Sárospataki Lapok, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-14 / 20. szám

367 SÁROSPATAKI LAPOK. fel; a sárospataki főiskola egykori, első tornatanítóját tőlünk illeti meg a hálás elismerés szerény világa. Folyó hó­r­ikán a város és egész vidék méltó részvéte kísérte korai sírjába. Áldott legyen emlékezete! — Szenterzsébeti Szakács István, irodalmi körünk egyik munkás tagja, a a kecskeméti ref. főgimnázium derék tanára, folyó hó 3-ikán, 40 éves korában elhunyt. Temetése e hó 5-ikén nagy részvét mellett ment végbe. A boldogult munkás életét családjának és a közügyeknek szentelte. Az álta­lánosan szeretet és becsült férfiú 15 évig volt a ref. főgimnáziumban a természetrajz tanára, 10 évig iskola­széki elnök, továbbá az ipar- és kereskedelmi iskolák igazgatója. Tagja volt Kecskemét város törvényhatósági bizottságának. Ő volt a dunamelléki ref. egyházkerület tanári gyámegylet titkára is. Irodalmi körünk nagy elis­meréssel fogadta egyik derék dolgozatát: „Magyarország ásványainak lelőhelyei“ című térképét, melynek kiadására azonban a költséges kiállítás miatt nem vállalkozhatott. Özvegyet, szül. Pólya Rózát és 4 árvát hagyott hátra. Őszintén osztozunk a gyászoló család és a kecskeméti tanári kar fájdalmában. — A Gönczy-jubileum, a­mint a jelek előre is mu­tatták, országos tüntetéssé fokozódott folyó hó 6-ik nap­ján, s ha a M. Tud. Akadémia nagy­gyűlése — akár véletlenségből, akár kiszámításból — ugyanerre a napra nem esik, még fényesebbé lett volna az, mint különben, t. i. országos nagyságok személyes jelenléte által, a­kik így az Akadémiánál lévén elfoglalva, csak levélben fejez­hették ki az ünnepelt iránt elismerésüket. Gönczy Pál egész életét ifjúi lelkesedéssel szentelvén egy eszmének, t. i. a hazai oktatásügy javításának, munkássága által lekötelezte maga iránt az egész haza értelmiségét, s nem esett volna csorba az Akadémia tekintélyén sem, ha nagy­gyűlésének napjával kitér a Gönczy-jubileum elől és magas példát ad az érdem elismerésére. Az egy­kori köbölkúti tanítónak, volt debreceni diáknak, a hazai protestáns egyház-egyetem különösebben is le van köte­lezve. Ő volt egyike azoknak, a­kik az ország főváro­sában, mint nevelők, tanítók, tanárok és papok tisztele­tet szereztek a protestáns névnek és szóval és irattal terjesztették a tiszta protestáns és hazafias eszméket oly időben, mikor a hazafiság politikai bűn volt, s mikor az absolut hatalom az iskolákban is a maga imádására szerette volna tanítani a mindenre fogékony gyermek­­világot. A derék Szőnyi Pál hívta Budapestre, a­kivel előbb együtt, majd tőle külön, önállóan tartott fel egy tanintézetet, s a középiskolák akkori túlzó humán irányát kerti s iparmunkák bevonásával s természetrajzi isme­retek gyűjtése végett tett kirándulásokkal szelídítette. Az ő intézete lett alapja a pesti (most már budapesti) ev. ref. gimnáziumnak, ez pedig összetartó s fejlesztő kapcsolata s ereje a fővárosi és vidéki protestáns intel­ligenciának s hathatós terjesztője a protestáns gondol­kodásnak a nem protestáns szülők gyermekei között is. Ez intézetnek, a melyet a Török Pál és Gönczy egye­sített ereje csakhamar főgimnáziummá s a főváros kul­túrájában jelentékeny tényezővé emelt, Gönczy volt az igazgatója egész 1867 ig. De még többet is tett a pro­testáns tanügy s általában a protestáns egyház szellemi javáért. Már 1857-től tagja volt a reformátusok országos tanügyi bizottságának, s úgy itt, mint különösebben a dunamelléki egyházkerület tanügyének fejlődésére kitűnő befolyást gyakorolt. Az említett bizottság felhívása foly­tán 1859-ben «Népiskolai Szervezet,» 1860-ban pedig álnév alatt (Sebesi Pál) «Egy prot. gimnázium terve» c. műveket adott ki s eszméit a «Prot. Egyh. és Isk. La­pok» útján is terjesztette. Az országos állapotok jobbra­­fordultával előbb a főváros közoktatási bizottsága, majd az országos közoktatásügy alkotmányos vezetője, Eötvös sietett elismerni és megnyerni a Gönczy kipróbált szak­tehetségét. 