Pesti Napló, 1932. február (83. évfolyam, 26–48. szám)
1932-02-02 / 26. szám
Ünnepi szám — Iparos és Kereskedő Naprovat — Ara 24 fillér Budapest, 1932 83. évfolyam 26. szám Kedd, február 2 ELŐFIZETÉSI ÁRAKI Egy bóra 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengő FeUvre 21 60 pengő Egyes szám Ara Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGi Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL« Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFÓN, József 455—50-től 56-ig. József 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Bécsbeni L. Kohlmarkt 7. SZÍNGHZU írta: gróf KLEBELSBERG KUNO Sanghai japán megszállása a világsajtóban óriási port vert Nem is csoda. Hiszen a több mint 2.700.000 lakossal bíró város nemcsak Kelet-Ázsiának legjelentékenyebb kereskedelmi gócpontja, hanem fő sajtóempórium is, mely rendszeresen ellátja a nyugati sajtóirodákat a távoli keletre vonatkozó politikai és gazdasági hírekkel. Amikor tehát a japán hadvezetőség beleszúrt ebbe a fontos ideggócba, akkor az innen kiinduló és mindenfelé elágazó idegszálak ezt a fájó ingert továbbvezették Európa és Amerika fővárosaiba. Sanghaiban a francia negyeden kívül egész nemzetközi városrész van, hatalmas angol és amerikai érdekeltségekkel s így Japánnak számolnia kell azzal, hogy katonai akciója itt a legnagyobb nemzetközi nyilvánosság előtt és ellenőrzés alatt játszódik le. Yoshizava a legutóbbi időkig Japán párizsi nagykövete volt, hazája álláspontját a Népszövetségnél előbb Genfben, majd a Briand elnöklete alatt a múlt év végén Párizsban tartott tanácsüléseken ő képviselte s Inukai, az új konzervatív kabinet elnökének hívására, egyenesen Párizsból ment a tokiói külügyi hivatal élére. Japánnak egyik legkiválóbb diplomatája ő, aki éppen a népszövetségi tárgyalásokból és Európa külügyminisztereivel közvetlenül folytatott beszélgetéseiből jól tudja, hogy a mikádó kormánya mindsnjtal akciójával mily nagy aggodalmakat s részben ellenszenveket keltett. Hogy ez a jól tájékozott és óvatos államférfiú külügyminiszteri székében mégis vállalta a sanghaji megszállással összekötött óriási felelősséget és ódiumot, annak igen nagy okának kellett lenni. Mi lehet ez? Elsőben ezt a kérdést kell tisztázni. Japán két okból nyúlt fegyverhez. Először, azért, mert a győztes japán-orosz háború következtében Mandsúriában szerzett pozícióját Kína a tűszúrások politikájával állandóan gyöngíteni igyekezett Ilyen tűszúrások voltak a japán fenhatóság alatt álló délmandsú vasútnak felelőtlen elemek útján való gyakori megrongáltatása és más hasonló bandita támadások. Ez ellen reagált Japán azzal az akciójával, mely szeptember 18—19 éjjelén Mandsúria fővárosának, Mukdennek megszállásával kezdődött és január 2-án lényegében befejeződött mikor a kínai északi csapatok főparancsnoka a nagy fal mögé visszavonulva, Mandsúriát kiürítette s ezzel tényleg feladta. Második ok pedig, amely a mikádó kormányát immár Yoshizava részvételével arra indította, hogy katonai nyomást gyakoroljon Kínára, a japán áruk ellen kormánybiztatásra, sőt kormánytámogatással a legnagyobb méretekben megszervezett bojkott-mozgalom volt Még a budapesti lapok képes mellékleteibe is eljutottak azok a fényképfelvételek, melyek mutatták, hogy a kínaiak mint teszik csúffá és büntetik azokat a kereskedőket akik japán árukat merészelnek forgalomba hozni, amit valóságos hazaárulásnak minősítettek. Japántól a többi hatalmak demarsaik során mindig a »nyitott kapui politikáját kérték számonjapán viszont úgy látta, hogy ezt a bizony«s kaput éppen a nippon áruk elől rendszeres bojkottal be akarják zárni. E bojkott-mozgalomnak központja pedig Sanghai volt vagy legalább is ott tombolta ki magát a leghangosabban. A japán taktika legfőbb elve pedig éppen az, hogy mindig az ellenséges erő vagy ellenállás középpontjának támad neki. Mandsúriában a fővárosnak, Mukdennek megszállásával kezdte- Most pedig, hogy le akarja