Pesti Napló, 1936. december (87. évfolyam, 275–298. szám)
1936-12-01 / 275. szám
Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) az* te m* (E Budapest, 1938 87. évfolyam 275. szám Kedd, december 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy bor? 4.— pen,x3 Negyedévre 10.80 pengd Félévre 2160 pengd Egyév szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓ HIVATALI TV ker., Rákóczi út 64. Telefon 1-455-59-től 80-ig, l tSz-19-től 17-ig (soroZat) Jegypénztár, hirdetési-, előfiltéti-, atvási- és könyvossülyi VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkaztsiség Bocskeni L, Kohlmarkt 7. • i Kiáltás a magyar válságból Bukarest november he. (I. S.) Tudjuk nagyon jól, hogy a demokratikus kormányzásnak csupán szokásos formája a parlamentarizmus és elképzelhető, hogy ezt a megnyilatkozási alakulatot más szervezet is helyettesítheti. Mindnyájan tisztában vagyunk a parlamentarizmus hibáival és fogyatékosságaival. Nem ideális lény a választó és nem angyal a megválasztott sem. Pártharcok, egyéni érvényesülések, klikkek és érdekszövetkezetek settenkednek az alkotmányos sátor homályában. Mégis eddig senki sem tudta a parlamentarizmust jobbal pótolni. Tudjuk mindjárt, hogy erre kész a felelet, dehogyis nem! Olaszországban látjuk a választott korporációkat és Ausztriában kialakult a rendi állam, a német birodalomban megteremtették a totális államot, a szovjet megcsinálta a maga kommunista nagyválasztmányát. Mindegyikről megvan a véleményünk és találunk bennük olyan erényeket, amelyek mellett tagadással elhaladni nem lehet. Mégis nekünk utódállambeli magyaroknak az a tapasztalatunk, hogy ha valamelyik államban a maguk szempontjából a nemzetekjónak is vélik a maguk új államberendezkedését, nekünk ezek semmi jót nem ígérnek. Nem a parlamentarizmus az oka, hogy egyes utódállamokban a parlamentáris rendszer nem üdvözít és ennek keretében is állandó kulturális és gazdasági vérveszteség lankasztja erőinket, hanem a parlamentarizmus működésének módja, a közvélemény érvényesülésének meghamisítása és megcsonkítása. Csehszlovákia példája azt mutatja, hogy a parlamenti rendszer megközelítő tisztasága az ország kisebbségi népének számos előnyt biztosít. Minthogy pedig a képviseleti rendszer nem szorítkozik csupán a törvényhozásra, hanem a közélet egyéb ágára is, így a közigazgatási önkormányzatra is. Csehszlovákiában a magyarság nem él kiszolgáltatott életet, hanem a mesterséges önkormányzati korrektívumok dacára is jól-rosszul megtalálja érdekeinek alátámasztását. Ugyanekkor Romániában a nacionalista túltengéssel velejáró önkormányzati lecsúszás párhuzamosan halad a parlamenti rendszer elsekélyesítésével. A román kormányrendszer alulról kezdi kiépíteni a totális és korporációs rendszer bevezetését. A kettőt együtt próbálja ki a korporáció megteremtését teljes nemzeti alapon. A törvények egyelőre csak a testületeket teremtik meg és nem szólnak semmit az uralkodó faj túlsúlyának parancsáról, de a gyakorlat mégis megmutatja már, miként válik az igazi önkormányzat felelőtlen erőhatalom útján a nemzeti totalitás otthonává. Romániában a szakkamarák már eddig sem feleltek meg a testületi demokrácia szellemének. A választásoknál a vezetést át kellett engedni a kereskedelmi és iparkamarákban, valamint az ügyvédi és orvoskamarákban a románoknak még ott is, ahol a tagok többsége nem tartozott a románsághoz. Ezt a tendenciát szolgálta az utóbbi három évben az önkormányzati szaktestületekben a választások kikapcsolása. Alig van magyarlakta területen szaktestület, amelyben választott urak ülnének, hanem úgyszólván mindenütt kinevezték az elnököket és az igazgatótanácsokat egyaránt. Részben pártpolitikai álláshajsza, részben azonban nacionalista irányzatütközött ki ebben. A kamarák román elnökei a kormánypárt emberei (mindegyik fizetést húz valamely illedelmesebb elnevezés alatt)...a többi vezetők azonban már más román pártokból is kikerülnek. Újabban ezekben a kamarákban elrendelték a választásokat. Azokban a mezőgazdasági, valamint kereskedelmi és ipari kamarákban, ahol sikerült olyan kompromisszumokat létrehozni a kisebbségi érdekeltekkel, amelyek garantálják a kamarák vezetőségének román többségét, ott meg is tartották a választásokat, ahol ez nem ment, ott vagy elhalasztották vagy pedig furfang és erőszak segítségévels nyomták be a román többséget, sőt a tisztán román vezetőséget, így csinálták ezt legutóbb az újonnan létesített munkakamarák vá-««*.