Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)
1914-12-03 / 305. szám
14 Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ 1914. dvember 11. (305. szántó). Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban Budapest, VI. Vilmos császárut 53. sz. mechanikai játékos a legszebb és legtanulságosabb ajándék. Vonatok, gőzgépek, kinematografok, kísérletező-szekrények stb., stb. Tessék árjegyzéket kérni! Olcsó árak! Klein Dezső látszerész BMW Hölgyek rendeljék meg bizalommal az egészségre ártalmatlan Jap Aia mangonal StedAt Teát , mely hosszabb elmaradásnál is — fájdalom nélkül — biztosan hat, felelősségi nyilatkozattal, az eredeti feltalálónál. 1. erejű, M *.VO, Il-od erejű Jtt S.SO. Gyors, disserét, vámmentes szállítás, magyar utasítással. Készíti az egyedül valódi Greenford Laboratórium, Berlin. Magyarország részére egyedüli elárusító Gerő József, Triest 439/N PoM&r-féle m. Kir. szab. sérvkötők BaskSUk Műláb és műkéz Irrigátor-fecskendők Dianaijv (havihaj elleni kBIS) Suspensorium (beretartók) Egyenestartók Gammiharisnyák Kötszerek és Betegápolási tárgyak Hygienikus cikkek Polgár Sándor orvosi műszer- és kötszer-gyárosnál Budapest, VH. Erzsébet-KSrot 50 Kérfen lágyen képes árjegyzéket a kívánt tárgy megnövelésével. Ezen hirdetés beküldése esetén 10°/o engedmény a Pesti Napló olvasóinak. Az utolsó napsugár — Norvég regény — (3) Rám pillantott. — Mert ha tied a kunyhó, az más — folytattam. — Ha tovább megyek, nem szándékozom magammal vinni a kunyhót, mint valami zsebtolvaj. Ezt szelíden és tréfásan mondtam, hogy valahogy meg ne égessem a számat. De épp az elevenére tapintottam. A fickó egyszerire elvesztette a biztonságát. Értésére adtam, hogy többet tudok róla, mint ő rólam. Mikor megkértem, hogy lépjen be, hálás volt és azt felelte: — Köszönöm, de csak bepiszkítom a hóval a kunyhót — Nagyon gondosan letisztította a csizmáját, fölvette a zsákot és bemászott a kunyhóba. — Még lesz a számodra bizonyára néhány korty kávé — mondtam. — Ó, nem kell megvendégelnie — felelte és törülgetni kezdte az arcát, szuszogott a fáradságtól. — Nagy utat tettem — mondta mintegy magyarázatképpen — egész éjjel gyalogoltam. — Át akarsz kelni a hegységen? — Ez attól függ... — télvíz idején bizonyára a hegyeken túl sincs munka? Kávét adtam neki. — Van egy kevés harapni valója? Szégyellek ugyan ételt kérni... Talán akad egy kevés kenyér? Nem volt időm, hogy magammal hozzak valami harapni valót. — Nagyon helyes ... Van kenyér, vaj és rénszarvassajt... Tessék. — Bizony, nagyon sokan nyomorognak télen — mondta az ember, miközben evett. — Nem mennél vissza a faluba néhány levéllel? — kérdeztem. — Megfizetném a fáradságodat. — Nem, valóban nem lehetem — felelte a munkás. -- Tudja Isten, nem tehetem meg, mert mihelyt csak lehet, át kell kelnem a hegységen. Hallottam, hogy Hillingenben, a hillingeni erdőben valami munka kínálkozik ... Nem, nem tehetem. Törd csak le egy kicsit újra a szarvát, gondoltam magamban, most már szerényen ül és egy csöppet sem hetyke. Végül is ötven fillért koldult tőlem. Megtapogattam egy kicsit a zsákját. — Mi van a zsákodban — kérdeztem. — Nehéz