Pesti Napló, 1938. november (89. évfolyam, 225–250. szám)
1938-11-13 / 236. szám
258. Vasárnap PESTI NAPLÓ 1938 november 13 JÓ REGGELT! A Niagara Vízesésnél fogadja Amerika elnöke az angol királyi párt. Nagy előkészületek folynak, gondoskodnak arról is, hogy a vízesésen kívül virágeső is legyen. Beszélgetés a kávéházban: »Olvasta? Szarajevóban rendőrök kísértek egy futballbírót a pályaudvarra, nehogy a drukkerek megverjék.«»Még csak arra kellett volna vigyázni, nehogy a rendőrök is ellenpárti futballdrukkerek legyenek.« A nap aktuális kérdése:»Várjon néhány képviselő beszédre készült a mai ülésen, vagy csak közbeszólásra?« A nap hőse: Kánya Kálmán, akit a parlamentben kétszázötven képviselő ünnepelt. És azonkívül az a tízmillió magyar, akit ezek a honatyák odabenn képviselnek. Nagy feltűnést keltett, hogy az angol király négy percet késett egy ceremónián. Ebből azt következtetik, hogy ma már a királyok pontossága sem békebeli. Beszélgetés a villamos perrónján: »Olvasta? Hivatalos körök a biztosító intézetekkel a hazatért Felvidék biztosításáról tárgyaltak.« »Most már erről is nyugodtan tanácskozhatnak, mert ezt a területet a vitéz honvédség már biztosította.« ^ííM^tVkC&v G&V9 a, Skjkti Jfauh&jo* — Franco tábornagy köszönő távirata a kormányzó őfőméltóságához. A kormányzó úr őfőméltósága táviratára, amelyben Franco tábornagy fivérének hősi halála alkalmából részvétét fejezte ki, Franco tábornagy az alábbi távirati választ küldte: . Hálásan köszönöm Főméltóságod táviratát, amelyben kifejezte őszinte részvétét fivérem megrendítő halála alkalmából, aki abban a dicsőségben részesült, hogy hazája védelmében hősi halált halt. Franco tábornagy. — A török külügyminiszter választávirata Kánya külügyminiszterhez. Atatürknek, a török köztársaság elnökének elhunyta alkalmából Kánya Kálmán külügyminiszter részvéttáviratot intézett a török külügyminiszterhez. A török külügyminiszter a következő szövegű távirattal válaszolt: Őszintén köszönöm azt a részvétnyilvánítást, amelyet Nagyméltóságod a bennünket Atatürk halálával sújtó mély gyász alkalmából hozzám intézni szíves volt, valamint azokat a szavakat, amelyekkel Nagyméltóságod az elhúnyt emlékének adózni méltóztatott. — Kolosváry-Borcsa Mihály miniszteri tanácsos, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője a Budapesten tartózkodó olasz és német újságírók tiszteletére ebédet adott, amelyen részt vettek a magyar sajtó képviselői is. — Albrecht főherceg Nyugat-Magyarországon katonai szolgálatot teljesít. A MTI jelenti: Albrecht főherceg szeptember közepe óta katonai szolgálatot teljesít és jelenleg is egy nyugatmagyarországi határmenti faluban állomásozik. Éppen ezért a kassai bevonulástól is távol kellett maradnia. Tévedésen alapult tehát egy esti lapnak az a híre, hogy a királyi herceg szerdán a Hortobágyon vadászott, mert sem szerdán, sem a korábbi hetekben a hortobágyi vadászatokon nem vett részt. — Kitüntetés: A kormányzó vitéz Bessenyey Lajos, a debreceni tankerület főigazgatójának a tanügyi igazgatás és felügyelet terén teljesített értékes szolgálataiért a Magyar Érdemrend középkeresztjét adományozta. — A Magyar Sakkszövetség közgyűlése. A Magyar Sakkszövetség 43 tagegyesület részvételével tartotta meg