Pesti Napló, 1937. december (88. évfolyam, 273–297. szám)
1937-12-01 / 273. szám
Budapest, 1937 I 88. évfolyam 2 ElŐFIZETÉSI ARAK: Egy hóra 4. pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap .... 32 fillér NAPLÓ I Szerda, december S SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL X VII kert Rákóczi út Sfc Telefon 1-455-59-től 6y-ig, 1-484 19-től I? tgsorozati Jegypénztár, hirdetési- előSzűntési-, utazási- és könyvosztályt VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben* L. Kohlmarkt 7. a „Szabad és békés tárgyalások útján . . Az elmúlt hetek alatt zsúfolásig megtelt az államférfiak és diplomaták előjegyzési naptára. Lord Halifax tárgyalásai Hitlerrel, a magyar miniszterelnök és külügyminiszter berlini útja s végül Chautemps és Delbos már külsőségeiben is jelentősnek szánt londoni megbeszélései kétségtelenné tették, hogy az 1937. év végére az európai politika valóban eljutott a ma bizonyos sokat emlegetett dinamikus állapotba. Úgy látszik, mintha a halogatások és félmegoldások korszaka tünedezőben volna, hiszen amikor az euráziai kontinens keleti és nyugati sarka lángokban áll, akkor valóban nem lehet jószándékú, de eleve tehetetlenségre ítélt konferenciákra bízni a világ sorsát. A világháború atomizálta Európát s a féltucatnál több új állam a világ hajdan vezető kontinensére rázúdította a »Kleinstaaterei« minden nyomorúságát. Amikor a versaillesi, st. germaini és trianoni békekonferenciákon szétverték az osztrák-magyar monarchiát s ezen túl Magyarország ideális gazdasági egységét, akkor csak a kisszámú tisztánlátók tudták, hogy ez a veszedelmes elszántság előbbutóbb Európa viharsarkává teszi Közép-Európát. Ma, közel két évtized elmúltával Keynes, Norman Angel, Garwin és még néhány élesszemű megfigyelő megállapításaiból külpolitikai közhely lett; a nagy európai betegséget minden hivatott orvos, tisztán látja, a diagnózis pontos és világos s maga a terápia sem lehet egyéb, mint a pontosság és világosság. Első pillantásra úgy látszik, hogy a londoni megbeszélések nem hozták meg teljesen ezt a pontosságot és világosságot. A francia államférfiak befejezték londoni megbeszéléseiket s kedd este már haza is utaztak Párizsba. Az a hivatalos nyilatkozat, amely a tárgyalásokról megjelent, a francia miniszterelnök szerint is »tömör és magvas megfogalmazású« s az elkövetkező napokban nyilván annyi magyarázat és interpretálás fűződik majd hozzá, mint a római remek jogászok egy-egy irányt mutató jogi tételéhez. Ha igyekszünk az angol-francia nyilatkozat szövegéhez tartani magunkat, akkor elsősorban azt az alapvető tényt kell megállapítanunk, hogy a Párizs—London-tengelyt nem kevésbé kemény acélból kalapálták, mint a Berlin—Róma axist. Az angol és francia államférfiak kétnapos megbeszélése elsősorban határozott bizonyítéka volt a két nagy nyugati demokrácia legteljesebb szolidaritásának, mint amely minden jövőbeli politikai lépésüket intenciójában és terjedelmében egyaránt eleve meghatározza. Ezen a demonstratív érdekközösségen túl azonban nyilvánvaló az a sokatígérő optimizmus is, amellyel a két nagyhatalom az európai helyzetet — tegyük hozzá: csak az európai helyzetet — megítéli. Vajjon nem kell-e jogosan optimisztikusnak tartanunk azt a megállapítást, hogy a sok oldalról kijátszott spanyol benemavatkozási egyezmény végső soron mégis elindította az Ibériai félsziget felől fenyegető legnagyobb veszélyt, a földközitengeri konfliktus lehetőségét. Mert igaz, hogy a spanyol polgárháborúban mindenféle lehetséges módon beavatkoztak, hogy nem volt olyan szárazföldi és teheri határa Spanyolországnak, amelyen kerekül a két szembenálló fél ne kapott volna bőngben fegyvereket, — de ez az »anyagi beavatkozás« mégsem fajult el odáig, hogy európai félrecsapás lehetett volna belőle. Tárgyalni, megvitatni, megetlezni. — az angol politika évszázados hagyomnyai ezek a politikai módszerek s mindezideig mondottak csődöt, valahányszorhosszúdjáratú politikai célkitűzésekről, van szó. A£al,masabb metódust ma sem találhatnának, ezen a cél, amely ma minden európai államférfi szeme előtt lebeg, valóban a lehető leghoszszabb lejáratú: a tartós és igazságos béke célja. De minden élet súrlódás, az egyes ember élete csakúgy, mint az államok kollektív élete s valóban csak a realitástól teljesen idegen »idealista« hiheti, hogy a megegyezés az egyszerű rábeszélés sima útján érlelődik valósággá. A londoni megbeszéléseknek legfontosabb pontja a német gyarmatok nyíltan hangoztatott visszakövetelése volt, — olyan követelés egyébként, amelynek elvi jogosságát nemcsak Angliában, de még Franciaországban sem vonták kétségbe. Mint előrelátható volt, a londoni megbeszélések nem adtak végleges választ erre a német követelésre, de teljes mértékben nyitvahagyták az ajtót a további tárgyalások számára azzal a megállapítással, hogy ez a német kívánság nemcsak Angliát és Franciaországot, hanem egész sor más országot is érint s így megoldása szélesebben felépített