Pesti Napló, 1935. augusztus (86. évfolyam, 173–197. szám)
1935-08-01 / 173. szám
3 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1935 augusztus 1 . a gyáriparral, amely nagyrészben önmaga rendezkedett be termékei detailárusítására. A kereskedő az, akivel szemben hatósági üzemeket kell létesíteni azért, hogy »nivellálják« az árakat, miközben a kórházak fogyasztásában védett piacokra és a magánkereskedő által el nem érhető adókedvezményekre találnak. A kereskedő az, akit újdonsült exportbürokraták tanítanak ki arra, hogyan kell exportálni. Akit beleszorítanak az »egykéz rendszer« Prokrustes-ágyába, akit kényszerszindikátusokba tömörítenek be mindenféle kereskedői álképletekkel együtt. Aki maholnap hatósági üzemektől és álszövetkezetektől szorongatva, az olcsó és a drága árakért egyaránt megvádolva, a nagyközönség előtt mesterségesen népszerűtlenné téve, kartellek által háttérbe szorítva, hatósági rendszabályok által lehetetlenné téve, mindenügyessége, szorgalma és megbízhatósága dacára képtelen lesz nagy közgazdasági hivatását teljesíteni. Azt a nagy közgazdasági hivatását, amely abban áll, hogy összehozza a termelőt a fogyasztóval. Hogy a termelést a fogyasztáshoz, a fogyasztót a termeléshez idomítsa. Hogy alkalmazkodjék a fogyasztó igényeihez és vásárlóképességéhez és a termelő teljesítőkapacitásához. Hogy piacot teremtsen a magyar produktumoknak és legjobb és legolcsóbb árut szerezzen a magyar fogyasztónak. Hogy készpénzért vegyen és hitelbe tudjon eladni. Hogy — egyszóval — a jószágot áruvá alakítsa át. Akik pedig azt hiszik, hogy ez nem produktív, nem értéktermelő foglalkozás, azoknak figyelmébe ajánlom azt, amit Mussolini 1934 május 27-iki nagy beszédében a kereskedelemről mondott: »A kereskedőket illetőleg tartózkodnunk kell a demagógiától. A kereskedőnek van egy olyan funkciója, amely nem helyettesíthető: összekötőkapocs a termelő és a fogyasztó között. Mindannyiszor, amikor megpróbálták ezt a közvetítőkapcsot eltávolítani, ebből csak konfúzió keletkezett és emelkedtek a költségek. Ha nem akarjuk azt, hogy konfúzió keletkezzék és a költségek emelkedjenek, akkor hagyjuk végre abba a kereskedőellenes demagógiát. Kiéleződött a helyzet a sztrájkfronton Ha nem lesz béke, a kormány a legkisebb munkabérekről szóló rendelet alkalmazásával vet véget a sztrájknak . (Saját tudósítónktól szerdára, az építősztrájk hetedik napjára várták a közeledést a munkások és a munkaadók között, ehelyett azonban az történt, hogy a munkások a munkaadók kedd esti gyűlésének határozata alapján elhatározták: továbbra is kitartanak a sztrájk mellett. A Pesti Napló tegnapi száma beszámolt arról, hogy a munkaadók elhatározták gyűlésükön: csak 8 százalékkal hajlandók felemelni a munkabéreket, ezt is úgy, hogy 4 százalékkal azonnal és további 4 százalékkal októberben. A sztrájkoló munkások vezetősége nagy meglepetéssel fogadta a határozatot. Kérdésünkre a következő felvilágosítást kaptuk: — A munkaadók határozatukkal tulajdonképpen visszavonták azt az ajánlatot, amelyet vasárnap tettek Petneházy államtitkár előtt, ahol egyszerre fizetendő 8 százalékos béremelést helyeztek kilátásba. Miután a munkaadók visszavonták ajánlatukat, az építőmunkások vezetősége és szakbizottsága úgy határozott, hogy ezek után a legélesebb harcot folytatja tovább. Az építőmunkások elmentek az engedmények legvégső határáig, 50 százalékkal csökkentették követelésüket. Az építőipari munkások szerdai déli ülésén kimondták, hogy kereken visszautasítják a munkaadók ajánlatát és a végsőkig