Pesti Napló, 1936. augusztus (87. évfolyam, 175–198. szám)
1936-08-01 / 175. szám
Ma: Női Napló és Gyermek Napló Budapest, 1936 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap ... 32 fillér 87. évfolyam 175. szám Szombat, augusztusi SZERKESZTŐSÉGI ÉS KIADÓ HIVATAL» VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 1-455-59-től 50-ig, 1-484-19-től 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztály I VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben* L. Kohlmarkt 7. » Dobra került országok" Irta: Dr. Matolcsy Mátyás országgyűlési képviselő Pár évvel ezelőtt Budapest hirdetőoszlopain hemzsegtek a plakátok, a világhírű író, Papini munkáit ajánlották a magyar olvasóközönségnek, ezek valóban nem mindennapi könyvek. Nagy problémákat különleges egyszerűséggel és őszinteséggel világít meg, amire jó példa »Góg« című munkájából a következő: »A skarlátvörös kikiáltó miközben a csengőt rázta és a kalapácsot forgatta, kiabált valamit, de szavait elnyelte a mérhetetlen kristály ívek visszhangja. Harminckettes szám! A legtöbbet ígérőnek elárverezzük Perzsia birodalmát. Kétmillió négyzetkilométer kiterjedésű, tízmillió lakossal. Kitűnő ipari és kereskedelmi városok, kikötők az Indiai óceánra és a Kaspi tengerre. Az ország bőségesen termel petróleumot, gyümölcsöt, szőnyeget, ópiumot, poétát és táncosnőt. ötszázhatvan kilométer hosszú vasúthálózat. Kikiáltási ár: negyvenhét milliárd ... Harminchármas szám! Eladó a legtöbbet ígérőnek Liberia köztársaság. Mintegy százezer négyzetkilométer kiterjedésű kétmillió lakossal. Fejlődőképes ország, tropikus termelvényekben nagy kivitel. Kávé, gumi, elefántcsont, dió- és pálmaolaj bőségben. Kikiáltási ára: négy és fél milliárd. Harmincnégyes szám! Figyelem, uraim, rendkívül fontos ajánlat! Eladjuk a legtöbbet ígérőnek a Szovjet Köztársaságok Unióját, minden területével és tartozékaival egyetemben, úgy Európában, mint Ázsiában. Határtalan ország, kimeríthetetlen forrásokkal. Több mint húszmillió négyzetkilométer, amelyen 140 millió ember lakik. Nagyszerű alkalom, kitűnő kilátások a kizsákmányolásra a világ minden kapitalistája számára. Termékeny talaj, a föld méhe ércekben igen gazdag. A gabona és fa igen olcsó, petróleum, szén, vas, réz, platina, drágakő tetszés szerinti mennyiségben. Egyedülálló alkalom pénzemberek és spekulánsok számára. Részletfizetési kedvezmény! Alapár: 973 milliárd. — Kilencszázhetvenhárom milliárd — ordította újra. Valóságos ajándék! Biztos üzlet! A hivatalos statisztikák a vásárlók rendelkezésére állanak. Fizetési könnyítések! Csak kilencszáz milliárd! Mindent beleértve: a talajt a föld belsejét, a városokat és vasutakat, a kikötőket és bányákat, az erdőket és tavakat, az embereket és asszonyokat! Csak a petróleumon meg lehet keresni 10 év alatt az egész, befektetett tőkét. Csodálatos alkalom, amely sohasem fog többé visszatérni. Előre, uraim: mindössze 900 milliárd! Utolsó ár: 850 milliárd!... A kikiáltó letette a kalapácsot és égővörös zsebkendővel, amely olyan nagy volt, mint egy asztalterítő, megtörölte homlokát. Kimerültnek látszott, de készen arra, hogy tovább folytassa mindaddig, amíg az atlasz utolsó lapjáig el nem jut. Egy újabb számnál erősebben rázta meg a csengőt és én szerencsére felébredtem ebből az egyhangú és lehetetlen álomból.