Pesti Napló, 1936. november (87. évfolyam, 251–274. szám)
1936-11-03 / 251. szám
Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) Budapest, 1936 87. évfolyam 251. szám Ára 16 fillér (L) Kedd, november 3 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hór* . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a Pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL» TV. ker., Rákóczi út 54 Telefon 1-165-6a-tól 60-ig, 1-4-19 tól 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, elöfiz®tési-, utazási- és könyrosztály« VII., Erzsébet körút 18-20 Szerkesztőség BécsDoni L, Kohlmarkt 7. EUROFAERT* ' »'A harc előtt, a harc alatt és a harc után mindig utakat építünk«, — mondotta Mussolini az afrikai háború és a genfi szankció legforróbb s egyben legkeserűbb napjaiban. Útépítés, — az antik Róma hagyománya volt ez mindig, hiszen Athéntól csakúgy, mint az erdélyi városoktól, a gall Lutetia Parisiorumtól a hispániai Valenciáig minden út Rómába és Rómán keresztül vezetett. A fasizmus tizennégyéves fejlődése során (s ez a történelmi fejlődés egyben Mussolini emberi fejlődése is volt) az olasz nép vezére gyakran váltogatta azokat a történelmi jelszavakat, amelyek a maguk rövidségében mintegy összefoglalásai voltak a Dux államépítési problematikájának. ..Volt idő, amikor Mussolini önök heroizmusának sorsvállalását nietzschei szóval így formulázta meg: »Vivere pericolosamente«, »éljetek veszélyesen«. A fasizmus nem mindig megnyugtató belső harci periódusai után Mussolini a tett és gondolat, szellem és anyagi erő szintézisét ebben a történelmi »slogan"ban vélte megtalálni: »könyv és fegyver teszi naggyá Olaszországot«. És ma,végül, túl a harcok első szakaszán, túl a győzelem mámorán is Mussolini az olasz nép és a maga fejlődését útépítésnek látja és hirdeti. A milánói beszéd, amelynek visszhangja csak most van indulóban, elsősorban ilyen útépítés volt. Mussolini lefékezte temperamentumát, amikor a Dóm fhér márványcsodája előtt kétszázötvenezer emberhez kellett szólania, hiszen ezek a kétszázötvenezrek csupán a szónoki emelvényig tolt előőrsei voltak az európai négyszázmillióknak, akik az olaszokénál nem kisebb feszültséggel figyelték e csodálatosan rugalmas, mindig mindent életről kezdeni tudó államférfi megnyilatkozását. De mert útépítésnek szánta Mussolini a milánói beszédet, rövidrefogott kijelentéseinek architektúrája tisztára mérnöki munka volt; nyugodt, szabatos, határozott s még alternatíváiban is világos cselekvés. Ha igyekezünk felbontani amilánói beszéd belső szerkezetét, a kritikai kutatás elsősorban ennek a mérnöki objektivitásnak vastraverzeire bukkan. Mussolini végighalad az összes európai problémákon s amennyire óvakodik attól, hogy e természetüknél fogva állandóan vibráló kérdéseket végső és visszavonhatatlan jellegű ítéletekkel próbálja meg elintézni, ugyanannyira határozott e kérdések megformulázásában. Éppen ezért senki se várjon a milánói megnyilatkozásból rózsás ábrándokat; kemény és kegyetlen Mussolini ítélete, — bár nem keményebb, mint maga a valóság. Hazugságokból nem lehet kiábrándulni, hazugságokat csak leleplezni lehet. Mussolini néhány perc alatt végzett a nemzetközi politikának azokkal a hazugságaival, amelyek valamikor vágyálmok voltak, később illúziókká fajultak, hogy napjainkban végül veszedelmes, mert rosszhiszemű hazugságokká zülljenek. »Porbahullott a leszerelés ábrándképe, mert hiszen senkinek esze ágában sincsen leszerelni. Hasonlókép megsemmisült