tovább viszik a sztrájkot. A sztrájkbizottság álláspontja szerint az építőipari sztrájk most már addig tart, amíg a munkabérek emelésére vonatkozó méltányos követeléseik nem teljesülnek. Szerdán délelőtt a szakszervezeti tanács is ülést tartott a sztrájkkal kapcsolatban. Peyer Károly bejelentette az építőipari szervezetek vezetőinek, hogy az egész ipari munkásság a sztrájkolók mellett áll. Közölte, hogy a szakszervezeti tanács felhívást intézett Magyarország munkástársadalmához, amelyben kérte, hogy anyagi és erkölcsi támogatással segítsenek a sztrájkolók helyzetén. Megállapította a szakszervezeti tanács, hogy már eddig is jelentős segítségben és támogatásban részesültek a sztrájkolók. A budapesti építőmesterek ipartestülete az összes építőipari munkaadó érdekeltségekkel karöltve, elhatározta, hogy megindítja a munkát. Kijelentették, hogy nagyon sok olyan munkás keresi fel őket, aki dolgozni szeretne. Szerdán egyébként a Magyar Kerámiai Gyár 600 munkása is beszüntette a munkát azért, mert az igazgatóság nem teljesítette béremelési kérésüket. Miután már ép egy hete tart az építőipari sztrájk és egyelőre nincs remény a békére, valószínűnek látszik, hogy a kormány beavatkozására kerül sor. Szerdán reggel jelent meg a legkisebb munkabérek megállapításáról szóló kormányrendelet amely 8 nap máva lép életbe. Ha nyolc napon belül nem sikerül békét teremteni a sztrájkolók és a munkaadók között, akkor a kormány nyomban alkalmazza a rendeletet, meg alakítja a Valakin bosszút állok írta: Szirmai Rezső — Szóval ! — kérdezi a szőke asszony, az ő kisné rekedtes és vastag hangján, amely mögé magányos estéimen oly mély és lázas erotikát álmodok és felém fordul bársonyosan sima és fehér arcával. — Szóval — mondom lángolan — 3 óra múlva eljön hozzám. Senki sincs otthon, de hogy mégse érhesse meglepetés, álljon meg a lakásunk ablaka előtt, a túlsó oldalon. Ha egyedül vagyok, az erkélyről fogok inteni... Jó? — Jó... — szól, kissé bandzsa szeme fénylik, megbólintja fejét, leszáll a vicinálisról. Mire én is leszállok, már nem is látom, eltűnt a tömegben. Végre! — mondom magamban és mosolyogva megyek. Hát mégis, hát mégis bekerültél az uccámba, te csúnyaszájú, te közönséges, most majd megmutatom neked, hogy ki vagy te! — mondom magamban lelkesen, de riadtan érzem, hogy nem is egészen annak örülök, hogy most végre bosszút állhatok rajta, hogy elértem célomat és megmutathatom neki, ennek a pletykás szájú asszonynak, hogy cseppet sem különb azoknál, akikről pletykázik, hanem tulajdonképpen annak örülök, hogy fél óra múlva... hogy eljön hozzám... hogy ... Na, nem, nem, — nyugtatgatom magam — hiszen ez az asszony akkor sem kellene, ha kincsek hullnának a csókjaiból, a szeme bandzsa, az egyik lába görbe, bizonyára angolkóros volt gyerekkorában, a három szüléstől elromlott az alakja, a körme alatt láttam a dundosba rakott cseresznye nyomait, az ajka felett szemölcs van, — áh! pfuj! Nem, ez az asszony nem kellene, ha egyedül volna a világon, — gondolom erőszakoltan és nem tudom elfojtai magamban egy sóhajt, mily jó parfemillat áradt a nyakából, amikor fölébe hajoltam a vicinálison és megcsókoltam a vállát! Azt mondta: szeretsz? — mire én: szeretlek.. — mondtam. Úristen, micsoda hazugság! Szeretni? ezt? ezt a... na, még csak ez kellene! Itt nincs egyébről szó, itt nincs semmi másról szó, itt semmi, komrós másról nincsen szó, — mondom magamban, sokszor, mert észreveszem, hogy miközben mondom, reszketek az izgalomtól a csókjára gondolván — szóval pint másról top, minthogy most