Pesti Napló, 1933. december (84. évfolyam, 273–296. szám)
1933-12-01 / 273. szám
ELŐ FIZETÉSI ÁRAK« Egy hó a 4. pengő Negyedévre 10.80 pengő félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 32 fillér FESTI NAPLÓ Ara 16 Kitér Ma: tisztviselő Napló (Ingyen külön melléklet) — Teljes heti rádióműsor Budapest, 1933 84. évfolyam 273. szám Péntek, december 1 SZERKESZTŐSÉGi Rákóczi út 54 szám. KIADÓHIVATAL, Erzsébet Körút 18—20 as. TELEFON: 455—50-től 455-57-iől, 464-18 és 464-19 Szerkesszöség BécsbefM L, Kohlmarkt 7 A hazafiasságról írta: Friedrich István Uniformist fognak kapni a nemzeti egység élharcosai Most már ez biztos. Amint már e helyen megírtam, ez ellen senki kifogást nem tehet. A polgári ruhákat pedig nemzeti jellegűvé akarják tenni. Egy kis vitézkötéssel és mi egyébbel magyaros stílust akarnak belé ojtani. Ez is rendben van. Elvégre nem kényszerről van szó. Akinek kedve és pénze van hozzá, az megcsináltathatja magának ezt is, azt is. Bizonyára lesznek sokan, akik különösen a nemzeti egység formaruháját fogják nagy büszkeséggel viselni, mert ezzel módjukban lesz ország-világ előtt dokumentálni, hogy ők a pozitív, konstruktív és megfelelő mellbőségű kiválasztottakhoz tartoznak. Én tehát teljesen megértem, ha valaki idegenhangzású nevét megmagyarosítja, ha az egységespárti meggyőződését ruházatával is dokumentálja, vagy ha az egyszerű Névtelen Adófizető magyaros motívumokkal díszíti fel civilruháját Nem szeretem azonban azokat a honfiakat, akik reggeltől estig verik a mellüket, hogy ők ilyen és olyan hazafiak. Hogy ők így meg úgy szeretik a hazát és a nemzetet. Akik lenézik azt a szorgalmas, dolgor és önérzetes polgárt, aki nem külsőségekben akarja nemzeti mivoltát kifejezni, hanem verejtékes munkában és a polgári kötelezettségeknek hű és pontos teljesítésében akarja lemorzsolni élete napjait. Csak óvatosan annak a hazafiasságnak a folytonos durrogtatásával. Nem hangoztatni kellene ezt annyira, hanem inkább a mindennapi életben szorgalmas munka és szívós tevékenység formájában gyakorolni. Az igazi hazafiasság inkább a szántóvető munkában, a műhelyek, boltok és hivatalok szorgoskodásaiban nyilvánul meg, mint a szónoki dobogókról és demagóg hordókról elpuffogtatott frázisokban. Aki becsületes munkával keresi a kenyerét, aki hűséges odaadással gondoskodik a családjáról, aki utolsó garasa erejéig eleget tesz az adófizetési kötelezettségeinek, ha sor kerül rá, hazája védelmében élete feláldozásával is hajlandó résztvenni és aki minden célkitűzésében ezeréves alkotmányunk szellemét és a törvényt respektálja, az az én szememben jó magyar hazafi. Még akkor is, ha régi családi nevéhez ragaszkodva, azt meg nem magyarosítja és megelégszik az egyszerű, zsinórkötés nélküli civilöltözettel Miért van arra szükség, hogy állandóan a hazafiasságról beszéljünk? Hiszen abból, hogy valaki a szájával milyen hazafinak vallja magát, még nem lehet megállapítani, hogy az illető lényegében és valósággal milyen hasznos polgára az országnak. A szorgalmas kubikos, aki testi erejének utolsó megfeszítésével tolja a taligát és verejtékes garasaival igyekszik családját ellátni, az én szememben sokkal jobb hazafi, nekem sokkal kedvesebb testvérem, mint az a világfájdalmas ábrázatú Mokány Béres, aki árvalányhajas kalpaggal a fején örökké csak a hon állapotán búslakodik, de semmi komoly és hasznos munkát nem végez. A demonstratív hazafiasságnál többet ér a gyakorlati. Mert az igazi hazafiasság a szellemi és gazdasági értékek produkciója révén járul hozzá a nemzet erősítéséhez és gyarapításához. A szónoklatokbann és jelmezekben tüntető patriotizmus azonban meddő időpazarlás, ha az ebben elöljáró élharcosok ugyanakkor a nemzeti munkában nem vesznek tevékenyen részt. Mit dolgozik, mit tanul és mit''tud, hogyan küszködik, hogy keresi mindennapi' kenyerét, hogy látja el a családját és juttat-e más magyarnak is munkaalkalmat, ezek azok a kérdések, amelyekre először feleletet kell kapnom, hogy megalkothassam magamnak valakiről a véleményemet a hazafiassága fokáról. Nekem hiába kuruckodik és hamdabandáz a kávéházi élharcos, az a minden lében kanál, az az örökké ráérő, kvaterkázó, füstkarikákat eregető, gravameneket harsogó hazafi. Én még mindebből nem tudom, hogy kihez van szerencsém. A sváda engemet hidegen hagy. De, ha belépek egy műhelybe és látom a kötényben dolgozó iparost, vagy irodájában a szellemi munkát végző lateinert, vagy a boltban a pult mögött küszködő kereskedőt, vagy a földjét művelő magyar földművest, akkor nincs nekem még arra is szükségem hogy akármelyikük a hazafiságának a puffogtatásával mutatkozzék be nekem. Mert nekem az az élettapasztalatom, hogy a dolgos ember, a nap minden drága, óráját felhasználó munkás és polgár, a hazának is hű fia, akinek nincsen szüksége, hogy nap-nap után a hazafiasságból kioktassák. Az igazi patriotizmus a munkában, szorgalomban, közteherviselésben és az egyéni függetlenség megóvásában éli ki magát. Nincs