Pesti Napló, 1931. október (82. évfolyam, 222–248. szám)
1931-10-01 / 222. szám
Ma: Orvosi Napló (Ingyen külön melléklet) Budapest, 1931 82. évfolyam 222. szám Ára 16 Kitér Csütörtök, október 1 ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy hóra . . 4. pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap . . . 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL Erzsébet körút 18—20. M. TELEFONI József 455—50-től 8«-I», József 464-18, J. 464-10. Szerkesztőség Bévab.m L. Kohlmarkt 7. Az áthághatatlan vonal Az idei október elsejét nem lehet majd a legkellemesebb dátumok közé sorozni. Több olyan teher vált most esedékessé, amelyet hetek óta írogatnak fel rendeletekben és szabályzatokban. Eddig a különböző bizottságok csak tanácskoztak. A különböző ankétek és albizottságok csak javasoltak. Most azonban a sok szén ötlet és gondolat kalászba szökkent... hogy költői hasonlattal éljünk. Itt a szép kalász, fizetni kell ezt is, azt is.Vagy ha nem kell fizetni, akkor ezen a címen ennyit vonnak le a járandóságból, azon a címen pedig annyit. Október elseje figyelmezteti az embereket, hogy nem hiába tanácskoztak és nem hiába ankéteztek. Van látszata és foganatja a bizottságok munkájának. Nem zúgolódunk ellene, s aki dühösen összeszorítja a fogát, annak azt ajánljuk, gondolkozzék nyugodtabban. Az ország nagy bajban van. Sok minden — még a jövendő kialakulása is — attól függ, ki tud-e ebből a bajból lábalni, vagy nem tud. A józan értelem diktálja tehát, hogy még nagy áldozatok árán is, de le kell magáról ráznia ezt a bajt Akármilyen nehezünkre is esik az állam, város, község, üzem és egyéb vállalat prezentálta számlák kifizetése, kaparjuk össze a filléreket, még ha tíz körmünkkel a föld alól is elő kell kaparni, és fizessük ki. De amikor ezt az igazán súlyos áldozatot vállaljuk, s ráadásul még azt kívánjuk, hogy ne szorítsák össze a fogukat az emberek, hanem maradjanak nyugodtan, akkor ennek ellenében kívánhatunk annyit sorsunk intézőitől, hogy fontolják meg jól, amit tesznek. Már akkor, amikor cselekedethez látnak, gondoljanak arra, hogy sokkal könnyebb áldozatokat kívánni, mint áldozatokat hozni. Elismerjük, hogy ikonfiúi lelkük elborul, amikor megszavazzák a tisztviselőfizetések leszállítását, a forgalmi adók felemelését, a különadó megduplázását, a szükségadó előteremtését, a jövedelmi adónak még egyszer való kifizetését. De higgyék el, hogy mindezeknek az adóknak az előteremtése jóval nehezebb és körülményesebb, mint a megszavazásuk. Hiszen tudniok kell, hogy manapság dupla adók nélkül is igen nehéz az élet. Még az egyszerű adók előteremtése is tömérdek verejtékezéssel jár. Ezekről az egyszerű adókról mondotta néhány hónappal ezelőtt az akkori pénzügyminiszter, hogy a kötelességteljesítés csúcsát jelentik. Szobrot érdemel az a névtelen adófizető, aki ezeket be tudja szolgáltatni. Pénzügyminiszter mondta, tehát olyan ember, aki mindig összevont szemöldökkel néz az adófizetőre. Ennélfogva el lehetett neki hinni, hogy ennél nagyobb terhet nem lehet az adófizető vállára tenni. S íme, most mégis tettek. Nemcsak úgy egy-egy szálat, félénken, hanem kétkézzel kevéstől rakták rája az egyik adót a másik után. Nem jogosult-e ilyen körülmények között azt mondani, hogy az urak nem gondolták meg talán jól, mit tesznek, amikor ilyen erősen megmarkolták az exisztenciákat.... Nem is beszélünk arról a hatásról, amelyet ez az adópolitika az egyénre gyakorol, holott erről is lehetne sok szót ejteni. Elvégre az" egyén élő lény, aki érez, aki fel akarja nevelni gyermekeit, s aki el szeretné tartani családját. De mondjuk, hogy a bizottsági urak pillantása oly magasan röppen, hogy ilyen prózai dolgokat észre sem vesznek. De ott van az állam érdeke, amelyet bizonyára szívükön viselnek. Miképpen gondolják, hogy ez az állami érdek kielégítést nyerhet, ha az exisztenciákat oly erősen markolják meg, hogy