törni a japán behozatal elleni bojkott-mozgalmat egyenest Sanghajra teszi rá a kezét. Egyeseknek és nemzeteknek jellemző sajátosságait néha egy-egy részlettel, epizóddal, kis történettel találóbban lehet kidomborítani, mint hoszszú fejtegetésekkel. Így az egész japán cselekvési metodikát világítja meg egy hajnali beszélgetés, melyet Vladimir Szemenov orosz tengerésztiszt az 1905-iki oyusimai orosz-japán döntő tengeri ütközetről írott könyvében mond, mely a katonai irodalom egyik remeke s melyet éppen ezért a legtöbb nyelvre le is fordítottak. Elérkezett az orosz balti flottára végzetes május 27-ének hajnala. Knyáz Szuvarov, a zászlóshajó az élen haladt Rozsdesztvenszkij admirális egy széken felöltözve kissé elszunnyadt. Ignáciusz, a páncélos kapitánya pedig a parancsnoki hídon fel és alá járva beszélgetett a könyv szerzőjével, örvendett, hogy a japánok még nem bukkantak rá az orosz flottára. Olyan sűrű köd volt, hogy még saját hajóhaduk végét sem láthatták. Ignáciusz remélte, hogy a köd leple alatt majd átsurranhatnak a vladivosztoki orosz kikötőbe, ami hosszú útjuknak célja volt De nem tetszett neki a szél, amely támadt és a párákat szétverhette, mert ez esetben — amint Szemenovnak mondotta — »vége a Szuvarovnak«. Miért vélekedett így ez a bátor tengerész? Mert az előző évi portarturi tengeri ütközetek tapasztalatai alapján ismerte a japánok harcmodorát, mely az egész hajóhad tüzét a tengertyinnyi vezető hajóra összpontosítja. Ignáciusz tehát tudta, hogy »ő és hajója az első nagy ütközetben biztos romlásnak néznek elébe«. Igaza lett. A szél a ködöt szétverte. Pár óra múlva Togo admirális koncentrált ágyútüze mingyárt az ütközet elején pozdorjává lőtte a Szuvarovot, amely egy darabig mint harcképtelen, tehetetlen vörcs még vergődött a vízszínen, azután elsüllyedt. Csusimánál a Szuvarovnak mentek neki a japánok, mert mint a parancsnokló admirális zászlóshajója, ez volt az orosz erő megtestesülése. Mandsúriában Mukdennek, mert ez volt a kínai tartományi kormányzat székhelye. Magában Kínában pedig Sanghainak, mert itt szervezték a bojkottot a japán áruk ellen. Szóval, mindig nyílegyenest az ellenség erőgócpontjának. A mostani nagy keletázsiai válság során is számolni kell azzal, hogy a főszereplő egy 65 millió lelket számláló olyan nép, amely a legmodernebb katonai technika összes vívmányaival tetőtől talpig fel van fegyverezve, rettenthetetlen bátorsága közismert patriotizmusa izzó és — elvből mindig egyenest odavág, ahol az ellenfelet halálosan találhatja. Valami démonikusan félelmes van ebben. És a bismarcki »Machtpolitik« virágkorában, a világháború kitöréséig uralkodott mentalitás világában valami különösen nagyszerűt is láttak volna mindebben. De a világháborúba belefáradt Európa ma valahogy másként látja a dolgokat s inkább megdöbben, mint lelkesül. De ha politikai helyzeteket, erőket és erőviszonyokat mérlegelünk, azokat úgy kell venni, amint vannak. És a jelek arra mutatnak, hogy Japán katonai erejét így látják a francia katonai szakértők is. A versaillesi békeszerződés következtében, mely nemcsak a német hadsereg leszerelését rendelte el, hanem egyúttal a német vezérkar feloszlatását is, a hadtudomány terén a vezetés hovatovább a franciákon megy át És ha Briand úgy is mint a Népszövetségi Tanács elnöke, olyan óvatosan kezelte a japánokat ebben — a közeli nagy francia gyarmatra, Indokínára való tekinteten kívül — kétségtelenül jelentékeny befolyással volt a francia vezérkar, a francia katonai szaktekintélyek véleménye Japán szárazföldi és tengeri haderejéről. Francia katonai körökben, természetesen saját hadseregük után, ezidőszerint a japánt tartják a világ legjobb hadseregének. A franciák különösen nagyrabecsülik Castex admirálisnak Théories stratégiques című többkötetes munkáját. Castex szerint Japán az utolsó félszázadban, több szerencsés háború következtében, külsőleg is , nagyon megerősödött s ezt módszeresen