bosszút állok rajta, amert csúnya szájára vette azt, akit a világon a legóbban szeretek! Ez... ez a kócos azt merte híresstelni mindenfelé, hogy ő, a legszentebb asszony, az én szeretem, hogy együtt hálunk minden este, hogy az én házitanítóskodásom csak ürügy e szerelmi kapcsolatok leplezésére, — ez merte ezt állítani, ez a mindenki szeretője, ez a... Hátmost majd megmutatom neki! Most majd megmutatom neki, hogy ő, aki pedig három gyermeknek az anyja, szájára sem veheti az én asszonyom nevét, aki független s engem! engem szeret! — s rájára sem veheti a nevét, nem pletykázhat többé róla, nem futkoshat majd a vásárcsarnokban a kefák között, a fűszerüzletbe, a mészárszékbe a hírrel, hogy hallották, a doktorné, meg a házitanító... no, most majd megmutatom neki, hogy ő miféle, hogy ő, akinek férje és három gyermeke van, kétnapi udvarlás után már találkára jön... Ez lesz az igazi bosszú! Mert mi mást csinálhatnék vele? Végre is nem verhetem meg, nem provokálhatom a férjét, nem perelhetem be, végre is nem léphetek fel nyíltan egy elvált asszony védelmezőjéül, én, az alig húszéves, sovány és beteges házi tanító!... De így, így megmutathatom neki, hogy kicsoda ő, ez volt mindig a tervem: egyszer levenni a lábáról, egyetlenegyszer s aztán többé nem találkozni vele, szakítani vele, fölényesen eldobni őt s csak ennyit mondani, aztán máskor ne pletykázz, kedvesem!... Micsoda bosszú lesz! micsora hosszú! —sondolom s ismét elő kell sorolnom magamban a hibáit, a bandzsa szemét, a hirtelenszőke szemöldökét, a görbe lábát, a cseresznyefoltokat a körme alatt, a kissé duzzadt száját, fölötte a barna szemölcsöt, elő kell sorolni magamban, erőszakosan és dühösen, mert érzem, hogy alisz, alig várom ezt a hosszút, ezt a félóra múlva elkövetkező találkozást. Istenem, milyen szén fehér teste lehet, milyen bársonyos a bőre, a válla olyan, mint abab... imáci hány perci... megnézem az órát, —• még huszonöt, — s aztán újra — még huszonhírom, — s megint. — még huszonkettő — de lassan, de lassan múlik az idő! Járkálok fel-alá az uerán, aztán felrohanok a lakásba, menő szitam a párnákat, kölnivizet, find szét a naftalintól « a lehúzott redőnyök mögött morrpndt kánikulától nehéz szarrú szobában, megfésülködöm, megigazítom a nyakkendőmet, — még tizeneery perc -- nézem Újra és újra az órát — még tíz, még nyolc, még" hét... Az erkélyen, ahol egész testemben reszketve állok, izzan tűz a nyárdéli nap, a szomszédos téren delet harangoznak, harangszó, por, égő napfény és egy aszfaltfőző üst fullasztó gőze kavarog az ucca felett. S amikor elmegy, közönyösnek látszó, de sokat sejtető hangon megkérdi: — Holnapután! irr- Holnapután, — felelem. Kényesen és kicsit büszkén e kalandra, elmegy. Miért olyan kényes és miért olyan büszke? — kérdem magamban, ahogy utánanézek, amint a sötét lépcsőházban lassan, ringatózva, sőt kicsit fölényesen halad lefelé. Talán azt hiszi, hogy most elhódított Tőle? Nevetséges! Emlékszel, — kérdem önmagamtól — milyesuf volt az arca, amikor a csókok közben a frizurája összekócolódott és hirtelen szőke haja a vállára csavarodott? És nemcsak az ajka felett, a vállán is van egy szemölcs! — állapítom meg, némi elégtételadással a másik aszszony felé. Hogy ez elhódít! Tőle, Tőle, aki szármomra a legszebb asszony a világon? Nevetek, igazán nevetnem kell. Nem is tudom miért, de többször megismétlem magamban e szót: bosszú! Ha holnapután feljön hozzám, utoljára, akkor megmondom neki, hogy most aztán fogd be a szádat, kedvesem, ne pletykázz senkiről s ezzel slussz! Többé