- fásainál. Ez a kamara talán a legfontosabb minden szervnél a magyarságra nézve. Az erdélyi városok magyarsága az iparosokból és munkásokból kerül ki. Ezek a kisemberek a városi magyarság gerincei, rajtuk épül fel a magyar társadalom egész organizmusa. Most ezek fölé bíróul tették a munkakamarát. Elég ha azt mondjuk, hogy sem legény, sem mester nem lehet az, aki román nyelven szakmai vizsgát nem tesz a kamara előtt. Elgondolhatjuk, milyen rostálást vihet végbe ez a testület, ha mi nem vagyunk benne. Érthető tehát, ha a magyar munkásság és iparosság minden erejét megfeszítette, hogy a választáson bejusson. A nacionalista terror azonban egészen egyszerű fogással bokszolta ki őket. Számos városban szabálytalannak minősítette a jelölő listákat, miket a hivatalos román listával szemben a győzelem biztos kilátásával benyújtottak és a hivatalos listát egyhangúlag megválasztottnak jelentették ki, így történ ez Marosvásárhelyen, Nagyváradon és másutt. Az ügyvédi kamarák sorsa nem kevésbé szomorú. Az erdélyi ügyvédi kamarák igazgató tanácsának és fegyelmi választmányainak mandátuma még nem járt le, de Aradon Temesvárott és Nagyváradon a román ügyvédek felszólították a kamarai vezetőséget, hogy mondjanak le, hogy a román nemzeti szellemben lehessen megújítani a kamarákat. Aradon eleget is tettek a felhívásnak és az eredmény az volt, hogy horogkeresztes jelszók alatt teljesen román listát állítottak össze, amelybe még a »gutgesinnt« jobboldali sváb ügyvédeket sem vették fel és a kisebbségek és mérsékelt románok paktumos listáját teljesen elbuktatták azzal, hogy terrorral meggátolták a kisebbségi ügyvédeket a szavazásban. Ennek nyomán akarták Temesvárott és Nagyváradon is kicserélni az ügyvédi kamarákat. A temesvári választást immár harmadszor kellet elhalasztani, mert a kisebbségek legalább szerény képviselethez ragaszkodtak, viszon Nagyváradon az ügyvédi kamara választmányának magyar tagjai (keresztények és zsidók) eddig kereken visszautasították, hogy mandátumaik lejárta előtt lemondjanak. A nagyváradi ügyvédmozgalomban már nemcsak a nacionalista érvényesülés, hanem a fajvédelmi túlzás tigriskörmei is arcunkba karmolnak. A román ügyvédek ugyanis nemcsak azt a követelést állítják fel ebben a kamarában, ahol a román ügyvédek elenyésző kisebbségben vannak, hogy a kamara választmányának 13 tagjából 10 román legyen és csupán három lehet nem román, hanem azt is, hogy a románügyvédek megválasztásánál a kisebbségiek nem is szavazhatnak, mert a román méltóságra megalázó, hogy mandátumait nem román szavazóktól fogadja el. A nagyváradi magyar ügyvédek fajra és válásra való tekintet nélkül emlékiratban válaszoltak a román ügyvédek követelésére és ez az emlékirat a magyar kisebbségi élet drámai történelmi dokumentuma. Idézzünk egyik kétt passzust ebből, hogy a magyar közönség lássa a határon inneni magyarság politikai, nemzeti és lelki küzdelmeinek riasztó mélységeit. Tudni kell, hogy az ügyvédek eddig is meghajoltak az előtt, hogy a kamara vezetősége román legyen, tehát például a nagyváradi ügyvédi kamara 13 vezetője közül az elnök és hat választmányi tag román. — Ha mi most román fajú kartársainktól annak megszívlelését kérjük, — mondja az emlékirat — hogy a többségi elv alatt nem értsék a kisebbségi elemek teljes elnyomását és kisemmizését és hogy a választmányban levő és maradó kisebbségi kartársakat ne igyekezzenek jelentőségüktől megfosztott figurákká degradálni, akkor lényegében nem teszünk eleget, minthogy kérjük a törvényességnek és emellett az állampolgári és emberi önérzetnek a respektálását a kisebbségek javára is. Mi most nem kívánjuk kritika alá venni a román, ügyvédek gyűlésén elhangzott elvet, illetve javaslatot, amely szerint fegyelmi vétség legyen az, ha egy román ügyvéd olyan pozíciót foglal el, amely kisebbségi kartársaik szavazatán épül fel. Nem egyéb ez a gondolat, mint a hitlerista faji vagy vérelemzési teória nagyváradi kicsírázása. — Ha Önök a mi véleményünket félredobják, ez ellenkeznék a törvényességgel, az alkotmány elveivel, a humanizmus követelményeivel és oda vezetne, hogy az ügyvédtörvény érvénye felboríttatnék, mélyreható különbségek, létetnének a hivatás kárára faji vagy felekezeti tekintetekből, megteremtődnék a »lenézett« ügyvédek és »felsőbbrendű« ügyvédek tábora, könnyen eljutnánk abba az állapotba, amelyre nézetünk szerint nem tekinthetne vissza büszkeséggel az az ügyvédi kar, amely úgy Romániában, mint a többi modern államokban élharcosa volt a haladásnak, a polgári és politikai jogok védelmének, az emberi szabadságjogoknak, egyenlőségnek és általában a szabad gondolatnak. Ezek a kiszakított idézetek illusztrálják a romániai magyar ügyvédi kar zajgó, viharzó és meggyötört lelki állapotát. Milyen kiáltás ez a nagy magyar válságból, amelyben a romániai magyar intelligenciánk vergődik. Milyen sötét perspektíva a jövőre, ha ez az irányzat, amely ellen itt olyan égő tiltakozást olvashatunk, végül is diadalmaskodna. És milyen mutató ez abból, hogy hova jutna a magyar élet abban az esetben, ha sikerülne a román kormányzatnak alulról kiépítenie a demokratikus önkormányzat helyébe ezt a nacionalista korporációt, amelyben önrendelkezés és önakarat nincs, hanem csak nacionalista többségi parancs és kisebbségi elnyomás és ahonnan már csak egy ugrás lenne az egész állami élet felett domináló totális diktatúra. Minden hang és áhítás, amely Kelet-Európában a parlamentáris kormányzás és a társa-dalmi demokrácia ellen megszólal, egy-egy követ gurít erre a mostoha sorsú magyarságra. 1