Pesti Napló, 1916. február (67. évfolyam, 32–60. szám)
1916-02-01 / 32. szám
rofelkérték tárgyalások idején a semleges államok pihent hadseregével, esetleg flottájával számítja terrorizálni a központi hatalmakat, bizonyosnak vehető, hogy ezzel éppen úgy fel fog sülni, mint annak idején Bulgáriával, melyről feltételezte, hogy megtámadja Törökországot. Anglia kormánya naponta 90 millió koronát dob ki az ablakon és áltatja népét a győzelem lázáknával. Mint áltatta a Dardanellák ügyében. Áprilistól decemberig folytatta a török tengerszorosok elleni Don Quichotteháborút. Most ismét azt hangoztatják Londonban, hogy egységes haditerv szerint dolgozzanak. Eddig Anglia haditerve volt a mérvadó s ennek feláldozták a Balkánt és folytatták Mezopotámiában. Most az új, egységes haditerv szerint, ugy látszik, a nyugati hadiszintéren vélnek győzni. Ehez azonban ismét más erejére számítanak, most Olaszországra. Nagyon kétes, hogy Olaszország a kívánt 300 ezer katonát meg fogja adni a nagy francia offenzívához és ha elmarad az olasz segítség, bizonytalan, hogy a Joffre által igényelt 800 ezer katonát kockáztatja-e és feláldozza-e az angolfrancia hadvezetőség? Könnyen lehetséges hogy a világháború tengelye most nagyrészt az olasz segítség kérdésén fordul meg. Ebben az esetben az angolfrancia háborús uszítók a felelősséget bizonyára Olaszországra fogják hárítani. Nagy diplomáciai és katonai apparátus megy közelebb az „olasz testvérekhez" és kérni fogják a bőrüket az eddig nyújtott francia testvériség fejében. Az olasz testvérek azonban a franciák bőrére számítottak eddig s most arra számítanak, hogy legalább az övékét menti meg valahogy — Bülow herceg Luganóban. Most Bülow az olasz politika minden reménysége. De ezzel most már végleg le-lkéstek. Az osztrák pénzügyminisztériumban hétfőn délelőtt tanácskozás kezdődött, amelyen Helfferich német kincstári államtitkár, Teleszky és Leth pénzügyminiszterek és Popovics bankkormányzó vettek részt. Délben báró Burián külügyminiszternél Helfferich államtitkár tiszteletére dejeuner volt. Este gróf Stürgkh miniszterelnöknél Helfferich államtitkár tiszteletére ebéd volt, amelyen Tschirschky német nagykövet, a két pénzügyminiszter és Popovics bankkormányzó vettek részt. Kedden délben Leth osztrák pénzügyminiszter Helfferich államtitkár tiszteletére a pénzügyminisztériumban dejeunert ad. Gróf Tisza István miniszterelnök és báró Harkányi kereskedelmi miniszter hétfőn Budapestre utaztak. Budapest, január 31. Helfferich bécsi tanácskozásai. Bécsből táviratozzák. Dr. Helfferich, a német birodalom pénzügyi államtitkára hétfőn reggel Berlinből Bécsbe érkezett és a Grand Hotelben szállott meg. Délelőtt dr. Helfferich elsőbben Tschirschky-Bogensdorff német nagykövettel tanácskozott s azután meglátogatta báró Jurián István közös külügyminisztert. A nap folyamán az államtitkár tanácskozott gróf Tisza István miniszterelnökkel és dr. Teleszky János pénzügyminiszterrel, valamint gróf Stürgkh osztrák miniszterelnökkel és lovag Leth osztrák pénzügyminiszterrel. Dr. Helfferich bemutatkozás végett valószínűleg kihallgatáson jelenik meg a királynál. Gróf Tisza dr. Latinovits Endre titkár kíséretében éjjel 11 órakor hazautazott Budapestre. — Szintén átszáll? — előzte meg zavarral Csács a bucsuzkodást s egy perc múlva Pribóczynéval együtt lent állott a Kálvin-tér sarkán a megállóhely oszlopa előtt. Az őrnagyné egy csöppet gúnyos, de talán még inkább kacér, halk nevetéssel nézett ,egyre-másra rápillogató magántanárra: — Hová utazik, Csáci? — Ahová maga.