Pesti Napló, 1917. június (68. évfolyam, 139–164. szám)
1917-06-01 / 139. szám
Budapest, 1987. 68-ik évfolyam, 139. szám. Péntek, június Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vilmos császár út 55. Az emberiség barátja Ha valaki közvetlenkőzetről nézi IV. Károly arcát, főként egy dologra lesz figyelmessé: az orrára. A régi latinok az orrot tartották az értelem és a szellem mérőjének. Királyunk orra nemesen metszett, a cimpái idegesen remegőek, vonala egyenes, töretlen. Lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson ez az arcismei megfigyelés most, hogy elolvastuk osztrák trónbeszédjét, mely tele van helyes és éles észrevételekkel, tisztes szándékkal, mindenekelőtt pedig azzal az értékes tulajdonsággal ékeskedik, mely a világpolitikában az, ami társas érintkezésben a tapintat, szimat van benne. A király úgy beszélt, amint egy ma élő uralkodónak beszélnie kell. Tudja, hogy mi a jelen és sejti, hogy mi lesz a jövendő. Idegesen remegő orrcimpákkal, ösztönösen, szinte testien érzékeli a korát. Itt nálunk a miniszterválság goromba tülekedésében nagyurak agyarkodnak egymás ellen. Családias és fölöttébb kedélyes perpatvarok keretében akarják eldönteni, hogy kié az ország vadaskertje és jónak találnak minden eszközt, hogy céljukat elérjék. Parázs vita indult meg arról, vájjon ki keverte a pártpolitikába a király személyét, a távozó kormánypárt, vagy a kormányra érkező ellenzék. Azzal vádolja egymást a két párt, hogy egykényes kérdésben túlságosan exponálták a királyt Elálmosodik az ember a meddő és gyermekes szófecsérléstől. Szerencsére a király meg se hallja. Aztán ő szívesen és örömmel exponálja magát mindazért, ami a népek boldogságát szolgálja. Mai trónbeszéde harsogó cáfolat a kétségekre. „Drága népeimnek szerető uralkodója akarok lenni — mondotta — a valódi demokrácia szellemében, mely a világháború viharai között nagyszerűen kiásta a tűzpróbát". Ünnepi pillanat ez számunkra, mert először halljuk a király ajkáról a demokrácia igéjét. Tudtunkkal I. Ferenc József király, ki más korban élt, sohasem mondta ki ezt a gyönyörű görög szót De találunk ebben a beszédben egy másik szót is, mely latin és nem kevésbé kedves a fülünknek és szívünknek. „A humanitás magas céljai"-ról beszélt a király, az emberiségről és az emberiességről, mint egy testről és egy lélekről, melyet meg kell menteni a leendő korok számára. A háborúról is szólt sajnálkozva és „rettenetes"-nek nevezte. Aztán a képviselőkhöz fordulva ezt a kijelentést tette: „Tudom és tiszteletben tartom azt, hogy önök megbízatásukat semmi mástól sem fogadhatják el, mint saját lelkiismeretüktől". A képviselő lelkiismerete? A képviselő agya és szíve? A képviselő lelke? Igenis, uraim, a legfelsőbb döntő törvénycikk a lelkiismeret és a király ki csak alkotmányos uralkodást óhajt, ő, aki a képviselőházzal, mint egyenrangú tényező tárgyal, ebben a politikai egységben egyedeket, embereket lelkeket vesz észre, kik engedelmeskedni tartoznak a láthatatlan bírónak, a legfőbb parancsolónak, a lelkiismeretnek. Ezt a beszédet nem a mai világszerte uralkodó és kardcsörtető politika sugalmazta, nem azok a ragadozó államférfiak, kik sötétben áskálnak és szempontjaik a vakondok szempontjai. Jelzőt keresünk a király beszédjére, de eddig már többször hesegettük el tollúnk hegyéről azt a epitethon ornans-t, hogy „mai" vagy hogy „modern". Egyenesen a tizennyolcadik század emberbaráti szelleme nyilatkozik itt meg. „A népek további életében ne maradjon meg a harag". Azt hiszszük, hogy nem csalódunk mikor e szavakon át a király ősének, II. Józsefnek eszmevilágát véljük felfedezni,, aki „az emberiség barátjá"nak nevezete magát és boldogan hirdette, hogy uralkodó létére álmai és illúziói vannak. Mennyire vágyakozunk mi is álmokra, kopár valóság helyett termékenyítő illúziókra. Úgy rémlik, hogy az a villanyosság, mely az oroszforradalom korában a levegőben serceg, eltelíti a királyt is. Egyre erősebben foglalkoztatja a jövendő kérdése, ő pedig hallgat a tanácsadóira. Ez már alkotás. Mert megnyugtató maga az a tény, hogy az, kinek kezében országok sorsai vannak letéve, fürkész nyugtalansággal keresi az utat, mely kivezethet a véres labirintusból. Helyes ösztönnel elsőül hirdette a béke gerinces politikáját, amivel a központi hatalmak leendő állásfoglalását végérvényesen elhatározta. Munkáját folytatta a választójogi harc irányításával és mai trónbeszédjével, mely még inkább felcsigázza érdeklődésünket. Azon a napon pedig, melyen ezt a trónbeszédet elmondta és a bécsi utcák, a szocialisták a gyors békekötés mellett tüntettek, a császár megkegyelmezett annak I. katonai törvényszék által halálra itélt freiwaldaui szocialistának is, kinek minden „bűne" az volt, hogy „Az anyák dala" című verset terjesztette és elrendelte, hogy azonnal helyezzék szabadlábra. A szocialista