egyrészt az életük veszélyeztetve van, másrészt pedig aléltan esnek össze. Éppen ezért azt hisszük, ha a polgárság a legnagyobb áldozatot is köteles meghozni, — aminthogy meg is hozza! — viszont az áldozatkérésnek nem szabad azt a vonalat áthágnia, amelyen túl az állam érdekét veszélyeztet. Verekedtek e// * i I /#i r / a fovaros közgyűlésén Példátlanul viharos hangulatú tárgyalás során vitéz Csik László orvos ököllel Reisz Mór szocialista bizottsági tag arcába sújtott — Széksértésért két közgyűlésről kitiltották — Huszár Károly letörte a padot— Peyer széket dobott — A kárt az okozókkal megfizetteti a város A gazdasági válságról a tumultuózus gyűlés nem is tárgyalt (Saját tudósítónktól.) A főváros közgyűlésén annyira felkorbácsolódtak az indulatok, hogy végül tettlegesség történt. A jobboldal is, a baloldal is érezte, hogy a gazdasági helyzetet meg kell vitatni Budapest fórumán, de a levegő anynyira túlfűtött, hogy komoly tanácskozásra nem volt lehetőség. Nem is elvek ütköztek össze, egy ártatlan közbeszólást értettek félre, kimagyarázkodás helyett ökölre ment a Wolff-párt a szocialistákkal, összetört pad, szétzúzott üvegtábla, széttört szék maradt a küzdőtéren. A verekedés kezdő Wolff-párti bizottsági tagot azzal fenyítette meg a törvényhatóság, hogy két ülésre kizárta az ülésteremből. Ripka Ferenc főpolgármester a legelítélőbb hangon nyilatkozott a történtekről. Ehez hasonló a főváros életében még nem zajlott le. Kérte a törvényhatóság tagjait, hogy őrizzék meg nyugalmukat, a nehéz helyzethez méltóan viselkedjenek. A bizottsági tagok úgy érezték, hogy az új törvényhatóság nehezen fog megbirkózni a nagy problémákkal, a főváros vezetését nem hagyhatják meg azoknak a mrtvezéreknek a kezében, akiknek irányítása idaza ,amíj Budapest sorsát. * Wolff nem mert vállalkozni uralma megvédésére Városházi körökben már hetek óta beszélnek arról, hogy az ellenzék fel fogja tárni a Wolffpárt bűneit és új gazdasági politikát fog követelni. Erre egész váratlanul a Wolff-párt ment át támadásba. A pártértekezleteken szembefordultak a vezetőkkel, akiket ők ültettek irányító pozíciókba és akaratuk végrehajtóit akarták bűnbaknak odavetni. Az ellenzéken gyűjtötték az aláírásokat a rendkívüli közgyűlés összehívására és erre ők is beadványt készítettek és ugyanazon a címen kérték a rendkívüli közgyűlés megtartását. Kiadták a jelszót, hogy a tisztviselői fizetések leszállításánál érvényesíteni kell a progreszszivitás elvét. A közüzemi munkásság munkabéreinél mellőzni kell a 10 százalékos levonást és inkább a munkaórákat kell leszállítani. Harcot hirdettek a jövedelemhalmozások ellen, kívánták a szociális akciók fentartását, húsz pontban sorolták fel az ellenzék összes kívánságait. Az ellen a pazarlás ellen akartak fellépni, melyet valójában ők hajtottak végre. Mindenki azt várta, hogy Wolff Károly fogja elmondani a vádbeszédet a saját uralma ellen. Erre mégsem vállalkozott, a pártból csak egy önkéntes jelentkező akadt. Csilléry András kijelentette, hogy ki mer állni az ellenzék elé és vállalja a hálátlan feladatot. Wolff nem találta jónak a megoldást, mert tudta, hogy Csilléry nem tudja majd higgadtan kivédeni az ellenzék támadásait, olyan embert kerestek, akinek a beszéde a legkevesebb ellentállást fogja kiváltani. Gondoltak Kossalkára, akinek monoton előadásából várták a vihar elmaradását. Végül Lázár Ferenc személyében egyeztek meg, aki mindig megértőnek mutatkozott a másik oldal kívánságaival szemben is. Wolff annyira tartott az összetűzéstől, hogy maga nem is jelent meg ezen a fontos ülésen, csak később hívták fel, amikor a tettlegesség már megtörtént. Wolff tisztában volt azzal, hogy nem ülhet nyugodtan a helyén, amikor saját pártjának szónoka eddigi működéséről mond kemény és elítélő kritikát. Táblás ház a közgyűlési teremben A főváros közgyűlési termének külsején is meglátszott a rendkívüli esemény. A