Pesti Napló, 1918. július (69. évfolyam, 151–176. szám)
1918-07-02 / 151. szám
9 0, báró vezérkari főnök kijelentette, hogy szerinte a Piave melletti csata a stratégiai helyzetet a mi javunkra változtatta. A nyugati német offenzíva eredménye március 21-ike óta 194.454 fogoly, 2476 ágyú és 15.024 gépfegyver. Asiagótól délkeletre heves harcok után visszavontuk csapatainkat a Cociei Rosso-ról és a Monte di Val Bella-ról. A román kamara mai ülésén egyhangúlag jóváhagyta a román békeszerződést. Békeellenes munkáspárt alakult Angliában. Budapest, 1918» • 6" —• ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 52 kar. — fill. Fél évre „26 „ — , Negyedévre 13 „ — , Egy hóra :„ 4 „ 60 , Egyes számára: Budapesten és vidéken 18 fillér, pályaudvarokon 110 fillér Kedd, junius 2 A nagy sztrájk legelső napjaiban igen szilárd volt a budapesti tőzsde s ezt a szilárdságot azzal magyarázták, hogy Kühlmann német külügyi államtitkár békés hangú beszédet mondott a birodalmi gyűlésen. L'js.-igox hiján mi a beszédről persze csak elkésve értesültünk s csak akkor, midőn az, ald elmondotta s ott, ahol elmondotta — már :vissza is szívta. Kühlmanntulajdonképpen nem tett egyebet, mint szerényen és bátortalanul ki- j mészetes, hogy sérletezett újra a megegyezéses békével — hiszen ennek többsége van a német törvényhozásban — s azt emlegette, hogy sem a hurdereken ne lehet véglegesen tisztázni az ellentéteket, sem a parlamentek tagjainak nyilatkozatai nem téríthetik helyes útra a közeledni fajtól hanem szükség volna már illetékes államférfiak közvetlen és bizalmas eszmecseréjére. Csendesen és szerényen pengette a külügyi államtitkár a békehurokat. De micsoda vihar tört ki már erre a bátortalan kísérletre is! Egymásután állottak fel a német konzervatív nacionalizmus képviselői és dörögtek és villámokat szórtak a „megegyezéses" államférfin felé. Jobbról Westarp ütötte fejbe, középről Stresemann állott fel — aki Bécsben és Budapesten is ismeretes arról, hogy a gazdasági közeledés hamis formája mögött uszító agitációt űz —s tenor hangján sivította az államtitkár felé, hogy reá és barátaira Kühlmann beszédének lesújtó, megsemmisítő hatása volt. Niederschmetternd — harsogta Stresemann viharos tetszés mellett, de sem ő, sem barátai nem voltak lesújtva és megsemmisülve, hanem annál inkább Kühlmann, aki előbb megvárta, hogy a kancellár dezavuálja őt, azután maga szívott vissza hebegve és dadogva mindent, amit csak mondott, legázolta és eltaposta a békének ama gyenge kis melegházi csiráit, melyeket egy nappal előbb félve burkolt óvatos beszédébe. Kühlmann beszédének hatása volt valóban lesújtó. Hogy zúgtak a szónoklatok s a nagyszerűen szervezett alldeutsch sajtóban le a.- utolsó vidéki generalansteigerekig — s minél lejeib, artnál ekadaltabb hangon — hogy ömlöttek a megsemmisítő jelzők!rgyon teraz entente nacionalizmusa semmiben sem óhajtott a német mögött maradni és ha Németországban legázolták Kühlmannt, Angliában nem vették komolyan, felülről néztek le rá, kézlegyintéssel intézték el. A félhivatalos Revier kommünikéjében ugyan el volt még rejtve egy-két hátsó ajtó, de hiszen mielőtt valaki megpróbálhatta volna felfeszegetni ezeket az ajtókat, már jött a deutsch vihar. Mindkét oldalról egymásra találtak a legszélsőbb elemek, egymással versenyre kelve bélyegezték defallistáknak Németországis és Angliában azokat, akik Kühlmann első beszéde nyomán reményeket mertek táplálni. Az olyan gyorsan visszaszippantott békesuttogás reakciója gyanánt kelt szörnyű viharban is kiválik azután egy német főúr, gróf Roon őseredeti hangja, mely azt a programmot parancsolja minden német hazafinak, hogy meg kell tartani a nyugaton megszállott egész területet, egész Belgiumot Flandriával, északi Franciaországot, a tengerpartot, Calaist, természetesen a francia bányavidéket és — hogy mi se távozzunk üres kézzel — Szerbiát és Montenegrót a monarkiához csatolni. Angliában és Franciaországban a nacionalizmus föltétlenül, ott a parlamentek egyformán és állandóan utasítottak vissza minden békeajánlatot, tehát nem volna meglepő, ha Rühlmannál határozottabb és vissza nem szívott felszólításnak sem támadna visszhangja. De a német birodalmi gyűlésnek van egy többsége, mely a múlt évi rezoluió, a megegyezéses béke alapján áll. Bizonyos, hogy ennek a többségnek többsége van magában a birodalomban is. Tehát hatalma, ereje van. De