Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)

1937-03-28 / 72. (4218.) szám

26 A Magyar Minerva húsvéti száma 36 oldal terjedelemben a napokban jelent meg a szokottnál is gazdagabb tartalommal. A szép kiállítású füzet újra fokozott mértékben igazolja a folyóirat nívójának emelkedését s egyúttal a szlovenszkóiságra való erőteljes törekvését, amelynek folyományaképpen egyre több szlo­venszkói író csatlakozik a Magyar Minerva író­gárdájához. A márciusi szám szorosan vett szépirodalmi részében első helyen kell kiemelnünk Farkas Istvánnak „Tavaszi vi­lág“ című szlovenszkói izó­, vérbeli íróra valló pompás elbeszélését. Kí­vüle Fenyves Mária és Marék Antal szerepel­nek még nemesveretű novellákkal, míg Nyíresi- Tichy Kálmán „Cinege úr végzetes tavasza" cí­men tovább folytatja nagy érdeklődéssel várt, humoros tárgyú regényét. A költemények kö­zött nagy figyelemre tarthat számot a pozsonyi Kende Istvánnak „A gyöngy" című verse, amellyel a kiváló poéta hosszabb hallgatás után újra bekapcsolódott az itteni irodalmi életbe. Tamás Lajostól, Tompa Lászlótól és W. Wim­­berger Annától olvasunk még egy-egy szép köl­teményt a Magyar Minerva hasábjain. A nem szorosan vett szépirodalmi részben Farkas Geiza és Farkas István három élvezetes tanulmánnyal szerepelnek. Az előbbi egyik írá­sában „Örök élet — örök jutalom — örök bün­tetés" címen mély vallásbölcseleti témát dolgoz fel, míg a másikban André Gide „Retour de 1. U. S. S. R." című könyvéhez fűz rendkívül érdekes és találó megjegyzéseket. Farkas István „Kulturmunka a magyar falvakon" című írásá­ban a magyar falu kultúrájára vonatkozó leg­égetőbb problémák mielőbbi megoldását sür­geti. A könyvkritikák sorát Major József nyitja meg, aki a szlovenszkói magyar írók antológiá­jának két kötetével foglalkozik s egyúttal szak­szerű útmutatást ad a jövőre nézve az antológia szerkesztőinek. W. Wimberger Anna Alja Rachmanovának „Irgalom", Mezei Gábor pe­dig Beverley Nichols „Kertem" című könyvéről ír figyelemreméltó sorokat. Több kisebb bírálat és a kassai Hunyadi Györgynek színes film­rovata egészíti még ki a tartalmas folyóiratot, amelyet melegen ajánlunk olvasóink figyelmébe. * A dr. Reiner János szerkesztésében havon­ként megjelenő folyóirat előfizetési ára félévre 15, egy évre 30 korona. Egyes szám ára 3 ko­rona, amely bélyegben is beküldhető. Az elő­fizetési összeg ugyancsak a Magyar Minerva kiadóhivatala címére (Pozsony, Segner-ucca 3) küldendő, amely 3­60 korona portóköltség fejé­ben értékes ajándékkönyvet ad egészéves új előfizetőinek. A folyóirat egyes számai Po­zsonyban a Steiner-, Stampfel- és Szent József­­könyvkereskedésben, valamint Weisz M. újság­­üzletében kaphatók. (*) Párhuzamos kulturelőadások Naszvadon. Komáromból jelentik: Nemrégiben szervezték újjá a naszvadi SzMKE fiókját s oly nagy siker­rel, hogy a kulturelőadások, rendezések egymást érik a naszvadi szervezetben. A kulturelőadáso­­kat a tanítói kar irányítja, az újjászervezést Szombath Antal irányította. Nagy sikere volt a Simonyi Lajos tanító által rendezett kéthónapos