Pesti Napló, 1939. február (90. évfolyam, 26–48. szám)

1939-02-16 / 38. szám

CsSf­rfdk ZENEI NAPLÓ A Cecilia-kórus hangversenye Írta: Tóth Aladár A Cecilia-kórus ma kétségkívül legkulturáltabb énekkarunk. Bárdos Lajos alapos, komoly és kitartó nevelőmunkája állította kóruskultúránk élére ezt a kis budai együttest, melyet egy évtizeddel ezelőtt jóformán még csak az egyházi zene válogatott rajongói és a vá­rosmajori templom hívei ismertek. A Cecilia-kórus pél­dája intő és felemelő példa minden tehetséges kórus­vezetőnek és minden felfelé törekvő énekkarnak. A te­hetséges kórusvezetőknek volt panaszra elég okuk ebben az országban, hol a zenei élet»vezető posztjaira koránt­sem kerülnek mindig a leghivatottabbak. (Csak nem­régiben tapasztaltunk érthetetlen mellőzéseket egyik­­ templomi énekkarunk karmesteri állásának betöltésé-­ nél.) Bárdos Lajos a tehetségesek között is a legtehetsé­gesebbek közé tartozott, az »előkelő« karmesteri dobo­gók közül azonban neki sem volt szerencséje. De ő nem panaszkodott. Beérte a kis budai templomkórussal. És íme: a szerény kis kórus vezető kórussá nőtte ki ma­gát. A kis pozíció vezető pozícióvá. Mert egy Bárdos Lajos töltötte be azt. Mert ez a magyar élet annyira telítve van zenei energiákkal, hogy minden legkisebb zugában a muzsika felhőt karcoló fái növekedhetnek fel, ha akad igazi tehetség, aki a talajt megműveli és ne­mes zenék magvát ülteti belé. Kis szerény énekkarok, anyagiakkal mostohán ellátott dalárdák előtt is nyitva az út a legfőbb művészi magasságokba. Csak méltó ve­zetőt válasszanak maguknak és kövessék azt szívvel­lélekkel, ahogyan a Cecilia-kórus lelkes énekesei követ­ték Bárdos Lajost. . Az a hangverseny, melyet a Cecilia-kórus a »Ma­gyar a magyarért« mozgalom keretében a munkácsi gyermekek javára rendezett, egyike volt azoknak a nálunk sajnos ritka jótékonycélú hangversenyeknek, melyek nemcsak társadalmi szempontból fényes esemé­nyek, hanem zenekulturális szempontból is. Két Liszt­kórus nyitotta meg és két Kodály-kórus zárta be a műsort, melyet Bárdos, Harmat és P­éter karszerzemé­nyei és Ember Nándor zongoraszámai egészítettek ki. A Cecilia-együttes művészi munkáját talán sohasem csodálhattuk meg annyira, mint ezen az estén. Különö­sen Kodály Mátrai képeinek végsőkig csiszolt tolmá­csolásában. A formák plasztikus kidolgozottsága és organikus egysége, a szólamm­intázás pompás kereksége és elevensége, a ritmus lüktetése, a hangszínek bravú-­­­ros játéka, a zamatos, értelmes szövegmondás, mind, mind a maximumát jelentette annak, amit eddig ma­gyar énekkartól hallottunk. Valóban: Bárdos ma már nemcsak abszolút mestere a kórusvezénylésnek, hanem boszorkányos virtuóza is. Sőt ezen az estén szinte többet kaptunk a kellettnél a virtuóz raffinériából, a korális színezés bravúrjából. Kodály »Székely keserves«-e például szinte »túl szépen« csendült meg a kitűnő énekesek ajkán, a dinamikai finomságok és kolorisztikai hatások özönében, mintha kissé elbágyadt volna ennek a remekműnek klassziku­san tömör ereje, mintha a technikai mesterfogások mámorában kevésbé éreztük volna a hatalmas költői tartalom lírikus-dramatikus súlyát. Igaz, Kodály kórus­stílusa csupa gazdagság és csupa csiszoltság, de egy­úttal csupa nemes nyíltság és férfias egyszerűség is. Egyike azoknak a csúcspontot jelentő nagy zenei stílu­soknak, melyek a gazdag, változatos eszközök teljében pompáznak, de telt érettségükben még nincs semmi a túlérettség lankadásából, azaz a dekadencia öncélú já­tékaiból. A kórusköltészetnek itt annyi a mondani­valója, annyi a kifejeznivalója, hogy bár hangja csupa boldog zengés és diadalmas szín, még­sem ér rá nőiesen gyönyörködni önnönhangjában. Dicséretünkben ez a fenntartás természetesen mit sem von le a Cecilia-együttes