is találtak. Verhaeren végül a „germán szadizmus" szégyenbélyegét üti a né­met harcosokra... Az embernek eláll a szeme-szája és ijed­tében megáll a szíve verése. Hát ez is lehet­séges? Hát már itt tartunk? A kölcsönös gyű­lölködés forrópontja már odáig ért, hogy a Verhaerenek elméjét is megh­omályosítja? A nagyközönség, amelyhez e sorok for­dulnak, a tőlünk távolabb élő irodalmak mű­helyi forrongásai iránt rendszerint keveset ér­deklődik és így csak felületes módon tudhatja, hogy egy Verhaeren volt az a név, amelyet az ifjabb német irodalom a legtöbbet emlegetett. Azok, akik a francia szimbolisták hatása alól ki akartak kerülni és „valami újat" akartak, a Verhaeren nevére esküdtek föl. Egy érdekes és mozgékony fiatal francia költői csoport, amelynek Jules Romains a legkiemelkedőbb tagja, szintén Verhaeren költészetét írta föl a harci zászlajára. Legföljebb még csak Walt Whitman-nek, a „Fűszálak" amerikai költő­jének volt olyan tekintélye a fiatalok előtt, mint Verhaerennek. A belga lirikus lett a fia­talabb német költők bálványa és ezen a kul­tuszon sokat lendített egy Henry Guilbeaux nevű ifjú francia kritikus, aki Verhaeren né­met és francia híveit közelebb igyekezett egy­máshoz fű­zni német modern folyóiratokba írt cikkeivel. Verhaeren költeményeit még azon frissiben lefordították német nyelvre. A leg­jobb német fordítók vetélkedtek Verhaeren tolmácsolásában és egy előkelő német cég még francia nyelven is kiadta a belga lirikus köl­teményét amatőr kiadásban. Mindez már régen volt, mondjuk négy, hónappal ezelőtt. A szépen kapcsolódó német­belga barátkozáson talán még a háború sem üthetett volna olyan rést, mint Verhaevennek ez a legújabb kirohanása. Maga a bálvány kap föl egy bunkót és neki esik német cso­dálóinak, akikre a szadizmus szégyenpecsétjét süti. A németek a Verhaeren pálfordulásával szemben csak a már ismert megjegyzéseiket tudják elmondani. Hogy tessék, megint egy, ember, akit ők neveltek nagygyá és aki rut hálátlansággal fizet jótevőinek. És hogy Ver­haeren lépését csak üzlet, vagy hiúság serken­tette, még népszerűbb akar lenni, még többet akar keresni, vagy talán megirigyelte Maeter­linck babérjait, akit a háború folyamán ép eféle förmedvényei miatt belga létére is, tagjai sorába választott a francia Akadémia. Sajnos, nem erről van szó, hanem sok­kal többről. Hozzá kell már szoknunk ahhoz a gondolathoz, hogy a legközelebbi évtizedek­ben a német brutalitás és vandalizmus köz­keletű jelszó lesz a francia és angol irodalom­ban és ennek a dépendemáiban. De hogy egészen tisztában legyünk ezzel a kérdéssel, a német kegyetlenség híréből az osztrák és magyar csapatok is bőven ki fogják kapni a részüket. Ellenségeink csak a németekkel való hadi egységben fognak látni bennünket és háborús párt a király e kijelentése miatt na-­­­gyon felzúdult és minthogy attól tartottak,­­ hogy a király befolyásolhatja a szkupstina tag­jait, a Vranja melletti kolostorban internálták. A királylyal tartott Gradjevine közmunkaügyi miniszter, aki Pasicscsal való nézeteltérése miatt ki is lépett a kormányból. Helyét tudva­levőleg Jovanovics radikális pártvezér foglalta el. A szerb tisztek azt mondják, hogy a tiszti-­­­kar nagy része és a szerb politikusok komo­­­­lyabb része is már belátta, hogy nagy hiba tör­tént Szerbia részéről és hogy ezt mihamarább jóvá kellene tenni. Az északi háború­ ­j offenzíva a Visztula mentén Milano, november 17. A Corriere della Sera a Veclavec centrum a Visztula mentén a jobb- és balparton meg­indult új offenzíva dolgában a következőket jegyzi m­eg: Igen kitűnő kísérlet ez arra, hogy az oroszokat előnyomulásukban megállítsák. Az időpontot is jól választották meg erre. Az offenzívára igen kedvező hatással vannak a kelet-poroszországi határon folyó harcok, va­lamint az a körülmény, hogy a németek a Ka­lis—Centsochau vonalon az oroszokat lassú visszameneteléssel maguk mögött csalogatták. A kiürített Krakó Krakó, november 17. Krakó, november 17. A krakói menekültekről, akiket többnyire Bécsbe szállítottak, bizottság gondoskodik, mely­nek élén Bilinski közös pénzügyminiszter, továbbá" Löwenstein és Reitzes galíciai milliomos banká­rok állanak. A krakói várparancsnokság rende­lete értelmében a várban csupán a következő üz­letek­ maradhattak: élelmiszer-, gyarmatáru-, hús-,­­léksütemény-, cukor-, tojás- és hasonló árukat árusító üzletek, továbbá a gyógyszertárak és dro­gériák. Minden gyógyszertár éjjel-nappal állandó szolgálatot tart s a gyógyszereket megszakítás nél­kül köteles kiszolgáltatni. A vendéglőket déli 12 órától 2 óráig és este 7 órától 9 óráig tarthatják nyitva. Kávéházakat és cukrászdákat reggel 7 órá­tól 9 óráig és délután 5 órától 9 óráig szabad nyitva tartani. Katonai szükségletekre minden üz­let, minden időben köteles rendelkezésre állani és kiszolgálni. Német katonai író lengyelországi harcainkról Berlin, november 17. A Berliner Tagblatt katonai munkatársa a len­­gyelországi harcokról elmélkedvén, egyebek között így ír: A háború első idejében arról volt szó, hogy megakadályozzák az oroszokat abban, hogy a né­met határt áttörjék. E terv csak úgy sikerülhetett volna, ho­gy az osztrák-magyar monarchia vállalja azt a feladatot, hogy magára vonja az orosz főhad­erőt és lekösse olyképpen, hogy az orosz főhaderő ne legyen a németek ellen fordítható. Már többször kiemeltem, hogy szövetségesünknél ezért nagy kö­szönettel tartozunk. Még nem is tudtuk, hogy mi­lyen túlerővel állott Oroszország harcra készen —­ valószínűleg már május havában kezdte meg a hadikészültséget — és milyen nagy erővel vetette magát Ausztria-Magyarországra. Ez vitézül sartolta magát és minden alkalmat felhasznált az offenzí­vára. Amikor a Mazuri-tavak hadműveletei be vol­tak fejezve, a monarchia ismét ellenállott az orosz előnyomulásnak. Przemysl ellenállott mindaddig, amíg a német előnyomulás Lengyelországon keresz­tül a Visztula-vonalig lefolyt. Ezzel meghiúsították az orosz hadvezetőség ama másik tervét, hogy Tan­nenberg és Gumbinnen után megfogyatkozott presz­tízsét Ausztria-Magyarország megverésével állítsa helyre. Az oroszok kénytelenek voltak a Visztula mögött a varsóiivangorodi-vonal védelme alatt milliónyi hadseregüket újra csoportosítani. Ausz­triai-Magyarország nyomban csatlakozott a mi of­fenzívánkhoz. Hadseregének balszárnya ismét elő­retört a Lizagorán át, mialatt a német keleti had­sereg a Visztula-vonal felé nyomult. A stratégiai

Next