soha! Soha! Esküszöm! — fogadkozom, telve lelkiismeretfurdalással. És amikor homályosan érzem a vérem sodrában, mely ellenállhatatlanul és fogadalmakra és esküre való tekintet nélkül lelkendez az elmúlt percek örömeitől, amikor ijedten érzem, hogy ez a bosszú túlágosan édes volt és gondolataim szinte kárbultan kapkodnak az illatának, a hangjának, a bőrének, a szájának, a testének emlékei után, a lelkemben térdre omlok, telve bűnbánattal és bocsánatot kérek Tőle. Nem is tudom miért, csak érzem, hogy valamiért most bocsánatot kell kérnem Tőle, mert vétkezek ellene ebben a homályban és zavarban, amiben vagyok, bocsánatot kérek Tőle titokban, kissé magam elől itt elrejtőzve, — ne érts félre — mondom, de én igazán esküszöm, csak bosszút, csakis bosszút akarok állni érted... — szólok Hozzá macramban s a lépcsőházból befordulok a lakásba. Leheveredem a dívásra, lehúnyom a szemem s ijedten sóhajtok, megrészegedetten a párnákból áradó illattól. ! I . vegyes bizottságot, amelynek munkaadók és munkások egyenlő számban lesznek tagjai és ezenkívül érdektelen tagokat is delegál a bizottságba. Ez a bizottság állapítja meg azután a legkisebb munkabért, amelynek betartását hivatalosan ellenőrzik. A kormány azonban mégsem adja fel a reményt, hogy előzőleg a szembenálló érdekeltségek békésen megegyeznek. Azonnali nyolcszázalékos béremelést ajánlottak a munkaadók a kereskedelmi miniszternek Szerdán délután az építőmesterek népes küldöttsége jelent meg a kereskedelemügyi miniszter előtt és bejelentette az építőmesterek keddi gyűlésén meghozott azt a határozatot, amely szerint a már korábban megállapított nyolc százalék órabér javításon túlmenően további bérjavítást a mai súlyos gazdasági helyzetben nem tudnak adni, mert az éles versenyviszonyok miatt lekötött építőmunkák alacsony vállalati összegei erre lehetőséget nem nyújtanak. Kötelezettséget vállaltak azonban az építőmesterek aziránt, hogy az összes munkára jelentkező munkásoknak a nyolc százalékkal felemelt munkabért már a munkábaállástól kezdődően megfizetik. Hangsúlyozták végül, hogy a munkásság széles rétegei a megajánlott béremeléssel meg vannak elégedve és ezen az alapon szívesen felveszik a munkát, ha a munka szabadságát a kormányhatalom részükre biztosítja. A kereskedelemügyi miniszter válaszában az építőmesterek bejelentését tudomásul vette és kijelentette, hogy a dolgozni akaró munkások biztonsága iránt szükséges intézkedéseket meg fogja tenni. A kispesti munkások csatlakoztak a fővárosiakhoz A Magyarországi Építőipari Munkások Országos Szövetségének kispesti csoportja a Munkás Otthonban gyűlést tartott, melyen kimondotta, hogy csatlakozik a fővárosi munkásokhoz. Memorandumba foglalták bérkövetelésüket s azt ma eljutttaták a kispesti építőmesterek szakcsoportjához. Amennyiben a mesterek a memorandumban foglalt követeléseket neon teljesítenék, beszüntetik a munkát. Tíz-tizenhárom százalékkal felemelték Székesfehérvárott a munkabéreket Székesfehérvár, július 11. A székesfehérvári építő- és kőművesmesterek és az építőmunkások közötti bérharc szerdán délután tárgyalásra vezetett, amely délután négy órától este nyolc óráig tartott. A munkásoknak ez alkalommal a három munkáscsoport szerint 10—13 százalékig menő bérjavítást ajánlottak fel, szemben a munkások által kért 16 százalékos általános bérjavítással. A munkáskiküldöttek ezután eltávoztak, hogy közöljék az ajánlatot társaikkal. Munkásgyűlést tartottak, amelyen este kilenc órakor szótöbbséggel a munkaadók ajánlatának elfogadása mellett döntöttek.