évi rendes közgyűlését, amelyen Abonyi István ügyvezető elnök megemlékezett a visszatérő felvidéki sakkörökről. Ezután a tisztújítás következett. Az elnöki állás betöltéséről Fleissig Sándor felsőházi tag visszalépése folytán rendkívüli közgyűlés gondoskodik. A visszavonuló elnököt a közgyűlés örökül tiszteletbeli elnökké választotta. Társelnök lett: Alföldy Itéla, Dragos Gyula, Fuchs Richárd, Havasi Artúr, Makay István (Pécs), Kresz Károly, Pálffy József (Szeged); ügyvezető elnök: Abonyi István; főtitkár: Székely Jenő; szövetségi kapitány: Batek László; titkár: Balogh László és Viertl Gyula; jegyző: Selye Jenő és Száva Tibor; pénztáros: Dános Iván; ellenőr: Farkas Loránd. A közgyűlés végül örömmel vette tudomásul, hogy az 1938—39. évi nemzeti mesterverseny rendezését a pécsi Krasznay Lakkor vállalta. Szegényügyi sétára hívom magammal az olvasót. A kislakásokban s a szegénység más lelőhelyén elég bátorságos vezető leszek. Három éve járom a Grassalkovich uccát és szomszéd területét. Ahol a kövezett útról letérünk, messzire nem merészkedünk. Pár kilátóhely könnyen elérhető. S a tájra egy pillantást vetni — úgy véltem — érdemes. Wernerné dolgozik Nem a Grassalkovich uccán kezdtem. A Király utca páratlan oldalán van az a ház, amelybe először betértünk. Ketten. Velem egykorú, de rangidősebb, a szegényügyi vizsgálatokban már évek óta foglalkoztatott, kollega és én, akit mellé —gyakorlatosnak — beosztottak. (A szolgálatba lépő kezdő nem elméleti oktatást kap, hanem első naptól részt vesz a segélyezettek havi látogatásában.) Társam hadirokkant volt, félkarú. A háború előtt betegpénztári tisztviselő. Régi foglalkozásában szerezte az ipari és kereskedelmi foglalkozásoknak s a munkapiacnak aprólékos ismeretét, ami bizonyára segítette ebben a mérterben is, ahol valóságtartalmukra nézve sűrűn kell mérlegelni a munkanélküli segélykérők állításait. De talán onnan hozta magával a teljes személytelenséget is a »szegény anyag«-gal szemben, ami olyan gyakori a nagy betegüzemek, kórházak, pénztárak kezelő tisztviselőinél. Tévedhetetlen biztossággal kalauzolt a három udvaros, százéves bérház rejtekfolyosóin s a lakások szeszélyes benyílóiban is. Mindenkit ismert a házban. Öt is mindenki. Azok is, akik még két karjuk erejébe és nem a szociálpolitikai gondviselésbe vetették életbizalmukat. — Wernerné megint nincs itthon ... Nevezett Wernerné szomszédnője mondta ezt mosolygós szemhunyorítással, faszenes vasaló himbálása közben. És csakugyan, Wernerné üvegkockás, kanavászfüggönyös ajtaja reménytelenül le van lakatolva. Wernernét már régen körülsziszegi a gyanú. Wernerné alighanem dolgozik. Wernerné — réstelen, hiánytalan és kétségtelen bizonyságok szerint — már hosszabb idő óta reggel hét előtt lelakatolja az ajtaját, távozik hazulról s csak délután három órakor jelenik meg újra a királyuccai házban. Ez a héttől háromig való idő a bejáró takarítónők szokásos munkaideje. Rendszeres távolléte ezekben az órákban közel hozza, hogy ilyennemű állandó s természetesen havi fizetéses (15—20 %) elfoglaltsága van. Wernerné — amikor lakásán hagyott értesítőre és rajta pontosan megjelölt órában — mégis megtalálható, az állandó foglalkoztatottságot tagadja. Csak alkalmi munkája van! Egy