számtankurzusnak, amelyen nagyszámú résztve­vő ismételte át a praktikus számtan elemeit. Más hasonló gyakorlati előadásokat is tartottak, különösen a gazdasági ismeretek köréből. Az érdeklődés oly nagy volt s annyi előadó is je­lentkezett, hogy — ami ritkaság — párhuzamos kulturelőadásokat kellett tartani, hogy az érdek­lődő kultur­egyleti tagokat kielégítsék. Itt­ említ­jük meg, hogy a PMH múltkori cikkében emlí­tett naszvadi takácsokra a szlovenszkói népipart kedvelő közönség figyelme ráterelődött s ennek köszönhető, hogy Szlovenszkó számos népmű­vészeti gyűjtője jelentkezett rendeléssel a nasz­vadi takácsoknál. A SzMKE így pártolja a nép­­ipart: néhány kitünően dolgozó öreg naszvadi takács jutott váratlanul munkaalkalomhoz.­­*) Murgács Kálmán: Tárogató. A budapesti Nádor Kálmán zeneműkiadó óé­g kiadásában új melodráma jelent meg, amelynek szövegét Várlyi Nagy Gáza, zenéjét pedig Murgács Kálmán, az ismert magyar zeneszerző szerezte. A melodrá­ma címe Tárogató­. Történelmi mag­ja, hogy Heiserer 0szárak hadvezér a Rákóczi-szabadság­­h­arc leverése után összeszedette a legisellkeszítőbb magyar hangszereket, a tárogatókat és eléget­­tette. A kom­pozíció a nemzeti szellemű magyar szerzemények keretébe illeszkedik tele, tele van fájdalmas invencióval és egyéni ízzel. A szép tárogatóét, amely a melodráma szólója, a szín­falak mögött fújják. (*) Frontmozikat építenek a franciák a Magi­not-von­alon. Párisiből jelentik: A hir­es francia Maginot-vonal földalatti betonfedezélkén­e beiépí­­tették az e­lső bombabiztos frontmozit, amelyet kizárólag a szolgálatot teljesítő katonák láto­gathatnak pih­enő perceikben. Még tíz ilyen föld­alatti front­mozit építenek a híres véderőmű­­ vonalán. > / __________________________________________________________X937 március 28, vasárnap. Új énekfenomént fedeztek föl Budapesten A jövő Galli-Carcijának tartják Gyurkovics Máriát BUDAPEST. — A magyar Zeneművészeti Főiskolának van egy fiatal énekesnövendéke, aki eddig is, valahányszor szerepelt, lázba hozta a közönséget bámulatraméltó tehetségével. Ez a növendék: Gyurkovics Mária, dr. Molnár Imre tanítványa. Eddigi sikereit is fölülmúlta azonban legutóbb a Főiskola Segítőegyesületének hangversenyén. A technikailag rendkívül nehéz Adam-variáció­kat, és Strauss János Falusi fecskék című kerin­gőjét énekelte, GaUi-Curdnak lehetett egészen fiatal korában ilyen angyalian tiszta, könnyű, ezü­stfényű és selyempuha szopránja, mint Gyur­kovics Máriának. Ha nem tudna énekelni, ak­kor is meghódítaná a közönséget pusztán a hangja fizikai szépségével. De ez a karcsú, sző­ke leányka még hozzá született muzsikus is: pompás zenei érzékkel és kultúrával s meleg át­ér­zéssel énekelt Technikáját pedig már alig kell továbbfejleszteni: a legnehezebb koloraturfigurá­­kat is természetes könnyedséggel győzi le. A háromvonalas oktávában is otthonosan röpköd a hangja s az Adam-variációkat befejező Esz tö­retlenül, tömören csillogott. A fiatal művésznövendéknek szakkörökben rendkívüli jövőt jósolnak. Budapesten a tragiku­san elhunyt Szabó Lujza