Protestáns Szemle, 1928
Arcképek - Karácsony Sándor: Zilahy Lajos
kisfiút, ilyen emlékei tehát nem lehetnek. Ezért küldi aztán ő meg a vőlegény-bácsit és menyasszony-nénit a nehéz, fabula rasás pillanatban be. Szegény kisgyerek, mit csináljon hát, ha a nagyok ilyen szigorúak és titoktartók? Leskelődik, hallgatózik, képzelődik, olvas, összesúg a vele egykorúakkal és füllent, így aztán csak összeáll a fejében valamelyes világkép, amely kissé délibábszerűen valószínűtlen ugyan, no meg felemás: realitásokkal elegy álomképeivel, de mégis jobb benne lakni, mint a gyötrő valóságban. Elképzelheti ezek után a nyájas olvasó, milyen agresszívek ebben a világban a lovagok és milyen szemérmetlen a fehérnép. Csak egy kamasz tudja déli álmában úgy levetkőztetni ideálját, (különösen, ha az idősebb nála és esetleg méltóságos úr a papája), mint ahogy ennek a nagy gyereknek a fantáziájában a szerelmi élet „forrong." Az apró csatározások polgári kényelemben, a nagyobbak lehetőleg exotikus helyen elképzelve: elhagyott nyaralóban, lakatlan csöndes budai házikó rejtekén, bent a Balatonban, jó messze a parttól. Vagy — ellenkezőleg — ország-világ szeme láttára, a megyebálon. (De ezért meg kell aztán halni!) Ha az ember félarcát elcsúfította a gránát, akkor a jószívű asszonyok, megemlékezvén a múlt hasztalan epekedéseiről, hódolnak a hős előtt. És hogy ismeri ez a gyerek már a világot, meg az életet, egyenesen megható. Akkora szakavatottsággal mesél nekünk különösen olyan helyekről, ahol nem mindenki fordulhat ám meg, csak egyes kiváltságos emberek, mintha bizonyítania kellene, hogy csakugyan járt ott, ismeri a dörgést, mondhatnám benfentes. Teszem azt, a kulisszák világában, a nép egyszerű fiai között, a történelem poros országútján, Szibéria hófedte mezőin. Utóbbi helyen eleven osztjákokat is látott, sőt recognoskálta őket szabadon Szinnyei után, bizony! És én már a boxolás műszavait is ismerem, de te nem, mibe fogadjunk? Szeretném Az ökör című rajzát elolvastatni egy aktív csendőrőrmesterrel, a Rózsika címűt néhány detektívvel, rendőrfogalmazóval, mit szólnak szerzőnk emberismeretéhez, psychológiai megfigyeléseihez? Szinte látom belső nagy szepegését, fizikai undorát s jólértesült fölényes gesztusait, mikor elujságolja a többinek, hogy milyen komisz az élet: jól szituált varieté-tulajdonosok tisztességtelen ajánlatokat tesznek kényrekedvre kiszolgáltatott csinosabb sztárjaiknak. Néha elfogja a világfájdalom a gyereket, ilyenkor öngyilkos gondolatai kerekednek. Búcsúlevél és egy elégült, kéjes gondolat, hogy fognak majd a kegyetlen hozzátartozók sajnálkozni akkor, amikor már késő, jellegzetes requisitumai ennek a lelki diszpozíciónak. A mi gyerekünk egész regényt kanyarított ebből Halálos tavasz címen. 160 nyomtatott oldalra terjedő búcsúlevél ez,egy éjjel íródott, csak a színpad és a növő gyerekfantázia időtlenségében lehet ilyen gyorsan írni) s egy mentőorvos naplótöredéke, (de úgy, ahogy az ilyet a „kis Móric" elképzeli.) Sajnos, kissé mégis egyhangú ez a tarka világ. Olyan, mint azok a ravasz közönséges törtek, amelyeket ügyes számtanisták hamarosan közös nevezőre hozhatnak, ha nem restellik megkeresni a legkisebb kö-