ez az erő a parlamenten belül nem turt érvényesülni, ott hebeg és dadog, mint maga Kühlmann, miután már végiggázoltak rajta a konzervatív és nacionalista rohamc..apatok. A német nép nagyszerű kvalitásokat mutatott a háborúban és ez nem meglepő, mert kvalitásai elsőranguak voltak a békélben is. Előljárt mindenütt, ahol kitartás, szorgalom, tudomány, rendszeres munka csatázott. De éppen ezért a Westalpok, Stresemannok, Roozer dán : Ge*•'«:' Öd&n A zenei illusztró. Csütörtökön: Herczog Géza : Ji Piave rózsái. Pénteken: Sif'Sneicefs sígost: J?z énekesnő. Szombaton : Törcifi Gyula: Ji gyalázat. Vasárnap: JCosztoteZni'! Vazsó Béla, a buta. Száp írta: Kaffka Margit II. Egy kis kültelki vendéglőbe jártunk ebédelni akkoriban. Rendes hely volt, tiszta kiszolgálás, mindössze négy-öt fehérterítékes asztalka a belső helyiségben. A másodiknál rendesen katonatisztek ültek. De nem voltak kardcsörtetős, vidám és hangos úrfiak ezek, hanem komoly, rendes emberek: a közeli helyőrségi kórház katonaorvosai és élelmezési hivatalnokai. Rendes, józan, egyenruhás tisztviselők, a szakmájukról beszéltek legtöbbször, egy-egyszép „eset"-et tárgyaltak, aki nem orvos volt, közöttük, csendesen, közönyösen, ' !,mintolyan 'egéll. Egyikük — nagy darab, sápadt oláh fiú — szép, sötét, szomorú szelet néh, léha átbámult az asztallnkhoz. Csak jó idő múlva vettem észre, hogy ott is felejtgeti a tekintetét s hogy ez a nézés mély, komoly, hű, áhítatos és meleg, ha Olgára száll. Pedig is enigyse... a leány furcsa, oktalan piruláéiból már előbb is észrevehettem volna valamit. „Eh . . . olyan butaság!... — rázta meg Oda vállait s az arca biborszinre vált, mikor szóvá tettem. A szivem megdobbant; nem azt mondta, hogy: „Undok, féreg, kiállhatatlan!" — n ; egyébkor szokta, nem úgy mondta ... Faggatózással úgy se sokra mentem volna, indifferens képpel figyeltem tovább. Igen, itt már valami légies összeköttetés állt fenn láthatatlan, ezüstös pókhálószálakból, iik és harmóniás, diszkrét szemjáték. Látta ... hogy Olga egy hajszállal sem megy túl a legrigorózusabb határokon; de az arca ez időben mintha megtelt, alakja kivirult, visszafiatalodott volna; egész mivolta frissebb lett, kedélye lágyabb és közlékenyebb. Rajtakaptam egyszer, hogy valami lélektelen, bús aktamunka fölött csendes, kedves alt hangján halkan dúdol egy régi operából. Gondoltam nagy bölcsen: jobb lenne tán, ha egy időre elmaradnék a kisvendéglőből, de Olga nekem esett, szenvedélyesen kérlelt, nem is láttam még ilyen izgatottnak. „Nemnem, csak jöjj, ha jó akarsz lenni hozzám! Oly fontos nekem! Akkor én se megyek oda többet, ha nem jösz, ugy szégyellem magam... jöjj, az Istenért! Ugy félek!" — „De hát mitől, az égre?" — „Félek, hogy ez a. .. dolog tovább talál menni egy lépéssel, pedig az borzasztó lenne, tudod!... Félek, hogy ni?ám a';!or... Lásd, igy szép, így jó, ennyi éppen elég nekem! Így még sosem volt! Félek, ha egyedül leszek ott, egyszer merészebben talál nézni, vagy éppen int, vagy szól valamit... Hlszen, borzasztó volna! Elveszíteném ezt... ezt a kis szépet is az életemből. Nem tudom megmagyarázni, lehet, hogy nem érthetsz..." Reményt "veszítve, de azért odaadással gardíroztam hát tovább az ebédeken, noha igazán nem látszott szükségesnek. A halovány, szép szemű főhadnagy semmi hajlamot nem mutatott rá, hogy „tovább" menjen. Tán beérte ő is ennyivel, tán maga is ilyenféle bogaru volt, töprengő, szemérmes, furcsa, halk ember. „Hát nincs is a világon két egyforma rém : annyira más mindenki!" —• mondogattam, fejcsóválva s közben arra gondoltam, ho... ezt a kettőt tán mégis legjobb volna vagy két hétre egy szép szobába összezárni. De csak igy, egyformán teltek el a fülseteg tél napjai; a kültelki kisvendéglő hagymás generálszaft-illatában, a vaskályhától pörkölt savanyu levegőben igy feslett ki és teljesedett két furcsa, magános sziv kései, harmatos, gyenge virága. Felzúgott a tavasz és a kertekben, a busa bokrokon tarkább, bujább, életesebb virágok keltek, bimbultak és pattantak, a réteken is szanaszét pompáztak, hencegtek, komiszkodtak mindenütt. A helyőrségi kórház kertje is megbolondult, a kerítések lécén kibókolt az orgona száz selyemfürtje, azután játsziul bódított, nemsokára gyönyörű kerti rózsák színei ragyogtak s az illatuk szivig-szuró édessége megfogta, aki arra járt. És Olgát egyszer, egyetlenegyszer sóhajtani hallottam akkoriban