Pesti Napló, 1931. február (82. évfolyam, 26–48. szám)
1931-02-01 / 26. szám
Vasárnapi szám Ára 32 fillér Budapest, 1931 82. évfolyam 26. szám Vasárnap, február ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap .... 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG» Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL Erzsébet körút 18—20. as. TELEFON : József 455—50-től 56 József 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Bécsben) L. Kohlmaarkt 7. Új Budapest — új vidék írta: gróf KLEBELSBERG KUNO IV mult ősszel, amikor a belügyminisztériumábán sorravéve törvényhatósági és megyei városainkat, sőt a legnépesebb községeket is, polgármesterek bevonásával előkészítettük a mik a télnek s főleg a tavasznak inségmunváitl igen eltérő, vegyes tapasztalatokat tettnk abban a tekintetben, hogy vannak-e jól is gondolt városfejlesztési programok, ameyekbe természetesen bele kellett illeszkedniük az ínségmunkáknak és az azokból kialakuló ltesítményeknek is. Voltak városok, amely elviek vezetői egészen világosan meg tudták mondani, hogy milyen irányban akarják öntontosan továbbfejleszteni a reájuk bízott komiunitást, de voltak olyan helyek is, amelyekek vezetői csak a bajokat tárták fel és hangúlyozták, csak a munkátlanok számát és savarú helyzetét hozták fel, anélkül, hogy meg adák volna mondani, hogy városuk kialakulását miként gondolják és hogy e célból minő munkálatokra lenne szükség. Egy messzebbre tekintő terv szerint a városi politikának számolnia kell a kommunitás földrajzi helyzetével, történeti múltjával, lakosainak hajlamaival, a közlekedési viszonyokkal s azzal, hogy mezőgazdaság, ipar vagy kereskedelem állnak-e inkább az előtérben amelyik fejlesztésére vannak meg a legtöbb eredménnyel kecsegtető lehetőségek. Itt a városszeretet önmagában sem elég, városismeretre isszükség van, mert csak az imént felsorolt tényezőknek beható tudás mellett állítható fel olyan sajátos város-,fejlesztési program, amely egy elmosódott jellegű helységből határozott városegyéniséget munkálhat ki. Amikor szót emeltem Budapest extenzív fejlesztése ellen, amikor kiemeltem, hogy a vidék nincstelenjeinek további felcsődítése s az elővárosok és előfalvak népességének további felduzzasztása újabb erőt a fővárosnak nem adhat, ellenben a szociális veszedelmeket módfelett megnöveli, akkor ezzel korántsem akartam állást foglalni fővárosunknak olyan természetű továbbfejlesztése ellen, amely a mondott * TOS következményekkel nem jár, amely nem vezet a vidék elnéptelenítéséhez s vidéki városinink elsorvasztásához. Ha most már nézzük Budapest természetes kicseit, földrajzi helyzetét és történetét, akkor látjuk csak igazán, hogy mennyire tartalmas a Budapest-fürdőváros koncepció. Lártunk, ahol igen sok szép eszmét azzal temettek el, hogy túl sokat beszéltek róla s a rendelkezésre álló energiamennyiséget ilyen felesleges szóbeszéddel kimerítették, amikor már nem maradt erő magára a cselekvésre, s nálunk, úgy érzem, hogy elsősorban azoknak van joguk valami nagyobb folyamatos akcióhoz hozzászólni, akik azon a téren már cselekedtek és így a végzett munka jogán szólhatnak a problémához. A margitszigeti nemzeti úszócsarnok ügyét nemcsak azért karoltam fel nyomaikkal, mert a világrelációkban is olyan sikeres vízisportnak arra szüksége és joga volt, hanem azért is, mert ennek a műnek létrehozásával a fürdővárosi zónában, amely a Margitszigetből és a budai hegyek aljából áll, létrejött egy olyan nagy egység, amely már számot tesz Budapest fürdővárosi mivoltának kiépítésében. Amikor 1686-ban Budát