az együttes biztonság, amely sohasem volt és sohasem lesz meg, hiszen férfias nép nem hajlandó sorsát bizonytalan harmadik kézbe letenni. Az oszthatatlan béke az oszthatatlan háborút jelenti. A Népszövetség vagy megújhodik, vagy eltűnik s mert megújhodásra alig számíthatunk, számunkra nyugodtan elszenderülhet«, — mondotta Mussolini, aki ezekkel a könyörtelen megállapításokkal nem rombolt le semmit, amit már előtte maguk a tények le ne romboltak volna. Hiszen ezeknek a nemzetközi vágyálmoknak meghiúsulását mindenki érezte, aminthogy ma is nap-nap után módunkban van végigélvezni azt az infernális hazugságpolitikát, amely ugyanazzal a kézzel ír alá szerződéseket a »béke megteremtésére«, amellyel majdnem egyidejűleg új meg új muníciós iparokat épít. Mussolini beszéde után a világ szegényebb lesz néhány olyan illúzióval, amelyben már úgysem hitt senki, de gazdagabb lesz a tisztánlátás erejével s a veszély tudatával, amely hovatovább, egyetlen óvintézkedésnek látszik a veszély romboló beteljesedésével szemben. A valóság erejét hirdette Mussolini Milánóban, a hűvös tisztánlátás nyugalmát, az egymással szembenálló erők mérnöki egybevetését. Seregszemlét tartva Olaszország külpolitikai hadállásain, ha nem is kifejezetten, de gondolkodásmódjának nagyon is érthető közvetettségével állapította meg, hogy súlyosan nyugtalanító feszültség nem áll fenn Olaszország és bármely más állam között. Amennyire a középeurópai béke megszilárdulásának egyik pozitív s mé£ egyre fejlődésképes értéke az olasz-jugoszláv viszony barátságosra fordulása, ésoly kevéssé nyugtalanítóak azok az őszinte szavak, amelyeket Mussolini a francia külpolitika címére küldött. Az olasz-francia barátság elhidegült, Mussolini ezekkel a nagyon egyszerű és nagyon pontos szavakkal jelölte meg a két nagy ország pillanatnyi kapcsolatait. Súlyos hiba lenne azonban azt hinni, hogy ez az elhidegülés akár a Földközi tenger medencéjében, akár Közép-Európában súlyosabb következményekkel járó »danger point«, veszélypont. Hiszen ugyanebben az alaposan megfontolt beszédben állapította meg Mussolini, hogy »a francia-olasz egyezménynek új korszakot kellett volna megnyitnia a két nép életében«, márpedig az ilyen történelmi muszájt bármiféle pillanatnyi elhidegülés csak ideig-óráig akadályozhatja meg a teljesülésben. Amenynyire helytelen volt két évvel ezelőtt az olasz külpolitika frontváltozásától tartani a francia-olasz egyezmény megkötésének következményeképpen, ugyanannyira rövidlátó s a nemzetközi erők kölcsönhatásának jelentőségét lebecsülő ítélet lenne ma a két latin nép szembefordulásáról beszélni. Útépítés volt a milánói beszéd s az út fogalmának lényege az, hogy vezet valahova. Még jól emlékszünk azokra a súlyos feszültségekre, amelyek Olaszország és a német birodalom között időnként már-már fenyegetően éleződtek ki. Berlin és Róma között — mindenesetre némi keletafrikai kerülővel — kiépült az új út. Ez az új út azonban nem elválaszt, hanem — Mussolini szavai szerint —olyan összekötő vonallá fejlődhetik, amely körül nyugodtan csoportosulhat valamennyi európai állam, amelyet áthat az őszinte békeakarat«. A német-olasz kapcsolatok normalizálódásának valóban őszintén örülhet minden jó európai, hiszen ez az egymáshoz békélés végső soron Ausztria függetlenségének német részről való garantálását feltételezi, márpedig az osztrák függetlenség megmaradása sarkpontja az európai békének. Európáról beszélt Mussolini Olaszországnak és Európának — csak