fölfedezése óta nem akadt Gyurkovics Máriához hasonló énekfeno­­mén. Egy nagy kassai művész elindul... Hogyan jutott első nagy sikeréhez Loósz József hegedűművész? KASSA. Az itteni közönség emlékezeté­ben még élénken él annak a forró sikernek az emléke, amelyet a mintegy két héttel ez­előtt megtartott nagyszabású hangverse­nyén aratott Loósz József, a 24 éves kas­sai hegedűzseni. Az ember szinte önkény­telenül azt mondaná, hogy a 24 éves cso­dagyermek, mert hiszen ez a kor manapság még valóban gyermeki és szemközt ülve az egy csapásra híressé vált hegedűművésszel, az ember valóban érzi a fiatal, gyermeki lélek minden varázsát. Loósz József meg­maradt gyermeknek, nemcsak azért, mert minden művész örök gyermek, hanem azért is, mert minden gondolatát, szenvedélyét a muzsika köti le és így szinte ideje sem volt még a felnőtt gondjaival foglalkozni. Nem szabad Loósz Józseffel kapcsolatban a csodagyermek szót emlegetni, — noha gyermekkorában is sokat szerepelt a dobo­gón, — mert ő maga tiltakozik ellene a leginkább. A „csodagyermek”” esten — Mindig gyűlöltem a „csodagyermek” elnevezést — mondja a művész, akit az igényes kassai közönség ünneplése egy csa­pásra a legnagyobbak közé emelt. A csodagyermekek vége mindig szomorú, sor­­­suk tragikus sors. Emlékezzünk csak Ru­­giero Ricci-re, az olasz csodagyermekre, aki lázba hozta a világot tüneményes ké­pességével. A szegény fiú meghalt, mielőtt kiforrott művész válhatott volna belőle. Vagy gondoljunk egy másik csodagyer­mekre, Kerékjártó Ducira, aki korán lejárta magát és letűnt, mielőtt igazi művészi si­kereket arathatott volna. Én már 9 éves ko­romban szerepeltem, azóta is gyakran fel­léptem hasonló rendezéseken, de előrelátó édesapám gondosan óvott a gyors sikertől, akármennyire csábították a hozzáértők hí­zelgő véleményei. A padláson talált törött hegedű — Pedig éppen apámnak köszönhetek mindent, —- mondja némi elgondolkodás után a fiatalember, akinek egészséges, könnyen derülő arcán alig látszik meg, hogy a legkomolyabb zenei feladatok és el­mélyedések szerelmes rabja. — Hat-hét éves gyerek voltam, mikor egyszer a pad­láson kutattam és egy törött hegedűt találtam. A nyakánál tört ketté a kicsiny, feles hegedű, apámhoz vittem, hogy meg­­gyógyítsa. Apám, aki maga is zeneértő em­ber, talán különös jelet látott a kis törött hegedű megtalálásában. Nagy gonddal összeragasztotta a hegedűt és elkezdett tanítgatni. Későbben azután, mikor látta tehetségemet, beadott a kassai városi zeneiskolába. Drumár, a kiváló ze­nepedagógus, szkeptikusan fogadott. Mikor aztán meghallotta játékomat, lelkesedéssel vállalkozott rá, hogy ő maga fog kiképezni. Lelkesen és szorgalmasan tanultam. Isko­láim nagy részét mint magántanuló végez­tem, hogy minél több időm maradjon a ze­nére. Középiskolás koromban már budapesti mesterek növendéke voltam. A rendes évi program az volt, hogy májusban Pesten vizsgáztam hegedűmestereim előtt, június­ban pedig Kassán tettem le a vizsgát a kö­zépiskola osztályaiból. Hat éven keresztül ment ez így. Később közelebbi érintkezésbe kerültem az