a törököktől viszszafoglalták, ez az oszmán birodalom városai között a tizedik helyen állott. Elsőnek tekintették a törökök a három fővárost, Konstantinápolyt, Prinápolyt és Brüsszát, azután vették három szent helyet, Mekkát, Medinát és Jeruzsálemet, majd Kairót, Damaszkuszt és Bagdadot s e kilenc város után helyezték Vég-Budavárát. A visszavételkor 23 mecset mellett 9 meleg fürdő állott fenn s ma is örömmel mutogatjuk az idegeneknek, hogy a Rudas-fürdő gyönyörű kupoláját az egyik budai pasa építtette. Amit előttünk olyan fürdőző népek, mint a rómaiak és a törökök kihasználtak, azzal a természeti kinccsel mi soha nem tudtunk mit kezdeni. Míg a parlamenti harcok hangosszavú vitézeinek hírnevétől visszhangzott az ország, addig ma már talán csak szakkörökben tudnak Zsigmond)) Vilmos bányamérnökről, aki mint hazafi is megtette a kötelességét, mert 1848 után bilincsekbe verve ült Olmützben, de ezenfelül 1867-ben megfúrta a margitszigeti szökőforrás és 1868-tól kezdve 10 éven át elkészítette a Városligetben az artézi kutat és ezzel gazdagabbá tette azt a természeti kincset, ami a budai hegyek alján már ősidőktől rendelkezésünkre állt. Zsigmondy azután az Istenben nyugovó öreg József főhercegben nagy mecénásra talált, aki a kiváló magyar bányamérnökön kívül igénybe vette annak a kornak legnagyobb magyar építészét, Ybl Miklóst és azzal együtt megalkotta a Margitszigetet a felső szigetnek fürdőházával, amelyet ma már voltaképpen műemlékké kellene deklarálni. Ezekben a férfiakban, a magyar főhercegben és két munkatársában: a bányamérnökben és az építőművészben volt stílus és tudtak abban az időbenmerész kezdeményezéssel nagyot, alkotni. Azután megint megakadt a dolog mindaddig, míg az idősebbik Wekerle, kit József nádoron és Széchenyin kívül Budapest méltán nevezhetne conditor urbis-nak, újból fel nem ragadta a fürdőváros gondolatát és nem hatott a fővárosra olyan irányban, hogy nyomban építse ki a Gellért-fürdőt és másodsorban vegye tervbe a Kindai-fürdő kiképzését. József főherceg Margitszigete, továbbá a főváros Gellért- és Széchenyi-fürdője a nagy etapok Budapest fürdőváros kiépítésében, amelyhez most legutóbb a főváros, a Közmunkatanács és a kultuszminisztérium közös munkája, a nemzeti úszócsarnok járult. József Ferenc főherceg, a Margitszigetalapító unokája ősi jogon szintén felkarolta ezt a kérdést, és akciója nagyban hozzájárult ahoz, hogy az egész probléma a világháború utáni pangás és a mostani gazdasági csüggedés idején is napirenden maradt, is, mikép nagyatyja, jó építőművészt vett maga mellé munkatársnak, Alpár Ignácot, aki a kiegyezés korának egyik legjobb építésze. Ő a Citadella kiképzésével akarta a fürdővárosi gondolat kimunkálásának újabb periódusát kezdeni. Bár a művészeti megoldásnak sok megkapó részlete volt, mégsem tudtam a sorrend kérdésében vele egyetérteni, mert ahoz, hogy itt fürdőváros létesüljön, elsősorban fürdőkre és ezekkel kapcsolatban szoros értelemben vett fürdőszállodákra van szükség, ne felejtsük ugyanis el, hogy budai hévvizeink közül a Sósfürdő, a Rudas- és a Rácfürdő, a Király- és a Császárfördő, meg a Római-fürdő vagy egyáltalában nem, vagy meg nem felelő módon vannak kiépítve, és így először klaszszikus hévvizeinkből a szó modern értelmében vett fürdőket kell csinálnunk. A Gellért-fürdő nagyon szép, de talán túl pompás építkezés. Tornyokra és kupolákra efféléknél nincs szükség s kétségtelen, hogy itt az építész diadalmaskodott a balneológus, az orvosi és fürdőügyi szakember felett. Hiába, aki ilyennek előkészítésébe belefog, annak ismernie