Pesti Napló, 1939. február (90. évfolyam, 26–48. szám)
1939-02-16 / 38. szám
CsSfrfdk ZENEI NAPLÓ A Cecilia-kórus hangversenye Írta: Tóth Aladár A Cecilia-kórus ma kétségkívül legkulturáltabb énekkarunk. Bárdos Lajos alapos, komoly és kitartó nevelőmunkája állította kóruskultúránk élére ezt a kis budai együttest, melyet egy évtizeddel ezelőtt jóformán még csak az egyházi zene válogatott rajongói és a városmajori templom hívei ismertek. A Cecilia-kórus példája intő és felemelő példa minden tehetséges kórusvezetőnek és minden felfelé törekvő énekkarnak. A tehetséges kórusvezetőknek volt panaszra elég okuk ebben az országban, hol a zenei élet»vezető posztjaira korántsem kerülnek mindig a leghivatottabbak. (Csak nemrégiben tapasztaltunk érthetetlen mellőzéseket egyik templomi énekkarunk karmesteri állásának betöltésé- nél.) Bárdos Lajos a tehetségesek között is a legtehetségesebbek közé tartozott, az »előkelő« karmesteri dobogók közül azonban neki sem volt szerencséje. De ő nem panaszkodott. Beérte a kis budai templomkórussal. És íme: a szerény kis kórus vezető kórussá nőtte ki magát. A kis pozíció vezető pozícióvá. Mert egy Bárdos Lajos töltötte be azt. Mert ez a magyar élet annyira telítve van zenei energiákkal, hogy minden legkisebb zugában a muzsika felhőt karcoló fái növekedhetnek fel, ha akad igazi tehetség, aki a talajt megműveli és nemes zenék magvát ülteti belé. Kis szerény énekkarok, anyagiakkal mostohán ellátott dalárdák előtt is nyitva az út a legfőbb művészi magasságokba. Csak méltó vezetőt válasszanak maguknak és kövessék azt szívvellélekkel, ahogyan a Cecilia-kórus lelkes énekesei követték Bárdos Lajost. . Az a hangverseny, melyet a Cecilia-kórus a »Magyar a magyarért« mozgalom keretében a munkácsi gyermekek javára rendezett, egyike volt azoknak a nálunk sajnos ritka jótékonycélú hangversenyeknek, melyek nemcsak társadalmi szempontból fényes események, hanem zenekulturális szempontból is. Két Lisztkórus nyitotta meg és két Kodály-kórus zárta be a műsort, melyet Bárdos, Harmat és Péter karszerzeményei és Ember Nándor zongoraszámai egészítettek ki. A Cecilia-együttes művészi munkáját talán sohasem csodálhattuk meg annyira, mint ezen az estén. Különösen Kodály Mátrai képeinek végsőkig csiszolt tolmácsolásában. A formák plasztikus kidolgozottsága és organikus egysége, a szólammintázás pompás kereksége és elevensége, a ritmus lüktetése, a hangszínek bravú-ros játéka, a zamatos, értelmes szövegmondás, mind, mind a maximumát jelentette annak, amit eddig magyar énekkartól hallottunk. Valóban: Bárdos ma már nemcsak abszolút mestere a kórusvezénylésnek, hanem boszorkányos virtuóza is. Sőt ezen az estén szinte többet kaptunk a kellettnél a virtuóz raffinériából, a korális színezés bravúrjából. Kodály »Székely keserves«-e például szinte »túl szépen« csendült meg a kitűnő énekesek ajkán, a dinamikai finomságok és kolorisztikai hatások özönében, mintha kissé elbágyadt volna ennek a remekműnek klasszikusan tömör ereje, mintha a technikai mesterfogások mámorában kevésbé éreztük volna a hatalmas költői tartalom lírikus-dramatikus súlyát. Igaz, Kodály kórusstílusa csupa gazdagság és csupa csiszoltság, de egyúttal csupa nemes nyíltság és férfias egyszerűség is. Egyike azoknak a csúcspontot jelentő nagy zenei stílusoknak, melyek a gazdag, változatos eszközök teljében pompáznak, de telt érettségükben még nincs semmi a túlérettség lankadásából, azaz a dekadencia öncélú játékaiból. A kórusköltészetnek itt annyi a mondanivalója, annyi a kifejeznivalója, hogy bár hangja csupa boldog zengés és diadalmas szín, mégsem ér rá nőiesen gyönyörködni önnönhangjában. Dicséretünkben ez a fenntartás természetesen mit sem von le a Cecilia-együttes