élettel, ami azt jelenti, hogy a hetedik és nyolcadik gimnáziumot nyilvá­nos iskolában végeztem el. A Hubay-tanítvány — Az érettségi után, 1931 szeptember­ben véglegesen Pestre kerültem. Itt az a szerencse ért, hogy Koncz János vett fel tanítványai közé a Zeneakadémián. Ezt az intézetet elég gyorsan letudtam. Egyenesen a harmadik évfolyamba vettek fel — a fel­vételi vizsgán Ernst fis-moll koncertját ját­szottam — és a harmadik-negyedik évfo­lyamot egy év alatt elvégeztem. 1932-ben már a művészképző főiskola növendéke voltam. Ezt a legelső zenei in­tézetet akkor Hubay vezette, ő maga is meghallgatta a Csajkovszky-koncertet, amelyet a felvételi vizsgán játszottam. Zathureczky Ede volt a tanárom és neki köszönhetem, hogy a modern jobbkéztech­­nikát, a francia könnyed vonókezelést ha­marosan elsajátítottam. Kötelességemnek tartom itt, hogy újból megemlékezzem Dru­már Lászlóról, aki kezdettől fogva meg­könnyítette számomra —■ a szükséges alap megadásával — a modern technika elsajá­títását. Ablaktisztogatás és fürdő­zenekar — 1932-ben bevettek katonának, de sike­rült tanulmányi halasztást kapni. 1934 jú­niusában szereztem meg a hegedűművész­ oklevelet és ugyanez év októberében be­vonultam katonának. Lemondtam a tiszti­iskolába való igényemről és azt kértem, hogy kiképzésem után a katonazenekarhoz osszanak be. El akartam kerülni ezáltal, hogy a katonáskodással járó durva mun­kák tönkretegyék a kezemet. Igyekezetem megértésre talált, legalább­is annyiban, hogy a szokásos nagytakarításnál kellett a kőpadozatot súrolnom, hanem nem az ablaktisztítás magasabbrendű feladatát végezhettem. Öt hónapig bántak velem ilyen „kesztyűs kézzel" a századnál, akkor végre elértem a nagy álom beteljesülését: beosztottak a ji­­cini helyőrség zenekarához. Itt egy alka­lommal ünnepi hangversenyen szerepeltem és akkor a Sokol-egylet babérkoszorúval tisztelt meg. Rövidesen áthelyeztek Prágába, onnan pe­dig Trencsénteplicre, ahol a fürdőzenekar­ban játszottam és aranyéletem volt. Minden hegedűművész aranyéletnek nevezheti, ha katonáéknál mindennap három hangverse­nyen játszhat a zenekarban és ezenkívül napi kétórás próbát tart. Ráadásul az a di­csőség ért, hogy a rádióban is szerepelhet­tem, hol a zenekarral együtt, hol pedig mint szólista. — A katonaságtól való szabadulás után a múlt év szeptember 15-én szerepeltem új­ból először nyilvánosan a Rákóczi emlékére rendezett ünnepi hangversenyen. A most megtartott hangversenyre nagy gonddal készültem, de álmodni sem mertem arról a sikerről, amely­ért. Régtől fogva ismerem azt a mondást, hogy senki sem próféta a saját hazájában és bol­dog vagyok, hogy éppen ellentétes tapasz­talatokra jutottam. Boldog voltam, mikor láttam a Schalkház zsúfolt nagytermét, amelyben Kassa leghozzáértőbb közönsége szorongott, százszorosan boldog voltam minden felviharzó taps hallatára. Ha szülői városomban így fogadnak, úgy­­ nem fé­lek az idegenben sem. Legközelebb Po­zsony, Zsolna, aztán Prága kerül sorra és utána ... ki tudja? Talán a nagyvilág. A szerény, nagyon rokonszenves fiatal­ember