kell a külföldi, hasonló nagy fürdőhelyek legmodernebb és legcélszerűbb létesítményeit. Milyen szerencse volt, hogy a nemzeti úszócsarnok építésénél mint szakember rendelkezésünkre állt Hajós Alfréd, aki a szellemi olimpiászon díjat nyert egy eszményi fedett uszoda tervével s így egyszerű eszközökkel olyant tudott nekünk építeni, amely egész Európa érdeklődését felkeltette s csak tegnap kaptam Arlotta olasz követ levelét, amelyben Olaszország számára a margitszigeti nemzeti úszócsarnok terveinek megküldését kéri. Éppen ezekben a dolgokban ez a siker titka, mert korántsem a kiadott összeg nagysága biztosítja, hogy valami értékes alkotás jöjjön létre, hanem az, hogy az egész kérdés alapos ismerete mellett elsőrendű szakember foglalkozzék a tervezéssel és hogy a kivitel gondos és gazdaságos legyen. Budapest szerencsés sajátos helyzetében kétféle fürdőtípusra van szükség, másra a betegek és másra a szórakozók érdekében. Minden kísérlet, amely ezt a két igényt össze akarja kapcsolni, szükségképpen kudarcot vall, mert a beteg csendet, nyugalmat, gyógyberendezéseket, diétás kosztot és bizony olcsó árakat is kíván, a szórakozási okból fürdőző ellenben a medencén kívül zenét, táncot és bőséges asztalt óhajt. Olyan ellentétek, mint a víz és víz! Gondoljunk csak az olyan komoly betegre, aki korán nyugovóra tér, ellenben lent zenélnek s a későbben hazatérők a folyosón beszélgetiek és szobájuk ajtaját csapkodják. Az effélék át nem gondolásán véreznek el nálunk a dolgok. -V fürdőhelyeknek bizonyos fokozatait láthatjuk. Vannak helyek, amelyeket csak nyároig lehet igénybe venni, ezeknél óriásiak a nehézseggek, amint azt a Balaton körül vehetjük észre, mert voltaképpen két hónap alatt kellene a befektetések kamatát megkeresni, ami majdnem lehetetlen, miveltúl magas árakhoz vezet. Azután jönnek az olyan szerencsés városok, mint Aachen és Wiesbaden, amelyeknek lakossága meghaladja a 150 ezert, ahol a fürdőzés már a városi élet kellemességeivel egyesül s ezért az egész éven át folytatólagos üzem lehetséges. De olyan milliós város, ment amilyen Budapest, alig akad széles e világon, ahol egyfelől megvannak a világváros összes szórakozási lehetőségei, másfelől pedig eszményi fürdőügyi lehetőségek. Éppen a lehetőségeknek ez a kettős iránya teszi szükségessé, hogy mi a betegek és a szórakozók fürdőit gondosan elkülönítsük. Ezért az Alpár Ignác barátomtól javaslatba hozott citadella- megoldástól eltérő sorrendet javasoltam. Jobb szeretném, ha az akciót inkább egy üdülő- és egy gyógyfürdő létesítésével lehetne megkezdeni. Persze, itt is nagy akadály az a tervszerűtlenség, ami a múltakban Budapest városrendezése terén mutatkozott, úgyhogy a fürdőváros szempontjából döntő jelentőségű budai északi oldalon malmok és téglagyárak rontják a tájképi szépséget és rontják el füstjükkel a különben kitűnő dunai és hegyi levegőt. Sokszor mélyen elszomorít, hogy legjobb külföldi barátaim sem tudják elnyomni azt a megjegyzést, hogy egyáltalában józan és művelt emberek voltak-e azok, akik megengedték, hogy a gyárak északon épüljenek itt, ahol a szelek iránya észak-déli és nem délen, éppen ott a Csepelsziget felé, ahol most a nagyszerű kikötőt ipari kikötővel kapcsolatban megépítettük. A malomipar Trianon után, sajnos, nem tartozik jövedelmező iparágaink közé, így remélem, hogy ezek a budai dunaparti malmok és téglagyárak majd eltűnnek onnét s akkor lehet Budapesten olyan fürdőkultúrát csinálni, amely ritkítja párját a világon. Akkor majd talán olyanok is, akik mai költséges külföldi fürdőhelyekre járnak, neos