rendőrség valósággal megszállta az új városháza épületét. Detektívek sétáltak a folyosókon és ellepték a karzatot. Valamennyi párt teljes létszámban vonult fel, a karzat is roskadásig megtelt érdeklődőkkel. Lázár Ferenc a Wolff-párt nevében csöndesen kezdte a beszédét, azt magyarázta, hogy a főváros felelős tényezőinek kötelessége a főváros ügyeinek egyensúlybahozatala, ezt pedig fokozott takarékosság útján s a gazdasági rendszer hibáinak kiküszöbölésével lehet megvalósítani. Felolvasta pártjának ismeretes határozati javaslatát, hiába próbált szürke és csöndes lenni, az ellenzék gúnyos közbekiáltásokkal zavarta az egyhangú előadást. Könnyű dolga volt az ellenzéknek, mert egyszerűen odakiáltották, hogy ami ellen ők tiltakoznak és tiltakoztak, azt magát a Wolff-párt erőszakkal valósította meg. A lárma folyton növekedett, végül már oda se figyeltek arra, amit Lázár mondott és azután kirobbant a botrány. Egy ártatlan közbekiáltás következményei Lázár éppen azt magyarázta, hogy Szuuzsora folyik és előadta, számadatokkal illusztrálva, hogy a termelő alig kap valamit a lisztért, míg a fogyasztó nem tudja megfizetni a drága kenyeret. Horváth Pál szociáldemokrata bizottsági tag közbekiáltott: — Ez gazság! De maguk mindmáig tűrték! A lárma már olyan nagy volt, hogy nem lehetett kivenni pontosan a szavakat, és Wolffék csak a gazság szót emelték ki a zűrzavarból. Óriási ribillió támadt, Lázár magából kikelve kiáltotta, hogy éppen azok a szociáldemokraták támadják őt, amikor a szegény néposztály érdekében beszél, akik a munkások pártfogóiul tolják fel magukat. Nemcsak a bizottsági tagok voltak izgatottak, de forró hangulat volt a karzaton is. A szocialisták felmutattak az egyik emberre, aki a karzaton az öklét rázta. Peyer Károly odarohant Sipkához és magából kikelve kiáltotta: , — Revolver van nála! Most tette zsebre! Ezt jelentették nekünk! Az elnök intézkedett is volna, az események azonban oly gyorsan kergették egymást, hogy higgadtan senki sem tudta figyelemmel kísérni. Lázár Ferenc közvetlen közelében ült Huszár Károly és Csilléry András. Csilléry mögött felsorakoztak a szélsőjobboldaliak, valamennyien állandóan kiabáltak a szocialistákra. Huszár Károly felugrott és Ripka felé kezdett kiáltani: — Tessék rendet teremteni! Nem tűrjük, hogy terrorizáljanak bennünket. Fülsiketítő lárma volt a teremben. Huszár Károly szavát sem igen lehetett érteni. Huszárt elhagyta az önuralma és a padot kezdte verni. A pad beszakadt és az egész szárny lezuhant a földre. De még ez sem csillapította Huszárharagját, aki tovább kiabált. . . A szocialisták rendet akarnak teremteni Bánóczi László odament Horváth Pálhoz és megkérdezte, hogy mit mondott Amikor Horváth megmagyarázta, hogy véletlenül helyeselt Lázárnak, Bánóczi átment a rajongó Wolff-pártiakhoz, vele együtt átvonultak Gál Benő, Reisz Mór, Hobovitz, Lévay és mások, mindegyik egy-egy Wolff-partit fogott el és felvilágosította őket tévedésükről. Lázár Ferenc meg is értette, hogy tulajdonképpen csak félreértés történt, és a felvilágosításra azt mondotta, hogy az egészen más, annak csak örül, hogy az árdrágítást a másik oldalon is gazságnak bélyegzik. Csilléry nem igen engedte meggyőzni magát. Bánóczi odaszólt neki: — Ha nem akarja megérteni, hogy miről van szó, nem magyarázom tovább! Ön úgyis csak botrányt akar! Gál Benő szintén magyarázott, egyszerre csak Csilléry mögül előugrott vitéz Csik László. Egészen feldúlt, sápadt volt az arca. — Mit áll itt? Kotródjék a helyére, ha jót akar! — üvöltötte magából kikelve. Gál Benő kikérte magának ezt a hangot. Horovitz Gábor Gál védelmére sietett. — Pusztuljon maga, mit parancsolgat itt? Közben a Wolff-párti fiatalok kórusban kiáltották: — Rendőröket ide! Elég volt a szocialists wirtschaftból! Csik inzultálja Reisz Mórt Bánóczi László Csik felé fordult és próbálta a kiélesedett helyzetet ,valahogyan menteni. Csik