érdemeiből. Hiszen boldogok vagyunk, hogy Bárdos kórusa eljutott az eszközöknek ahhoz a viruló teljéhez, ahhoz az érettséghez, melyet már a túlérettségtől kell óvnunk! A virtuozitás veszedelme ugyanígy értékjelzője Bárdos zeneszerzői munkásságának is. Az est Bárdos-újdonsága, a ragyogó »Alleluja« vegyeskar, olyan ragyogó formai- és stilárisköntösbe öltözteti Sik Sándor 148. zsoltár-utánköltését hogy szívesen megbocsátjuk, ha ez a köntös itt-ott nagyon is raffinált táncokat vet. A liturgikus, klasszicizáló, mintegyzenei kijelentőmódban írt Alleluja-Dícsérjétek szakasznak és a programzeneszerű illusztratív strófáknak egymással szembeállított megkapó kontrasztja: vérbeli formaművész elgondolása. A s"mély vizek örvénylése«, a »sárkányok«, a »hó és tüzek, jég és derék, minden viharok«, a »csúszómászók« és »fürge szárnyasok« zenei képei, mindmegannyi bravúros ötlet. De milyen egységesen rögzíti meg Bárdos ezeket az impresszionisztikusan felvillanó képeket, átszőve őket a »Dicsérjétek« téma rituális pátoszával! És milyen erőteljes lendületű kóda adódik a klasszicizáló és illusztráló részleteknek egyegy jellegzetes motívumra lerövidített de egyben drámaian sűrített ismétléséből! Ilyen pompás kalandba a formaművészet terén valóban csak a fölényes tudás és friss tehetség virtuozitása bocsátkozhatik. A közönség, mondanunk sem kell, lelkesen ünnepelte Bárdos Lajost, akinek új kompozícióját csakúgy, mint a műsort lezáró Kodály-számot meg kellett nagyszerű énekeseivel ismételnie. A meleg tapsok a Liszt-, Bartók- és Dolmány- műveket zongorázó Ember Nándortól is ráadást követeltek. A hangversenyen Wimmer Anselm atya nagyhatású ünnepi beszédben emlékezett meg gróf Apponyi Albertről, a magyar zenekultúra és egyházi zene néhai nagy pártfogójáról. PESTI NAPLÓ 1939 február 16 13 Filharmóniai hangverseny Annie Konnetzni első budapesti szereplése. Az 1939-es jubiláris Wagner év hónapról hónapra meghozza a maga művészi eseményeit. Németországban sorozatosan kerülnek színre nagyrészt új beállításban Wagner zenedrámái, nemcsak a közismert, Operaházunk és külföldi operaházak műsorteljességéből elengedhetetlen Wagner-drámák, hanem a koraiak, a kezdő költő még nem egészen problémamentes próbálkozásai is. A Rienzi hol a francia vidéken bukkant fel, hol az angol zenei élet avatja ünneppé vele egyik hétköznapját. Operaházunk szintén kiveszi részét a jubileumi évben kétszeresen esedékes Wagnerkultuszból, legelőkelőbb zenei testületünk, a Filharmóniai Társaság is részt vállal a kedves kötelességből, a nagy német költő stílusos ünnepléséből. Ne feledkezzünk meg a magyar közönség áldozatkészségéről sem, az anyagilag legszűkebb időben is tágra nyitja erszényét, ha cserébe Wagner műveit hallgathatja. A Filharmonikusok Wagner-estje lehetőségeivel már előlegezte a sikert. Az érdeklődést fokozta, hogy a zenekar élén zenei életünkben kevéssé ismert, új ember, dr. Wartisch Ottó, a »Gotha-Sondershausen«-i állami színház intendánsa s az állami »Loh«-zenekar főzeneigazgatója áll. Fiatalember, aki állítása szerint élénken érdeklődik a modern zenei törekvések iránt s a zene mentel szélesebb körben való népszerűsítésének egyik legfőbb propagálója. Érthető, hogy mindenki bizakodással várta zenekari bemutatkozását. Sajnos, operai bemutatkozása filharmonikusainkkal, nem járt teljes sikerrel; nagyszerű muzsikusainkkal szemben nem találta meg a fölényes művészi magatartást, melylyel feltétlen ura lehetett volna saját és a zenekar akaratának. Mindazt, ami Wagner világában átlagon túli, ami benne a természet erőit eloldja, a szenvedélyt felszabadítja, idillnek, örömnek himnusza, vágynak sikolya, a nagy élet költői örömtelisége, az életvágy és az életöröm diadalmas