lépcsőház súrolása itt, egy mosogatása amott. Ez harminc fillér, az nyolcvan, ha sok. Rendes mosónapszámra egyszer két hétbe van! És persze, hogy nem ül otthon. A munkát nem hozzák helybe neki! Annak utánamenni kell. És kér egy kis tejet. És hentesjegyet. És öt pengőt legalább ebben a hónapban elsejére, hogy a házbért pótolni tudja. Négy hónapja kapott utoljára. Bezzeg mások... Szóval Wernerné megint nincs itthon s egy lezárt ajtó előtt nincs miért meditálni. Míg a folyosón tovább megyünk, még meghallom, hogy Wernerné nem özvegy és nem elvált, van tehát, illetve volna egy eltartásárakötelezett férfiú is a világon, de a világ olyan nagy és egy ilyen Werner, akiről a hites felesége is csak annyit tud, hogy napszámos volt, gyenge kereső, s hogy három évig vele élt, de hogy most hol él és kivel, azt nem is kutatja — egy ilyen nem is keresett érdektelen Werner könnyen elkeveredik a számon nem tartott, emberek között. A szegényügyi igazgatás hozzáírhatja kétes követeléseihez ... Minket Szabó úr vár. Régebben csakugyan szabó, most már csak: szegény szívbajos ember, komoly klinikai lelettel, — s ami az ő helyzetében még fontosabb — kerületi orvosi szankcióval: 100 százalékos munkaképtelenség! Ezt — nyilván rám való tekintettel, aki őt még nem ismerhetem — azonnal hangoztatja is, miközben előmutatja a kis fehér ellenőrző könyvet, mely feltüntet minden rávonatkozót, a kapott pénzsegélyeket, a rendszereset, meg a Horthyt is, az egyházközségi szeretetadományt, hogy aki abba beletekint, ming márt látja, honnan s mit élvezett. A kis könyv erre jó, de még másra is, pótol (ha nem is mindenütt, de sok helyen) szegénységi bizonyítványt is, meg a városnál is ezzel kell jelentkezni, ott tíz- meg tízezer a nyilvántartott szegény és arcról mégsem ismerhetnek minden szívbajos Szabót... Százszázalékos mivolta mellett is. Szabó úr dolgozik. De nem mint szabó. A régi fekete masinát — a maga ruhái javítására — itt-ott még mozgásba hozza, de nem ez az ő szívleli munkája már, nem a szövet- meg a bélésáru formálódik a keze alatt, más új anyagban dolgozik. Kétujjnyi széles szalagból, négyszögű falemezekből gyárt ördöngös gyermekjátékokat. Könnyű technika, szívbajjal is lehet. Most is negyven darab készül, estére megvan vele. — Mikor lesz a búcsú? — kérdi kísérőm s hirtelen ráemlékezem, sok gyerek kezében láttam már — a kereplők, sípok, vidám rikoltozások tündéresti világában — ezt a játékot is. S mert Szabó úrral sok dolgunk úgy sincs, — az ő viszonya a szociális segítőszervekkel époly végleges, mint, sajnos, a szervi szívbaja — inkább e körül a szériagyártás körül forog a gondolatom, hogy ez miféle munka?... Bár igazán csak ritka alkalom, a terézvárosi búcsú ,juttatja hozzá Szabó urat, mégsem »alkalmi munkás, abban az értelemben, ahogy azt a nemzetgazdaságtan fogalmazta meg... Viszont: szezonmunkának csak tréfásan volna nevezhető. Hát megyünk, megoldás nélkül, tovább, más Szabók, más szervi bajok és más — kevésbé játékos — megoldhatatlanságok felé. A délelőtt folyamán ebben az egy házban még tizennégy ajtón kopogtatunk. Bár nagy ház, rengeteg egyszobás »főbérlővel« s még több ágyrajáróval, meg régi ház is, aránylag olcsó bélletekkel, tipikus szegénytanya — mégis túlmagasnak tetszik ez a