— Az kicsit bajos lesz, édes Csáci. Mert én most látogatóba megyek az . .. izé . . . az ezredesnémhez. — De kárpótásul mindjárt végig is simította a puha tekintetével. — Hanem szerdán — szólt vidáman — otthon leszek. Margit-körút (és megmondta a számot), öt órakor szívesen látom, édes Csács, egy kis jó meleg teára. — És kegyesen búcsúzásra nyújtotta neki a keztyűs, keskeny kacsáját, kecsesen fölszállt a most odaérkezett Üllői-úli villamoskocsira. A professzor mohón nézett a kocsigcsón fölemelkedő prémszegélyes feketebársony harangszoknyára, amely alól egy szempillantásra most még a cipő magas barna betétjén túl is láteni lehetett a karcsú lábszárat, aztán még egyszer nagyot köszönvén a perronról visszaintő régi ideálnak, kifeszített melle, peckesen ellépett a megállótól. — Micsoda asszony! — állapította meg magában nagy megelégedéssel. — Micsoda asszony! Még százszorta szebb és kívánatosabb, mint lány korában volt! A jó meleg teára gondolt, amit Pribóczyné szerdára ígért és hirtelen boldog önhittséggel töltötte el az a körülmény, hogy Márta külön odatette a teája mellé azt az egyébként igazán fölösleges jelzőt, hogy „jó meleg". Mintha bizony a teát jó hidegen szokták volna felszolgálni télen. Óriási. Mi mást akarhatottt volna mondani ezzel, ha nem azt, hogy nagyon szívesen fogja látni? Egy pillanatig majdhogynem kedveszegetten jutott eszébe, hogy a „micsoda asszony!" tulajdonképpen még jobban is fokozhatta volna a meghívás intim jellegét azzal, hogy egyenest „forró" teát helyezett volna neki kilátásba, de erre mindjárt ő maga is mosolyogva legyintett a keztyűs kezével: — Eh! Majd felforraljuk! És ezt majdnem hangosan mondta, ott az utcán, miközben átvágott a Calvin-téren. S a kezével is valósággal feltűnően legyintett melléje, ugy hogy alig volt ideje (óh, prózai) a jobbról-balról rácsöngető két villamoskocsi elől. — Na — fújt egyet magában — most majd hogy össze nem tört a teás csésze! S a következő szemhunyorításban már megint büszkén lépegetett tovább, de a Kecskeméti utcán, megfixírozva útközben minden szembejövő nőt, mintha csak ezt fütyörészné, vagy dúdolná bele a fülükbe: — Csinosak vagytok, csinosak. Hanem ő százszor csinosabb! Enyhe decemberi délután volt, természetesen már lámpavilágos. Csács hangulata szerint akár tavaszi estének is bátran beillett volna. Hogyne, amikor szerdán öt órakor jó meleg teára várja öltvényi Márta. Megjött a szerda, öltvényi Márta, vagyis inkább Pribóczy őrnagyné ebéd után leheveri az ura szobájában a kényelmes ottománra s házicipőjét, mivel szorította, fektében szépen lerúgta a lábáról. Elszítt heverészés közben egy cigarettát s belebámészkodva a fölszálló füstbodrokba, a pajkos, sőt vásott gyerek mohó kíváncsiságával idézte képzeletében maga elé a délutánra várt Csács János képében a tilost. Tilos, nem tilos, annyi biztos, hogy érdekes, mikor a tizenöt év előtti gyámoltalan kis házitanítót úgy kifésülködve, kiberetvált áslal és nyírott bajuszszal, rangbélivé átalakulva látjuk viszont. Jó meleg teára, hahha, hogy begyuladt mindjárt a magántanár úr! A cigaretta lassan kialudt és az őrnagynét, szokása szerint, „egy negyedórácskára" elnyomta az álom. Időközben átjött a szobán lábujjhegyen a szobalány s megpillantván őnagysága cipőjét a szőnyegen, fölvette és rendtudón kivitte a helyére a szekrénybe. Egyszerre csak csöngettek. Márta felugrott a divajon. — Jön valaki. Akkor veszi észre, hogy nincs rajta cipő. A szalonból már hallotta Csácsnak a hangját. Be akarta csöngetni a lányt, hogy kerítsen hamar cipőt, de rögtön eszébe jutott, hogy azt meg akkor keresztül kellene hozni a szalonon és az mégis csak furcsa, hogy a nagyságos asszonynak a vendég szeme láttára vigye be a cseléd a cipőt. Hamar gondolt hát egyet, kinyitotta az ura szekrényét, kikapta belőle Pribóczy itthonhagyott szaloncsizmáját s egykettőre beleugrott. Nem is volt éppen