tárgyalásokat tesz szükségessé. A középeurópai helyzetre utalva, az angol-francia nyilatkozat — megint »tömören és magvasan« — azt hangoztatja, hogy mindkét államnak közös érdeke a középeurópai országok békéjének és rendjének megőrzése. Nyíltabbra csak akkor fordul az angol és francia államférfiak megbeszéléseiről kiadott kommüniké hangja, amikor a távolkeleti helyzetet teszi szóvá és — utalva a japán-kínai háborúból eredő számos nagy veszélyre — félreérthetetlenül az Amerikai Egyesült Államokra céloz, mint amelyekkel London és Párizs a legintenzívebben kíván együttműködni. Együttműködni, — ez a szó tér vissza a legsűrűbben a kissé talán túlságosan »tömör és magvas« nyilatkozatban, amelyet,az angol és francia államférfiak kétnapos tanácskozásáról kiadtak. Mindenképpen naivitás lett volna azt hinni, hogy a »döntő jellegű« londoni megbeszélések befejeztével ez az úgynevezett döntés rögtön Szoba-, illetőleg írásbafoglaltan kerül a világ közvéleménye elé. Nem, erről szó sem lehetett, hiszen minél súlyosabb kérdésekkel kell megbirkóznia valamely nemzetközi tárgyalásnak, annál nagyobb szükség van az óvatosságra, a mérsékletre s mindenekfölött a tartózkodásra a túlságosan vérmesre felcsigázott remények kielégítése körül. Éppen azért, mert az európai helyzet feszültsége egyre krónikusabb válságsorozatok forrása lett, s mert a politikai ellentétek előbb-utóbb végzetes módon hatnak ki a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra, végső soron tehát minden ország állami és magángazdaságára is, — éppen ezért kell nagyra értékelnünk a londoni nyilatkozat befejező mondatát, amely azt mondja: Anglia és Franciaország hajlandó minden állammal együttműködni a megbékítés közös feladatának érdekében a szabad és békés tárgyalások útján. Szabad és békés tárgyalások, vegyesegyedül ez a lehetőség adódik minden államférfi számára, aki nemcsak a nemzetközi jog erkölcsi valóságában hisz, de jól ismeri azokat a veszélyeket is, amelyek a nemzetközi »direkt akciók« nyomában következnek. A londoni nyilatkozat sok mindenről nem beszél s amit mond, azt is gyakran szándékos határozatlansággal és óvatossággal mondja. Látszat szerint igyekszik megmaradni az általánosságok keretei között s még a közvetlenül meginduló mielőbbi tárgyalások lehetőségét is megkerüli. Ez azonban semmit sem von le a megbeszélések értékéből. A szabad és békés tárgyalások ugyanis feltételezik az igazság hallgatólagos elismerését, hiszen szabadság nincs igazságosság nélkül. A londoni megbeszélések ezért nem a nagy európai vita befejezését, hanem megkezdését jelzik s az a tény, hogy a két nyugati demokrácia a pillanat döntő voltának tudatában a szabadság és béke hatalmas kettős egysége mellett kötöttítte magát, remény és ígéret arra: ez a vita a szavak, érvek egymást kölcsönösen egyensúlyban tartó érdeke vitája lesz s nem a?? »ultima ratio regula«, nem a fegyverek összecsapása. S CIOI 9P Anglia és Franciaország együtt akar működni minden országgal az általános megbékítésen szabad és békés tárgyalások útján" Véget értek a londoni megbeszélések Halifax berlini látogatása alkalmas a légkör megjavítására A spanyol be nemavatkozás — A távolkeleti probléma — A gyarmati kérdéssel nem lehet elszigetelten foglalkozni A francia és angol kormány közös érdeke a béke fenntartása Közép- és Kelet-Európában London, november 30. Chautemps francia miniszterelnök és Delbos külügyminiszter ma délelőtt kevéssel 11 óra után a Downingstreetre érkezett, hogy folytassa a hétfőn megkezdett megbeszéléseket Chamberlain angol miniszterelnökkel és minisztertársaival. Az angol-francia tárgyalások 1 óra 15 perckor befejeződtek. A tanácskozások után György király ebédet adott a francia vendégek tiszteletére. A francia államférfiakat a Buckingham palotába való megérkezésük alkalmával a palota előtt várakozó tömeg lelkesen ünnepelte. • A francia vendégek néhány perccel 3 óra után (londoni idő) távoztak el a Buckingham palotából. Chautemps francia miniszterelnök Corbine francia nagykövet társaságában a francia nagykövetségre,Delbot francia külügyminiszter pedig Eden angol külügyminiszter társaságában és Léger francia külügyminisztériumi főtitkárral a külügyi hivatalba hajtatott. A külügyi hivatalban Delbos, Eden és Liger még egy utolsó, tízperces megbeszélést folytatott. Innen Delbos és Léger a francia nagykövetségre ment. Délután 1é1 órakor a londoni idős Chautemps francia miniszterelnök a francia nagykövetség palotájában fogadta a sajtó képviselőit és felolvasta előttük az angol és francia miniszterelnökök és külügyminiszterek között Londonban lefolyt tanácskozásokról kiadott hivatalos közleményt,amely a következőképpenhangzik: Hivatalos közlemény a tárgyalásokról Chautemps francia miniszterelnök és Del- Eden külügyminiszterrel, valamint az angol habos külügyminiszter megbeszélést folytatott Ne- Ibinet egyéb tagjaival, ville Chamberlain angol miniszterelnökkel és Lord Halifax ismertette a francia minisz