álmodozva simítja végig haját. Ál­modik arról, ami bizonyára várja: hírről, di­csőségről, nagy sikerekről. Boldogságról? (T) A rimaszombati Magyar Gazdász Bál elé írta: Dr. MACHNYIK ANDOR. Garam, Ipoly, Rima, Sajó, Hernád, Bodrog és Tisza völgyének magyar gazdaifjusága a fo­lyó tanéviben oly szép számban gyűlt össze a rimaszombati gazdasági intézet rendes tanfo­lyamán, hogy még az első magyar gazdászbál megtartására is vállalkoztak. Ha azonban ez a 33 falusi magyar ifjú egye­dül és tisztán csakis az összefogás erejében bíz­va a testvéri és baráti kapcsolat erősítésére vál­lalkozni tudott, úgy nekünk öregebbeknek an­nál is inkább segédkezet kell nyújtanunk a ma­gyarságukért még lelkesedni tudó és dolgozni akaró jövő nemzedékének. A 33 lelkes magyar gazdaifjúnak nem szabad megismernie a ma­gyar széjjelhúzás következtében előállott gyen­geségünket, valamint az önzésen alapuló érzés­nélküliséget és fásultságot. Nekünk nem sza­bad megengedni, hogy ifjúságunkat az éle­tun­t­­ság, az elkeseredés és a körülötünk dúló irigy­kedés légköre megfertőzze és ezáltal gyáva, képmutató, gerinctelen csúszó­ mászókká ala­kítsa. Karoljuk fel, kedves testvéreim, a fiatal magyar gazdák első társadalmi megmozdulását, hogy ezáltal életkedvet, reményt és lelkesedést vigyünk a fiatal lelkekb­e, mert nekünk erős, bátor, népüket és fajukat szeretni és védeni tu­dó, szakképzett magyar gazdaifjakra van szük­ségünk. Ehhez azonban nem elegendő a szürke elmélet és a könyvek tudománya, hanem ehhez lélek, szív is szükséges, melyet a fiataloknak az öregektől kell átörökölniök vagy átvenniük. Az Első Magyar Gazdász Bál április 10-én, szombaton este 8 órakor kezdődik a rimaszom­bati állami mezőgazdasági szakiskolák nagyter­mében. A táncmulatságot egynéhány mulattató szám és jelenet fogja bevezetni. Támogassuk a magyar falu jövő nemzedékét és fogadjuk el szeretettel a beérkező, avagy „A magyar gazdászbál Rendezőségétől" (álla­mi mezőgazdasági szakiskola, Rimaszombat) még levélileg bekérhető tiszteletjegyeket. A mu­latság tiszta jövedelmét az idei egyhetes tanul­mányi kirándulás költségeinek részbeni fedezé­sére fordítják. A fwesúuyi mattit imsoea: METROPOL: A cárnő panziója. (Leányok fehérben.) TÁTRA: Lili kisasszony. (Gaál Franciska, Szőke Szakáll.) REDOUTE: San Francisko. (MacDonald.) URÁNIA: Szegény kis gazdag lány. A NYUGATSZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA IPOLYSÁGON: Vasárnap délután: PÁRMAI IBOLYA. Vasárnap este: CSAVARGÓLÁNY. Hétfőn délután: CSÁRDÁS. Hétfőn este: A CSÚNYA LÁNY. Kedd: VALLOMÁS. A MAGYAR SZÍNTÁRSULAT MŰSORA KASSÁN. Vasárnap délután: Pármai hercegnő. Vasárnap este: Marika hadnagya. Operettel ágé­r. Hétfő délután: Sok hűhó Emmáért Hétfő este: Marika hadnagya. Operetteláger. Kedd este: Tisztelettel értesítem. A KASSAI MOZIK MŰSORA: CAPITOL: így végződött egy szerelem. TIVOLI: Szegény kis gazdag lány. AZ UNGVÁRI MOZGÓK HETI MŰSORA KINŐ PASSAGE: HI/27—28—29: Allah kertje. III/30—31: Érettségi. IV/1—2—3—4—5: A csúnya lány* BIO RÁDIÓ: II/27—28—29: A kis lázadó. III/30—31: A tűzhdgád.

Next