holmi? — Mi köze hozzá? — felelte gyorsan és maga mellé húzta a zsákot. — Nem akartam belőle semmit sem kilopni ... nem vagyok én tolvaj — mondtam tréfálkozva. — Törődöm is én vele, micsoda... — mormogta a munkás. Igy múlt el a nap. Minthogy vendégem volt, lelettem arról a szándékomról, hogy kimegyek az erdőbe s ugy határoztam, hogy mellette maradok; elbeszélgetek vele és kikérdezem egyről-másról. Az idegen egyébként közönséges ember volt s az eszméim szempontjából sem érdekes; a kezei piszkosak voltak; a beszéde tudatlan és unalmas; alkalmasint lopta valahol azt a holmit, amit a zsákjába rejtett. Később észrevettem, hogy több jelentéktelen dologban, amire az élet megtanította, elég járatos. Panaszkodott, hogy a lába fáj a hidegtől és lehúzta a csizmáját. Nem csodáltam, hogy fázik. A harisnyájának nem volt sarka, csupa lyuk volt mind a kettő. Kést adtam neki s ő levágta a harisnyáról a cafatokat. Aztán újra felhúzta a harisnyát, de fordítva, ugy, hogy a talp a lábfejre került. Miután ráerőszakolta a harisnyára a csizmát, elégedetten mondta: — Igy ni! — most jó meleg. Nem volt egyáltalán alkalmatlan. Ha elvette a sarokból a fűrészt, vagy a fejszét, hogy megvizsgálja, vissza is tette utána a helyére. Amikor pedig a leveleimet nézegette és fáradságot véve magának, betűzgetni kezdte a címeiket, nem engedte el hanyagul a levélcsomót, hogy ide-oda himbálózzék, hanem megfogta a zsineget és addig tartotta, míg mozdulatlanul csüngött a menyezetről. Egyszóval nem volt okom, hogy panaszkodjak rá. Délig csendben maradt s mikor ebédet adtam neki, megkérdezte: — Ne vegye rossz néven, ha megkérdem: van-e kifogása ellene, ha kimegyek és néhány fenyőgallyat vágok magamnak, amire ráülhetek? Kiment és lenyesett néhány puha ágSL A Madame szénáját kissé odébb kellett tolnom, hogy a munkásnak helyet szorítsak a kunyhóban. Aztán leheveredtünk, fenyőágakat raktunk a tűzre és beszélgettünk. Délután sem folytatta a munkás az útját, tovább heverészett, mintha az időt akarná kihúzni. Amint alkonyodni kezdett, az ajtónyitáshoz ment és az időt kémlelte. Majd hozzám fordult és megkérdezte: — Mit gondol, kapunk-e havat az éjjel? — Te tőlem kérded, én meg tőled kérdem — feleltem. — De mintha hó akarna esni, a füst lecsapódik. Az eshetőség, hogy még hó lesz az éjjel, nyugtalanította. Azt mondta, jobban szeretne ma éjjel elindulni. Hirtelen dühös lett. Amint ugyanis a tűz mellett heverészve kinyújtózkodtam, egész elmerültem a gondolatomba s a zsákra tévedt a kezem. — Egyáltalában nem tudtam megérteni, mit akar tőlem — kiáltotta és elrántotta mellőlem a zsákot. — Nem szabad megérintenie a zsákot. Jegyezze meg magának! Azt jeleztem, hogy nem szándékosan tettem és hogy nem akartam lopni tőle. — Lopni? Nem... és ha akart volna is! Talán azt hiszi, hogy félek öntől? Nehogy azt képzelje valahogy, jó ember. Egyébként megnézheti, mi van a zsákomban. És különféle dolgokat kezdett mutogatni: három pár új fejeskertyűt, egy darab vastag ruhaszövetet, egy kis zsák darát, egy oldalszalonnát, tizenhat dohánytekercset és néhány nagy darab sárgacukrot. A zsák alján mintegy fél véka kávé feküdt. .(Folyt, kik.)