szám, egyetlen épületben tizenhat közsegélyezett család. Az ellenőrzőkönyv belső fedéloldalán bélyegzős dátum: a nyilvántartásba vétel napja. Egy folyosón lakó néhány szegényünk könyvében ezek a dátumok — úgy találtam — egymáshoz közel esnek. Ezek az emberek mind egyszerre szegényedtek el? Egy és ugyanabban a hónapban kellett úgy látniok, hogy önerejükből nem futja tovább. Hiszen legkülönbözőbb foglalkozásokból került, legkülönbözőbb családi terhet viselő, más és más értelmiségű emberek, nem valószínű, hogy a szükség (csak a szükség) provokálta volna ezt a feltűnő egyidejűséget. A szomszédi érintkezésnek, a példának lehetett itt,szerepe. A szomszédhoz érkező élelmiszerjegyek felkelthették a figyelmet s a küzdelmes életű, de még maga lábán erőlködő szegény előtt megcsillant ez a lehetőség. Hátha ő is... Miért ne ő is... És ez annál kevésbé vád, mert nagyon is lehet, hogy a példát követő még jobban rászorult a segítségre, mint a példaadó. Egyébként is: csak feltevés ez s még helytállás esetén sem jelent — gyakorlatilag — sokat. A hatósági segély megadását és mértékét csak a segélyreszorultság foka döntheti, el és nem a másodlagos motívumok. Dr. Osvát Kálmán: A következő fejezet: A novicius felfedez. — Beke Manó már egy évvel ezelőtt megjósolta Enrico Fermi Nobel-díját. Enrico Fermi fizikai Nobeldíjával kapcsolatban érdekes megemlíteni, hogy 1937 november 13-án a Pesti Naplóban Beke Manó tollából tárca jelent meg A fizikai Nobel-díjasok címmel és ebben a tárcában a következő mondatokat olvashattuk: »Néhány héttel ezelőtt arról volt szó, hogy ki kaphatja az idén a fizikai Nobel-díjat. Jóslatom kétharmadrészben bevált: a most kitüntetetteken kívül még az olasz Fermire tipeltem, aki a nemrégen felfedezett neutronnal bombázott több elemet és majdnem mindegyiket átalakította, sugárzóvá tette és még új elemet is felfedezett, amely az eddig utolsónak hitt Uránnál is súlyosabb. Most csak annyit mondhatnék, hogy ami késik, az nem múlik... Beke professzor jóslata — amint tudjuk — a legrövidebb időn belül bevált. Várjon kit jósol most — a jövő évi Nobel-díjnyertesnek a kitűnő magyar tudóst... — Az Országos Ügyvédszövetség a Felvidékért. Az Országos Ügyvédszövetség központi tisztikarának ülésén kálnoki Bedő Sándor udvari tanácsos, elnök emelkedett szavakkal emlékezett meg a Felvidék visszacsatolásának történelmi jelentőségéről. Utána kisbéri Szalay Zoltán kormányfőtanácsos-alelnök ismertette a december 10-ére egybehívandó XI. országos ügyvédi értekezlet napirendjét, amelyre az összes felvidéki ügyvédek meghívót kapnak s amelyen dr. Nyulászy János kincstári főtanácsos, volt kassai ügyvéd fogja ismertetni a visszacsatolt felvidéki területek igazságügyi és ügyvédi kérdéseit. Az értekezletet ünnepi vacsora követi a felsőmargitszigeti Palatínus szállóban, ahol a serlegbeszédet Niamesny Mihály kormányfőtanácsos, az Országos Ügyvédszövetség budapesti osztályának elnöke mondja. Schön és Lustig cég ezúton értesíti k. közönségét, hogy november 1-én beolvadt a Münchengrätzi cipő keresk. kft.-ba, Kossuth Lajos ucca 15., ahol régi vevői a Szokott előzékeny kiszolgálást és még nagyobb raktárt találnak. BER GYVA SZÖVETKEZETE Gr. Tisza István u. 12 T. 189-68. Műbútorokban nagy választók