felfokozottsága, azt Wartisch tolmácsolása, fájdalom, nélkülözi. Furtwängler mesteri előadásának vonzó és mély miszticizmusával, a nagy német pátosz emelkedett szellemével kerül éles ellentétbe a tehetséges karmester. A szokatlan, némileg sivár közvetítési módnak tulajdoníthatjuk, hogy helyenként azt éreztük, Wartisch technikai biztonsága is meginog, holott a fiatal karmester manuális ügyességében kételkedni nincs nyomós okunk. A »Faust-nyitány«, a »Siegfried-idill« előadása, sajnos, hatásban nem volt zavartalan, ezzel szemben az élmény erejével hatott a nálunk még ismeretlen, de egyébként az egész zenei világ rokonszenvét élvező Annie Konnetzii szereplése. A fiatal művésznő, aki a bécsi Volksoper kórusából került a Staatsoper és az összes jelentős zenei színpadokra megérdemelte a véletlent, mely a kóristát egy szép napon hősnővé léptette elő. A magyar születésű, de bécsi származású fiatal énekesnő egyik legfőbb hatóereje, megkapó közvetlensége. Konnetzni nemcsak rendkívüli hangjának köszönheti meggkülönböztetett helyzetét, hanem a kedves idillikus formáknak, mellyel csodálatosan puha és megejtő hangját muzsikáltatja. A legtisztább odaadás, asszonyi felajánlás az, mellyel odafűzi életét, egész érzelemvilágát a dallamsorokhoz. Nagy terjedelmű hangján semmi nyoma az erőlködésnek, a legtisztább zeneiség forrása ez a hang, melynek bársonyos medrén akadálytalanul születnek a szebbnél szebb frázisok, a lenyűgöző formáták, a mindent elcsendesítő decrescendok. Annie Konnetzni hangja olyan, mint az ellenállhatatlan erejű óriás, akit a sors szeszélye krisztusi szelídséggel és alázattal ajándékoz meg. A költői szépségű, kínos fekvésű Wesendonk-dalokat eleinte érezhető elfogódottsággal énekelte, de már »A fájdalmak« és az »Álmok« tökéletes zenei rajzában a nagy érzelmeket, a nemes személyiséget sejttette. Brünhilde záróénekében (Az Istenek alkonya) aztán igazi pompájában mutatkozott meg hősi temperamentuma, s énekének aranyszíne. Diadalmasan lobogott hangja a zenekar felett, pillanatok alatt megteremtette az addlig hiányzó atmoszférát, mely nélkül a Wagner-est est ugyan, de nem Wagner estje. A hangverseny másik szólistája Losonczy György formátumban, szövegének plasztikus voltában méltónak bizonyult a nagy drámák hősszavának megszólaltatására. A közönség őszinte lelkesedéssel hallgatta az érdekes hangversenyt, nem feledkezve meg a törvényről, mely szerint a költői szellem a kevésbé harmonikus keretben sem ful meg, s ha pillanatokra el is veszíti zenei lélekjelenlétét, stiláris érzékét a karmester, amit dirigál, az minden körülmények között Wagner marad. Kovács Kálmán (*) Heltai Jenő új verses darabja és Fedák Sári a Magyar Színházban. A Magyar Színházban nagy sikerrel játsszák estéről estére, az Erzsébet című operettet, ugyanekkor azonban gondoskodnak a színház távolabbi terveiről is. Szerdán vette át a Magyar Színház Heltai Jenő új verses darabját, amely török környezetben játszódik és amelyet végig zene fest majd alá s tárgyalnak a Tokaji aszú című Eisemann—Szilágyi operett színrehozataláról is, amelynek főszerepét Fedák Sári játszaná. Rózsavölgyi hangversenyei: Szegedi Egyetemi Énekkar ma nagyszerű műsorral, 7. VII. Múzeumi Dohnányi-matiné vasárnap. Sextett, Szerenád, Zongora-hegedűszonáta. Backhaus vasárnap Beethoven: Waldstein, op 111, 10, Nr. 1 és 2, 49. Nr. 2., 78. szonáták. Rácz Aladár (cimbalom) 25-én * A koncert rendezései: Ungár—Thoman Beethoven-est 21-én 7. '/1 9. Népszerű helyárak 1—5 p. Blaha Márta zongoraest 24 Manuela del Rio spanyol táncmatiné 26-án. Uránia 1. A szezon szenzációja. Francescatti hegedűest 28-án Ákos Magdi zongoraest 1-én ÓRIÁSI OPERETT KATINKA CHUSZÁRA CSOKD 3 órás kacagás! Városi Színház Minden este