tette, bizonyos elveket tartva szem előtt. Mai területének egésze — melyet a japán szigetek, az eredeti mag körül fokozatos terjeszkedés útján alakított ki a szolid, jól összehalmozott, jól csoportosított, ellentétben a szakadozott összefüggésű francia gyarmatbirodalommal. Mintegy zárt bassint alkot rövid összekötő vonalakkal, amely bassinben Japán a katonai pozíciók mindent szétmorzsoló felsőbbségével bír. Így ítélik meg a francia stratégák Japán katonai pozícióját a távoli keletin Milyen ezzel szemben Kína helyzetet Az európai radikalizmus politikai szemlélete előtt a Kuomintang Kínája rokonszenves már pusztán azért is, mert forradalom útján jött létre és mert köztársaság s vele szemben a militarisztikus és imperialisztikus japán monarchia áll. Feledik, hogy Japán jól megfontolt, de állandó haladás révén, a nemzet vérébe átment reformok utáni félszázad alatt modern állammá vált. Kína viszont császári abszolutizmusából átmenet nélkül vetette bele magát a radikalizmusba. Az elhirtelenkedve megkísérelt reformok forradalommá fajultak el, puszta felforgatásával ezredéves értékeknek, amelyek helyébe a kínai nép sajátos lelkületét megtermékenyítő új eszméket és testhezálló hasznos intézményeket odaállítani nem tudtak. A katonai és a politikai vezetők, sőt egész tartományok egymás ellen fordultak, a legtöbbször nem elvi okokból, hanem személyi, önző vagy partikuláris érzésektől fűtve. Ebbe a politikai boszorkányüstbe azután még beleömlött az orosz bolsevizmus mérge, hogy még növelje a lelkek zavarát. Valójában az európai radikalizmusnak nem rokonszenvezni kellene, hanem ellenkezőleg megtagadni minden közösséget a forradalmi Kínával, mely egyenesen kompromittálta azokat a fenkölt eszméket és elveket melyeknek szolgálatába akart szegődni s újból klasszikus példáját adta annak, hogy idegenből átültetett szabad intézmények az arra meg nem érett népeknek nem válnak a javára. Kínának 11,125.000 km 2 a területe, népessége pedig az 1927. évi staatesman's yearbook becslése szerint több mint 200 millió, a chinese post office-é szerint pedig közel 500 milliót tesz. A nép dolgos és igénytelen. Régi művelődése pedig arról tesz tanúságot, hogy kultúrképes is. Terület, népesség, munka és kultúrképesség, vagyis a politikai nagyság elemei és előfeltételei sokkal nagyobb mértékben megvoltak Kínában, mint Japánban. De hiányzott az államférfiúi belátás, az önfegyelem, a politikai szenvedélyek szabadon kitombolhatták magukat, ami minden politikai erőt megbénított és a fejlődésnek minden csíráját kiperzselte. Japánnak voltak olyan európai méretű államférfiai, mint Ito herceg vagy Komura márki. A legújabb kor Kínájának vezetői ezzel szemben vagy impraktikus idealisták, sőt fantaszták, vagy mindenen átgázoló önző törtetők voltak az igazi álamférfiúi tehetség minden ismertető jele nélkül. Mi volt most már a Kuomintang Kínájának politikai spekulációja és taktikája Japánnal szembeni Mandsúriában, ahol a kormányzat nagyjában a kezében volt, az apró kellemetlenkedések egész rendszerével izgatta, ingerelte Japánt, a" japán áruk bojkottjával pedig a mikádó alattvalóival szemben tényleg bezárta azt a kaput, amit Japán versenytársainak nyitva hagyott s mikor ezekkel a provokálásokkal szemben Japán erejének tudatában komolyan fellépett, akkor eljutott a Népszövetséghez s nemzetközi vagyis idegen erőt. Igyekezett mozgásba hozni a japán akció letörésére. A Népszövetség és a gazdasági válságtól megbénított európai hatalmak nem kóstoltak bele a keletázsiai forró kásába s Kína — legalább eddig — egyedül került szembe a mikádó divízióival. Igaz, hogy formális háborúra mindezideig nem került a sor, a hadüzenettől mind a két fél tartózkodott, mert a Kellogg és a különböző más paktumok szerint ezzel kellemetlen következmények vannak egybekötve, így azután kialakult valami egészen új és korunkra jellemző dolog, a háború a békében. De ez aztán parázs módon folyik. A tusa kimene