« Kár, hogy Papini felébredt ebből a »lehetetlen álomból«, mert ha még kevéssel tovább tart a vízió, hallhatta volna: ... Ezernyolcszázhatvanhetes szám! Figyelem, uraim! Eladó a legtöbbet ígérőnek Magyarország! Eladó a föld, a kék Duna, a szőke Tisza, eladó a puszta, a ménes, a galya, a csikós, a »Puszták Népe«. Eladók az erdők. Pénz nélkül is átvehető, az ország gazdag, a nép szorgalmas, a vételárat ő maga kifizeti. Kikiáltási ár csak: 10 milliárd! — Tízmilliárd — kiáltott újra. Uraim bátorság. Egy sovány monoklis úr — nem tudni, hova való — szólt végre: megtartom, jó lesz vadászterületnek ... Nem kívánok vihart korbácsolni a magyar élet csendes, poshadó vizein azzal, hogy újra felhívjam a magyar társadalom figyelmét arra a kósza bácsi hírre, hogy Esterházy Antal herceg 5000 holdas ozorai birtokát Arco Miksa német gróf megvette. A cáfolatok sürgősen nyugvópontra juttatták a kérdést, de álljunk meg mégis egy pillanatra. Bizonyára nem volna érdekes ez a hír, ha Arco gróf kijelentésének nem adna súlyt az a közel három millió pengős teher, amely — a hír közlése szerint — a birtokot terheli és amely jelzálogjogilag Arco gróf javára be is van kebelezve, ötezer hold föld értéke, még ha a kitűnő ozorai földekről van is szó, adásvétel szempontjából alig nagyobb három millió pengőnél. Arco grófnsélye nagy! Még esetleg valamit fizet, pár százezer schillinget, vagy márkát és az ozorai határ neki terem. De hisz miért e kishitűség, hisz a kormány birtokpolitikája lehetetlenné teszi, hogy ekkora darab magyar földről német nyelvű gazdasági jelentéseket és német nyelvű parancsokat vigyen és hozzon a posta. A kormány és főleg Vass Elek jóakarata elvitathatatlan, de a »rendelkezésre álló eszközök«-ben van a hiba. Birtokpolitikai célokra évenként maximumban három millió pengő áll rendelkezésre, éppen annyi, amivel Arco gróf »földéhségét« ki lehetne elégíteni, de sajnos, a földkérdés megduzzadt problémái sok helyen támadják a gátat... De megnyugtathatom a magyar társadalmat, hogy Arco gróf földvásárlási terve nem olyan különös és nem egyedülálló merénylet, mint ahogy az újsághírek és cáfolatokból arra következtetni lehetne. Nem messze az ozorai határtól legfeljebb 80—100 km-re Fejér és Esztergom megye határán emelkedik ki Tornyapuszta. A 2000holdas birtokot másfél évvel ezelőtt Hohenlohe Lajos herceg, — aki szintén nem tud magyarul — vette meg. Pedig másfél évvel ezelőtt már a »népi és fajvédő politika« kétéves uralmát ünnepelte. S hogy a múltban is gyakorlat volt ez, bizonyítja az a szomorú tény, hogy 235 külföldi honos tulajdonában 211.725 kat. hold van, ezek közül 71 idegen, nem magyar anyanyelvű, akik kezén 118.584 kat. hold magyar föld van. De miért az izgalom? Van a magyar birtokpolitikának még egy igen hatásos eszköze és ez nem is okoz különös fejtörést a pénzügyi kormánynak, sokkal fölötte áll a piszkos anyagiaknak. Ez a biztos eszköz, az a romantikus mese, amely arról szól, hogy az »új földesúr« miként válik ízig-vérig magyarrá, hogy tanulja meg komiszul nehéz nyelvünket. Megtanulnak magyarul is! De tulajdonképpen miért botránkozik meg Papini azon, hogy országokat lehet »megvenni«, miért szisszen fel a magyar sajtó arra a néhány soros bécsi hírre és miért rémül meg a magyar társadalom, hogy 5000 hold földet az ozorai határban Arco gróf fog megvenni. Nem ismerem, de bizonyos, hogy Arco gróf ép olyan kellemes, lekötelező, finom egyéniség, mint akár a birtok jelenlegi ura, Esterházy Angil herceg, hisz nyilván nem is tudnánk megmondani, melyik melyik, ha együtt látnánk és hallanánk őket beszélgetni. Az izgalomra, a megbotránkozásra, a