vers az isten ötödik parancsát hirdette. Ebben a császár nem látott bűnt, ő is hallja az anyák dalát. Mindannyian korunk eredői vagyunk. Azokból az eszmékből, melyek ma gerjedeznek, lassan alakul ki egyéniségünk és annál igazabb politikus valaki, minél inkább a maga arcára formálja a kora, így válik egyre jellegzetesebbé a király alakja is. „A drága föld", mondotta a kalászos szántóföldre, melytől a termést várjuk. „A drága nép", mondotta a népre, melytől a jövendőt várjuk. Egy taglejtéssel átölelte ezt a földet és ezt a népet. De egy másik taglejtéssel még távolabbra mutatott Az emberiség barátjának mutatkozott. A kormányalakítás tanácskozásai Késik a megoldás — Návay Lajos a királynál — Hosszú lejáratú kiegyezés — Újabb kihallgatások A kormányválság tizenkettedik napján sem számolhatunk be döntő fordulatról. Nemcsak a magyar közvélemény, hanem a parlamenti pártok és a parlamenti pártok vezérei is teljesen tájékozatlanok a kibontakozás irányát illetőleg, koncentrációs vagy kisebbségi kormány, házfeloszlatás vagy új pártalakulás, mindezeket sűrű homály fedi; bizonyosat senki sem tud. Természete, hogy az ország idegesen várja a fejleményeket, hiszen a háború már eddig is eléggé visszaélt a népek idegeivel és ezenfelül mindenki érzi, hogy ami most történik, több mint kormányválság, ez rezsimek válsága, régi korhadt intézmények, világfelfogások és uralmak rombadőlte, a magyar jövő és egyben a monarkia jövője. A válság ily hosszú elhúzódása kétségtelenül sajnálatos, már azért is, mert a háború és a háborús állapot legkritikusabb napjaiban nyugtalanító bizonytalanság között értnnk. A király elhatározására bizonyára több körülmény lesz hatással, így az osztrák krízis, amely akuttá lett az osztrák parlament menyitásával, az isonzói nagy csata, a munkásmozgalmak, a húszéves kiegyezés ,a csehek szemértetien okvetetlenkedése és a választójog. Nyilvánvaló, hogy a most lefolyt kihallgatások célja kizárólag arra irányul, hogy a király közvetlen tájékozódást szerezzen a magyar pártok és a pártokat, hangulatokat reprezentáló államférfiak állásfoglalásáról. Ha ezek az audienciák befejeződnek, kerül csak a sor annak a politikusnak újabb kihallgatására, akit a király miniszterelnöknek kiszemel. A sok bizonytalanság között kettő bizonyos: az egyik, hogy általános választójog nélkül nem jöhet senki, a másik, hogy Tisza István és a régi párturalom egyszer és mindenkorra megbukott. •Az ellenzéki miniszterelnök támadásai nagy feltűnést keltettek az ellenzéken. Az oppozíció itt megelőzte a kormányt, Tisza a legélesebben fordult az új rend ellen, amely meg sem alakult — a válság még tart és Tisza az ellenzék vezéreinek ebbeli magatartását úgy bírálja, mint valami hivatalos akciót. A miniszterelnöknek bizonyára sürgős volt ez az offenzíva, s a munkapárt jórésze valószínűleg épp annyira nem tartotta sürgősnek, mint például a párt megkötését Gróf Andrássy Gyula hosszabb nyilatkozatban reflektál Tisza támadásaira, amelyben többek közt visszahárítja Tisza vádját: nem ők exponálták a király személyét hanem .Tisza. Meddő polémia ... » Élénken tárgyalták Tisza nyilatkozatait a Károlyi-párton is, rámutatnak arra, hogy amikor Tisza István azt mondja, hogy a munkapárt nem kér abból a kétes dicsőségből, hogy részt vegyen az új kormányban, akkor az új alakulás sem kérhet abból a dicsőségből, hogy a munkapártot részeltesse. A pártban kezdettől az volt az álláspont, hogy hibás minden politika, amely a munkapártnak, vagy akár egy részének megnyerésére törekszik s ha szükség volt — mondják — ennek az álláspontnak a megerősítésére, azt megtették Tisza István tegnapi nyilatkozatai. A koncentráció alapjában csak ártalmára volna az új alakulatnak, mert a munkapárt támogatásának váltságdíja van s ezt egyrészt az általános választói jogból kellene fizetni, másrészt a kiegyezésnél. Márpedig az új alakulat nem kezdődhetik úgy, hogy ismét csak a demokrácia az, amely áldozatot hoz s áldozatot hoz azoknak a kedvéért, akik eddig a Lando«» harcoltak ellene. * A csehek Magyarországon ... A világháborúnak e rendkívül érdekes fejezete után most egy másik fejezet kezdődik: a csehek Ausztriában. Az osztrák parlament feltámadásának első napján a csehek hangja csattant ki, de ez a hang egészen más volt, mint amilyent vártak. A cseheknek igenis fel kellett szólalniuk a Reichsratban, de a vezeklés hangján — e helyett vad illúziók bontakoztak ki, egy hódító programm, valami részeg államregény, az új Ausztria, ahogy cseh fantáziák tornyából látják. Ausztria feldarabolása, ez semmi, a nagy politikusok, akik közül kilencen a közismert Kramatzra adták voksukat, mikor elnököt választottak Ausztria paramentjének, a nagy politikusok Magyarországot is fel akarják darabolni. Mint hogyha csupa diadalmas hadvezér diktálta volna azt a programmot, amit a csehek felolvas.