nagy neki. Az urának eléggé kis lába volt. Lám, egészen jól lehet lépni benne. Félóra múlva, mikor már belemelegedtek a beszélgetésbe 1s teavizei mögt forralta ott- PESTI NAPLÓ 1916. február 3. Szasszornov a helyzetről A hadviselő államok és a semlegeseit Pétervár, január 31. Szasszonov külügyminiszter fogadta a pétervári sajtó képviselőit és a következő kijelentéseket tette előttük: Montenegróról nem mondhat semmit, mert részletesen nincs még tájékoztatva, de az erre vonatkozó tudósítást minden nap várja. Azt hiszi azonban, hogy a montenegrói sereg egy részét a szerb hadsereggel együtt elszállították és most azon van, hogy újjá szervezkedjék. A vitéz szerb csapatokkal együtt a montenegrói sereg talán még fog szolgálni a közös ügynek. A balkáni helyzet, tekintve a szerb hadsereg katasztrófáját, amelynek súlyos következményei voltak Montenegróra nézve, vigasztalan. Ám a mostani rossz helyzet a nyugati Balkánon nem végleges, mert a balkáni államok sorsa szoros kapcsolatban van a szövetségesei sorsával. Azonkívül a balkáni kérdés, ha nem is a jelen pillanatban, de a háború után megoldást fog találni. A miniszter meg van győződve, hogy Szerbia és Montenegró jobb napokat fognak látni, hogy megpróbáltatásuk átmeneti dolog, amely véget ér a szövetségesek igazságos közös ügyének diadalával. Görögországra áttérve, a miniszter ezt mondta: Ez az ország semlegességet tanúsít, más kérdés azonban, hogy ez a semlegesség önkéntes-e vagy nem. De remélni kell, hogy a jól felfogott nemzeti érdekek a görög kormányt meggátolják majd abban, hogy a szövetségesekkel szemben ellenséges politikát kezdjen. Romániához való viszonyaink — jelentette ki Szasszonov miniszter — teljesen kielégítők és úgy mint eddig, barátságosak. A legutóbbi időkben Románia közvéleménye a nyugtalanságok periódusán ment keresztül ama félelmében, hogy a középponti hatalmak részéről ellenséges vagy fenyegető cselekedeteknek van kitéve, amely hatalmak folytatják rendkívüli erőfeszítéseiket, hogi Romániát a maguk oldalára vonják. De az okos és józan románok bizonyára tudatában vannak annak, hogy nemzeti kívánságaikat a középponti hatalmakkal való közösséggel meg nem valósíthatják. Mindez elegendő annak megértésére, hogy Románia kitart semlegességében. Ami azokat az időleges aggodalmakat illeti, hogy a középponti hatalmak ellenséges cselekedeteket követhetnek el Romániával szemben, amely aggodalmak nyugtalanították a román lakosságot, úgy ezek nem voltak teljesen alaptalanok. Jelenleg azonban tetemesen csökkentek. Szasszonov miniszter végül általánosságban Oroszországnak a semleges államokhoz való jó viszonyáról beszél. A svéd orosz viszonyokról azt mondta, hogy az mindinkább megszilárdult annak ellenére, hogy a németek megzavarásán dolgoztak. Barátságunk Svédországgal, mondta a miniszter, nemcsak kölcsönös szimpátiákon nyugszik, hanem a mindkét részről való előnyök helyes értékelésén is. Nyilvánvaló, hogy Svédországban, mint másutt is, van egy soviniszta mozgalom. Lehetséges, hogy Svédország szükségesnek tartja, hogy rendszabályokat foganatosítson határainak védelmére. Mi azonban egész határozottsággal kijelenthetjük, hogy azokat nem kell Oroszország ellen védelmezni és hogy ez oldalról határai teljesen veszélytelenek. Szasszonov nem tagadja, hogy Svédországban bizonyos izgalom uralkodik, ama rendszabályok folytán, amelyekkel Anglia dugáruval való kereskedés ellen fellépett és kijelenti, hogy Anglia kénytelen érdekeinek védelmére a dugáruval való német kereskedelem elnyomását kivánni. Azonkívül Anglia nagyon törődik azzal, hogy az érdekek ez ellentétében a semleges országoknál, köztük Svédországnak kárt ne okozzon. Ily körülmények között remélni kell, hogy végül