szükség a külső ismérvekre annak igazolására, hogy létezik. Rengeteg mostanában a hazafias frázisok eladásával foglalkozó kocséher. Mialatt megfelelő tiszteletdíjak és egyebek ellenében az egységes párt fáklyáit lobogtatják és az úgynevezett nemzeti egység lampionjait hordozzák körül, a dolgozó társadalomnak állandóan népies előadásokat tartanak a patriotizmusról. Éspedig olyképpen, mintha a jó hazafi az egységes párt paradicsomán kívül már meg sem élhetne. Hogyne, hogyne. Egységes párt, nemzeti egység és hazafiság. Ez mind együttvéve egy szentháromság, amelyen kívül nem ér az élet egy fabatkát sem. A fogalmak mixtum composituma, amely a narkotikum szerepére van szánva. Csakhogy a magyar dolgozó társadalom nem él már bódító szerekkel. Elege volt belőlük. És ezért a hazafiasságot is a saját feje és szíve szerint gyakorolja. Aki ezen változtatni akar, az sziszifuszi munkára vállalkozik és arra csak fiaskó várhat. „A revízió ki fogja békíteni egymással a Duna-medence népeit." Ha ez a béke nem születik meg, a Duna völgye megint német vagy orosz irányítás alá kerül — Hogyan lehet igazságot tenni a kis népek között? — A volt monarchia küldetése és pótlása — Katasztrofális helyzetet teremtettek a békeszerződések területi intézkedései Gróf Bethlen István előadása az angol Balkán-komitéban a trianoni szerződés revíziójáról London, november 30. Nagy és díszes közönség töltötte meg a Westminster-palota hatalmas tölgyfaburkolatú bizottsági termét, ahol a Balkán-bizottság rendkívüli ülésén gróf Bethlen István megtartotta angliai előadássorozatának befejező előadását. Sir Edward Boyle elnök megnyitó beszédében meleg hangon üdvözölte a bizotttság előkeltő vendégét, hangoztatva, hogy szokatlan az hogy a bizottság nevei balkáni állammal is foglalkozik. Azonban gróf Bethlenstván londoni látogatása azt a kivételes és elnem mulasztható alkalmat nyújtotta, hogy a Balkán-bizottság meghallgathassa egy európai hírű vezető államférfiú előadássát, aki Magyarországról nemcsak a tárgy páratlanul alapos ismeretével, hanem a pártatlan tárgyilagos európai szempont magaslatáról is beszél Éppen ezért kötelességének tartotta, hogy kilétem lessen megnyissa az ülés kapuit azok előtt is, akik nem tagjai a bizottságnak, hogy ily módon az angol közvélemény minél szélesebb rétegei okulhassanak gróf Bethlen István előadásából. Lord Noel Buxton, volt munkáspárti földművelésügyi miniszter, a bizottság megalapítója, emelkedett ezután szólásra. Az előadás tárgya általános rokonszenvvel találkozik az angol közönség körében nyert aki csak Budapesten járt, kivétel nélkül mint Magyarország lelkes híve tért vissza. Európa politikai földrengésterülete Gróf Bethlen István mai utolsó angliai előadásában a trianoni szerződés revíziójával foglalkozott Európa egyéb aktuális politikai problémáinak szemszögéből. Kifejtette, hogy Európának az a területe ,amelyen a világháború következtében a politikai uralmi viszonyokban és az államok határaiban mélyreható változások állottak be, röviden az európai kontinens politikai földrengésterületének nevezhető. Ez tulajdonképpen széles sáv, amely a Finn-öböltől a Száva—Duna-vonalig, a Balkán félsziget alapvonaláig, a germán és orosz nép lakta területek között déli irányban szélesedve terül el. A háború előtt e terület birtokosa három nagyhatalom volt: Oroszország, Németország és Ausztria-Magyarország. Ma Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, a csehszlovák állam, Ausztria- Magyarország, Jugoszlávia és Románia, tehát kilenc ország osztozkodik a terület felett, amelyen azonban nem kilenc, hanem tizenhárom nemzeti öntudatra ébredt nemzet lakik: az észtek, lettek, litvánok, lengyelek, csehek, tótok, rutének, osztrákok, németek, magyarok, szlovének, horvátok, szerbek és románok. Európa legnagyobb érdeke fűződik ahoz, hogy ezen a politikai földrengésterületen végre tizenöt év után a végleges nyugalom helyreálljon és az ezen a területen lakó tizenhárom kisebb nép egy igazságosabb osztály révén egymást kibékíttessék. Mert vagy sikerül e kis népek között igazi békét teremteni, vagy újból német, illetve orosz vezetés alá kerülnek. De hogy ez nem fog mindig békés úton lefolyni, az minden kétségen felül áll. Most van meg a kellő időpont az új rendezés keresztülvitelére, amíg legalább az érdekelt partnerek, az orosz és a német, nem szólhatnak olyan döntő súllyal az eseményekbe, mint később. A mai helyzetben a német és az orosz nép hozzájárulásával lehetne a kis népek között igazságot tenni és a szóbanforgó területek viszonyait véglegesen rendezni, amin újabb szövetségi kötelékek és blokkok nem jönnek létre, amelyek az ilyen békés rendezésnek esetleg újból útjában fognak állani. , Európa említett területe tulajdonképpen három részre oszlik s ennek meszserien van baltikérdés, lengyel kérdés és a diótai államok kérdése. Az előadó csak az utóbbiról akar szólani. Mi volt az osztrák-magyar monarchia ? " Az osztrák-magyar monarchiában minden nő-