rémületre mégis van okunk. De vizsgáljuk meg a problémákat kissé mélyebben. Szükségleteink, élelmiszereink, ruházatunk, szórakozásunk, stb. előteremtésére az emberi társadalom küzdelmet folytat, dolgozik. A fejlett technika világában ebből a küzdelemből a »munkamegosztás« törvénye szerint egy-egy emberre általában csak nevetségesen kis részmunka jut. Az életet az teszi legracionálisabbá hogy milliók egész életen át a föld mélyében szenet, érceket bányásznak, milliók a gyárak esztergapadjai vagy szövőgépei mellett állnak és milliók a földet túrják, ez teszi lehetővé, hogy a földön nyüzsgő 2000 millió ember megéljen, mert ha az emberiség 1936-ban követné reális megvalósításában Rousseau »vissza a természethez« jelszavát és elhagyná a bányák és gyártelepek termelési organizmusát és mindenki önállóan önmaga ellátására vállalkozna, az emberek száz és száz milliójának kellene elpusztulnia. A jelenlegi termelési rendszer racionalizálása a múlt században és jelenleg is párhuzamosan halad az emberiség szaporodásával. Ha a racionalizálás ellen protestálunk, a jövő fejlődését ítéljük halálra. A változatlan mennyiségű javakból csak folyton növekvő racionalizálással lehet több és több embernek megélnie. Az emberiség életének alapja a termelés, a javaknak az óriási folyama, amely a millió és millió barázdából a millió és millió gyárudvarról ömlik szét a világba. Teremtő munka, eszköze a föld, a szerszám, az ács, bárd, a kalapács, a gyárépületek, a turbinák, a nagy feszültségű távvezetékek, az utak. Mozgásban tartja őket az élet kényszere, lendületet visz bele az arany, a haszon, a kamat. A két legfontosabb termelési tényező: a munka és a tőke. A termelés folyamán munka a tőkével (nem a munkás a tőkéssel!) összeforr, hogy belőle új hasznosság legyen. A megfoghatatlan, precízen még csak alig definiálható tőke nagyon különböző formában jelentkezik: föld, gyártelepek, szerszámok, sőt fogyasztásra kész cikkek, az értékek mérője és kicserélő eszköze az arany, mind tőke. De ezek között óriási különbségek vannak. Az aranyrúd Captownban, Budapesten, Párizsban, Londonban és Newyorkban is pontosan ugyanolyan, sőt nem egyszer rövid idő alatt repülővel jut el Párizsból Londonba, Newyorkba és vissza aszerint, hogy a gazdasági és politikai helyzet hőmérője miként emelkedik vagy süllyed. A világ nagy gyárvidékei, a Birmingham környéki »black country, az amerikai pitsburgi gyártelepek, vagy a német nagyipar szíve a Ruhrvidék, a Krupp-művek, vagy akár a japán Mitsui és Mitsubishi művek alig különböznek. Az utolsótól eltekintve mindenütt megfordultam, ugyanaz a kép: százával merednek égnek a gyárkémények, a gyár kapuinál bélyegzőóra, amely a munkások jövetelét és távozását percnyi pontossággal örökíti meg a személyi kártyán. Mindegyik gyártelep technikai lelke a kazánház és turbinatelep, ahonnan a munkatermekbe jutó hajtóerő a legfinomabb csipkeverő gépet hozva eszeveszett csattogásba, másszor a kétméteres lokomotív kerék acélkemény kerületéről nyúzva le az izzásig felmelegedett forgácsokat. A kép mindenütt ugyanaz, kék munkásruhába bújt emberek és néhány világhírű gyár által készített villamosmotorok, szerszámgépek, szövőgépek, stb. Természetesen a gyártási elvekben van különbség; az angol szolidságot, az anyag kisebb kihasználásával megteremtett biztonságot, a németeknél a végletekig folytatott elméleti megalapozottságra felépített precizitás pótolja, míg a nyersanyagban bővelkedő Ameri-