érdemeiből. Hiszen boldogok vagyunk, hogy Bárdos kórusa eljutott az eszközöknek ahhoz a viruló teljéhez, ahhoz az érettséghez, melyet már a túlérettségtől kell óvnunk! A virtuozitás vesze­delme ugyanígy értékjelzője Bárdos zeneszerzői mun­kásságának is. Az est Bárdos-újdonsága, a ragyogó »Alleluja« vegyeskar, olyan ragyogó formai- és st­iláris­köntösbe öltözteti Sik Sándor 148. zsoltár-utánköltését hogy szívesen megbocsátjuk, ha ez a köntös itt-ott na­gyon is raffinált táncokat vet. A liturgikus, klasszicizáló, mintegy­­zenei kijelentőmódban írt Alleluja-Dícsérjétek szakasznak és a programzeneszerű illusztratív strófáknak egymással szembeállított megkapó kontrasztja: vérbeli formaművész elgondolása. A s"mély vizek örvénylése«, a »sárkányok«, a »hó és tüzek, jég és derék, minden vi­harok«, a »csúszómászók« és »fürge szárnyasok« zenei képei, mindmegannyi bravúros ötlet. De milyen egysé­gesen rögzíti meg Bárdos ezeket az impresszionisztiku­san felvillanó képeket, átszőve őket a »Dicsérjétek« téma rituális pátoszával! És milyen erőteljes lendületű kóda adódik a klasszicizáló és illusztráló részleteknek egy­egy jellegzetes motívumra lerövidített de egyben drá­maian sűrített ismétléséből! Ilyen pompás kalandba a formaművészet terén valóban csak a fölényes tudás és friss tehetség virtuozitása bocsátkozhatik. A közönség, mondanunk sem kell, lelkesen ünne­pelte Bárdos Lajost, akinek új kompozícióját csakúgy, mint a műsort lezáró Kodály-számot meg kellett nagy­szerű énekeseivel ismételnie. A meleg tapsok a Liszt-, Bartók- és Dolmány- műveket zongorázó Ember Nán­dortól is ráadást követeltek. A hangversenyen Wimmer Anselm atya nagyhatású ünnepi beszédben emlékezett meg gróf Apponyi Albertről, a magyar zenekultúra és egyházi zene néhai nagy pártfogójáról. PESTI NAPLÓ 1939 február 16 13 Filharmóniai hangverseny Annie Konnetzni első budapesti szereplése. Az 1939-es jubiláris Wagner­ év hónapról hó­napra meghozza a maga művészi eseményeit. Németországban sorozatosan kerülnek színre nagyrészt új beállításban Wagner zenedrámái, nemcsak a közismert, Operaházunk és külföldi operaházak műsorteljességéből elengedhetetlen Wagner-drámák, hanem a koraiak, a kezdő költő még nem egészen problémamentes próbálkozásai is. A Rienzi hol a francia vidéken bukkant fel, hol az angol zenei élet avatja ünneppé vele egyik hétköznapját. Operaházunk szintén kiveszi részét a jubileumi évben kétszeresen esedékes Wagner­kultuszból, legelőkelőbb zenei testületünk, a Fil­harmóniai Társaság is részt vállal a kedves köte­lességből, a nagy német költő stílusos ünneplésé­ből. Ne feledkezzünk meg a magyar közönség áldozatkészségéről sem, az anyagilag legszűkebb időben is tágra nyitja erszényét, ha cserébe Wag­ner műveit hallgathatja. A Filharmonikusok Wagner-estje lehetőségeivel már előlegezte a si­kert. Az érdeklődést fokozta, hogy a zenekar élén zenei életünkben kevéssé ismert, új ember, dr. Wartisch Ottó, a »Gotha-Sondershausen«-i állami színház intendánsa s az állami »Loh«-zenekar fő­zeneigazgatója áll. Fiatalember, aki állítása sze­rint élénken érdeklődik a modern zenei törek­vések iránt s a zene mentel szélesebb körben való népszerűsítésének egyik legfőbb propagálója. Érthető, hogy mindenki bizakodással várta zenekari bemutatkozását. Sajnos, operai bemutat­kozása filh­armonikusainkkal, nem járt teljes si­kerrel; nagyszerű muzsikusainkkal szemben nem találta meg a fölényes művészi magatartást, mely­lyel feltétlen ura lehetett volna saját és a zenekar akaratának. Mindazt, ami Wagner világában át­lagon túli, ami benne a természet erőit eloldja, a szenvedélyt felszabadítja, idillnek, örömnek him­­nusza, vágynak sikolya, a nagy élet költői örömtelisége, az életvágy és az életöröm diadal­mas