1867-ben osztálytanácsossá lett s e minőségé­ben fényes alkalmat nyert eszméinek megvalósítására. Terveket, tan- és vezérkönyveket írt, térképeket s egyéb taneszközöket készített vagy készíttetett saját elvei szerint és rányomta a saját szellemének képét különösen nép­oktatás-ügyünkre. E mellett és e közben azonban soha­sem szűnt meg a protestáns egyházat szeretni, annak szent érdekeit ápolni, sőt ma is egyik leghívebb presby­­tere a budapesti, most már virágzó ev. ref. egyházköz­ségnek. Folyó hó­r­ikán a Vigadó nagy termében a kül­döttségeknek igazán egész légiója tisztelgett az 50 éves munkában országos tiszteletre érdemesült férfiúnak; a sürgönyök, levelek roppant halmaza vitte neki a négy égtáj felől a tisztelet és ragaszkodás nyilatkozatait; tes­tületek, szakférfiak, ajándékokkal hódoltak a jubilált te­hetségeinek, alkotásainak és emberszerető nemes szívé­nek, a ki Isten után egyedül magának köszönheti, hogy a köbölkúti néptanítóból egy ország közoktatásügyi mi­nisztériumának államtitkárává emelkedett. A sárospataki főiskola tanári karának üdvözlő sürgönyéhez, a­mely — személyes tekintetek és érdekektől távol — igazán az érdem elismerése volt, mi is mély tisztelettel csatol­juk a magunk őszinte hódolatát s melegen ajánljuk a jubilált tisztelői által kiadott Tanulmányokat mindazok figyelmébe, a­kik a Gönczy Pál szellemének fejlődési történetét látni s abból erős kitartást meríteni óhajtanak. — Ad multos annos ! — Értékes adomány. A közelebb elhunyt Ujházy János, sárospataki lakos s főiskolánk gazdasági választ­mányának egyik tagja, 600 darab könyvet hagyományo­zott a főiskolai könyvtárnak. — Levél a szerkesztőhöz. Egy elvi fontosságú, de a gyakorlati életbe vágó, fölmerült vitás kérdésben kérem becses felvilágosítását! Egy egyházba beválasztott s egy­­házmegyeileg hivatalába beerősített lelkész, a volt lelkész­nek le-, illetőleg kiköszönése után, miután egyházában megjelent, de székfoglaló beszédét még el nem mon­dotta, s az újabb szokás szerint beigtatva nem lett: egyházának rendes lelkészéül tekintheti-e magát, pres­­byteri gyűlést tarthat-e, gyakorolhatja-e rendes lelkészi jogait? vagy a székfoglaló beszéd teszi a megválasztott s beerősített lelkészt rendes lelkészszó, illetve az egé­szen újabb keletű s még a gyakorlat vagy szokás által sem szentesített beigtatás igtatja-e be a lelkészt, egy­szersmind lelkészi jogainak gyakorlatába is ? Szerintem a kálvinista papok beigtatása szükséges ünnepélyes cse­­lekvény, beajánltatása híveinek az esperes vagy ennek helyettese által, de nem a katholikus jellegű hivatal­átruházás. Nagyon üdvös intézkedés ez, szemben a régi rész szokással, midőn a lelkész, mintegy közé dobatott híveinek i­de vigyázzatok, hogy kísértetbe ne essetek! ti, a­kik a beigtatást hivatal-átruházásnak tekintitek. Becses felvilágosítását kérve­ kéri Egy beigtatandó. Felvilágosítás. Az egyházmegyeileg megerősített lel­kész rendes minősége nem képezheti kérdés tárgyát sem, de annál inkább az, hogy mikor kezdődhetik a lelkészi jogok formaszerű gyakorlása. Szerintem addig semmi esetre sem, míg az újonnan megválasztott egyén a hiva­talt a helyettes lelkésztől leltár mellett át nem vette, a­míg tehát a helyettesnek hivatalos működési joga fel nem függesztetett. Ha ez az eset már a hivatalos bekö­­szönés előtt megtörtént — a­mi csak rendkívüli körül­mények között lehetséges — akkor tarthat a megválasz­tott azonnal presbyteri gyűlést is, de addig semmi esetre sem! Megjelenhet az egyházban, sőt a presbyteri gyű­lésben is a beigtatás előtt is, de a gyűlésben nem elnök 368

Next