természetes, hogy beszélnie kellett Európa legsúlyosabb kérdéséről, amelynek már puszta léte is meggyalázása az európai szellemnek. Magyarország kegyetlen megtiportatásáról. Meg kell tartóztatnunk magunkat a hála és köszönet túlságosan lírai megnyilatkozásaitól, amely semmiképpen sem illene a Duce éppen hideg logikája által megcáfolhatatlan beszédéhez. Nem lírai részvét, a gyenge és megtiport iránt érzett szánalom mondatta ki Mussolinival ezeket a szavakat: »Mindaddig, amíg Magyarországnak nemszolgáltatnak igazságot, a Duna-medence kérdéseit nem lehet véglegesen rendezni. A háború igazi megcsonkítottja Magyarország. Négymillió magyar él a mostani határokon túl«. Nem, mindebben nyoma sincs a szubjektív megilletődöttségnek s a zengő pátosznak, amelynek jóakaratú példáit az elmúlt tíz év alatt oly gyakran volt módunkban hallani. Természetesen senki sem fogja hinni, hogy az igazságtalanságok revíziója már csak rövid idő kérdése, de most történik meg első ízben, hogy majdnem abszolút hatáskörű s éppen ezért abszolút felelősségű államférfi teljes tisztasággal formulázza meg a magyar problémát. Mussolini a milánói Dóm előtt mondotta el üzenetét s mögötte ott állott a székesegyház kövekbefagyott történelmi példája, a gótikus csoda, amelynek minden díszítőeleme egyben sztatikai szükségszerűség is. Szép a gótikus katedrális, de szépsége összeforradt az építés szerkezeti szükségszerűségével s ha nem lenne szép többé, össze kellene omlania... Ami a művészetben esztétikai parancs, az a népekéletében történelmi végzetszerűség. Magyarország megtiportolásán végső soron nemcsak ez a kis ország, hanem, egész Európa elvérezhetik. — Mussolini akartan egyszerű szavai mögül ez az igazság szólal meg. Az olasz nép vezére a legmagasabb erkölcsi értékek Szent György-lovagja volt abban a pillanatban, amikor ötven szó tömör gránitjába véste a magyar szenvedést. Mert ez az ötven szó az egyetemes európai problematika szerves részévé tette a magyar kérdést s amit ezer év magyar múltja tettekkel igazolt, azt Mussolini most tisztán és félreismerhetetlenül fogalmazta meg: az a Magyarország, amely mikor önmagát védte, egyben Európáért is harcolt, mai szenvedéseiben egyben Európát is szenvedteti. . Európának beszélt Mussolini Európáról s az utak, amelyeket épített, hatalmas falak is egyben, amelyek védőn emelkednek Ázsia ez előretolt kis félszigetén. Nincsenek illúziók a milánói beszédben, a valóság hideg ereje csendül ki Mussolini kemény megállapításaiból, amelyek nem játszadoznak többé az örök béke álmaival. Az utolsó két év óta Európa útját kétoldalt szakadékok szegélyezik s néha mármár azt hisszük, hogy a »háború előtti korszak« megjelölés nem 1914 előttre, hanem 1936-ra vonatkozik. Mussolini nem mondja azt, hogy nem lesz háború, de azzal, hogy a háborút a reális eshetőségek kategóriájába sorozza, módot ad Európa országainak arra, hogy az egyéni felelősség vállalásával döntsenek háború és béke, talpraállás és végső pusztulás szörnyű alternatívái között. Ne keressen senki külpolitikai rancune-öket, kétfelé bandzsító diplomatizálgatást Mussolini szavaiban; az írás parancsolata szerint »igen igen« és »nem nem« a milánói üzenet. Mussolini tizennégy éven át Olaszországért harcolt, korszakának tizenötödik évében Európáért állott ki. És Európa nem lehet hálásabb Mussolini, sem bölcsebb önmaga iránt, mint ha tragikus éveinek e huszonnegyedik órájában szívének és szellemének minden erejével felfigyel a milánói üzenetre.