felfokozottsága, azt Wartisch tolmácsolása, fájdalom, nélkülözi. Furtwängler mesteri előadá­sának vonzó és mély miszticizmusával, a nagy német pátosz emelkedett szellemével kerül éles el­lentétbe a tehetséges karmester. A szokatlan, né­mileg sivár közvetítési módnak tulajdoníthatjuk, hogy helyenként azt éreztük, Wartisch technikai biztonsága is meginog, holott a fiatal karmester manuális ügyességében kételkedni nincs nyomós okunk. A »Faust-nyitány«, a »Siegfried-idill« előadása, sajnos, hatásban nem volt zavartalan, ezzel szemben az élmény erejével hatott a nálunk még ismeretlen, de egyébként az egész zenei vi­lág rokonszenvét élvező Annie Konnetzii sze­replése. A fiatal művésznő, aki a bécsi Volksoper kó­rusából került a Staatsoper és az összes jelentős zenei színpadokra megérdemelte a véletlent, mely a kóristát egy szép napon hősnővé léptette elő. A magyar születésű, de bécsi származású fiatal énekesnő egyik legfőbb ható­ereje, megkapó köz­vetlensége. Konnetzni nemcsak rendkívüli hang­jának köszönheti meggkülönböztetett helyzetét, hanem a kedves idillikus formáknak, mellyel csodálatosan puha és megejtő hangját muzsikál­tatja. A legtisztább odaadás, asszonyi felajánlás az, mellyel odafűzi életét, egész érzelemvilágát a dallamsorokhoz. Nagy terjedelmű hangján semmi nyoma az erőlködésnek, a legtisztább zeneiség forrása ez a hang, melynek bársonyos medrén akadálytalanul születnek a szebbnél szebb frázi­sok, a lenyűgöző formáták, a mindent elcsende­sítő decrescendok. Annie Konnetzni hangja olyan, mint az ellen­állhatatlan erejű óriás, akit a sors szeszélye krisz­tusi szelídséggel és alázattal ajándékoz meg. A költői szépségű, kínos fekvésű Wesendonk-dalokat eleinte érezhető elfogódottsággal énekelte, de már »A fájdalmak« és az »Álmok« tökéletes zenei raj­zában a nagy érzelmeket, a nemes személyiséget sejttette. Brü­nhilde záróénekében (Az Istenek alkonya) aztán igazi pompájában mutatkozott meg hősi temperamentuma, s énekének arany­színe. Diadalmasan lobogott hangja a zenekar felett, pillanatok alatt megteremtette az addlig hiányzó atmoszférát, mely nélkül a Wagner-est est ugyan, de nem Wagner estje. A hangverseny másik szólistája Losonczy György formátumban, szövegének plasztikus voltában méltónak bizo­nyult a nagy drámák hősszavának megszólaltatá­sára. A közönség őszinte lelkesedéssel hallgatta az érdekes hangversenyt, nem feledkezve meg a törvényről, mely szerint a költői szellem a ke­vésbé harmonikus keretben sem ful meg, s ha pillanatokra el is veszíti zenei lélekjelenlétét, stiláris érzékét a karmester, amit dirigál, az min­den körülmények között Wagner marad. Kovács Kálmán (*) Heltai Jenő új verses darabja és Fedák Sári a Magyar Színházban. A Magyar Színház­ban nagy sikerrel játsszák estéről estére, az Erzsébet című operettet, ugyanekkor azonban gondoskodnak a színház távolabbi terveiről is. Szerdán vette át a Magyar Színház Heltai Jenő új verses darabját, amely török környezetben ját­szódik és amelyet végig zene fest majd alá s tár­gyalnak a Tokaji aszú című Eisemann—Szilágyi operett színrehozataláról is, amelynek főszerepét Fedák Sári játszaná. Rózsavölgyi hangversenyei: Szegedi Egyetemi Énekkar ma nagyszerű műsorral, 7. VII. Múzeumi Dohnányi-matiné vasárnap. Sextett, Szerenád, Zongora-hegedűszonáta. Backhaus vasárnap Beethoven: Waldstein, op 111, 10, Nr. 1 és 2, 49. Nr. 2., 78. szonáták. Rácz Aladár (cimbalom) 25-én * A koncert rendezései: Ungár—Thoman Beethoven-est 21-én 7. '/1 9. Népszerű helyárak 1—5 p. Blaha Márta zongoraest 24 Manuela del Rio spanyol táncmatiné 26-án. Uránia 1. A szezon szenzációja. Francescatti hegedűest 28-án Ákos Magdi zongoraest 1-én ÓRIÁSI OPERETT KATINKA CHUSZÁRA CSOKD 3 órás kacagás! Városi Színház Minden este

Next